A svédek mindig élen jártak a környezetvédelemben, nem meglepő tehát, hogy mindkét nagy svéd márka kínál bioetanolos autót. A Volvo S40 Flexifuel kapcsán azt is fejtegetjük, egyértelmű-e az alkoholos meghajtás környezetkímélő volta.
Azt hiszem, a fingatós európát már mindenki zsigerből vágja. Kellet erre a közel 3 hét:D (bocs) Azt terveztem, mikor haza érünk mindenkit szépen kivágok és majd egymás mellé rakok, mint egy osztályfényképet. Rájöttem persze, hogy ez a helyzetek miatt lehetetlen. Pár képben, kivel is mentünk, vagy épp mivel is. Nem teljes a lista. Sokat taxiztunk a városokban, [...]
Rongálás miatt indított nyomozást a rendőrség, miután tudomására jutott, hogy egyazon taxitársaság három autóját törték össze csütörtökre virradó éjjel a fővárosban - értesült a HavariaPress.
Kedves levélírónk, György, gyermeki naívsággal nyugtázta, hogy vannak még derék emberek, akik ha már úgysincs más dolgunk hát "szívességből" őrzik a parkoló autókat, nehogy megkarcolódjon a fényezés vagy behorpadjon itt-ott. Parkolással kapcsolatban épp most láttam egy bejegyzésed. A témában, úgy gondolom egy új bejegyzést megérne a "parkolást támogató egységek" témával foglalkozó cikk. Két…
Nemzetközi közúti ellenőrzési akciót tartottak csütörtökön Csongrád megyében magyar, szerb és román rendőrök, illetve a magyar és román közlekedésrendészeti hatóságok részvételével.
Vezeték nélküli GPS-vevőegységek segítségével már egy közepes tudású mobiltelefon is navigációs eszközzé alakítható. Az idei hannoveri információtechnológiai vársár, a CeBIT egyik kiemelt területének tekintett műholdas navigáció és az erre a technológiára épülő szolgáltatások lefedik gyakorlatilag az élet minden területét.
Még légzsákkal felszerelt motorosruha és fűthető kormánymarkolat is lesz a hetedik Budapest Motor Kiállításon, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol megépítik az ország legnagyobb fedett gördeszkaparkját.
Bizonyos autókról még nem írtunk, de persze megnéztük őket Genfben. A Nissannál ott a Porsche-killernek kikiáltott GT-R, a Hondánál az új Accord, az Opelnél a Meriva B. A Volvo Genfben mindig nagyot dob, ami a világ legolcsóbb autójával a Tatának is sikerült.
A címvédő Kimi Räikkönen elsőszámú favoritként vág neki a jövő hétvégén, Ausztráliában startoló új szezonnak, de a ferraris finn kemény négyesélyes küzdelemre számít. Az északi fenegyerek Fernando Alonsót nem sorolja a riválisok közé.
Közel 20 százalékkal csökkent a balesetek száma az idei évben, összevetve a tavalyi hasonló időszakkal. A rendőrség a szigorító intézkedéseknek tulajdonítja a javuló eredményt.
A Forma-1 egykori világbajnoka, Damon Hill attól tart, hogy a tavalyi évet beárnyékoló kémügy hatással lesz a McLaren idei teljesítményére, és a brit gárda emiatt fog elbukni a bajnoki címért folytatott küzdelemben.
Az elmúlt esztendőben javult a közlekedésbiztonság a hazai gyorsforgalmi úthálózaton, bár a balesetek száma tavaly növekedett - áll az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone már az idei versenynaptárba sem akarta beletenni a Francia Nagydíjnak otthont adó Magny-Cours-t, amely Silverstone-hoz hasonlóan, sok kritikát kapott az elmúlt években. Ecclestone Párizsban látná szívesen a francia futamot, az új helyszínről azonban egyelőre még nem született végleges döntés.
Mindössze öt utassal a fedélzetén tette meg az utat Chicagóból Londonba egy Boeing 777-es, amely a világ legnagyobb kéthajtóműves repülőgépe. A pazarlás miatt környezetvédő csoportok hevesen bírálják a gép üzemeltetőjét, az American Airlines légitársaságot.
Az elmúlt esztendőben javult a közlekedésbiztonság a hazai gyorsforgalmi úthálózaton, bár a balesetek száma tavaly növekedett - áll az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.
Két dologról bepótolhatatlanul lemaradtam; a szocialista autóiparból nem kaptam élesben, a TartósDákót pedig hiába szerveztük meg többször egy hétvégi próbára, végül még csak bele se szagoltam.
A Honda befejezte háromnapos privát tesztjét Jerezben, ahol Jenson Button és Rubens Barrichello is egyértelmű előrelépésnek minősítette az RA108 új aerodinamikai és mechanikai csomagját.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Casey Stoner elárulta, az átlagosnál is kisebb nyomást érez magán, miután a tavalyi évben elért sikereket követően, a MotoGP világbajnokaként vághat neki a hétvégén elrajtoló 2008-as szezonnak.
Casey Stoner elárulta, az átlagosnál is kisebb nyomást érez magán, miután a tavalyi évben elért sikereit követően, a MotoGP világbajnokaként vághat neki a hétvégén elrajtoló 2008-as szezonnak.
Szombattól a hétvégi napokon nem léphetnek be kamionok Szlovéniába a Rédics-Hosszúfalu (Dolga Vas) átkelőn - erősítette meg az MTI-nek a szlovén közlekedési miniszter. Az uniós csatlakozás miatt túlságosan megnőtt a teherforgalom.
A Rizla Suzuki olasz versenyzője, Loris Capirossi elmondása szerint minden eddiginél motiváltabbnak érzi magát, miközben pályafutása 19. szezonjára készül a világbajnokságban.
A Genfi Autószalonon nagy népszerűségnek örvendett a Lancia standja, ugyanis az olaszok végre bemutatták a Deltát. A kompakt modell nem csak kellemes megjelenésével, de a kategóriában szokatlanul nagy méretével is felkeltette a nézelődők figyelmét.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Kazuki Nakadzsima, a Williams pilótája úgy véli, hogy nemzete a motorsport történelmében körülbelül ott tart, ahol a németek álltak Michael Schumacher érkezése előtt. Természetesen a 23 éves versenyző szeretne az országa első Forma-1-es világbajnoka lenni.
Egy autó többdimenziós rajza egy nagyméretű képernyőn. Egy magyar cég új, háromdimenziós megjelenítő rendszere lehetőséget biztosít a térben látásra, a tárgy mögé nézésre is. A kép úgy jön létre, hogy a hologramernyőre hátulról különböző irányból érkeznek a fénysugarak. A 3D technológiájával a cég várhatóan a Renault autógyár új modelljeinek tervezésébe tud majd bekapcsolódni.
Az egykori Forma-1-es világbajnok, Damon Hill egy brit napilapnak adott interjúban azt mondta, szerinte a McLarenen érezhető lesz a tavalyi kémkedési botrány hatása, de Lewis Hamilton hozza azt a formát, amit elvárnak tőle.