2016. június 9. csütörtök

jún. 9
8:54
A Vredestein újdonságával lépnek előrébb a négyévszakos abroncsok - de mennyire? (Auto Pult)
A német AutoBild Allrad független tesztjében a Vredestein Quatrac 5 névre hallgató négyévszakos abroncsa győzedelmeskedett, egyértelműen maga mögé utasítva a konkurenciát. De vajon ez elég ahhoz, hogy a kompromisszumot jelentő négyévszakos gumit ajánljuk? Igen is, meg nem is.
jún. 9
9:12
Az elmebetegség határán – videón az Isle of Man TT motoros körrekordja (Auto Pult)
Nem volt elég a tegnapi autós száguldás? Akkor ideje két kerékre pattannunk, és képzeletben Michael Dunlop bőrébe bújnunk, aki motorjával áttörte a bűvös 17 perces határt – közel 215 km/h-s átlagsebességgel letudva az Isle of Man TT 60 kilométeres körét.
jún. 9
10:06
Sláger lesz az önvezető autó? Igen, de később, mint várnánk (Auto Pult)
Ha a jövő autózását kell magunk elé vizionálnunk, kettő erős, egymástól független trend jutna eszünkbe. Egyik az elektromos autóké, a másik pedig az önvezető, azaz autonóm autózásé. Az utóbbit vette most kereszttűzbe az IHS Automotive kutatásokkal alátámasztott tanulmánya, és nem habozott érdekes jóslatokba bocsátkozni.
jún. 9
13:39
Kalandra termett - itt a MINI Clubman All4 Scrambler (Auto Pult)
A MINI hamarosan bemutatja az új Cooper alapjaira épülő Countrymant, azonban úgy tűnik, az angolok már nem tudták kivárni a leleplezést, és addig is elkészítettek egy látványos, terepes tanulmányt, méghozzá a Clubman All4 alapjaira. Az autó a BMW egyik motorkerékpárjából merített ihletett, méghozzá a R nineT Scramblerből.
jún. 9
14:15

14:17

14:19

14:21

14:33
Elektromos SUV-val készül Párizsba a Mercedes-Benz (Auto Pult)
A Tesla minden nagy gyártót megelőzött az elektromos autók piacán, és bár az amerikai cég négykerekűi sem tökéletesek, az azért érezhető, hogy szúrja prémiummárkák szemét – még ha anyagilag közel sem teljesít olyan jól Elon Musk vállalata. A Mercedes-Benz pedig úgy látszik elérkezettnek látta az időt, hogy harcba szálljon a Tesla crossoverével, a csillagosok autóját pedig tanulmány képében már…
jún. 9
15:45

16:23
Az évtized végén támadhat Európában a Genesis (Auto Pult)
A Hyundai tavaly év végén mutatta be vadonatúj luxusautóját, mellyel egyben egy új prémiummárkát is útnak indítottak a koreaiak. A gyáriaknak nagy terveik vannak a Genesis névre keresztelt újdonságokkal, hiszen a jövőben Európát is szeretnék meghódítani a luxusra kihegyezett modelljeikkel. Úgy tűnik azonban, hogy erre még várnunk kell egy kicsit.
jún. 9
18:27

Keresés