2007. november 19. hétfő

nov. 19
5:42
Hatott az Index nyomása (Alternatív Energia)
Több tüntetővel együtt újságírókat is előállították a rendőrök szombat este a Batthyány-örökmécsesnél tartott engedély nélküli demonstráción. Bogád Zoltán, az Index internetes hírportál munkatársa lapunk kérdésére elmondta: 10-15 méterre állt a tiltakozóktól, látható volt, hogy nem közéjük tartozik, a rendőrök ennek ellenére előállították, megbilincselték és bevitték a VII. kerületi…
nov. 19
5:48
Ma eldőlhet, mi marad meg a szerdai tiltakozóakció céljaiból (Alternatív Energia)
A Társadalmi Szolidaritás Napja nevet kapott akciósorozatát szerdán tartja a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája. Az új nyugdíjkiszámítás 2008 januárjától esedékes bevezetése és a korkedvezményes nyugdíjrendszernek a munkavállalókra hátrányos megváltoztatása, az egészségbiztosítás üzleti alapra helyezése, továbbá a vasúti mellékvonalak visszafejlesztése ellen tiltakoznak. A Fidesz a…
nov. 19
5:50
Válogathassanak szabadon a családok az iskolák között (Alternatív Energia)
Nem enged a negyvennyolcból Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter: fölül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is esélyt kapjanak a jó minőségű oktatásra. Ebben a miniszterasszonyt az Országos Cigány Önkormányzat támogatja. A szakemberek szerint a szabad iskolaválasztás megszüntetése az oktatás problémáit nem oldaná meg. Egyöntetű a véleményük…
nov. 19
6:09
Népszavazási forgatókönyveket írnak a Fideszben (Alternatív Energia)
Megoszlanak a Fideszben a vélemények arról, akar-e valójában a patikaliberalizációról és a kórház-privatizációról, a termőföldről is népszavazást Orbán Viktor. Információnk szerint akad, aki arra igyekszik rábeszélni a pártelnököt, akár hogy is döntsön a három kérdés ügyében az Alkotmánybíróság, azokkal ne tegyék próbára az emberek figyelmét, türelmét. Felmérések szerint ugyanis még az sem biztos,…
nov. 19
6:58
Emelné a kormány a benzin adóját (Infostart)
A gazdasági tárca szakállamtitkára szerint már vannak elképzelések a benzin jövedéki adójának emelésére. A lépés célja az EU felé vállalt energiahatékonyság növelése lenne.
nov. 19
7:03
Kóka János kijelölte utódját (Infostart)
A Népszabadság értesülése szerint jelenlegi kabinetfőnökét, Kákosy Csabát jelöli gazdasági és közlekedési miniszternek Kóka János. A tárcavezető év végén távozik posztjáról, hogy teljes erejével az SZDSZ irányítására koncentrálhasson.
nov. 19
7:08
Részletek a titokzatos koalíciós egyeztetésről (Infostart)
Az Országház helyett egy titokzatos, meg nem nevezett helyen találkoztak az MSZP és az SZDSZ csúcsvezetői. A megbeszélésen "általános, politikai kérdésekről" volt szó, legalábbis ezt nyilatkozta még a megbeszélés előtt Horn Gábor liberális ügyvivő.
nov. 19
7:24
Kovács László: Magyarországnak két hónapja van (Infostart)
A magyar államnak két hónapja van arra, hogy válaszoljon az Európai Unió belső piaci biztosa által, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása miatt küldött információkérő levélre - mondta Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. A bizottság a közellátás biztonságának szempontjából különösen fontos vállalatokról szóló törvény miatt indított eljárást Magyarország ellen.…
nov. 19
8:27
Több pénzt adnának az önkormányzatoknak (Metropol)
Míg az első körben félezer módosító javaslat érkezett a jövő évi költségvetéshez, az ezen a héten kezdődő második körben már csak 76 módosító javaslatot kell a szakbizottságoknak megtárgyalniuk – írta a hétfői Napi Gazdaság.
nov. 19
8:44
Újabb 30 millió kiló hús tűnt el (Metropol)
Harmincmillió kiló hús tűnt el az idei húspiacról – írta a hétfői Népszabadság. A visszaeső kereslet miatt tíz százalékkal csökkent a fogyasztás, ezért a legális feldolgozók visszafogták a termelést.
nov. 19
9:56
Több pénz az önkormányzatoknak (Alternatív Energia)
Míg az első körben félezer módosító javaslat érkezett a jövő évi költségvetéshez, az ezen a héten kezdődő második körben már csak 76 módosító javaslatot kell a szakbizottságoknak megtárgyalniuk - írta a hétfői Napi Gazdaság.
nov. 19
10:48
Sztráj égen-földön (Alternatív Energia)
Ferihegyi szakszervezetek is csatlakoznak várhatóan a Liga Szakszervezetek által hirdetett szerdai munkabeszüntetéshez, ennek formájáról azonban a múlt hét végéig még nem döntöttek az érdekképviseletek.
nov. 19
11:07
Egyelőre megbecsülhetetlen, hányan sztrájkolnak szerdán (Infostart)
Újabb szervezetek csatlakoztak a szerdára hirdetett sztrájksorozathoz. A vasutasokon, pedagógusokon, Volán-, vegyipari és villamosipari dolgozókon kívül munkabeszüntetést tart több ferihegyi szakszervezet is, a demonstrálók számát azonban egyelőre nem lehet megbecsülni.
nov. 19
11:47
A bilincsbe vert újságíró története: "úgy döntöttek, hogy előállítanak" (Infostart)
Jogszerű rendőri intézkedéssel való szembeszegülés miatt szabálysértési eljárást folytatnak le Bogád Zoltán, az Index újságírója ellen, aki a szombati Batthyány-örökmécsesnél tartott nem bejelentett, mintegy ötvenfős békés, gyertyagyújtással egybekötött demonstrációról tudósított. Az internetes portál munkatársát bilincsben vitték el a rendőrök, fogdába zárták és több mint hat órán keresztül a…
nov. 19
11:49
MDF: "Érthetetlen", miért fenyeget a BSA (Infostart)
Bontsa fel az adóhatóság a Business Software Alliance-szal az év elején kötött együttműködési megállapodást - erre kéri az MDF informatikai kabinetjének vezetője az APEH-et felügyelő Veres János pénzügyminisztert. A BSA több ezer vállalkozásnak küldött az utóbbi hónapokban levelet, adatszolgáltatást kérve arról, hogy milyen szoftvereket használnak. A levélben a szervezet azzal fenyegetőzik, hogy…
nov. 19
12:00
Gyurcsány: Ne csak álmodozzanak! (Infostart)
A kormány 135 milliárd forintos plusz forrást biztosít a leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztésére - jelentette be a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: mintegy egymillióan jutnak ezáltal színvonalasabb szolgáltatásokhoz. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc a legfőbb probléma.
nov. 19
12:02
Gyurcsány Ferenc a leghátrányosabb kistérség támogatásáról (Alternatív Energia)
A miniszterelnök azt kérte a 33 leghátrányosabb kistérségtől, hogy ne egyszerűen nagyot merjenek álmodni, hanem legyenek képesek egy, a jövőben sikeresen élő közösség számára programokat teremteni és azokat megvalósítani. Gyurcsány Ferenc hétfőn a fővárosban a hátrányos helyzetű kistérségek és önkormányzati szövetségek vezetővel találkozott.
nov. 19
12:17
Tömegesen oltják be a dunaföldvári gyerekeket (Infostart)
Mintegy 170 tanulót oltanak be Dunaföldváron az egyik általános iskolában, ahonnan egy héttel ezelőtt fertőző májgyulladással került kórházba két gyerek - közölte az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézet Járványügyi Osztályának vezetője.
nov. 19
13:02
Képriport a Gubacsi úton leomlott falról (Infostart)
Leszakadt a 30-as villamos felsővezetéke a IX. kerületi Gubacsi úton, mert rádőlt egy szabálytalanul bontott épület fala - tudta meg az InfoRádió. A villamosok nem járnak, a BKV előzetes becslése szerint a kár több millió forintos.
nov. 19
13:17
Sok idő Izraelben káros a szemre? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenctől vár lépéseket "az MSZP-n belül elharapódzó jelenségek" ügyében az a fővárosi, XIII. kerületi magyar-izraeli kettős állampolgárságú fideszes önkormányzati képviselő.
nov. 19
13:19
Horn: "Nem könnyű feladat a közös kormányzás folytatása" (Infostart)
Az SZDSZ ügyvivője szerint feloldhatóak a két koalíciós partner közötti feszültségek, és valószínűleg a kisebbik kormányzópárt nem lép ki a kormányból. Horn Gábor az InfoRádióban ugyanakkor úgy fogalmazott: "jelenleg nem könnyű feladat" a közös kormányzás.
nov. 19
13:23
Elindult az Új Magyarország Felzárkóztatási ProgramI (Alternatív Energia)
A kormány kidolgozta és elindította a leghátrányosabb helyzetű 33 kistérség számára az Új Magyarország Felzárkóztatási Programot- mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter hétfőn a hátrányos helyzetű kistérségek és önkormányzati szövetségek vezetőivel folytatott megbeszélésen, Budapesten.
nov. 19
13:34
További közösségi feladatvállalást vár a rendőrség (Alternatív Energia)
A bűnmegelőzés javításában a közösségi feladatvállalás további erősítésére van szükség - hangoztatták a rendőrségi vezetők az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Kollégium hétfői nyíregyházi ülésén, ahol a rendvédelmi bizottság Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bűnmegelőzési helyzetéről tárgyalt.
nov. 19
13:47
Jövő héten hallgatják ki Lengyel Zoltánt (Infostart)
Jövő héten hallgatja ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt - közölte Keresztes Imre az ügyészség vezetője. Futó Barnabás, a független országgyűlési képviselő ügyvédje is megerősített a hírt.
nov. 19
14:25
Végletesen megosztja a közönséget a biztosítási reform (részeredmény) (Alternatív Energia)
Javítja-e, igazságosabbá teszi-e az egészségügyet a most parlament előtt lévő biztosítási reform? Erről szavaznak a Népszava Online látogatói.
nov. 19
14:54
Nem állítja le a szerdai sztrájkot a Liga (Alternatív Energia)
Nem állítja le a november 21-re több ágazatban tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek - jelentette Gaskó István, az érdekképviselet elnöke a hétfői budapesti sztrájkegyeztetésen. A szakszervezeti vezető elmondta: számukra nem elfogadható a kormány válasza követeléseikre. Nem tudják elfogadni, hogy a kormány lényegében ragaszkodik a jövő évi nyugdíjszámítási mód alkalmazásához, amely…
nov. 19
15:08
Már nincs visszaút: két nap múlva megbénul az ország (Infostart)
Megtartja a szerdára tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek - közölte az érdekképviselet elnöke a kormánnyal folytatott mai sztrájkegyeztetésen.
nov. 19
15:22
Módosító indítványok a koalíciós megállapodás szellemében (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció által az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtandó módosító indítványok nem feszítik szét a reform koalíciós megállapodásban rögzített kereteit - mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten újságíróknak. Nagyon sok pontosító, a jogalkalmazást segítő, illetve szakmai javaslat van - közölte a politikus. Hozzátette: az…
nov. 19
15:24
Leszavazták a GKM államtitkárát (Infostart)
Az Országgyűlés nem fogadta el Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára válaszát, amelyet Firtl Mátyás (KDNP) interpellációjára adott.
nov. 19
15:33
Fidesz: bagóért akarják kiárusítani az egészségbiztosítási kassza 49 százalékát (Alternatív Energia)
A Fidesz nem nyújt be módosító indítványt az egészségbiztosítás átalakításáról szóló liberális törvényjavaslathoz, ehelyett alternatív javaslatot terjesztett elő a nemzeti egészségbiztosításról - jelentette be Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a Fidesz nem lesz partner a társadalombiztosítás felmondását jelentő átalakításban, ezért…
nov. 19
15:35
"Kicsi a valószínűsége, hogy jelentősen emelkedik a fővárosi távhődíj" (Infostart)
Kicsi a valószínűsége annak, hogy a hőszolgáltató Budapesti Erőmű Zrt. miatt nagyobb arányban növekedjen jövőre a fővárosi távhődíj - mondta az InfoRádiónak Balog Róbert, a Főtáv szóvivője. A két cég között ugyanis hosszú távú szerződés köti az árakat.
nov. 19
15:38
MSZP: tisztázni kell a gyülekezési törvényben az újságírók kérdését (Alternatív Energia)
Nem helyes, hogy a gyülekezési törvényben az újságírókra vonatkozóan nincs külön jogi szabályozás - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt jogi és közigazgatási tagozatának elnöke hétfőn Budapesten újságíróknak. Ezért ha módosítják a jogszabályt, akkor ezt a kérdést is tisztázni kell - fűzte hozzá. Nem jó az, hogy újságírókat, akik munkájukat végzik, a helyszínről…
nov. 19
15:40
Meglepetés lehet: bizalmi szavazás Kóka János pártelnökségéről? (Infostart)
Elképzelhető, hogy bizalmi szavazás lesz Kóka János pártelnöki tisztségéről az SZDSZ ügyvivői testületén belül, amikor a politikus saját maga jelöl a jelenleg még általa betöltött gazdasági és közlekedési miniszteri posztra. Az InfoRádiónak nyilatkozó szabad demokrata politikusok szerint üzenetértékű lehet a szavazás, még akkor is, ha szinte biztosra vehető, hogy megszavazzák Kóka János jelöltjét,…
nov. 19
15:55
Megszűnik a 60-65 év közötti nyugdíjasok HÉV-bérleteinek állami támogatása (Alternatív Energia)
Megszűnik a 60 és 65 év közötti nyugdíjasok bérleteihez nyújtott állami támogatás, így az érintett négyezer nyugdíjasnak teljes árú dolgozói bérletet kell majd vásárolnia, továbbá jövőre a jelenleginél jóval többet, például az eddigi 800 forintnak a tízszeresét kell majd megfizetniük a 3,5 tonnánál nehezebb autóknak a belső városrészekbe való behajtási engedélyért - közölték a Főpolgármesteri…
nov. 19
15:56
Megszűnik a nyugdíjasbérlet a BKV-nál (Infostart)
Megszűnik a helyközi nyugdíjasbérlet a BKV-nál, mert a gazdasági minisztérium jövő évtől nem támogatja tovább ezt a tarifaformát - a többi között erről volt szó a fővárosi kabinet ülésén. A városvezetés támogatta emellett, hogy 800 forintról a tízszeresére, 8000 forintra növekedjen a teherautók behajtási díja Budapesten.
nov. 19
16:01
Helsinki bizottság: "A rendőrség súlyosan megsértette a törvényt" (Infostart)
A rendőrség súlyosan megsértette a sajtószabadságot, a rendőrségi törvényt és a szolgálati szabályzatot, amikor két újságírót előállított egy szombati budapesti demonstráción - mondta az InfoRádiónak a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.
nov. 19
16:07
Katolikus egyház: A házasságot egy férfi és egy nő köti (Infostart)
A katolikus egyház szerint a család alapja a házasság, a házasságot pedig egy férfi és egy nő köti - mondta az InfoRádiónak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezettel összefüggésben.
nov. 19
16:34
Gyors lefolyású tüdőgyulladás okozta az öt hónapos kisfiú halálát a győri csecsemőotthonban (Metropol)
Gyors lefolyású tüdőgyulladás és nem fulladás okozta az öt hónapos kisfiú halálát szombaton a Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban - közölte a hétfői igazságügyi orvos szakértői boncolás eredményét a rendőrség.
nov. 19
17:10
Vihart kavart az újságírók előállítása (Alternatív Energia)
Újságíró-szövetségek és a kormánypártok is tiltakozásuknak adtak hangot hétfőn amiatt, hogy a be nem jelentett hétvégi budapesti tüntetésen két újságírót is előállított a rendőrség. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége közleménye szerint "a helyszínen tartózkodó kollégák a nyilvánosságot képviselték, hivatásukat teljesítették, attól függetlenül, hogy a szóban forgó tüntetést…
nov. 19
17:32
Századvég-felmérés: teljesen kivérzett a koalíció (Infostart)
Az eddig mért legalacsonyabb szintet mutatja a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint: az MSZP 14, míg az SZDSZ 1 százalékon áll, míg a megkérdezettek 28 százaléka szavazna a Fideszre.
nov. 19
17:43
Fidesz 28, MSZP 14, MDF 3, SZDSZ 1 százalék (Alternatív Energia)
Az eddig mért legalacsonyabb szintet mutatja a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint: az MSZP 14, míg az SZDSZ 1 százalékon áll, míg a megkérdezettek 28 százaléka szavazna a Fideszre - olvasható a cég kutatásában. A Századvég és a Forsense november 6-a és 15-e között végzett telefonos közvélemény-kutatása szerint a lakosság általános közérzet…
nov. 19
17:53
Borsikék szimpatizálnak, de nem sztrájkolnak (Infostart)
A jelenlegi körülmények között nem vesz részt a szerdai sztrájkban és nem tüntet az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - közölte Borsik János elnök Zalaegerszegen.
nov. 19
18:32
Összeomlott a nagyatádi kórház számítógépes rendszere (Alternatív Energia)
Összeomlott hétfőn a nagyatádi kórház számítógépes rendszere - erősítette meg a kórház főigazgató-főorvosa. Bóta László tájékoztatása szerint a szervergép két adattárolója egyszerre ment tönkre.
nov. 19
18:57
Orbán: Amikor a jól menő vállalkozó és az elvált asszony összefog (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint a népszavazás össztársadalmi összefogást hozhat létre Magyarországon. Orbán Viktor erről a honlapján közzétett videofelvételen beszél. A volt miniszterelnök beszélgetőtársai: Vukovich Gabriella demográfus és Farkas Péter szociológus.
nov. 19
19:09
BRFK szerint jogszerű volt az újságírók előállítása (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálata szerint jogszerűek voltak az újságírókkal szembeni rendőri intézkedések a hétvégi be nem jelentett demonstráción - olvasható a rendőrség honlapján. A rendőrség internetes oldalára hétfőn délután felkerült közlemény szerint a szombaton történtekkel kapcsolatban a rendőrfőkapitány soron kívüli vizsgálatot rendelt el, "melynek során megállapítást nyert,…
nov. 19
19:13
Uj Péter: "Nem normális viselkedés ez" (Infostart)
A rendőrség szerint minden szabályosan történt, amikor szombaton két, munkáját végző újságírót is előállítottak a Batthyány örökmécsesnél engedély nélkül tartott demonstráción. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a törvény nem tesz különbséget a tudósító és a tüntető között. Uj Péter, az Index főszerkesztője szerint a rendőrség törvényellenesen állította elő a hírportál és…
nov. 19
19:31
Nyomozás a sztrájkoló vasutasok adatait rögzítő vasi rendőrök ügyében (Alternatív Energia)
Nyomozást rendelt el az ügyészség a sztrájkoló vasutasok adatait rögzítő vasi rendőrök ügyében - közölte a megyei ügyészség hétfőn. "A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke által tett feljelentés tárgyában - a feljelentés kiegészítésének teljesítését követően - a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy által elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének gyanúja miatt a nyomozást…
nov. 19
19:48
Kilépett a KDNP a Fidesszel alkotott frakciószövetségből a győri önkormányzatban (Alternatív Energia)
Kilépett a KDNP a Fidesszel alkotott frakciószövetségből a győri önkormányzatban. Az önálló KDNP-frakció öttagú lett, mivel a Fidesz-frakcióban tevékenykedő párton kívüli képviselők egyike átlépett a KDNP-frakcióba - jelentette be Sík Sándor, a KDNP önkormányzati frakcióvezetője hétfőn sajtótájékoztatón. A politikus közölte: frakciószövetség helyett önálló frakcióban tevékenykednek tovább, így…
nov. 19
20:05
Nem döntött a gyámhatóság Mehmet Karcsi és öccse ügyében (Alternatív Energia)
Hétfőn az előzetes hírek ellenére nem döntött a szegedi gyámhatóság Mehmet Karcsi és testvére sorsáról - tudatta az édesanya, Bogosné Papp Edina szegedi ügyvédje. Krémer Zsuzsa elmondta: korábban a sajtóban megjelent információk tévesek voltak, a gyámhatóság ugyanis ilyen gyorsan nem dönthet a gyermekek elhelyezéséről. A két fiú azért maradt magára, mert édesanyjukat és férjét a múlt héten kedden…
nov. 19
20:16
Orbán bízik abban, hogy a politikai változásra nem kell 2010-ig várni (Alternatív Energia)
Orbán Viktor bízik abban, hogy fél-háromnegyed év alatt el lehet érni a politikai változást Magyarországon, és nem kell ezzel 2010-ig, a következő esedékes országgyűlési választásig várni - a Fidesz elnöke erről a saját honlapján hétfőn megjelent videointerjúban beszélt. A pártelnök az orbanviktor.hu-n látható videón arról beszélt, hogy a helyzet ma olyan Magyarországon, hogy jelentős politikai…

Keresés