Az Eurosport, vezető pán-európai TV csatorna*, elindítja HD adását. Az Eurosport HD, melynek műsora teljes mértékben megegyezik az Eurosport csatornáéval, 2008. május 25-én debütál: a French Open Roland Garros Grand Slam tornával.
Az elmúlt hét a Hipervándor című film sikeréről szólt. Hayden Christensen és Samuel L. Jackson kísérlete, hogy új szuperhőst teremtsenek, úgy tűnik sikeres.
Endi az Interaktív nézőinek elmesélte: ismét kislánya születik! Ada nemcsak faggatta a híres zenészt, hanem szakember segítségével személyiségét is boncolgatta.
Tavaly hatalmas sikerrel debütált, s adott új értelmet a "balatoni nyár" fogalmának a Sziget Szervezőiroda új fesztiválja, a Balaton Sound. A négynapos rendezvény idén július 10-én nyitja meg kapuit a Balaton part legszebb partszakaszán, Zamárdi szabadstrandján.
Nem fogadja el a Kossuth-díjat Blaskó Péter színművész, mert így akar tiltakozni az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. A Nemzeti Színház társulatának tagja nyílt levelében úgy fogalmazott, ha ˝ismét demokrácia lesz Magyarországon˝, akkor szívesen átveszi a díjat.
Mint ahogy a Premierfilm.hu is megírta, Patrick Swayze meglehetősen nagy önerőről tanúságot téve, bő egy héttel ezelőtt maga erősítette meg a terjengő pletykákat: hasnyálmirigyrákban szenved.
A tavaszt idén is sokféleképpen ünnepelhetjük, de a budapesti kikeletnek mindig a Gödör Klubban lehet a legjobban örvendezni, a Backpackers' Spring Festivalon koncertjein. Idén nyolcadszor.
"Megyek egyet kondizni, aztán úszom egyet majd lazítok a barátaimmal..." - mondhatnám és tehetném mindezt egyetlen, óriási kádban, egy Fitness Jakuzziban. Persze csak akkor, ha lenne rá több mint 7 millió forintom.
Az elsősorban zenei csatornaként ismert VH1 új műsorában megkavarja kicsit a Nagy Ő formátumát: ezúttal csupa fekete nő közül válogathat egy fehér férfi.
Talán senkinek sem kell bemutatni A Simpson családot. Igen, egy lassan 20 éve sikerrel futó rajzfilmsorozatról van szó, amely olyan furcsa és sárga világban játszódik, ahol szinte mindennapos esetnek számít, hogy például a családfő pert nyer az egyház ellen, mert ő a legviccesebb homevideó főszereplője, vagy hogy Ropi bohóc két félig megevett hamburgert tűz össze tűzőgéppel, hogy aztán újra…
Azt hiszem, a rockzene, mint kategória - nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt - elég széles határok között mozog már a köztudatban. S ennek egyik közvetlen kiváltó oka az úgynevezett poprock kategória megjelenése, s a stílushatárok elmosódása...
Egyfajta szempontból két ellentétes dolog jegyében szerveződik számos program ebben az esztendőben. Hiszen, ha jól belegondolunk, míg a reneszánsz szó kiejtésekor egy olasz pezsgő város képe jelenik meg előttünk, vagy Mátyás király udvara (legyünk hűek értékeinkhez, főleg úgy, hogy igazságos királyunknak még a névnapja is ma van), ahol értelmiségiek és polgárok élnek és vigadoznak boldogan, addig…
Magyarország közép- és általános iskolásai immár fél éve ádáz cyberharcot vívnak egymással az ország legjobb sulijának címéért egy internetes oldalon. A www.legjobbsuli.hu látogatói februárban és márciusban most éppen azt dönthetik el, hogy melyik iskola a legbulisabb Soprontól Debrecenig, Budapesttől Pécsig, majd az év végén a legtöbb szavazatot kapott iskola megnyerheti a Legjobb Suli verseny…
Bár a forgatókönyvírók sztrájkja miatt sokáig kétséges volt, végül mégis átadták az Oscar-díjakat. Lindsay Lohan és Eddie Murphy lettek a legrosszabbak, a Nem vénnek való vidék tarolt, a nagy esélyes George Clooney szobor nélkül maradt.
163 nappal a XXIX. Nyári Olimpiai Játékok kezdete előtt elindítjuk olimpiai sorozatunkat. Minden héten megismerkedhettek egy-egy olyan sportággal, amelyikben már rendelkezünk kvótával, sőt, exkluzív interjúkat is olvashattok majd sportolókkal, vezetőkkel, szakemberekkel.
Interjúra rohanok, az alany már a Deákon vár. Szinte semmit nem tudok róla, még csak egyszer találkoztunk, és ezelőtt soha nem volt vak barátom. Láng Edit 29 éves. Gyorsan megnyugtat, kettőnk közül legalább ő tudja, hogyan kell otthonossá varázsolni egy beszélgetést. Politikai menekültekért szolgál a kongói Afrikáért alapítványnál. Az egyik védence gyros-ozójába kísérem, megszemlélendő a…
Gyerekkorunk kedvenc hősei, Michael és K.I.T.T. visszatértek! Az amerikai NBC csatorna Február 17-én mutatta be a Knight Rider 2008-as feldolgozását egy másfél órás film keretén belül a Knight-kultusz újjáélesztése végett. A húzás bejött: aznap este több, mint 12 millióan voltak kíváncsiak Knight utódjának első találkozására az új K.I.T.T.-tel.
Az idei Dakar rally-t terrorfenyegetettség miatt lefújták, s kárpótlásul a szervezők előrehozták egy évvel a Dakar Series versenysorozatot, amelynek során Magyarországon is áthalad a mezőny. A résztvevők között több neves "dakaros" is képviselteti magát.
Bergman 1957-ben 35 nap alatt leforgatott egy szimbolikus útkereső mozit, ami aztán az éves cannes-i seregszemlén különdíjat nyert, ráakasztották az "új svéd film klasszikusa" jelzőt, azóta pedig az egyik leghatásosabb Bergman-munkává nőtte ki magát.
Nagyon sok barátom, ismerősöm van, kiknek a ma sokak által közkedvelt "gépzene" csupán csak monoton "szeletelés" vagy kattogás. (Jelen esetben a műfaj igényes fajtáról szólok csupán, mert ahogy mindenhol, itt is vannak kivételek szépszámmal.)
'96-'97 magasságában - hú, de rég volt - azon vitatkoztam egy barátommal, hogy pár év múlva lehet-e majd a mobiltelefonon Doom szintű játékokkal játszani vagy sem. A vitából csupán csak az "áááá, ilyen hülyeséget" felszólalás maradt meg bennem. S bármennyire is hajtogattam a mára már valósággá vált állításom, nem nagyon tudtam megváltoztatni a kollega meggyőződését.
A friss Oscar-díjas Tilda Swinton játssza a férfi (!) és női főszerepet Virginia Woolf regényének adaptációjában, Sally Potter rendhagyó kosztümös filmjében.
Mióta Rhonda Byron A Titok című könyve kikerült a könyvesboltok polcaira és viszik, mint a cukrot más hasonló témát boncolgató könyvekkel együtt, azóta a boldogság fogalma más aspektust kapott.
Senki se lepődjön meg, ha 22-én délután Budapesten járva párnával közlekedő embereket látna. Nem a hajléktalanok teszik csoportosan komfortosabbá környezetüket, hanem jópár, amúgy teljesen normális ember engedi szabadon a benne lakozó infantilis énjét.
Hétvégén népszavazás lesz, mégpedig a tandíjról is. Nem célunk politizálni, különösen nem az egészségügyről szóló kérdésekben, de kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: kell nekünk a tandíj? Itt és most eldöntjük.
Dave, Brent és Keiron, vagyis az Aquasky triója lendületesen vágott neki az idei évnek! Nemrég tértek haza amerikai turnéjukról, és eltöltöttek egy hónapot Ausztráliában is. Meghódították Európát, Ázsiát, és az agyondicsért, de meghatározó amerikai szcénát is. Most pedig Budapest következik!
Egy kopott kék farmer koszos sportcipőt futtat a bűzfoltos járdán. Fekete pulóverbe mar a lépcsőházakból kitóduló sárga fény nagy gyönyörűségére egy sarkon unatkozó térfigyelő-kamerának.
Mostanában felkapott dolog sorozatokat nézni. Van, aki Doktor House-ért van oda, van, aki a Szökést nézi éjjel-nappal, akad olyan is, aki Lost-függő, de nagyon sok ember a 24-ért rajong. Nem is csoda, hiszen Jack Bauer nem egy mindennapi főhős a filmek világából.
Olimpiai sorozatunk első részében a vízilabdát vesszük górcső alá. Áttekintjük, hogy eddig hogyan szerepeltünk az olimpiákon, melyik játékosunk emelkedett ki a mezőnyből, és természetesen latolgatjuk a pekingi esélyeket is. Ez utóbbit Kis Gábor, válogatott pólóssal tesszük.
Néhány évszázaddal ezelőtt az ember azt hitte, hogy a Föld lapos. Majd később fölfedezte, hogy gömb alakú és a Nap körül kering. A közelmúltban ember lépett a Holdra.
A filmipar új tanulsággal szolgál: a népszerűséghez nem kell élni; sőt, abból is sztár lehet, aki többszázezer évvel ezelőtt halt ki. Motkány – a jégkorszak mókus-patkány keveréke igazi híresség: a népszerűség pedig kötelez.
Nem veszünk róluk tudomást a filmvásznon, de mégis tudjuk: ott vannak, és nélkülük nem lenne teljes az élmény. Ha ők nem lennének, akkor hiányérzetünk támadna, és nem tűnne valósághűnek a film. Hogy kik ők, és mit is csinálnak? Az alábbi interjúból kiderül.
Tóth Tamás Szibéria érintetlen tájain játszódó FARKAS című filmjét mutatja be a párizsi független film fesztivál. A török fővárosban Bollók Csaba, Fábri Zoltán és Kamondi Zoltán mozgóképei láthatók a napokban.