(Parlophone / EMI)A britpop egykori mókamikijei, a dobos Danny Goffey, a basszista Mickey Quinn és a gitáros-énekes Gaz Coombes – plusz bátyja, a 2002-es Life On Other Planets idején (lásd interjúnkat!) már hivatalosan is negyedik tagnak számító Rob Coombes billentyűs – a jubileumi Supergrass Is 10 slágerválogatás és az azonos című dupla DVD után 2005-ben a komolyabb és kevéssé…
Erre persze sokan legyinthetnek, hogy már régóta gyanakodtak – a nem éppen válogatós színész viszont a filmvásznon fog hamarosan egy ufót megformálni.
Noha egyelőre csak az előzetese látható, máris hindu szervezetek tiltakoznak dühödten mind Indiában, mind az Egyesült Államokban Mike Myers legújabb, Love guru című filmje ellen, mondván: az tiszteletlen vallásukkal és annak szent embereivel szemben.
Bár még szó sincs arról, hogy Brittany Murphy is csatlakozna a sztármamák sorába, ám nála nehezen fordulhat elő, hogy véletlenül lép be a hollywoodi anyukák klubjába.
A világtörténelem nem sok nagyszerű, hős nyúlról emlékezik meg, annál kedveltebb figurák viszont az animációs filmekben, a hosszú fülükkel, jópofa kis farkukkal és az állandó répamániájukkal. Húsvétra itt van négy olyan nyulas rajzfilmsorozat, melyek ismerete nélkül lehet ugyan teljes életet élni - de nem érdemes.
Ahogy feltételezhetőleg Magyarországon, úgy az Amerikai Egyesült Államokban is a Jégkorszak alkotóinak „tollából”, egész pontosan számítógépeiből származó Horton lett a legnézettebb.
A jó forgatókönyvíró mindig gondoskodik egy váratlan fordulatról: de nem csak a filmjeiben, hanem az életében is. M. Night Shyamalan-nak már sikerült párszor alaposan meglepni nézőit – majd rajongóit.
Cannes, akárcsak a többi A-listás filmfesztivál, minden évben az utolsó pillanatig gondosan titkolja a programját, de ilyenkor - egy hónappal a beválogatott filmek hivatalos kihirdetése előtt - már rendszerint elkezdődik a heves találgatás.
A Rob Reiner nevével fémjelzett A bakancs-lista című film egy tragikomikus történet homlokegyenest különböző, ámde egy szomorú dologban azonos két férfiról, a közös dolog pedig a rák.
A világ ezerrel száguld a saját pusztulásába. Az öregek szerint bezzeg az ő idejükben milyen más volt minden. Ez a film viszont épp azt bizonyítja, hogy nincs igazuk.
Igen, megtaláltuk! A Graffiti szerkesztősége megemeli kalapját, és a megtisztelő Húsvét Legeslegrosszabb Poénja díjat adományozza az alábbi "vicc" megálmodójának és megalkotójának. Eddig azt hittük, a humor ilyen mélységeibe csak mi tudunk leereszkedni. Hát tévedtünk. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek!
Kuba, Finnország, Ausztrália és Thaiföld után, Ecuador előtt kaptuk el pár szóra a Viasat3 által megutaztatott Korda házaspárt. A meglehetősen szórakoztató reality, a Kordáék a Föld körül hétfő esténként fut - a táncdalénekes hol török futballszurkolót, hol aranyásót, hol David Hasselhoffot, hol kubai dzsigolót alakít benne. Komoly társadalomkritika, mélyebb filozófiai gondolatok nincsenek a…