Négy éve nem történik semmi a dél-alföldi légimentő-bázis ügyében, amelynek története jól tükrözi a mai magyar valóságot: rendszerátalakítás, ellentétes döntések, ígérethalmaz, pénztelenség. Még a kezdetekkor mondta egy felelős vezető, hogy "az nem fordulhat elő, hogy a régió ellátatlanul maradjon". Mégis úgy maradt.
A nap folyamán fütyüléssel és bekiabálással teltek az állami ünnepségek, Demszky Gábort tojással és utcakövekkel dobálták meg, este pedig könnygázzal zavarta szét a rendőrség a Budaházyt követő tüntetőket. Orbán az alkotmányos népítéletről, Gyurcsány partnerségről beszélt.
Lezárták a József körút Corvin köz és Baross utca közötti, a Blaha Lujza tér felé tartó szakaszát a szombat esti rendbontások miatt ott maradt üvegtörmelékek miatt.
Az operatív törzs este 11 óra után berekesztette működését, mert meghallgatva az egyes szervezetek jelentését, már nem volt indokolt, hogy a testület tovább folytassa munkáját- közölte Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-vel szombaton.
Az operatív törzs este 11 óra után berekesztette működését, mert meghallgatva az egyes szervezetek jelentését, már nem volt indokolt, hogy a testület tovább folytassa munkáját- közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Lezárták a József körút Corvin köz és Baross utca közötti, a Blaha Lujza tér felé tartó szakaszát a szombat esti rendbontások miatt ott maradt üvegtörmelékek miatt - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A rendőrség az útszakasz takarításának idejére nem engedi a forgalmat a körútnak erre a részére.
Megszüntették szombat késő estére a rendbontást rendőrök a fővárosban; az MTI tudósítója a Rákóczi térről azt jelentette: három, rendőrökkel teli autóbusz és hat-nyolc ugyancsak rendőröket szállító teherautó vonult el a helyszínről. A környék felgyújtott kukákkal, kitört jelzőtáblákkal, összetört üvegekkel és szétdobált sörösdobozokkal van tele. A Rákóczi téren még maradt néhány rendőr, akik…
Újabb embereket állított elő a rendőrség a fővárosi rendbontások során, így már 21-re emelkedett a nap folyamán előállítottak száma - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este. Tafferner Éva hozzátette: a nagyobb csoportokból kisebbekbe verődtek a rendbontók, és szétszéledtek az Üllői út mentén a kisebb mellékutcákban, ahol folyamatosak a rendőri…
Három rendőrt vizsgáltak meg a mentők az esti rendbontás során, de egyiküket sem kellett kórházba szállítani - mondta el az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál az MTI-nek vasárnap este tíz óra után. Rendbontókhoz még nem hívták a mentőket - tette hozzá. Juhász Gábor, az operatív törzs irányítója korábban elmondta, a nap folyamán a Március 15. téren két rendőr megsérült, egyiküknek a…
A "Hívjon meg egy nélkülözőt asztalához!" című program keretében az Egri Főegyházmegyében összesen 600 - egyenként 5000 forint értékű - csomagot osztanak szét az ünnep előtt a rászorulók között - tájékoztatott Guba Lászlóné irodavezető.
A reformkor tartalmát és a mának szóló tanulságait elemezték szombaton a szónokok a nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezéseken, amelyeket incidensek követtek Budapesten.
Bizonyára sokan hallottak már a kövérszőlőről, de az is bizonyos, hogy kevesen kóstolták még. A magyar vincellérek "ducikája" ugyanis valójában nem kövér - bár nagy szemű -, ám annál ritkább nyalánkság.
Huszonnégy embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban a március 15-ei rendezvények, illetve az esti zavargások helyszíneiről - derül ki a rendőrség honlapján vasárnap, nem sokkal fél egy előtt közzétett adatokból.
Huszonnégy embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban a március 15-ei rendezvények, illetve az esti zavargások helyszíneiről - derül ki a rendőrség honlapján vasárnap, nem sokkal fél egy előtt közzétett adatokból. Kilenc embert a szombat esti rendbontások miatt, garázda magatartásuk miatt állítottak elő.
Nyíregyháza - Váratlan helyen, a 4-es főút és a 3-as főút találkozásánál szaladt egy autó elé egy őz Nyíregyháza közelében szombat éjszaka. Az elütött vad elpusztult.
Budapest - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére szombaton este megrendezett ünnepi gálaesten egy új művészeti-közéleti díjat - a Márciusi Ifjak néven alapított elismerést - vehették át a díjazottak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől.
Hétfőn éjfélkor jár le a mesterképzések jelentkezési határideje a felsőoktatásban; a diákok eddig az időpontig összesen 120 mesterképzési szak 615 meghirdetése közül választhatnak.
Huszonnégy embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban a március 15-ei rendezvények, illetve az esti zavargások helyszíneiről - derül ki a rendőrség honlapján vasárnap, nem sokkal fél egy előtt közzétett adatokból.
Néhány száz rendbontó randalírozott több órán keresztül szombaton késő este Budapesten, a Józsefvárosban. A rendbontók többször összecsaptak a rendőrökkel, akik közül hárman könnyebben megsérültek.
Budapest - 24 előállítás, öt rendőr, akik megsérültek és esti zavargások - így végződött az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulójának ünnepe szombaton a fővárosban.
Huszonnégy előállítás, öt sérült rendőr, zavargások - így végződött az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulójának ünnepe Budapesten. Az este Molotov-koktélos támadásokkal, gyújtogatással, könnygázos oszlatással, azaz a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapással ért véget. · Nézze meg a március 15-ei eseményeket percről percre!· Először adták át a Március Ifjak díjakat a Művészetek…
Nyíregyháza - Valami nincsen rendben ezzel a cikkel. Hianyoznak az ekezetek. Lassan het honapja egy maroknyi csapat Nyiregyhazan ilyen, ekezet nelkuli leveleket kap. De hogy is jutottunk idaig? Visszatekintés
Nyíregyháza - Akiknek nincs lehetőségük arra, hogy sarkukból kifordítsák eddigi életüket, apróbb lépésekkel induljanak a kitűzött cél felé. Elkezdhetjük a változást egy alapos méregtelenítéssel. Önnek mi vált be? Segítsen!
A multik kihasználva a pénztelenséget, hosszútávon gészségkárosodást, ízléstelenséget, funkcionális analfabétizmust erősítik. Az igazi kiskereskedelem nem erre épül.
Nem sokkal éjfél után robbanás történt egy solymári veszélyesanyag-begyűjtéssel foglalkozó cég telephelyén, a levegőbe nem jutott káros anyag és személyi sérülés sem történt - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Nem sokkal éjfél után robbanás történt egy solymári veszélyes anyag-begyűjtéssel foglalkozó cég telephelyén, a levegőbe nem jutott káros anyag és személyi sérülés sem történt.
Nem sokkal éjfél után robbanás történt egy solymári veszélyesanyag-begyűjtéssel foglalkozó cég telephelyén. A levegőbe nem jutott káros anyag és személyi sérülés sem történt.
A multik kihasználva a pénztelenséget, hosszútávon gészségkárosodást, ízléstelenséget, funkcionális analfabétizmust erősítik. Az igazi kiskereskedelem nem erre épül.
Huszonnégy rendbontót állítottak elő a rendőrök a fővárosban a március 15-ei rendezvények, illetve az esti zavargások helyszíneiről - derül ki a rendőrség honlapján közzétett adatokból.
Nyíregyháza - Sándor, József és Benedek az idén lyukas zsákkal érkeznek, sőt, nemhogy meleget nem hoznak majd, de kifejezetten cudar időt, jóval fagypont alatti hideget cipelnek majd – prognosztizálja a miskolci meteorológus.
Megtisztították az ünnepi rendezvények és a későbbi rendbontások helyszíneit vasárnap reggelre. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 40 takarítógéppel és 70 munkással dolgozott a fő- és tömegközlekedési útvonalakon.
A politikai szappanoperák mindig mindennél nagyobb hangsúlyt kapnak. Ilyen volt a népszavazás is - állítja Pomogáts Béla irodalomtörténész. [Dátum: 2008. 03. 16. 10:00]
Nyíregyháza - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évek óta növekszik a HIV fertőzöttek és a szifiliszesek száma, az orvosok szerint gyökeresen megváltozott a szexuális kultúránk.
A parlament a népszavazás hatására a jövő hónaptól eltörli a három díjtételt. A súlyos vereség bénultságot váltott ki a koalícióban, s a szocialisták hó végi országos értekezlete behatárolhatja a kormányfő mozgásterét.
Nyíregyháza - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évek óta növekszik a HIV fertőzöttek és a szifiliszesek száma, az orvosok szerint gyökeresen megváltozott a szexuális kultúránk.
Összesen 24 embert állított elő a rendőrség a március 15-i ünnepi rendezvények helyszíneiről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több esetben a közbiztonságra veszélyes eszközöket foglaltak le az állami ünnepségek helyszínein.
Vizsgálatot indított a budapesti rendőrfőkapitány annak a rendőrnek az ügyében, aki szombat éjszaka csuklyában, azonosító nélkül nyilatkozott a Hír TV tudósítójának.
Nem sokkal éjfél után robbanás történt egy solymári veszélyes anyag-begyűjtéssel foglalkozó cég telephelyén. A levegőbe nem jutott káros anyag és személyi sérülés sem történt.
Idén március 15-én ismét mindenki eljátszotta a szerepét, amelyeket lassan már megszokhattunk. A kedves, ám érdektelen múzeumkerti ünnepség után Demszky Gábor hangpárbajozott a tojásdobálókkal a Petőfi-szobornál, a Fidesz tüntetésén százezrek tapsoltak Orbán Viktor székely közmondásokba csomagolt üzeneteinek, a szélsőjobb szónokai új rendszerváltásról hadováltak, aztán felgyújtottak néhány kukát,…
Nyíregyháza - Partium, Erdély, Havasalföld és Dobrudzsa területén táborozhatnak a nyertes diákok. Az általános iskolák felső tagozatos tanulói és a középiskolák tanulói 3-3 fős csapatokkal nevezhetnek a 3 fordulós versenyre.
Pályaválasztás. Talán manapság még nehezebb, mint régebben. Legyen a gyereknek hozzá vonzódása, legyen a „szakmára” kereslet, fizessék meg stb. Most egy új dolog is társul mindehhez: hol van az iskola? Dankó Mihály jegyzete
Azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el Tóth Gábor dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya - egy tévéfelvétel szerint - a csapaszállító buszban alvó rendőrök ügyében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.