A háztartások napi fogyasztási cikkekre fordított költései 6,7 százalékkal nőttek ugyan tavaly az előző évhez képest, de a 11,5 százalékos élelmiszer-inflációt figyelembe véve ez relatív csökkenést jelent - mondta Kovács Krisztina, a GfK Hungária munkatársa, a piackutató cég kutatását ismertetve.
A választások évének első felét az alsó középrétegeknek kedvező kormányzati osztogatás jellemezte, majd az ezt követő kiigazító csomag terheit a felső középrétegek viselték - állapítja meg a Tárki kötete, amely az időszak társadalmi változásait vizsgálja.
Kettős védelemmel igyekszik fellépni Brüsszel az üdülési jogokkal kapcsolatos sorozatos fogyasztói panaszokkal szemben. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló, tavaly decemberben már életbe lépett uniós irányelv adja ehhez az általános keretet. Ez azonban - mint az Európai Unió is elismeri - nem teljesen fedi le az üdülési jogok kapcsán felmerülő összes fogyasztóvédelmi problémát.
Nem tudnak szabadulni az üdülési jogtól az annak idején kedvező ajánlatokkal megrészegített, gyors döntésre kényszerített ügyfelek. A drágán megvásárolt egyhetes lehetőség sok családnak csak teher, de nincs aki átvegye. Az állam sokszor büntet, az unió új szabályt alkot, a fogyasztóvédők szerint a megoldás a figyelem.
Az MVM-ről szóló bejelentés másnapján lemondott a gazdasági tárca áramcégekkel is foglalkozó szakállamtitkára, Felsmann Balázs. A döntést a tárca sajnálattal tudomásul vette. Az esemény azért furcsa, mert az MVM-mel kapcsolatos friss történések éppen az SZDSZ irányította tárca, illetve Felsmann által több mint egy éve szorgalmazott, tavaly még lesöpört álláspontját igazolják.
A nemzetközi tőzsdék még szerdán is élvezték az amerikai (Fed) és az európai jegybank (EKB) keddi összehangolt likviditásbővítő akciójának jótékony hatását, miközben a dollár újabb mélypontra esett az euróval - és például a forinttal - szemben, mert a befektetők úgy vélik, a központi pénzintézetek hamarosan kifogynak a válságenyhítő eszközökből, és akkor megint rossz idők jönnek.
Az SZDSZ nyomására alakítja át - új vezetővel - a kormány a Magyar Villamos Műveket (MVM) - vélik az ügyhöz közel állók. Az érintettek ezt cáfolják. Feltevések szerint a nagyon értékes paksi atomerőmű akár maradhat is a társaságé, ám a több százmilliárd forint értékű elektromos vezetékrendszert birtokló "rendszerirányító" kikerülhet alóla.
Javult Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított, a márciusi kiadásban közölt legújabb globális sorrendben. Az Egyesült Államok kieshet az első tíz helyezett közül.
Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerdán, a Informatikai Vállalkozások Szövetsége éves közgyűlésén.
Néhányan csalódottak, egyeseket meglepett, és persze vannak, akik örülnek: a parlament módosított, 2009-től nem lesz kötelező az értékalapú ingatlanadó. Az önkormányzatok és polgármesterek ezentúl 3 opció közül választhatnak: terület, érték, korrigált forgalmi érték. Az adószakértők nem értik a döntést és a hatásaitól is tartanak.
Néhányan csalódottak, egyeseket meglepett, és persze vannak, akik örülnek: a parlament módosított, 2009-től nem lesz kötelező az értékalapú ingatlanadó. Az önkormányzatok és polgármesterek ezentúl 3 lehetőség közül választhatnak: terület, érték, korrigált forgalmi érték. Az adószakértők nem értik a döntést és a hatásaitól is tartanak.
Néhányan csalódottak, egyeseket meglepett, és persze vannak, akik örülnek: a parlament módosított, 2009-től nem lesz kötelező az értékalapú ingatlanadó. Az önkormányzatok és polgármesterek ezentúl 3 lehetőség közül választhatnak: terület, érték, korrigált forgalmi érték. Az adószakértők nem értik a döntést és a hatásaitól is tartanak.
Az eredetileg tervezettnél kicsivel később indult, viszont a korábban beharangozottnál olcsóbb lett a cégek számára is nyitott iwiw-klubrendszer használata. Tavaly úgy szóltak a hírek, hogy az egyszeri ötezer forintos regisztrációs díjon felül kiépített kapcsolatonként 30 forintot kell majd fizetniük a vállalkozásoknak a rendszer használatáért. A végleges ár, viszont ennek alig több mint fele,…
Februárban rekord havi szintű volt az amerikai költségvetés hiánya, miután a szövetségi kiadások nőttek, ugyanakkor a lassuló gazdaságnövekedés miatt az adóbevétel 12,1 százalékkal kisebb volt az egy ...
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter az emberi jogi párbeszéd újraindulásával indokolta, hogy Washington levette Kínát arról a feketelistáról, amely az emberi jogok legsúlyosabb megsértőit sorolj...
Egy új határozat szerint a kormányoknak meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az EU piacára bocsátott közönséges öngyújtók a gyermekek számára biztonságosak és megtiltja az olyan öngyújtók forgalomba hozatalát is, amelyek a gyermekek számára különösen vonzó tárgyra hasonlítanak.
A McDonald's alkalmazottai mostantól blogon keresztül kapják az utasításokat a cégvezetéstől - számol be róla a Brandweek. A vállalat belső blogját a múlt héten mutatták be, mostantól ez köti össze a 15 ezer amerikai és kanadai McDonald's-éttermet.
A banktitok megszüntetése mellett szállt síkra Kovács László, az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa a Der Standard osztrák lapnak adott nyilatkozatában
A IV. kerület a Fővárosi Bírósághoz fordul annak érdekében, hogy állapítsák meg a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának elmaradása miatti károkozást
A háztartások áramszámlája különösebben nem változhat az MVM megregulázásával, az üzleti fogyasztók viszont számíthatnak az áram árának csökkenésére – véli szakértőnk. Az MVM kritizált monopolhelyzetéért ugyanakkor nemcsak Kocsis István menesztett MVM-vezér, hanem szocialista képviselők is felelősek.
A társasági adó új alapra helyezését, az eva átalakítását, az elszámolható költségek körének szűkítését és más szigorításokat is beépítene a kormány a járulékok csökkentéséről szóló 2009-es adócsomagba - közölte csütörtökön a Világgazdaság.
A Világgazdaság birtokába jutott adóreform javaslat szerint bizonyos területeken kemény ára is lehet a béreket terhelő járulékok tervezett csökkentésének
Az Európai Unió 27 tagországa együttes GDP-jének 1,84 százalékát, 210 milliárd eurót költött kutatásra és fejlesztésre 2006-ban. Ezzel az összeggel az EU második az USA mögött, és megelőzi Kínát és Indiát - olvasható a Napi Gazdaságban.
Gyakorlatilag lezárult a hosszútávú áramvásárlási megállapodások (htm) rendezésének folyamata, amelyről kormányhatározat rendelkezett, a htm-ek megszűnnek, és helyükbe piackonform kereskedelmi megállapodások lépnek - tájékoztatott a Magyar Villamos Művek.
Jelentősen növelni lehetne a biogáztermelést az EU-ban, aminek érdekében a hatékonyságon alapuló támogatási rendszert vezetnének be a képviselők, és lebontanák a fejlesztéseknek útját álló tagállami jogi és adminisztratív akadályokat.
A TriGránit, Kelet-Közép-Európa legnagyobb ingatlanfejlesztője komplett turista-pihenőhely építését tervezi zöldmezős beruházás keretében Albánia északnyugati részén. A több száz millió eurós invesztíció révén egy kisebb város jöhet létre az Adriai-tenger partján, hotelekkel, éttermekkel, nyaralókkal, illetve az ezeket kiszolgáló létesítményekkel, beleértve az utakat, a kórházakat és más…
A Világbank a 2008 júniusától kezdődő 12 hónapban 700 millió dollárra emeli az afrikai országok agrártermelését segítő kedvezményes hiteleinek keretét a megelőző periódusban rendelkezésre álló 400 millióról, és elképzelhető, hogy még tovább növeli ennek összegét - értesült a Napi Gazdaság.
A társasági adó új alapra helyezését, az eva átalakítását, az elszámolható költségek körének szűkítését és más szigorításokat is beépítene a kormány a járulékok csökkentéséről szóló 2009-es adócsomagba - közölte csütörtökön a Világgazdaság.
A cégek jelentős része próbál "előre menekülni" és a jelenlegi nehezebb gazdasági körülmények között is fejleszteni. A beruházások komoly, "kézzel fogható" saját források nélkül ugyanakkor elképzelhetetlenek. Mint megtudtuk, az általában a beruházások ötödét kitevő önerő előteremtése sem könnyű, ám ha ez sikerül, a működtetésre, a fejlesztések termővé tételére további forrásokat kellene…
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön zuhanással fejezte be a napot főként a jen erőteljes drágulása miatt. A jen 12 éve nem állt olyan magasan a dollárhoz képest, mint most, és ez veszteséget ...
A társasági adó új alapra helyezését, az eva átalakítását, az elszámolható költségek körének szűkítését és más szigorításokat is beépítene a kormány a járulékok csökkentéséről szóló 2009-es adócsomagba - közölte csütörtökön a Világgazdaság.
A szingapúri állami tulajdonban lévő GIC Special Investment (GICSI) szuverén tőkealap 1 milliárd euróért 3 százalékos részesedést vásárol a luxemburgi székhelyű Sintonia SA-ból, az olasz Benetton család holdingbirodalmának egyik cégéből - olvasható a Napi Gazdaságban.
Csütörtökön a kereskedők véleménye szerint a forint mindkét irányba mozoghat, a 257,0-262,0/euró széles sávban ingadozhat. A piaci helyzet bizonytalan, a befektetők várják a globális piacról érkező je...
Újabb, több száz millió forintos beruházási programba kezd Magyarországon a kontinens egyik legnagyobb pótkocsi- és felépítménygyártója, a német Schmitz Cargobull AG - tudta meg a Napi Gazdaság.
Ön tudja, hogyan tehet szert sikeres vezetőre? Ki motiváljon és hogyan? Ismeri a menedzsmentszerződések titkait? Neveljünk vagy "igazoljunk"? Távozik a főnök! Vége a világnak?
A társasági adó új alapra helyezését, az eva átalakítását, az elszámolható költségek körének szűkítését és más szigorításokat is beépítene a kormány a járulékok csökkentéséről szóló adócsomagba.
A luxuslakások iránt elsősorban ott figyelhető meg a kereslet változása, ahol egyáltalán képesek megfizetni az ilyen ingatlanokat - ilyenek a világ nagy kereskedelmi, üzleti központjai, gazdasági fellegvárai - állapítja meg egy magyar beruházó felmérése, amely elsősorban az Európán kívüli piacot elemezte.
A szokásosnál is kevesebb az eladható bárány jelenleg a tenyésztőknél amiatt, hogy az idén korán van húsvét, és a múlt évi fedeztetési időszak is elhúzódott - közölték a Magyar Juhtenyésztő Szövetségn...