Orbán Viktor kormányfő elfogadta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerdán benyújtott lemondását, és a tárca új vezetőjének Balog Zoltánt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát kérte fel. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának életrajza:
Bruttó 10 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol pénteken. A mostani változással a benzin átlagára 441 forintra csökkent, a gázolajé pedig 436 forint lett.
Hercegfalvi Zoltán, Katona Máté, Kovács Dániel, Merczel Zsolt és Venczel Balázs nem szerepel a Siófok elleni élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzésre készülő Vasas-játékosok névsorában
Tegnap lehetett utoljára a papíronkénti 50 forintos osztalék reményében Telekom részvényeket vásárolni a tőzsdén, így a mai piacnyitásban elviekben ennek megfelelő áresés várható a részvények piacán....
Négynapos lengyelországi edzőtáborozáson vett részt a labdarúgó Európa-bajnokságra készülő Kassai Viktor, valamint segítői: Erős Gábor, Ring György, Kispál Róbert, Vad II István és Bognár Tamás.
Megkezdődött pénteken Iránban a parlamenti választások második fordulója, ami azt jelenti, hogy az összesen 290 képviselői helyből 65-ért versengenek most a jelöltek. A voksolás eredményeképpen megváltozhat az erőegyensúly az ország legfőbb politikai és vallási vezetője, valamint az elnök között.
Szörnyű részleteket árult el T. Emese, akit azzal vádol a bíróság, hogy segített élettársának, Varga Sándornak négy magyarországi gyilkosság elkövetésében. A nő állítja: Sándor Romániában is lefejezett három embert szamurájkardjával.
Húsz ember halálát okozta egy öngyilkos merénylet pénteken az északnyugat-pakisztáni Hár városában, egy nappal az után, hogy a körzet egy másik városában törzsi vezetőket és milicistákat öltek meg egy kettős robbantásban.
Gyengélkedtek pénteken az ázsiai részvénypiacok, legfőképp az energetikai vállalatok miatt, ugyanis a kőolaj árfolyama a tegnapi napon jelentősebb mértékben csökkent. A piacokon ugyanakkor kivárás mutatkozik a ma publikálásra kerülő áprilisi amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt.
Megkezdődött pénteken Iránban a parlamenti választások második fordulója, ami azt jelenti, hogy az összesen 290 képviselői helyből 65-ért versengenek most a jelöltek.
A francia Total olajtársaság előrejelzése szerint a világ energiaszükséglete várhatóan 25 százalékkal nő 2030-ig, főleg a feltörekvő országok bővülő kereslete miatt.
Az utóbbi években, különösen a hazai lakáspiac kvázi összeroppanása óta - szinte minden nap lehetett olvasni a hazai sajtóban különféle ingatlanpiaci elemzéseket, melyek a legkülönbözőbb, egymásnak...
Tegnap forgott utoljára a 44 Ft-os osztalékkal az Állami Nyomda, így ma már szelvény nélkül kereskedhetünk a társaság papírjaival. A piac az osztalék kiesését nagy valószínűséggel már nyitáskor...
A miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval.
Villámgyors léptekkel közeleg a nyár: egyik percben még a ballagásokkal vagyunk elfoglalva, aztán már csak a negyven fokban pislogunk. Related Stories Nagyon jól fogy a Resident Evil: Operation Raccoon City Japánban Jó Reggelt! 2012.05.05. A Race Driver: Grid ihlette a Dirt Showdown-t Elemzők szerint: A Diablo III-ból 3.5 millió darabot adnak el 2012-ben Az eredeti Star Wars játék elfeledett…
A gyermekeknek szánt angoltanítási módszeréről ismert Helen Doron brit nyelvész és pedagógus szerint minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni az idegen nyelvek elsajátítását és a tanulási folyamat során az ismételt hallgatásra, valamint a pozitív visszajelzésre kell helyezni a hangsúlyt.
A Loki felé húz a szíve a két csapat rangadója előtt az egykor Debrecenben és Győrben is szereplô Böőr Zoltánnak. A középpályás szoros meccset vár, s úgy véli, a DVSC jobb csapat, megnyeri a bajnokságot.
Szakmailag megalapozatlannak tartják a Volán-társaságok összevonását a Zala Volán Zrt. Szakszervezetei, ezért azt kérik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, hogy vessék el az összevonás szándékát - közölte a szövetség az MTI-vel.
A fiatal orosz ügyvéd az országát ellepő korrupcióra hívja fel a figyelmet. Egyre több követője van, és ő még több tüntetést ígér Putyin és rendszere ellen.
Az Oklahoma City Thunder rendkívül magabiztosan nyert a címvédő Dallas Mavericks otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának csütörtöki játéknapján, ezzel egy győzelemre van a továbbjutástól.
Még az idén újabb forrásokkal egészülhet ki a kutatásfejlesztésre és innovációra szánt 75 milliárd forintos állami és uniós pályázati keretösszeg jelentette be Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.
A Los Angeles Kings csütörtökön 4-2-re nyert a vendég St. Louis Blues ellen, és így összesítésben már 3-0-ra vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoport elődöntőjében.
A hétvégén Szegeden már a londoni olimpia kerül középpontba, a férfi kajakosoknál ugyanis K-1 1000 méteren és K-2 200 méteren a poznani olimpiai pótkvalifikációs versenyre való kijutás a tét. Tavaly Szegeden a lehetséges nyolcból hét olimpiai kvótát szerzett meg a szakág, ezúttal eldől az is, kik gyűjthetik be a hiányzó nyolcadik helyet Poznanban.
Jelentős elismerés érte Megyeri Balázst, a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot megnyerő Olympiakosz játékosát: a fiatal kapust Görögországban beválasztották az idény csapatába.
"Nem tudjuk felvenni költekezésben a versenyt" - jelentette ki egy mai sajtótájékoztatón Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője, aki elmondta, több százmillió forinttal volt szükséges csökkenteni a rendezvény költségvetését. Gerendai szerint ennek legfőképp gazdasági okai vannak, hiszen míg a nagy versenytársak fesztiválhelyszínein minden tizedik forint kerül az államhoz áfa formájában,…
A Telefonközpont blog értesülései szerint a telefonadó tervezet az üzleti előfizetőknek is adna kedvezményt, esetükben hívószámonként legfeljebb havi 2500 forint, vagyis éves szinten 30 ezer forint...
A kormánypártok frakciószövetségének szerdai ülésén több olyan javaslat merült fel, amely a tíz napja bemutatott Széll Kálmán-terv egyes pontjainak változására utal. Bizonytalanná vált, kik és hogyan...
A mérsékelten negatív befektetői hangulat közepette csökkentek ma reggel a nyitva tartó ázsiai börzék a mai, nagy figyelemmel követett amerikai munkaerőpiaci adatok előtt. A japán piac zárva tartott,...
Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium leendő vezetője dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát - mondta Réthelyi Miklós előző nap lemondott nemzetierőforrás-miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában.
Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium leendő vezetője dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát - mondta Réthelyi Miklós előző nap lemondott nemzetierőforrás-miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában.
Orbán Viktor és Jose Manuel Barroso találkozója csak ideiglenesen oldotta meg a problémákat, az IMF tárgyaláson ismét előjön a jegybank függetlenségének és az egykulcsos adónak a kérdése - fejtette ki véleményét az InfoRádió Arénájában Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter.
Folytatódott az árfolyamok lemorzsolódása a Budapesti Értéktőzsdén, a kedvező hangulatú nyitás után ismét az eladók vették át az irányítást.A Budapesti Értéktőzsdén a tegnapi kereskedésben a legtöbb magyar részvény árfolyama nem változott jelentősen, kivéve az OTP papírját, amely 3 százalékkal gyengült. Nézzük, mit hozhat a mai folytatás!
Vasárnap rendezik Görögországban az előre hozott parlamenti választásokat, amelyeken egy dolog bizonyosra vehető: az athéni belpolitikát csaknem négy évtizeden át váltógazdálkodásban uraló két nagy párt (Új Demokrácia, PASZOK) egyike sem fog abszolút többséget kapni s így egyedül kormányozni.
Sorozatunkban azt a negyven vidéki várost mutatjuk be, amelyeknek lakói ma már könnyedén hozzájuthatnak Magyarország egyetlen ingyenes napilapjához. Látogasson el ön is ezekbe a városokba, és megtudja, miért volt fontos nekünk, hogy itt is jelen legyünk. Szigetszentmiklós, Nagykanizsa, Balatonfüred.
Tavaly augusztusban még 700, ma már 850 milliárdos nyugdíjbuktáról ír Selmeczi Gabriella sajtóinformációk szerint a nemrég elkészült nyugdíjpénztári jelentésében - a nyugdíjvédelmi megbízott szerint 12 év alatt ennyivel érhettek volna többet a nyugdíjpénztári befektetések, ha állampapírban helyezték volna el őket. A pénztárszövetség egyszer már kiakadt a számokon.
A Nemzeti Sport Időkapszula című sorozatában ezúttal a kétszeres olimpiai bajnok tornász, Magyar Zoltán mesél a londoni várakozásairól – szerinte akár öt magyar arányérem is összejöhet a nyári játékokon.