Újjászületett hétvégén a brit GT4-pilóta, Hunter Abbott. Mindössze tíz perce tartott a brit GT-idény első versenye, amikor olyan 160 km/órás tempónál elvesztette uralmát autója felett. A döbbenetes bukástól az egyébként vadonatúj, 50 ezer fontos gép kigyulladt, lángra kapott Abbott ruhája is, de túlélte a balesetet, sőt végül saját lábán sétált el. Ez tényleg elképesztő!
Két futamból semmi. Ez Felipe Massa idei mérlege a Ferrarinál. Csapattársa, Kimi Räikkönen a Maláj Nagydíjat megnyerte. A brazil keserű szezonkezdése viszont a mindig is a Ferrarihoz vágyó Fernando Alonso és az ifjú titán, Sebastian Vettel esetleges érkezéséről szóló hírekhez ad nagyobb teret.
UPDATE: Félhivatalos információk szerint utasai miatt vesztette életét a váci taxis. Idézet a delmagyar.hu kommentjeiből: "Összeszólalkoztak az utasok a sofőrrel, közölték vele, hogy nem fognak fizetni, stb. Ezért a taxisofőr a rendőrséget vette irányba az utasokkal. Ekkor rántotta be valamelyik a kéziféket, melynek következtében a taxi hátulja megcsúszva balra indult meg, és negyed fordulatot (95…
Ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor egy balesetnél intézkedő járőrautóba rohant egy személygépkocsi a 2/A úton - értesült a HavariaPress. Egy szalagkorlátnak csapódó autónál, a főút 15-ös kilométerénél, a belső sávban intézkedtek a dunakeszi járőrök, mikor az úton megkülönböztető fényjelzéssel álló autójukba belerohant egy Citroen. Az ütközés ereje megtaszította a rendőrautót,…
Sepangi 3. helyezése után Heikki Kovalainen úgy érzi, idén felkészültebben vágott neki a szezonnak, mint 2007-ben. A McLaren finn versenyzője több F1-es személyiség elismerését is kivívta.
Egy ártatlan "áldozat", három tagbaszakadt IQ bajnok fószer és a megmentő rendőr története T. tollából. Nekem rögtön az fordult meg a fejemben, hogy T. helyében mit tehettem volna az agresszív bandával szemben, ha nincs aki segítsen. Hogy tudja magát megvédeni az ember egy ilyen helyzetben, ahol a szavak nem bírnak meggyőző erővel? Szoktam néha olvasgatni a blogot, azt hiszem az alábbi sztorinak…
Nyilvánosan kért bocsánatot David Cameron, a brit konzervatívok vezére, miután megörökítették, hogy útban a parlament felé kerékpárján szembe haladt a forgalommal egy egyirányú utcában, majd figyelmen kívül hagyta a közlekedési lámpa piros jelzését.
Árokba borult egy személygépkocsi a 47-es főúton Orosháza és Székkutas között a megyehatár közelében, amikor kiszaladt elé egy őz március 24-én az esti órákban. A jármű vezetője könnyebben megsérült.
A Ford új romániai üzemében, Craiovában a Transit Connect modellt tervezi összeszerelni. A könnyű áruszállító jármű a jövő év közepétől lesz kapható a romániai piacon - jelentette be a Ford Europe vezérigazgatója, John Fleming a szerződés aláírása alkalmából, amellyel a romániai üzem 72,4 százalékos tulajdonrésze került a Ford tulajdonába. Az üzemben 2010-től egy, az európai piacra szánt kisautót…
Valentino Rossi, a gyorsaságimotoros-világbajnokság elsőszámú sztárja azt mondta, imádja a jerezi pályát és bízik abban, hogy megismétli tavalyi sikerét a vasárnap esedékes Spanyol Nagydíjon.
Meghatározatlan ideig tartó általános sztrájkba lépett hétfőn a Dacia Renault Pitesti több ezer dolgozója, miután zsákutcába jutottak a szakszervezetek és a munkáltatók közötti bértárgyalások. A Pitesti melletti Mioveniben működő gyár alkalmazottai összesen 550 lejes (mintegy 150 eurós) fix összegű - két részletben végrehajtandó - béremelést kértek, és el akarták érni a húsvétra és karácsonyra…
Lassan indulhatunk a gumishoz, és rakathajtuk vissza a nyári gumit az autóra. De mielőtt nekivágunk, vizsgáljuk meg a profil mélységét és találjuk ki, megyünk-e még valahova az éjjel folyamán.
A Ford új romániai üzemében Craiovában a Transit Connect modellt tervezi összeszerelni. A könnyű áruszállító jármű a jövő év közepétől lesz kapható a romániai piacon - jelentette be a Ford Europa vezérigazgatója John Fleming Craiovában a szerződés aláírása alkalmából, amellyel a romániai üzem 72,4 százalékos tulajdonrésze került a Ford tulajdonába.
A németországi zöldek el akarják érni, hogy a parlamenti képviselők a jövőben kerékpáron vagy kis autókon tegyék meg szolgálati útjaikat és ne úgy mint eddig: a közép- és felsőosztály limuzinjain.
Jarno Trulli csapatának ajánlotta a hétvégi Maláj Nagydíjon megszerzett negyedik helyezését, ugyanis meggyőződése, hogy a Toyota dolgozóinak áldozatos munkája nélkül nem érhetett volna el ilyen sikert.
Indokolatlanul drágák - jellemzően ezen egyetlen, ám annál súlyosabb érv alapján írják le sokan a prémium autókat. Igaz, manapság máshol is könnyen lehet remek formával, gazdag felszereltséggel és kiváló minőséggel megáldott modelleket találni, prémiumgyártók nélkül azonban még az elektromos ablakemelő forradalmát éljeneznénk.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008-ban eddig még csak két helyszínre látogatott el a Forma-1 mezőnye, a McLaren-Mercedes versenyzőjét, Heikki Kovalainent máris elismerő szavakkal illette Marc Gené és az egykori világbajnok, Niki Lauda is.
A Malajziai Nagydíj időmérőjének utolsó pillanataiban Nick Heidfeld szlalomozása keltett feltűnést, a német a McLaren-pilóták figyelmetlensége miatt kényszerült a bemutatóra. Az elbambuló Heikki Kovalainen és Lewis Hamilton is az ideális íven kocsikázott nagyjából 60-as tempóval, miközben a gyors kört futó Heidfeld (és Fernando Alonso) 280-nal tűnt fel; egyöntetű vélemények szerint már csak a…
A BKV mindössze hat százalékát okozza a budapesti közlekedésből eredő levegő- szennyezettségnek, míg a tehergépkocsik 34, a személygépkocsik pedig 60 százalékban felelősek érte - közölte a BKV Zrt. sajtóirodája.
Egy férfi autót rabolt Szocsi közelében, s mivel a rendőrség üldözte, a hegyi útról kocsistól a szakadékba zuhant, de túlélte. Az illető Adler településen kért meg egy autóst, hogy Ladáján vigye el a közeli Krasznaja Poljanáig.
A Maláj Nagydíj után úgy tűnik, hogy az idei bajnokság nem feltétlenül csak kétszereplős lesz. A BMW Sauber mindkét eddigi futamon a dobogón végzett, a Ferrarinál már odafigyelnek az új fenyegetésre.
A Ferrari vezetése nem aggódik Felipe Massa borzalmasan gyenge szezonkezdése miatt, jóllehet a brazil versenyző a biztos második helyet dobta el, mikor kicsúszott és a kavicságyban ragadt a hétvégi Maláj Nagydíjon.
Ma reggeltől is körülbelül nyolcezren folytatják a sztrájkot a Dacia romániai gyárában, ahol a szakszervezet meghatározatlan idejű munkabeszüntetést helyezett kilátásba, amennyiben nem kapnak 550 lejes (38 ezer forint) fizetésemelést, nem emelik meg a húsvéti és karácsonyi prémiumot, valamint a szabadságpénzt.
Feloldották az útzárat az M5-ös Budapestre bevezető szakaszán, ahol előzőleg három kamion ütközött össze - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedd délelőtt az MTI-t.
Igaz, hogy a Forma-1 történetének első éjszakai futamára majd csak szeptemberben kerül sor, mégis egyre több helyszín jelenti be, szívesen rendezne lámpafényes versenyt. Mindez Bernie Ecclestone legnagyobb örömére történik, aki Kínában és Dél-Koreában is éjszaka rajtoltatná a mezőnyt.
Lassan indulhatunk a gumishoz, és rakathajtuk vissza a nyári gumit az autóra. De mielőtt nekivágunk, vizsgáljuk meg a profil mélységét és találjuk ki, megyünk-e még valahova az éjjel folyamán.
A Fiat Yamaha spanyol versenyzője, Jorge Lorenzo elmondta, abszolút reálisan látja esélyeit a hétvégi Spanyol Nagydíjjal kapcsolatban, jóllehet fantasztikusan debütált a MotoGP idei szezonnyitó versenyének helyet adó, villanyfényes Katarban.
Míg a legutóbbi 007-es filmben egy Ford Mondeóba ült be James Bond, a következő kémmoziban már az új Ford Kában lesz látható. A Ford miniautója a film premierje előtt, valószínűleg már az októberi Párizsi Autószalonon bemutatkozik.
A Malajziai Nagydíj szervezői hétvégén megállapodtak Bernie Ecclestone-nal, hogy jövőre villanyfényben, Európának kedvezőbb időpontban, helyi idő szerint este hét órától rendezik a futamot. Az első mesterséges fényes futamra idén kerül sor a száguldó cirkuszban, Szingapúrban helyi idő szerint este nyolc órakor rajtol a vasárnapi futam. Noha az ázsiai futamok lényegesen kisebb erőfeszítést…
Új csuklós buszt indít a BKV holnaptól a 7-es vonalán. Az alacsonypadlós busz egyelőre csak tesztelésre érkezik, és kicsivel több mint egy hétig lesz Budapesten.