Meglepő eredmények hangzottak el az Amerikai Storke Társaság Nemzetközi Stroke Konferenciáján New Orleans-ben: a macskatartás harmadával csökkenti a szívinfarktus miatt bekövetkező halálozást. Az előadás vegyes reakciókat váltott...
Ha a cukorbetegség azokat az idegpályákat támadja meg, melyek zsigereink működését szabályozzák, szív-érrendszeri, emésztőrendszeri és húgyúti, illetve szexuális problémák jelentkezhetnek. Összefoglalóan ezek a cukorbetegség...
A legtöbb férfinak semmi kifogása nincs az ellen, hogy a partnere valamilyen szexuális játékszert használjon, sokkal inkább izgatónak találják azokat. Előfordul néha, hogy a féltékenyebb típusú férfiak attól tartanak, hogy kedvesük idővel a műpéniszt, vagy a vibrátort jobban fogja kívánni náluk. De ez butaság!
Hét elvetélt vagy abortált magzat tetemét találták meg egy brit kórház halottasházában. A maradványokat két évvel ezelőtt el kellett volna hamvasztani vagy temetni.
A tavasz második hónapja nem véletlenül bolondos. Túl vagyunk a rövid és hamar sötétedő estéken, fagyos napokon. Fölenged a természet, kivirulunk magunk is. Április első napja pedig hivatalosan is a derű ünnepe.
A korábbi tulajdonos beperelését fontolgatja egy olasz család, a ház eladásakor ugyanis az elfelejtette közölni velük, hogy az új otthonnal kísértetek is járnak.
Különösen, ha a fitnesz-őrület mellé még az étkezés kóros lecsökkentését is fölvállalja. A kábítószer, alkohol-, játék- és internetfüggőség már mindennapos fogalmak. Most újabb társuk akadt: az exorexia, vagyis a fitnesz-függőség.
A szép női hát mindig a férfiak figyelmének középpontjában van: a báli szezon mélyen kivágott estélyi ruháiban, a lenge nyári ruhákban, és persze amikor egyáltalán nincsen rajtunk semmi... Mégis, mivel nem látjuk nap mint nap, hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla - a hátunk ugyanolyan ápolást igényel, mint bármely más testrészünk!
Ki ne vágyna tökéletes nyugalomra, ha csak rövid időre is? Egy jónéhány évtizede létező módszer, amely már itthon is elérhető újfajta felfrissülést ígér. Nem kell hozzá más, mint egy speciális tartály testmeleg sós vízzel, ahol teljes csönben és sötétségben lebeghetünk.
Izgalmas játék, mely végre kiszakít minket a megszokások unalmas világából. Egy közösséget teremt, melynek nem ismerjük ugyan tagjait, de éppen ettől válik olyan rendhagyóvá. Az élmény különlegessége köti össze a játék résztvevőit. Kapcsolódj be te is!
Azt már régóta tudjuk, hogy a díjkiosztók nemcsak a nevesebbnél nevesebb elismerések osztogatására alkalmasak, hanem igazi divatbemutatók is egyben. A sztárok megpróbálják a legjobb formájukat hozni, a legszebbek és a legízlésesebbek lenni. Csak nem mindig sikerül...
Általánosságban elmondható, hogy sikeres, kedvező hónapnak nézünk elébe. Sok panaszra nem lesz okunk, de a részletekért nézd meg saját jegyed előrejelzéseit.
A köznép betegeskedve, alultápláltan és zord körülmények között élt a híres óegyiptomi városban, El-Amarnában - mutatták ki amerikai kutatók a város temetőjében megőrződött holttestmaradványok elemzésével.
A konvencionálisan termelt borok jóval szennyezettebbek, mint a bio-borok. Ez derül ki az Európai Növényvédőszer Akciócsoport (PAN) Brüsszelben bemutatott vizsgálatából, amelynek során negyven, a világ különböző szegletéből származó vörösborban kutattak szermaradványok után.
Bizonyára Te is gyakran találod magad szembe ellenszéllel, s bármit teszel, csak kudarc követ kudarcot! Inkább kérd a támogató hátszelek segítségét cikkünkkel!
Fürdőkád a konyhában, az egyetlen vécé pedig az erkélyen - a szokatlan elrendezés ellenére 100-130 ezer fontért (32,7-42,5 millió forintért) kelhet el a jövő heti árverésen a brightoni ingatlan.
Iszonyatos vérfürdőtől tartott Norbert Rosing természetfotós, amikor meglátta a szánhúzó kutyái felé közeledő jegesmedvét - ehelyett élete talán legnagyszerűbb képeit készítette a két állatfaj meglepő találkozásáról.
A szeretett szűlő halála tragikus esemény, de egy év múlva, a haláleset évfordulóján a gyászoló családtagok szívrohamának az esélye is megnő. Az Amerikai Kardiológus Kollégium idei kongresszusának első napján ismertette ezt a drámai adatot a venezuelai Juan Marqués és munkacsoportja.
A világ leghíresebb lakberendezési áruházlánca a közelmúltban a világ különböző országaiban 14 ezer embert kérdezett meg konyhai szokásairól - mint kiderült, minden harmadik magyar megkérdezett a konyhában tölti a legtöbb időt.
Vannak olyan jelek, amikkel mindenki azonnal orvoshoz fordul, ezeket jól ismerjük már - mellkasi fájdalom, vérzés, stb. Akadnak azonban nem ennyire egyértelmű tünetek, amikről azonban szintén érdemes tudnunk. Talán meglepő, hogy milyen apróságokkal is foglalkozni kell, de sokat változtathat életminőségünkön, ha odafigyelünk.
Elképesztő ötlettel állt elő Madonna: újraforgatná a filmtörténet klasszikusát, a háromszoros Oscar-díjas Casablancát. Ráadásul ő szeretné játszani Ilsa Lundot - azt a szerepet, amely annak idején elindította a világhír felé Ingrid Bergmant.
Úgy tűnik, nem csak a csomagtovábbító rendszerrel vannak problémák a Heathrow nemzetközi repülőtér nemrég megnyílt, 5-ös terminálján: egy nőnek a hétvégén négy csésze kapucsínóért 117 millió forintot számláztak ki.
Az indiai hadsereg új fegyvert vet be hamarosan a terroristák ellen: a curry bombát. Azt remélik, hogy a csípős paprika és bors keverékével töltött könnygázgránáttal könnyebb lesz kifüstölni a terroristákat.
A Barátok közt után „Csajok közt” láthatjuk Deutsch Anitát egy egész héten át. A népszerű szappanoperából nem olyan rég távozó színésznő egy percig sem unatkozik.
Családdá születünk - hangzik a Születés Hete 2008 jelmondata. A mondatot kísérő képen az idei hét üzenetét hordozó arcokat látjuk, az MTV1 híradójából ismert Nagy Juditot és családját. A családját? De hogyan?
Ismét botrányba keveredett Paul Gascoigne volt angol válogatott labdarúgó. A futball fenegyereke nem fizetett ki egy 400 fontos (130 ezer forintos) taxiszámlát, az ügyet a rendőrség vizsgálja ki.
Divat és színház, azaz a hétköznapok jelmezei volt a mottója a színház világnapján megrendezett Héjja & Herend divatshow-nak, melyen mi is ott jártunk.
Ne hagyd, hogy a gyomok eluralkodjanak a kertedben. Használd az édenkert.hu gyomhatározóját, amely segít a növények felismerésében és az ellenük való védekezésben.
A Faberlic közreműködésének köszönhetően formát öltött az új ANTI-AGE (bőröregedés elleni) bőrápoló készítmény, mely természetes R-alfa-liposavat tartalmaz.
A Star Wars filmek robotjainak életnagyságú modelljeit bárki megvásárolhatja. R2-D2 és 3-PO jól néz ki, beszél és világít, de a slamasztikából senkit sem fognak kihúzni.
Alig jelent meg a Groovehouse legújabb lemeze, Judy máris újabb terveket szövöget: készül az első könyve, és úgy tűnik, titkos vágya is valóra válik végre...
Az 1947 óta működő újság cikkének hitelességét a tanári kar sem vonja kétségbe. A testület hivatalos reakciójában nagyon nyugtalanítónak tartotta, hogy diáklányok olyan helyzetben lehetnek, amelyben el kell adniuk testüket. A nyilatkozat szerint az egyetem kész segíteni tanulmányi ösztöndíjakkal. A plágiumot ugyanakkor teljes mértékben elítéli a vezetőség.
A bolondok napja eredetét homály fedi, sokak szerint az óitáliai Szaturnáliákból származó bolondünnepre vezethető vissza, mások inkább arra gondolnak, az áprilisi tréfálkozás gyökereit inkább Franciaországban kell keresnünk, ahol egykor április elsején kezdődött az új év.
A zsenit és a bolondot egy hajszál választja el egymástól. Mégis sokat köszönhetünk azoknak az őrültnek kikiáltott éles elméknek, akik újabbnál újabb dolgokat feltalálva, közelebb visznek bennünket a természethez.
Egerek kétnapos koplaltatásával sikerült elérni egészséges sejtjeik védelmét a kemoterápia káros hatásaival szemben egy tanulmány szerint, amelyet hétfőn tettek közzé az Egyesült Államokban. A felfedezésnek nagy jelentősége lehet a daganatos betegségek kezelésében.
Kollagén injekcióval megnagyobbítható a G-pont, így a nők akár többszörös orgazmushoz juthatnak. A beavatkozás nyomán ez az érzékeny szerv eredeti méretének többszörösére növelhető.
Tudjuk, hogy mi a kedvenc étele, vagy hogy mi szeretett volna lenni ötéves korában, de mi többet akarunk: tudni szeretnénk, mire gondol, amikor rajta felejti a szemét egy formás hátsón, és hogy miről, pontosabban kiről szövi erotikus fantáziáit - ha éppen nem rólunk.
Egy meglehetősen feltűnő monoklival jelent meg hétfőn a Manchester United védője, Rio Ferdinand a csapat találkozóján a Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.