A BMW soha nem csinált titkot abból, hogy hatalmas terepmotorjaival az esztétikus megjelenésre kevésbe kényes vevőket célozza meg. A nyolcvanas években kínált típusai a G/S jelzést viselték, ami akkor a terep- és utcai használat lehetőségére utalt. Ekkor a gyári versenygépek a Dakar-futamokon is eredményesen szerepeltek.
Nálunk csak szeptemberben kerül forgalomba az új Agila, melynek ikertestvérét, a Suzuki Splasht már márciustól meg lehet venni a magyarországi szalonokban.
A Renault vezetője, Flavio Briatore szerint itt az ideje az újabb radikális változtatásoknak, méghozzá azért, hogy megállítsák a nézőszám negatív tendenciáját. Az olasz menedzser a futamok hosszán változtatna, megrövidítené azokat, és a gyors pilótákat küldené a rajtrács végére.
Március hatodikán, csütörtökön nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt az járműipar egyik legfontosabb seregszemléje, a Genfi Autószalon. A bemutatóra 30 országból több mint 260 kiállító érkezik.
Budapesten január óta már csak jelentősen megemelt tarifával, és szigorítások mellett hajthatnak be a védett övezetekbe a teherautók, márciustól pedig már csak a kijelölt útvonalak maradnak. A fuvarozók persze panaszkodnak, a rendszeren még van mit finomítani.
Mivel Zsolli ilyen bő lére eresztette, a budapesti közlekedés problémáival és azok megoldási javaslataival foglalkozó, már-már tanulmánynak nevezhető írását, én át is adnám neki rögvest a "szót". Nap mint nap autóval jövök dolgozni. Néha nagyon felhúznak a pofátlan (más néven élelmes) embertársaim. Idővel rá kellett jönnöm, nem csak több-kevesebb lóerő hajtja a gépüket, de még a lovat is adják…
A Toyota európai alelnöke szabadidejében pontyokat tenyészt, de a pikkelyesek életénél fontosabb témákról beszéltünk vele Genfben. Például új autókról és a Toyoták minőségéről, most romlik-e vagy sem?
A Force India tulajdonosa a világ leggazdagabb emberei között szerepel, az üzleti világban szerzett rengeteg tapasztalata pedig azt mondatja vele, nem a töménytelen mennyiségű pénz, sokkal inkább a helyes módszer és a minőség tehet egy társaságot sikeressé.
Néhány standon jól tartják az újságírókat. Minket - nem először - a Volvóhoz húzott a szívünk, de az élet itt sem fenékig tejfel. Küzdünk a netért, a helyért és még meleg is van.
Több mint 16 ezer béka menekült meg a gázolástól kedd reggelig a Pest megyei Farmoson, önkéntesek, természetvédők jóvoltából. A hétvégi esős idő előcsalta a farmosi barna ásóbékákat téli odúikból és elindultak szaporodási helyük felé.
Ilyet se csinált még az Infiniti, mint kedd este, egy VIP-rendezvény keretében Genfben: a márka európai érkezése tiszteletére itt, az öreg kontinensen hullt le a lepel az FX szabadidőautó új generációjáról, ilyen premiert korábban csak a tengerentúlon tartott a Nissan prémium divíziója. Az új modellt maga Carlos Ghosn, a Renault-Nissan konszern elnöke leplezte le, ez is mutatja, mennyire komolyan…
A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore szerint mindenképpen változtatásra van szükség a Forma-1-ben, csak így lehet megakadályozni a nézőszám drasztikus csökkenését.
Eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személyautó egy rendőrségi szolgálati gépkocsival Budapesten, a Belvárosban; utóbbi a karambol miatt az oldalára borult - mondta el a BRFK sajtóügyeletese szerdán reggel az MTI érdeklődésére.
Noha az érdeklődés középpontjában a várva várt évadnyitó, az Ausztrál Nagydíj áll, vannak, akik ilyenkor sem feledkeznek meg a Formula 1 hosszú távú jövőjéről. Közéjük tartozik Flavio Briatore és Alain Prost, akik nem túl bizakodóak a folytatást illetően.
A Brit Nagydíjnak helyet adó silverstone-i versenypálya illetékesei kedden hivatalosan is bemutatták az új boxutca és paddock komplexum látványtervét, amely a brit pálya felújítási programjának alappillére.
Az olasz rendőrség nem foglalkozik azzal, hogy a McLaren keményen kritizálja amiatt, ahogyan a kémkedési ügyet kezeli. Az itáliaiak szerint a wokingiak félreértelmezték a múlt héten megjelent közleményüket, amelyben a McLarennél lezajlott kihallgatásról számoltak be, éppen ezért nem aggódnak amiatt, hogy a csapat a Belügyminisztériumhoz fordul.
A helyszínen meghalt egy személygépkocsit vezető 70 éves férfi, amikor autójával az M5-ös autópályáról lehajtott, és a védett útvonalon közlekedő kamionba rohant kedden este - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Genfben a milliós nagyságrendben autót gyártó cégek igyekeznek a globális felmelegedés elleni harcban domborítani. Mellettük a BMW és a Mercedes sem maradhat el.
A 78. Genfi Nemzetközi Autószalon március 4-i sajtónapján mutatta be idei DTM-versenygépét az Audi. A járgányt a bajnoki címvédő Mattias Ekström és a sportrészleg vezetője, Wolfgang Ullrich leplezte le.
A Ford az ötajtós Fiesta leleplezése után kedd este újabb rendezvényt tartott kiemelt vendégeinek, és a prezentáció keretében mutatott néhány képet az új Ka kisautóról. Mivel a kivetítő messze volt, a képek nem túl jó minőségűek, de azért árulkodóak a Ka jövőjével kapcsolatban. A Ford és a FIAT közötti együttműködés értelmében az új Ka az 500-as alapjaira épül majd, sőt, közös lesz a gyártási…
A Genfi Autószalonon a Bugatti egy különleges limitált szériás Veyront leplezett le, amit a Hermès divatmárka vett kezelésbe. Az 'Fbg par Hermès' névre hallgató kiadáson technikai változásokat nem eszközöltek, mindössze a külső és belső designt dobták fel a tervezők.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Kimi Raikkönen ismét elmondta, nem tulajdonít különösebb jelentőséget azon híreszteléseknek, melyek szerint a Ferrari vadonatúj versenygépével nem lesz ellenfele, és könnyedén bezsebelheti második világbajnoki címét a 2008-as idényben.
Még idén megkezdődik a Toyota új városi kisautójának gyártása, amely három méternél is rövidebb, így akár a Smart ellenfele is lehet. Az iQ praktikus belső kialakításának köszönhetően három felnőttet és egy gyermeket is képes egyszerre szállítani.
A szalonra jó pár tuningcég kivonul minden évben. A tuningalanyok általában erős, méregdrága luxus- és sportautók, vagy ennek pont az ellenkezője. Nézzük, hogyan lehet igényesen pénzt költeni.