2007. november 25. vasárnap

nov. 25
1:24
Korábbi hűtlenségéért ítélték el a megerőszakolt szaúdi nőt (origo.hu)
Járt a 200 korbácsütés annak a megerőszakolt nőnek, akit házasságtörés miatt ítéltek el nemrég Szaúd-Arábiában - erősítette meg a közel-keleti ország igazságügy-minisztériuma az ítéletet követő nemzetközi felháborodásra reagálva. A nő ugyanis állítólag már a rajta elkövetett erőszak előtt házasságtörést követett el egy másik férfival, és ezt többek között korbáccsal büntetik az iszlám törvények.
nov. 25
1:40
Tízezrek tüntettek az ETA ellen Madridban (origo.hu)
nov. 25
2:33
Meghalt a lelőtt oroszországi ellenzéki képviselőjelölt (Index)
Belehalt sérüléseibe szombaton az az ellenzéki képviselőjelölt, akit a héten lőttek le lakása előtt a dél-oroszországi Dagesztánban - közölte pártja.
nov. 25
6:41
Fejlesztője szerint nem elég hatékony az influenza elleni védőoltás (inforadio.hu)
Több ezer életet követelhet az influenzajárvány ezen a télen Nagy-Britanniában, és a fertőzés elleni vakcina kevéssé hatásos - állítja a szer egyik kifejlesztője.
nov. 25
7:32
Meghalt a lelőtt oroszországi ellenzéki politikus (Hírszerző)
Belehalt sérüléseibe szombaton az az ellenzéki képviselőjelölt, akit a héten lőttek le lakása előtt a dél-oroszországi Dagesztánban - közölte pártja.
nov. 25
8:04
Túlélték - Megérkeztek Chilébe a jéghegynek ütközött óceánjáró utasai (ma.hu)
Megérkezett Chilébe szombaton a chilei légierő repülőgépével a szerencsétlenül járt Explorer óceánjáró kimentett utasainak első, 77 fős csoportja.
nov. 25
8:34
Kínába érkezett Nicolas Sarkozy (Hírszerző)
Háromnapos állami látogatásra érkezett vasárnap Kínába Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök.
nov. 25
8:46
Menekülés a háború pokla elől (inforadio.hu)
Nyolcvan százalékkal emelkedett a dezertőrök száma az amerikai hadseregben 2003 óta, amikor az Egyesült Államok és szövetségesei lerohanták Irakot.
nov. 25
8:51
Nagy erejű földrengés volt Szumátra partjánál (Hírszerző)
A Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg vasárnap az indonéziai Szumátrát, a lakosság körében pánik tört ki - közölték szeizmológusok.
nov. 25
8:51
Újabb nagy erejű földrengés volt Szumátra nyugati partjánál (DunaTV)
Újabb, a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Indonéziát vasárnap azután, hogy reggel Szumátrán 6,2-es erősségű földmozgást észleltek - közölték szeizmológusok.
nov. 25
8:57
Tőkés és az RMDSZ is bejuthatott (Index)
Az exit poll szerint az alacsony részvétel kedvezett a magyaroknak, mindenki küszöb felett teljesített. A népszavazás érvénytelen.
nov. 25
9:16
Jobb lenne az erdélyi magyarságnak EP-képviselő nélkül? (FigyelőNet)
Az erdélyi magyarok vegyes reményekkel várják a vasárnapi EP-választást. Sokak úgy gondolják, lesz magyar képviselő, többen azonban úgy nyilatkoztak a FigyelőNetnek, hogy nem is lenne baj, ha sem Tőkés, sem az RMDSZ nem jutna be. Ez ugyanis megmutatná a politikusoknak, hogy össze kell fogni és tárgyalni kell.
nov. 25
9:33
Megnyíltak a szavazóhelyiségek - EP-képviselőket választ Románia (ma.hu)
Romániában megnyíltak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek, ahová több mint 18 millió állampolgárt várnak, hogy megválasszák európai parlamenti képviselőiket, és egyben népszavazás keretében döntsenek az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről.
nov. 25
9:48
Kaszparovot öt nap börtönt kapott (FigyelőNet)
Nem engedélyezett tüntetés szervezéséért és vezetéséért büntették meg a volt sakkvilágbajnokot, miután pártja, a Másik Oroszország előre tiltakozott a jövő heti választás eredménye ellen. A tüntetés szónoklatait légkalapácsokkal tették hallhatatlanná.
nov. 25
9:49
Melyik párt viszi az unióba? - Horvátország választ (ma.hu)
Horvátországban vasárnap reggel megkezdődtek a parlamenti választások.
nov. 25
9:50
Meciar tovább marad pártelnök (FigyelőNet)
Megerősítette pozícióját a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom élén (LS-HZDS) Vladimír Meciar elnök: a párt rendkívüli kongresszusa szombaton Rózsahegyen (Ruzomberok) elfogadta az alapszabály módosítását.
nov. 25
9:54
Elfogadták az új alkotmányt Bolíviában (Hírszerző)
A bolíviai alkotmányozó gyűlés az ellenzék távollétében és heves tüntetések mellett szombat este Sucrében elfogadta az ország új alkotmányát.
nov. 25
10:04
Rohamrendőrök készülnek oszlatni Szentpétervár belvárosában (Hírszerző)
Rohamrendőrök lepték el Szentpétervár belvárosát, hogy megakadályozzák a vasárnapi nem engedélyezett kormányellenes tüntetést. Oroszországban egy hét múlva tartják a parlamenti választásokat.
nov. 25
10:06
Európai választás és népszavazás Romániában (hvg.hu)
Romániában reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek, ahová több mint 18 millió állampolgárt várnak, hogy megválasszák európai parlamenti képviselőiket, egyben a Basescu elnök által kezdeményezett népszavazás keretében döntsenek az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről.
nov. 25
10:15
"Merjenek magyarok lenni" - este kiderül, eltaktikázták-e magukat a romániai magyarok (Hírszerző)
Romániában reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek, ahová több mint 18 millió állampolgárt várnak, hogy megválasszák európai parlamenti képviselőiket, és egyben a Traian Basescu államelnök által kezdeményezett népszavazás keretében döntsenek az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről.
nov. 25
10:16
Ellenzékieket vertek rohamrendőrök Szentpéterváron (Index)
Egy kormányellenes tüntetésen több tucat orosz ellenzékit vettek őrizetbe és vertek össze.
nov. 25
10:16
Capello, Mourinho vagy Klinsmann az angol válogatott élén? (hvg.hu)
Terry Venables, az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya az olasz Fabio Capellót javasolja a nemzeti együttes élére.
nov. 25
10:20
Megkezdődtek a választások Romániában (Hírszerző)
Az országban ma szavaznak az európai parlamenti képviselőkről és az egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről. A mintegy másfél milliós romániai magyarságnak most először kell választania az RMDSZ-lista és Tőkés között.
nov. 25
10:42
Tüntetőket vettek őrizetbe Szentpétervárott (origo.hu)
Vasárnap Szentpétervárott folytatódtak az előző nap Moszkvában elkezdődött Putyin-ellenes tüntetések. A rendőrök több tucat ellenzékit vettek őrizetbe és vertek össze. A szombati tüntetésen Kaszparov sakkvilágbajnokot is őrizetbe vették és 5 napos börtönre ítélték.
nov. 25
10:52
Olmert: Szíriát szívesen látják a béketárgyalásokon (inforadio.hu)
Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap közölte: szívesen látja Szíriát a jövő héten az Egyesült Államokban tartandó közeli-keleti tárgyalásokon. Közben Mahmúd Abbász palesztin elnök már meg is érkezett Washingtonba.
nov. 25
11:02
Kivizsgálják az RMDSZ kampányát (orientpress)
A romániai Központi Választási Iroda elfogadta Gheorghe Funar beadványát és jelezte a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak, hogy az RMDSZ megszegte Románia alkotmányát és törvényeit az EP-választási kampány során.
nov. 25
11:02
Ellenzékieket vertek Oroszországban a rendőrök (Hírszerző)
Több tucat orosz ellenzékit vettek őrizetbe és vertek össze vasárnap Szentpétervárott a rohamrendőrség egységei egy Vlagyimir Putyin elnök ellen tervezett, nem engedélyezett tüntetés előtt.
nov. 25
11:12
Plakátokat cenzúráztak Izraelben (Hírszerző)
Cenzúrázták Izraelben zsidó telepesek Ehud Olmert miniszterelnök elleni plakátkampányát, amellyel tiltakozni akartak az egyesült államokbeli Annapolisban tartandó nemzetközi békeértekezlet ellen - közölte vasárnap az izraeli katonai rádió.
nov. 25
11:13
Lemondott a grúz államfő (DunaTV)
Lemondott posztjáról Mihail Szaakasvili grúz államfő, hogy részt vehessen az előre hozott grúz elnökválasztáson, illetve az azt megelőző kampányban. Az államfői teendőket az alkotmány előírásai szerint ideiglenesen Nino Burdzsanadze parlamenti elnök látja el.
nov. 25
11:15
Harminc halott a pakisztáni harcokban (Index)
A pakisztáni hadsereg tálib-barát iszlamisták állásait foglalta el.
nov. 25
11:17
Lemondott Szaakasvili grúz államfő (Index)
A politikus azért távozott, hogy részt vehessen a január 5-i elnökválasztáson.
nov. 25
11:19
Robbantás Bagdad belvárosában (Index)
Parkoló autóba rejtett pokolgép robbant, kilencen meghaltak.
nov. 25
11:25
Olmert szívesen látja Szíriát (hvg.hu)
Ehud Olmert izraeli kormányfő közölte: szívesen látja Szíriát a jövő héten az Egyesült Államokban tartandó közeli-keleti tárgyalásokon. Közben Mahmúd Abbász palesztin elnök már meg is érkezett Washingtonba.
nov. 25
11:29
"Kevesebbet ér a pénzem, mint egy éve" (inforadio.hu)
Egyre több francia tapasztalja azt, hogy romlik a vásárlóereje: a lakosság 65 százaléka ezt érzi az elmúlt egy évre, az idei évre ezt a megkérdezettek 59 százaléka állította. Az év elején még csak a franciák 57 százaléka számolt be hasonló tapasztalatról.
nov. 25
11:31
Pedofilok „boldogság tablettán” (hvg.hu)
Az angol kormány azt fontolgatja, hogy a drasztikus kémiai kasztráció helyett, a Prozac gyógyszer – ismertebb nevén boldogság tabletta – szedésével próbálkozik kikúrálni a közreműködésre hajlandó pedofil elítélteket a szenvedélyükből.
nov. 25
11:39
Lemondott Szaakasvili grúz államfő (origo.hu)
Megtarthatják az előre hozott elnökválasztást Grúziában, mert lemondott Szaakasvili államfő. Az elnök távozását tüntetések kényszerítették ki.
nov. 25
11:41
Lemondott a grúz elnök, hogy posztjában maradhasson (hvg.hu)
Lemondott posztjáról Mihail Szaakasvili grúz államfő, hogy részt vehessen az előre hozott grúz elnökválasztáson, illetve az azt megelőző kampányban.
nov. 25
11:41
Harminc iszlamistát öltek meg Pakisztánban (origo.hu)
nov. 25
11:43
Eloltották az olajfúró torony lángjait (origo.hu)
nov. 25
11:45
Lemondott Szaakasvili, hogy részt vehessen az elnökválasztáson (inforadio.hu)
Lemondott vasárnap posztjáról Mihail Szaakasvili grúz államfő, hogy részt vehessen az előre hozott elnökválasztáson, illetve az azt megelőző kampányban, s az államfői teendőket az alkotmány előírásai szerint ideiglenesen Nino Burdzsanadze parlamenti elnök látja el.
nov. 25
11:52
Hét halottja van a Mitag tájfunnak (Index)
A forgószél elől 300 ezer embert telepítettek ki.
nov. 25
12:00
Lemondott a grúz államfő (FigyelőNet)
Lemondott vasárnap posztjáról Mihail Szaakasvili grúz államfő, hogy részt vehessen az előre hozott grúz elnökválasztáson, illetve az azt megelőző kampányban: Az államfői teendőket az alkotmány előírásai szerint ideiglenesen Nino Burdzsanadze parlamenti elnök látja el.
nov. 25
12:14
Szilvásy és Ron Werber egyben (Index)
Egyszerűen képtelenség olyan figurát találni a magyar politikában, akinek emlegetésével könnyen elmagyarázható volna, ki is az a Karl Rove, és hogyan viszonyul a Bush családhoz.
nov. 25
12:19
Kigyulladt egy Észak-tenderi olajfúró (Index)
44 dolgozót már kimentettek, de még 105 ember a lángoló platformon van.
nov. 25
12:23
Elhunyt Vlagyimir Krjucskov volt KGB-főnök (inforadio.hu)
Elhunyt Vlagyimir Krjucskov volt KGB-főnök - jelentették be vasárnap Moszkvában.
nov. 25
12:28
Bíborosokat avatott a pápa (FigyelőNet)
Huszonhárom új bíboros kapta meg gyűrűjét vasárnap délelőtt a római Szent Péter bazilikában XVI. Benedek pápától.
nov. 25
12:28
Különösebb incidensek nélkül zajlik a választás Romániában (DunaTV)
Az országos átlagnál nagyobb arányban vettek részt vasárnap helyi idő szerint 13 óráig a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében a romániai európai parlamenti választásokon - derült ki az országos választási iroda (BEC) délutáni közléséből. Az említett időpontig a szavazati joggal rendelkező romániai lakosság 11,67 százaléka járult az urnákhoz az európai képviselők megválasztására. Ami a…
nov. 25
12:29
Afganisztánban megöltek 65 tálibot (Index)
A megtámadott lázadók fegyvereket csempésztek át Pakisztánból a határon.
nov. 25
12:34
Pici sziget, ahol a magyarság találkozik: Magyar Világbál (DunaTV)
Szellemi hidat képez a szétszórtan élő magyarok között az idén már harmadik alkalommal megtartott Magyar Világbál. A rendezvény szervezőinek nem titkolt célja az is, hogy a hungaricumokat, a magyaros öltözetet, a magyar zenét és virtust közkinccsé tegyék.
nov. 25
12:35
Elhunyt Vlagyimir Krjucskov volt KGB-főnök (Index)
A Gorbacsov elleni 1991-es puccs bukásáig vezette a szovjet állambiztonságot, 1954 és 1959 között a budapesti nagykövetségen dolgozott.

Keresés