Sólyom László pénteken bejelentette: Bogdányiné Mészáros Ágnes jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, Tóth Gábor Attila jogászt pedig adatvédelmi biztosnak. A köztársasági elnök leszögezte: reméli, hogy az Országgyűlés érdemben meghallgatja a két ombudsmanjelöltet.
Tavaly novemberben indította el a szőrmetelepek elleni kampányát a Négy Mancs Alapítvány. Mára tízezer aláírást gyűjtöttek össze. Végső céljuk a szőrmetelepek felszámolása és mindennemű szőrmetermék importtilalmának bevezetése.
Baj van a népszavazás intézménye körül - mondják lapunknak nyilatkozó alkotmányjogászok. Állítják: ma olyan célra használják fel a referendumot, amelyre az nem alkalmas.
Továbbra is nyílt színen fog beszédet mondani március 15-én a főpolgármester. Demszky Gábor - akit a nemzeti ünnepen immáron második alkalommal, idén is tojással, kövekkel dobáltak - lapunknak úgy értékelte a történteket, hogy "az ünnepet, ha nem is teljesen, de mégiscsak sikerült tönkretenniük a szélsőségeseknek".
Eszméletvesztésig verte szombaton Kolozsváron öt vagy hat román fiatal Lészai Lehel 17 éves középiskolást az egyik körzeti rendőrség épülete előtt - jelentette romániai tudósítónk.
- Csókolom, nagyobb kokárda nincs? - kérdezem a sarki árust, egy tányérnyi példányra bökve. Megrökönyödésemre azt válaszolja: - Elfogyott, viszont van árpádsávos.
Március 15-én este több száz szélsőséges Budaházy György felhívására a Művészetek Palotájához akart vonulni, de a rendőrség ezt megakadályozta. Bár összetűzés alakult ki, Gyurcsány Ferenc mégis nyugodt szívvel mondhatta azt esti beszédében: az ünnep ezúttal méltó volt, az incidensek ellenére is. Ennek azonban ára volt.
Önök úgy vannak itt jelen, mint a nemzet díszei, akiknek teljesítménye az egész országot minősíti, Önök okot adnak nekünk az önbecsülésre, és ezt köszönettel vesszük - mondta Sólyom László szombaton a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetések ünnepélyes átadásán.
Emléklapot kapott kollégánk, Markotay Csaba a Magyar Sajtó Napja alkalmából Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztertől. Az indoklás szerint a közigazgatási és rendészeti szervek tevékenységének tárgyilagos és hiteles bemutatásáért vehette át az oklevelet.
Történtek szabálytalanságok az SZDSZ tavaly tavaszi tisztújításán, négyen más helyett regisztráltak, de azt nem tudni, szavaztak-e - egyelőre ennyi derült ki a párt belső vizsgálatából, a lényeges kérdések azonban továbbra is nyitva maradtak. Nem tudni azt sem, hogy ha voksoltak, kire szavaztak a csalók; az eset érdemben befolyásolta-e a választás eredményét; s egyáltalán: pontosan mi vagy ki áll…
Idén sem maradtak el a szélsőségesek a március 15-i ünnepségekről; mintegy kétszáz tüntető síppal, trombitával zavarta meg a Kossuth téren az állami lobogó felvonását. A csoport később átvonult a Nemzeti Múzeum elé, de ott voltak a radikálisok a Petőfi szobornál is, ahol Demszky Gábor próbálták megakadályozni beszéde elmondásában. A miniszterelnök az ünnep estéjén arról beszélt: a vezetők…
Szombaton délután 2-kor a Jobbik rendezvényén még megvoltak a szimpatizánsok és a szélsőségesek, több mint ezren. A "Mária országát" a Deák téren beragyogó napsütésben egy korán "megkopaszodott" fiatal mutogatta örömmel társainak a nyakában lógó vaskeresztet, majd Vona Gábor is beszédet mondott. A Jobbik elnökétől megtudtuk: valójában nem ők a radikálisok, hanem a kormány. Főleg az SZDSZ, ami…
Ismét feltalált valamit a magyar; "feltaláltuk az alkotmányos népítéletet. Március 9-e óta ez világszabadalom" - jelentette híveinek Orbán Viktor. A kora délutáni napsütésben hunyorogva igyekeztek vezetőjüket figyelni a kivetítőn azok, akik az ünnepen is a Fidesz elnökét akarták hallgatni. Az Erzsébet-híd pesti hídfőjétől az Astoriáig állt a tömeg, amelyet a Fidesz többszázezresre saccolt, a…
A Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. szervezésében megkezdődött a közúti fuvarozók demonstrációja Budapesten az 56-osok terén hétfőn reggel, a fuvarozók a fővárosi behajtási engedélyrendszer idei módosítása ellen tiltakoznak.
A legutóbbi tárgyalást követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke állóháborúnak minősítette a kialakult helyzetet, miután a MÁV Zrt. és a tárgyaláson lévő többi társaság semmiben nem mozdult el korábbi álláspontjáról.
A március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló, a kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint április 1-től megszűnik a vizitdíj és a kórházi napidíj.
Koalíciónk és kormányunk legfőbb gondja a nemzeti ünnepeken, hogy miként tartsák távol az ünnepelni vágyó polgárokat az emlékhelyektől, s ami még fontosabb szempont, saját becses személyüktől. Akikben a kormányzati lebeszélés ellenére is erős marad az ünneplés igénye, a közös megemlékezés vágya, azoknak el kell venni a kedvét az effajta szabados fegyelmezetlenségtől. A kívánt célt, a magyar…
Már a kezdő állami hivatalnok is tudja: nincs nagyobb hiba annál, mint amikor csak egyetlen döntési alternatívát tesz le a politikus főnöke asztalára. Mert ekkor a politikus nem érzi fontosnak magát, illetve nem érzi, hogy döntési helyzetben lenne.
Ismét tragikomikus eseménysorozat telepedett nemzeti ünnepünkre. Lassanként ehhez hozzá kell edződnünk - a jelentős évfordulókat is inkább a nemzeti rettegés napjaivá keresztelhetnénk át.
Hétfőtől szalagkorlátok vannak minden olyan metróállomáson és földalatti megállóban, ahol ellenőrök dolgoznak - mondta korábban a Független Hírügynökségnek a BKV szóvivője.
Hortobágy - Március 15-én délelőtt szentelték fel a Hortobágyi Ökumenikus Templom új nagyharangját. A harangot megszentelték, megáldották az egyház jelen lévő képviselői.
Klasszikus és kortárs művekben nyújtott átütő erejű alakításaiért, különösen a társadalom perifériájára szorult emberek hiteles megformálásáért vehette át szombaton a Kossuth-díjat Szirtes Ági, a Katona József Színház színművésze. Az Érdemes Művész az InfoRádiónak kiemelte: egy ilyen díj pozitívan befolyásolja az önértékelést.
A Közúti Fuvarozók Érdekvédelmi szervezete hétfőn reggeltől délutánig demonstrációt tart a fővárosi behajtási díjak elleni tiltakozásul a budapesti Felvonulási tér Ajtósi Dürer sor és Damjanich utca közötti szakaszán.
Miként növelhetik munkavállalási esélyeiket a végzős egyetemisták? Elektronikus újságírást, sajtószóvivői munkát és fotózást tanultak az egyetemi hallgatók.
Berettyóújfalu - Speciálisan az oktatás területére fókuszálnak, hogy a településeken segítsék az oktatási szegregáció felszámolását, az integrált nevelés elterjesztését. Ebbe a folyamatba partnerként bevonják a települések civiljeit is.
A szombat este előállított huszonnégy emberből már mindenkit hazaengedtek a rendőrök - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a távirati irodával vasárnap este. A szabálysértési eljárásokat megindították.
Kaba - A Mácsai Sándor Művelődési Ház két pályázatot nyújtott be kulturális programok és a „Szép kert, szép környezet mozgalom” támogatására 2006. őszén.
Melyik munkavállaló engedheti meg magának, hogy négy napot maradjon ki a munkából? Melyik munkáltató nézi ezt jó szemmel? Nem lehetne egyszerűbben, vagy másként? Miért kell 2 évente cserélni a vezetői engedélyt, mi változik?
Melyik munkavállaló engedheti meg magának, hogy négy napot maradjon ki a munkából? Melyik munkáltató nézi ezt jó szemmel? Nem lehetne egyszerűbben, vagy másként? Miért kell 2 évente cserélni a vezetői engedélyt, mi változik?
Hajdú-Bihar - A csapadékmentes, enyhe időjárásnak köszönhetően igen jól haladtak a tavaszi munkákkal a mezőgazdasági termelők. Drágult a vetőmag, a műtrágya és a vegyszer eben az évben.