2007. november 25. vasárnap

nov. 25
9:06
Képviselő-választást tartanak Lajosmizsén (Alternatív Energia)
Lemondás miatt képviselő-választást tartanak ma a Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén. Szerző László, a Fidesz, a KDNP, a Nemzeti Fórum és a Lajosmizse Városért Egyesület közös jelöltjeként szerzett mandátumot 2006-ban. Helyére, az 5. számú egyéni választókerületben hat jelölt pályázik
nov. 25
9:11
Lomnici újabb elismerése (Alternatív Energia)
A Legfelsőbb Bíróságok és Államtanácsok Nemzetközi Szervezete Bangkokban ülésező kongresszusa Lomnici Zoltán főbírót újabb három évre az igazgatótanács tagjává választotta szombaton - közölte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának sajtóosztálya. A több mint 120 tagállam részvételével létrehozott világszervezet a közigazgatási bíráskodást irányító legfelsőbb bírósági elnökökből,…
nov. 25
10:25
Akár felére csökkenhet a szellemi tulajdon-hamisítás (Alternatív Energia)
Amennyiben a kormány elfogadja a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) létrehozásáról szóló javaslatot, egy éven belül 15-20 százalékkal, öt éven belül pedig akár felére csökkenhet a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények száma Magyarországon - mondta Kondorosi Ferenc az „Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos.
nov. 25
10:41
"A migrációval kapcsolatban mindig felmerül a biztonság kérdése" (Infostart)
A migrációval kapcsolatban mindig felmerül a fogadó országban a biztonság kérdése, különösen a terrorizmusra, de a bűnözésre való tekintettel is - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Fóti Klára, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutató Intézetének főmunkatársa azzal kapcsolatban, hogy a Rómában letartóztatott bűnelkövetők 75 százaléka román állampolgár. Az elmúlt hetekben az…
nov. 25
11:02
Kötelező biztosítást kell kötniük a vasúttársaságoknak is (Infostart)
Jövő év közepétől minden vasúti tevékenységet folytató cégnek kötelező biztosítást kell kötnie, vagy bankgaranciával kell rendelkeznie az általa okozott károk megfizetésére, ami a Magyar Államvasutak (MÁV) esetében - ha általános vasúti baleset következik be - a számítások szerint 700-800 millió forint összeghatárig szóló kötelező felelősségbiztosítást jelent.
nov. 25
11:24
Búcsú a határőrségtől (Alternatív Energia)
Nyilvános értekezlettel búcsúzik a vele korábban együttműködő rendvédelmi szervezetektől a Budapesti Határőr Igazgatóság (BHI) hétfőn a Ferihegyi repülőtér melletti székhelyén. Magyarország december 21-e után a schengeni övezet részesévé válik, ezért a jövőben a határrendészeti feladatokat a rendőrségen belül látják el.
nov. 25
11:50
Deutsch-Für ismét megszólalt (Alternatív Energia)
A Fidesz továbbra is azt szeretné, hogy tartson ülést az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn a kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdés hitelesítési eljárásával kapcsolatban - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke vasárnap Budapesten.
nov. 25
12:23
A fővárosi MDF a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi (Infostart)
A pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén az MDF-frakció - jelentette ki Hock Zoltán, a párt fővárosi képviselőcsoportjának vezetője vasárnap Budapesten.
nov. 25
12:40
MDF nem a 4-es metró továbbépítésére (Alternatív Energia)
A pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén az MDF-frakció - jelentette ki Hock Zoltán, a párt fővárosi képviselőcsoportjának vezetője.
nov. 25
12:45
Fidesz: legyen OVB-ülés hétfőn! (Infostart)
A Fidesz továbbra is azt szeretné, hogy tartson ülést az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn a kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdés hitelesítési eljárásával kapcsolatban - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke vasárnap Budapesten. Az OVB elnöke közölte: ha levélben megkeresik őt, arra válaszol.
nov. 25
14:17
Feloldották az útzárat a 44-es úton (Infostart)
Egy férfi életveszélyes, egy pedig könnyű sérülést szenvedett, amikor vasárnap kora délután két személygépkocsi összeütközött a 44-es úton, Kecskeméttől 27 kilométerre; a baleset miatt lezárt főúton feloldották az útzárat - közölte a rendőrség.
nov. 25
14:51
Szíria elfogadta a meghívást az annapolisi békekonferenciára (Infostart)
Szíria elfogadta a meghívást az annapolisi békekonferenciára, s a közel-keleti értekezleten külügyminiszter-helyettesi szinten képviselteti magát - közölték vasárnap damaszkuszi diplomáciai források.
nov. 25
15:46
Elindult a forgalom az M3-ason Budapest felé (Infostart)
Elindult a forgalom az M3-ason vasárnap délután, miután egy baleset miatti műszaki mentést követően feloldották a teljes útzárat Budapest irányába - közölte az Autópálya-rendőrség helyettes szóvivője.
nov. 25
20:47
Jobboldali jelölt nyerte a képviselő-választást Lajosmizsén (Alternatív Energia)
Koller Dániel, a Fidesz, a KDNP, a Lajosmizsei Gazdakör és a Lungo Drom közös jelöltje nyerte a lemondás miatt vasárnap megtartott időközi képviselő-választást a Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén.
nov. 25
21:25
A MEH az RMDSZ-nek és Tőkésnek is gratulál (Alternatív Energia)
A Miniszterelnöki Hivatal (MEH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára komoly eredménynek tartja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Tőkés László egyaránt átlépte a bejutáshoz szükséges küszöböt a vasárnapi romániai európai parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint. Gémesi Ferenc hangsúlyozta: mind az RMDSZ-nek, mind…
nov. 25
22:09
Nem tartják vétségnek, ha a kormány ellen szavaz a szocialista frakció (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció etikai bizottsága vizsgálja, hogy néhány parlamenti szavazás alkalmával véletlenül, vagy szándékosan szavaztak-e képviselőcsoportjukkal ellentétesen egyes szocialista képviselők. Tavaly átszavazás miatt 5 MSZP-s törvényhozónak összesen félmillió forint büntetést kellett befizetnie a frakció kasszájába. A szocialisták nem tartják etikai vétségnek azt, hogy többen távolmaradtak egy…
nov. 25
22:15
Fidesz: győzött a nemzeti önbecsülés (Alternatív Energia)
Az erdélyi magyarság győzelmeként értékelte a Fidesz a vasárnap esti romániai EP-választás exit poll eredményét. Az ellenzéki párt közleményében gratulált a megválasztott képviselőknek. A legutóbbi parlamenti választásokhoz képest arányaiban kétszer olyan jó eredményt ért el az erdélyi magyarság - mutatott rá a kommünikében Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.
nov. 25
22:25
Az RMDSZ és Tőkés László is készülhet Brüsszelbe - a nap hírei (Infostart)
Romániában az első exit-poll eredmények szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Tőkés László egyaránt elérte a bejutáshoz szükséges szavazatszámot az európai parlamenti választásokon. Az Országos Választási Bizottság ülésének hétfői összehívását sürgeti a Fidesz a kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdés hitelesítési eljárásával összefüggésben. Az Új rend programért felelős…
nov. 25
22:59
Az MSZP is gratulál, de vadhajtásról beszél (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt a romániai magyar választók győzelmeként értékeli a romániai EP-választás eredményét. Nyakó István, a párt szóvivője vasárnap este elmondta: a Magyar Szocialista Párt üdvözli a romániai európai parlamenti választások első részeredményeit.

Keresés