Ha a dízel-járművek által kibocsátott kipufogógáz szaga nem lenne eléggé meggyőző, egy új tanulmány, mely a kipufogógáz agytevékenységre gyakorolt hatását vizsgálta, biztosan az lesz.
Csak behunyjuk a szemünket, és már alszunk is... vagy mégsem? Az alvás finoman szabályozott rendszerébe gyakran csúszik hiba. Elég egy kis porszem, és a nyugalmas éjszakánk már nem lesz pihentető!
A túlzott szőrnövekedéstől nagyon sok kamasz lány szenved. Szégyellik testüket, és tanácstalanok. Ennek az a fő oka, hogy a női szervezet férfihormonokat is termel. Ezek az androgének, és közülük elsősorban a tesztoszteron, amelyet már a pubertás kezdetétől választanak ki a petefészkek és a mellékvesék.
Amellett, hogy a merevedési zavar gyakorlatilag lehetetlenné teszi a szexuális életet, számos szervi betegségre is utalhat.Férfiak ezrei szenvednek tőle, és nem is alaptalanul.
Korosodó embereknél sokkal ritkábban következik be érszűkület, ha rendszeresen kevés alkoholt, leginkább bort fogyasztanak. Az amerikai kutatók azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a túlzás éppen ellenkező hatású.
Ismétlődő és monoton feladatok végrehajtása közben az agyunk mintegy 30 másodperccel azelőtt, hogy hibát követ el, pihenő üzemmódba kapcsol - mutatták ki norvég kutatók, akik így képesek voltak előre jelezni a bekövetkező hibákat.
A fiatalok, vagy a fiatal párok általában vadul szeretkeznek. Letépik egymás ruháit, mindegy, hol vannak, állandóan egymásnak esnek. Vadul, izzadtan, lihegve.
Óriási lyuk tátong egy kínai férfi mellkasán, amelyen keresztül a szíve is látható. Zsao Csia-cang tíz évvel ezelőtt életmentő műtéten esett át, ám miután elfogyott a pénze, elfertőződött sebét már nem tudta kezeltetni.
A gyermek személyiségjegyei öt éves koráig kialakulnak. Ebben kulcsszerepe van a játéknak. A gyermek a játékon keresztül irányítható a legjobban, ezért ne hanyagoljuk el! Játszunk minél többet vele, építsünk ki egy stabil anya-gyermek kapcsolatot!
Egész sorozat undorító videót tett fel az internetre egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy szándékosan fertőzött meg másfél ezer lányt a halálos kórral. A magát Trashmannek (Szemetesnek) nevező férfi amerikai akcentussal beszél, és maszkot visel a felvételeken.
Egy autó alá robbanószerkezetet dobtak, egy másikat felgyújtottak éjjel Budapest XIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Vajon mennyire kell illetve szabad bevonni a gyereket a házastárssal való gondokba? Két egyenértékű dolog feszül itt egymásnak: a szülő felelőssége, és az, hogy ő is csak egy ember.
Mit állapíthat meg egy grafológus az írásodból? Sok mindent, ezt már jól tudjuk. De mit láthat meg, mit szűrhet le gyermekeink rajzából a rajzelemző? Most kiderül!
A Hold ma a Nyilas jegyében jár, trigonban áll a Vénusszal és szextilben a Neptunusszal. Gyermekünk ma kicsit álmodozó, de nagyon barátságos hangulatban lehet - foglaljuk le a fantáziáját valamilyen művészi tevékenységgel!
Egy ember, aki egyesíti az ősi bölcsességet a modern gondolkodással, egy látnoki vezető. Sokak számára személyes vezető, oktató, tanácsadó. Nemzetközi szónok és szakmai előadó. Sri Vasudeva.
A boltokban ezernyi színes-szagos mesekönyv csábít. Legalábbis téged, de otthon aztán szemed fénye vagy unottan méreget, vagy még aludni is elviszi magával. Hogyan válaszd ki a megfelelő mesekönyvet?
Évtizedekig csak édességeken és kávén élt az a brit pszichológus professzor, aki a minap veszítette el az anorexia elleni harcot, és 49 évesen váratlanul elhunyt. A halottkémi vizsgálatból kiderült, hogy Rosemary Pope szíve az éhezéstől akkorára zsugorodott, mint egy gyermeké.
A kövér felnőtteknek csaknem háromnegyede, de a dagadt gyerekeknek a fele is zsírmájjal bajlódik, ha nem is tud róla és ez a veszélytelennek aligha nevezhető állapot a zöld tea hatóanyagaival egy új vizsgálat tanúsága szerint egerekben hatásosan kezelhető.
Hamarosan megállapodás születhet az alapellátó praxisok ügyében felvetett legsürgetőbb kérdésekben - mondta Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Christian Louboutin cipő helyett most egy rikító rózsaszín, vastag arany lánccal és két topánkát formázó csattal díszített táskát álmodott. Szerintünk inkább rémálom.
Szeretnéd, hogy mosolyod már az első pillanatban elbűvölje Őt? Szeretnéd, ha az intim együttlét alatt semmi sem kellene titkolnod? Vedd hát a kezedbe minél többet! A várt hatás nem marad el!
Azok, akik 24-én szüelttek, melegszívűek, barátságosak, segítőkészek, motiváltak és könnyen lelkesedők Aktívak, tele vannak energiával, és gyakorlatiasak.
Japánban értékelik a tavaszt: a cseresznye virágzását egyhetes ünnepség övezi. Ilyenkor az emberek csak ülnek a fa alatt és gyönyörködnek. Megmutatjuk, pontosan miben!
A színésznő kedveli a színes távol-keleti világot, így nem csoda, hogy szívesen vállalta el az indonéz kultúrát bemutató mesekötet felolvasását. Udvaros Dorottya elvarázsolta az Indonéz Nagykövetség vendégeit A sziklavirág című kötet bemutatásával.
A probiotikumok biztosítják a bélrendszer természetes mikroflórájának egyensúlyát. Az emésztőszervekben megközelítőleg 400 fajta baktérium található...
Ugye fontos a saját és szeretteid egészsége? Szeretnéd jó közérzettel megélni napjaid, pihentető álommal tölteni éjszakáidat? Idős korodra is megőrizni testi-lelki kondíciódat? E célokat szolgálják a napjainkban már rendkívül hatékony, széles körű egészségügyi szűrővizsgálatok. A fölöttébb színes palettáról képet kaphatsz, ha április 27-én családoddal kilátogatsz a Nők Lapja Egészség magazin…
Az Apple MacBook Air nevű laptopját a gyártó a világ legvékonyabbjaként hirdeti, a Computerchoppers által kínált darabok azonban nem csak vékonyságukkal veszik fel a világ legmenőbb laptopjaival a versenyt. Az 5 ezer dolláros laptopot 24 karátos aranyból készítették, de további 3 ezer dollárért színes zafírral kirakott alma logóval is megrendelhetjük.
Nyolc ember megsérült, amikor kora reggel egy román kisbusz belehajtott egy magyar kamionba az M7-es autópályán, Zamárdi közelében. A rendőrség közlése szerint a sérülteket a siófoki kórházba vitték; az érintett útszakaszon zavartalan a forgalom.
Eleged van a plázák üvegpalotáinak egy kaptafás felhozatalából? Megint a te többezres ruhád köszönt rád a postán vagy a pénztárnál? Nincs kedved a rengeteg vásárló közötti szédelgéshez? És ami a legfontosabb, szeretnéd egypár egyedi darabbal feldobni a ruhatárad? Ebben is tudunk segíteni: felkutattunk néhány üzletet a fővárosban, ahol igazi különlegességekre bukkanhatsz.
Karda Bea elsőként a Hal a tortán csapatát fogadta vadonatúj otthonában, amelyet még be sem lakott teljesen. Az énekesnőről kiderült, hogy olasz vér csörgedezik az ereiben, ami cseppet sem gátolta abban, hogy baklövést kövessen el a vendéglátásban.
Hangulatos kávézók, macskaköves utcák, romantikus várkastély - ezt mind megtalálod a bájos mediterrán hangulatú városban. S mivel a Velencei-tó is csak egy ugrás, pont ideális helyszín egy kellemes hétvégi kiruccanásra.
Kezeink a cselekvéseinket szimbolizálják. A kezünkkel alakítjuk az életünket, hiszen ha "kézbe vesszük a dolgainkat" vagy "kezet adunk" valamire, esetleg "kézfogóra" szánjuk rá magunkat, mindenképpen sorsunk felől döntünk.
Eleged van a hurutos köhögésből? Meguntad, hogy hullik a hajad? A csodaszer ott van melletted egy karnyújtásnyira! Tavaszi méregtelenítő kúrád kezdetére, vagy lezárására, erőgyűjtésre, tisztításra használd a csalán gyógyító erejét!