Az idei Táncfórum programjának kiemelkedő eseménye az amerikai tánctársulat, a Shen Wei Dance Arts vendégjátéka. A kínai származású Shen Wei nemcsak a társulat művészeti vezetője és koreográfusa, hanem táncos, festő és designer is egyben.
Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az egyetlen hivatásos magyar színtársulat, amely értelmi fogyatékos színészeket foglalkoztat. A színház alapvető célja, hogy előadásaik ne társadalmilag kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra - vagyis ne "ahhoz képest", hanem önmagukban ítéltessenek meg. Ennek érdekében a színészek folyamatos, magas színvonalú szakmai képzésben vesznek részt,…
A kecskeméti igazgatóválasztással kapcsolatban érkezettt szerkesztőségünkbe az alábbi - Közgyűlésnek címezett - nyílt levél, amelyet változtatás nélkül adunk közre >>
A csocsóbajnokság és kortárs művészeti programsorozat részeként lesz itt látnivaló a festészet, a báb- és a táncszínház kedvelőinek, filmek forognak és három napon át pörög az asztalifoci. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
A Budapesten legutóbb 1998-ban járt világhírű társulat programjában a modern tánc egyik apostolának mesterműveivel találkozhatunk ismét, de a háromféle programban Jiří Kylián és Susanne Linke egy-egy műve is helyet kap.
A vendégek megismerkedhetnek a kiváló magyar borokkal és ehhez kapcsolódó ételkülönlegességekkel. A jó hangulat fokozása érdekében jazz, folk koncerteket hallgathatnak. Fellép a Fugato, a Whiteful Jazz Quartet, valamint a Gyárfás István Trió. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
Az Ördögszekér Kompánia családi bábszínházként járja az országot. Klasszikus meséket adaptál bábszínpadra, illetve verses-zenés összeállításokat ad elő dramatikus formában. Lesz még Paprika Jancsi Csúzlizdája, Kolompos koncert és sok más program kicsiknek, nagyoknak.
Közös országjáró turnén az indie nagyágyúi: a The Moog, az EZ Basic, a Jacked és az Amber Smith! A koncertek után a Tesco Disco DJ-i, Kecske & Pipó játszanak reggelig.
Vannak pillanatok, amikor nem tehetünk mást, mint emlékezünk és várunk. Erről szól Bicskei István Szivárványkígyó előadóestje, amely 2008. március 26-án (szerdán) 19:30-kor látható Desiré villamosána Kosztolányi Dezső Színházban.
Új szakaszhoz érkezik a Magyar Televízió (MTV) Társulat című tehetségkutató műsora: a versenyben maradt 16 résztvevő szombaton kezdi meg a szerepdöntőket. Az István, a király című rockopera jubileumi előadására elsőként a Táltosasszony alakítóját választja ki a zsűri. [Dátum: 2008.03.22. 07:00]
A hétvégén rendezték meg a Petőfi Csarnokban a negyvenedik jubileumi MegaBörzét, mely alkalommal a 75. szülinapját ünneplő Komjáthy Györgyöt is felköszöntötték. [Dátum: 2008.03.22. 08:00]
A reneszánsz év és a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik szenzációja lesz a Palestrina. Az opera magyarországi bemutatója március 22-én a Művészetek Palotájában lesz. Kovalik Balázs rendező szerint ez egy filozofikus mű, amelyhez Hans Pfitzner, a két világháború között alkotó német zeneszerző csodálatos zenét komponált.
Este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból. Rómában nagyszombaton már a feltámadási szentmisekor a Szent Péter-bazilikában fekete lepel borítja az oltárt, majd délután következik a fáklyás felvonulás.
Március 22-én lesz hatvan éves Andrew Lloyd Webber, a Jézus Krisztus szupersztár, a Macskák, az Evita, Az operaház fantomja komponistája, minden idők - legalábbis anyagi szempontból - legsikeresebb zeneszerzője. Ő az első komponista, akinek vagyona meghaladta az egymilliárd dollárt.
A Két táj két szív elindított valamit, egy olyan ajtót nyitott ki e dal, amin már rég szerettem volna bemenni. Sajnos nem egyszerű semmi, de nem baj ? jelentette ki Pflum Orsi egy olvasónak a Blikk.hu Csevegés rovatában. A Megasztárban feltűnt tehetség azt is elárulta, hogy folytatja a közös munkát Amr Mustafával is. [Dátum: 2008.03.22. 11:01]
Világpremierre készül a Győri Balett. Az együttes Antoni Gaudí spanyol építész életét és munkásságát jeleníti meg a kétfelvonásos táncjátékban - mondta Kiss János, a Győri Balett igazgatója az MTI-nek.
Március 30-ig látható az MTV székháza előtt a „100 féle Erdély” című fotópályázat 100 legjobb alkotása. Az Erdély sokszínűségét bemutató szabadtéri kiállítás éjjel-nappal megtekinthető.
Brad Ingelsby, aki múlt héten még egy szüleinél lakó huszonéves biztosítási ügynök volt, ma már milliomos, akinek a forgatókönyvéért egymást túllicitálva tolongtak a különböző stúdiók. A The Low Dwell...
A Reneszánsz Programiroda - Hungarofest Kht. a Film.hu Kft. partnerségével a Reneszánsz Év keretében 700 000 forintos összdíjazású pályázati programot hirdet kreatív alkotóknak Mátyás, a király címmel...
2008. február 3-án ? két hónappal a hatvanadik születésnapja alkalmából rendezendő életműkoncert előtt ? nyirokmirigyrákban elhunyt Orszáczky ?Jackie? Miklós. Április 4-én a Művészetek Palotáj ad otthon az emlékére rendezett koncertnek, ahol volt zenésztársai és barátai is megjelennek. [Dátum: 2008.03.22. 13:00]
Húsvét alkalmával a zene.hu ismert előadókat kérdez körbe arról, hogy ők hogyan töltik ezt az ünnepet. Mai cikkükben Josh és Jutta mesél a húsvétról. [Dátum: 2008.03.22. 14:00]
Régen egy emberből híres zenész, színész vagy művész akkor válhatott, ha kiemelkedő tehetetsége volt. Ma, ha valaki híres, történjen ez akármilyen tehetséghez nem köthető okból, bármi lehet belőle, énekes, színész, művész vagy mindhárom egyszerre. A hírnév garantálja, hogy bármibe fogjon az illető, az kelendő lesz a közönség számára.
Ilyen trutyi időben nincs más választásunk, mint tojással és sonkával megrakott bendőnket a tévé elé hurcolni és válogatni a jobbnál jobb filmek közül. Már kora délután Sean Connery vagy Harrison Ford között kell döntenünk. Előbbi a James Bond: Tűzgolyó (16:00 TV2) című filmben harcol az „alvilági szuperbűnözők” ellen, akik atombombákat lopkodnak, utóbbi A birodalom visszavágban (16:05 RTL Klub)…
A Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon az idén mintegy 60 film, köztük több mint 50 nagyjátékfilm, illetve számos dokumentumfilm és rövidfilm indul a legkiválóbb, a leginkább újító szándékú és a legmerészebb filmnek járó elismerésért, a Hullámtörők-díjért - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Továbbra is kíváncsiak vagyunk, hogy melyek azok a rajongói oldalak, amelyeket az üzemetetőik érdemesnek tartanak arra, hogy a nyilvánosság előtt is bemutassanak. Most a népszerű NOX együttes hivatalos rajongói portáljával ismertetjük meg a Zene.hu olvasóit. [Dátum: 2008.03.22. 17:00]
A második napon a punk-rock zenéjé a főszerep. Elsőként a The Grenma zenekar veszi birtokba a színpadot. Zenéjüket olyan kaliforniai (pop-)punk zenekarok inspirálták, mint a Blink 182, a Green Day vagy a NOFX.
Finom downtempo muzsika, westernhangulatok, szinticountry, sanzon és bárdzsessz, az Amorf Ördögökből ismert kacatpop, Gershwin- és Kispál-feldolgozások, jókedv és melankólia: ilyesfajta elegy az Erik Sumo Band zenéje.
Egri János és jelenleg az egyik legkeresettebb jazz bőgős Magyarországon. Rendkívül nyitott és kreatív zenész, aki az évek során részt vett számos crossover és world music stílusú projektben, illetve basszusgitárosként rendszeresen fellép neves popzenekarokkal is.
Újabb sztárvendég érkezik hazánkba. A nyári fesztiváldömping idején az Offspring lép fel a Volton. A kaliforniai punkcsapatnak a sporoni lesz az első magyarországi koncertje. [Dátum: 2008.03.22. 19:00]
A buli főzenekarai a német illetőségű Fire(A)aAmD, és BxCxMx, akik melodramatic crustot nyomatnak. A hazai színteret a budapesti Nesze és két Veszprém megyei zenekar, a Plan Beer és a Végállomás képviseli.
Mike Huckaby kezdettől fogva barátságosan mosolygott a Record Time Shop pultja mögül minden egyes betévedő korongvadászra. Az a fajta ember, aki hisz a lassú és megfontolt lépésekben. Több, mint egy évtizedig formálta az emberek ízlését a roseville-i Record Time boltban…
A februári maszka-rave után maszkos rave-re hív a Kollektiva. Ezúttal csak egyvalaki visel majd álarcot, The Toxic Avenger. Toxie nem véletlenül rejti el arcátl: sok éve egy gonosz tréfa következtében testét totálisan eldeformálta egy konténernyi nukleáris hulladék.
Nem félünk Detroittól, pezsgőt pukkantunk és hadd szóljon! Jön a breaks legnagyobb formációja, sikít minden lány és harcias imázs ide vagy oda, vidámak a pacifisták is. A Stanton Warriorsnál sütnek a perkák és hintáztatnak a grúvok.
Sikerült találni Budapesten egy olyan helyet, ahol kellemesen szórakozhat publikum és fellépő egyaránt. Akusztikus koncertet ad az ALTF4 és a Cliché, DJ-szettel Peta, Gumilap és Chaos Cleaner, Ufy & Ghoulish pedig vizualizál. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
Magyarországon először lesz látható július 5-én, szombaton a VOLT Nagyszínpadán a kaliforniai OFFSPRING! Amerikában úgy tartják, a Smash című albumuk majd‘ akkora detonációként hatott világszerte, mint a Nirvana mindent elsöprő színrelépése.
Az Ördögszekér Kompánia családi bábszínházként járja az országot. Klasszikus meséket adaptál bábszínpadra, illetve verses-zenés összeállításokat ad elő dramatikus formában. Lesz még Paprika Jancsi Csúzlizdája, Kolompos koncert és sok más program kicsiknek, nagyoknak.