2007. november 29. csütörtök

nov. 29
0:06
Kétkedés és derűlátás fogadta az egyezséget (Népszabadság)
Kétkedően fogadták szerdán az izraeli lapok az előző napi annapolisi konferencia eredményét. "Új kezdet" - ezt a derűlátó címet adta tudósításának a Jediot Ahronot legnagyobb példányszámú napilap, míg a jobbközép Maariv óvatosabban fogalmazott: "2008 a vizsga éve".
nov. 29
0:10
Távirati stílusban (Népszabadság)
nov. 29
0:14
Start a Fehér Házban (Népszabadság)
Egy nappal az annapolisi békekonferencia után George W. Bush a Fehér Házban fogadta Mahmud Abbasz palesztin vezetőt és Ehud Olmert izraeli kormányfőt. Előbb külön-külön beszélt a két politikussal, majd hármasban is áttekintették a békefolyamatot. Ezzel hivatalosan is megkezdődött az amerikai védnökség mellett zajló izraeli-palesztin béketárgyalás, amelynek 2008 végére el kellene vezetnie a…
nov. 29
0:18
Újabb akadályba ütközött a verespataki bányaterv (Népszabadság)
Semmissé nyilvánította a brassói ítélőtábla azt a régészeti engedélyt, amely a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalatnak engedélyezte a Kirnyik-hegy porrá zúzását, mit sem törődve azzal, hogy az adott hegy gyomrában két évezredes, Európában páratlan római kori bányajáratok maradtak meg.
nov. 29
0:22
Lavrov: Nincs közeledés rakétaügyben (Népszabadság)
Ha csak rögtönzés volt az amerikai javaslat, akkor rosszul sikerült - jelentette ki tegnap az orosz külügyminiszter a Cseh- és Lengyelországba telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban. Szergej Lavrov szerint az októberben Moszkvában Robert Gates védelmi és Condoleezza Rice külügyminiszter által megfogalmazott kompromiszszumnak nyoma sincs a héten írásban megküldött javaslatban.
nov. 29
0:26
Abszurd tüntetés Kaszparov mellett (Népszabadság)
Őrizetbe vétellel zárult a Garri Kaszparov őrizetbe vétele elleni tiltakozás Moszkvában. Az eredetileg egyszemélyesre tervezett demonstrációt lezáró civil és egyenruhás rendőrök bevetését jellegzetesen helyi abszurdszínház-jelenet előzte meg, alig öt nappal az országos parlamenti választások előtt.
nov. 29
0:30
Belgrád aduja az orosz vétó (Népszabadság)
A Koszovó jövőjéről folyó tárgyalás elvileg nem zárult le tegnap, hiszen a jövő hét elején újra ellátogat Belgrádba és Pristinába a közvetítő trojka - és még azután is lesz szó a "szerbség bölcsőjének" státusáról az ENSZ BT-ben. Arra azonban nincs többé remény (igazából nem is volt), hogy a két fél kompromisszumot köthet.
nov. 29
0:38
Bush iraki támadás esetén Izrael mellett állna (inforadio.hu)
Az Egyesült Államok Izrael mellett állna, ha Irán megtámadná - jelentette ki George Bush amerikai elnök a CNN-nek adott interjújában.
nov. 29
0:50
Szíria csak a megszállt területekről való kivonulás után rendezi kapcsolatát Izraellel (Metro)
Szíria az annapolisi Közel-Kelet-konferencián kedden közölte: Izraelnek előbb ki kell vonulnia a megszállt területekről, az arab országok csak azután rendezik kapcsolatukat a zsidó állammal.
nov. 29
6:22
Egy republikánus rakétára ültetné Hillary Clintont (inforadio.hu)
Vádaskodásokkal tarkított heves vita bontakozott ki az illegális bevándorlás kapcsán az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok floridai televíziós vitájában.
nov. 29
6:33
Az Egyesült Államok megvédené Izraelt egy esetleges iráni támadástól (inforadio.hu)
Az Egyesült Államok Izrael mellett állna, ha Irán megtámadná - jelentette ki George Bush amerikai elnök a CNN-nek adott interjújában.
nov. 29
6:33
Heves vita a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között az illegális bevándorlás kapcsán (Népszava)
Vádaskodásokkal tarkított heves vita bontakozott ki az illegális bevándorlás kapcsán az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok szerda esti floridai televíziós vitájában. Az országos népszerűségi listákat vezető Rudy Giuliani volt New York-i polgármester azzal vádolta Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót, hogy "az orra előtt" alkalmaztak illegális bevándorlókat a hivatalában. A két…
nov. 29
6:53
Pisztollyal kábítanák a romániai disznókat (origo.hu)
A téli disznóölési időszak közeledtével kábítópisztolyokat osztanának ki a romániai állatorvosok között. A tervek szerint nekik kellene elkábítani a disznókat, mielőtt megszúrják őket. A humánus disznóölés körül sok a bizonytalanság Romániában. Több állatorvos tiltakozott a pisztoly ellen, mondván, nem akar állatok meggyilkolásában segédkezni.
nov. 29
6:53
Házkutatást tartottak korrupció gyanúja miatt a védelmi minisztériumban (Népszava)
Japán ügyészek csütörtökön átkutatták a védelmi minisztérium épületét korrupció gyanúja miatt - közölte egy nevének elhallgatását kérő minisztériumi illetékes. Az NHK közszolgálati televízió felvételén látni lehetett, amint nyomozók szállták meg a tárca épületét, bizonyítékok után kutatva, miután felmerült az a gyanú, hogy a minisztérium illetékesei vállalkozóktól kenőpénzt fogadtak el.
nov. 29
6:55
Könnygázba fulladt a puccskísérlet a Fülöp-szigeteken (origo.hu)
Könnygázgránátokkal és automata fegyverekkel rohamozták meg a Fülöp-szigeteki katonai alakulatok azt a szállodát, amelyet előzőleg lázadó katonatisztek foglaltak el. A tisztek egy ellenük folyó bírósági tárgyalásról szöktek meg, és a hotelben barikádozták el magukat. Az ország elnökének távozását követelték és lázadásra szólították fel a népet, de a roham után azonnal megadták magukat.
nov. 29
6:59
Katonai lázadás tört ki a Fülöp-szigeteken (inforadio.hu)
Katonai lázadás tört ki a Fülöp-szigeteken Gloria Arroyo elnök ellen.
nov. 29
6:59
Szabálysértési eljárást sürget hazánk ellen egy olasz EP-képviselő (ma.hu)
Európai uniós szabálysértési eljárást sürgetett Magyarország ellen Antonio Tajani olasz jobboldali európai parlamenti képviselő az uniós vidékfejlesztési politika keretében a helyi közösségek támogatására szolgáló program, a LEADER végrehajtásához létrejövő akciócsoportok megalakulásával kapcsolatos problémák miatt.
nov. 29
7:04
Korrupció a japán védelmi minisztériumban? - Házkutatást tartottak (Hírszerző)
Japán ügyészek csütörtökön átkutatták a védelmi minisztérium épületét korrupció gyanúja miatt - közölte egy nevének elhallgatását kérő minisztériumi illetékes.
nov. 29
7:39
Veszélyben a szlovák kormánykoalíció (DunaTV)
Robert Fico szlovák kormányfő az adott körülmények között nem hajlandó tovább  fenntartani a jelenlegi kormánykoalíciót - mondta  újságíróknak Vladimír Meciar.
nov. 29
7:42
Beiktatták Pervez Musarrafot (inforadio.hu)
Beiktatták Pervez Musarrafot, Pakisztán civil elnökét.
nov. 29
7:43
Iráni támadás esetén Bush Izrael mellett állna (Népszabadság)
Az Egyesült Államok Izrael mellett állna, ha Irán megtámadná - mondta George Bush amerikai elnök a CNN-nek adott interjújában. "Támogatni fogjuk szövetségesünket, Izraelt, ha Irán megtámadja" - mondta Bush a hírtelevízió híres riporterének, Wolf Blitzernek arra a kérdésére, hogy az Egyesült Államok katonailag reagálna-e egy iráni támadásra.
nov. 29
7:44
Abbász szerint „sínen van” a palesztin állam vonata (DunaTV)
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán kijelentette, az annapolisi konferencia „sínre tette” a palesztin állam létrejöttét, és üdvözölte Bush amerikai elnök az ügyben tett erőfeszítéseit.
nov. 29
7:48
Mussarraf lett Pakisztán civil elnöke (Népszabadság)
Ünnepélyesen beiktatták hivatalába csütörtökön Pakisztánban Pervez Musarraf államfőt, a régi-új elnök a hadsereg főparancsnoki tisztségéről lemondva immár civilként rugaszkodik neki második ötéves mandátumának.
nov. 29
7:53
Beiktatták Musarrafot az elnöki székbe (origo.hu)
Beiktatták Pervez Musarrafot a pakisztáni elnöki székbe, immár civilként. Az államfő szerdán mondott le hadsereg-főparancsnoki tisztéről, ezért kezdhette meg második mandátumát. Fővezéri tisztéről Musarraf nem könnyen mondott le, rendkívüli állapotot vezetett be az országban. Az elnök ellen tüntető ügyvédek összecsaptak a rendőrökkel Lahórban.
nov. 29
7:58
Puccskísérlet a Fülöp-Szigeteken (Index)
Lázadó katonák foglalták el a főváros egyik luxusszállodáját.
nov. 29
8:30
Musarraf letette a hivatali esküt (hvg.hu)
Ünnepélyesen beiktatták hivatalába Pakisztánban Pervez Musarraf államfőt, a régi-új elnök a hadsereg főparancsnoki tisztségéről lemondva immár civilként rugaszkodik neki második ötéves mandátumának.
nov. 29
8:35
A Bizottság a menekültügy további harmonizációját sürgeti (orientpress)
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy jövőre kezdeményezéseket tesz az EU-tagállamok menekültügyi politikáinak további harmonizálása érdekében. A testület megnevezte azokat a tagállamokat, amelyekben a menekültek kezelése nem megfelelő.
nov. 29
8:35
Már vadászpuskával lövik a rendőröket Párizsban (Kitekintő)
Az egykori kődobáló és autóégető rongálók immár sörétes vadászpuskákat ragadtak és rálőttek a rendfenntartókra.
nov. 29
8:41
Luxusszállodába vették be magukat a lázadó katonák (hvg.hu)
Katonai lázadás tört ki a Fülöp-szigeteken Gloria Arroyo elnök ellen.
nov. 29
8:51
Kovács áfássá tenné a banki, biztosítási szolgáltatásokat (Napi Online)
nov. 29
9:02
A legszexibb fehérnemű reklámok (hvg.hu)
Közeledik a karácsony, hirtelen megsokasodnak az ékszer, óra, parfüm és fehérnemű hirdetések a magazinokban és a képernyőkön. Fehérneműt, különösen nőknek szólót, sokféle módon lehet hirdetni: viccesen, agresszíven, művészkedve vagy az erotikára koncentrálva.
nov. 29
9:07
Javult a foglalkoztatás az EU-ban (orientpress)
A Bizottság jelentése szerint 2006-ban 4 millió új munkahely jött létre az EU-ban, de a testület arra figyelmeztet, hogy a javuló gazdasági környezet nem ad okot elhamarkodott ünneplésre, mert a strukturális reformok határozottabb megvalósítására van szükség.
nov. 29
9:13
A kínai tornacipő útja - zöld robbanás készül? (Napi Online)
nov. 29
9:13
Lázadás tört ki a Fülöp-szigeteken - a tisztek egy szállodát foglaltak el (ma.hu)
Megadják magukat vezetőjük bejelentése szerint a Fülöp-szigeteken azok a katonatisztek, akik csütörtökön megszöktek az ellenük folyó per tárgyalásáról, és bevették magukat egy manilai luxusszállóba.
nov. 29
9:28
Veszélyes játékok az úthenger alatt (Napi Online)
nov. 29
9:33
Abbász: sínen van a palesztin állam vonata (hvg.hu)
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán kijelentette, hogy az annapolisi konferencia "sínre tette" a palesztin állam felé tartó vonatot, és üdvözölte George Bush amerikai elnöknek az ügy érdekében kifejtett erőfeszítéseit.
nov. 29
9:34
A Huck kilőné Clintont a Marsra (Index)
Az első értékelések legtöbbje az éles hangnemet, az egymás elleni támadásokat emeli ki a nyolc republikánus jelölt vitája után.
nov. 29
9:39
Rekord áron, 3,2 milliárd forintért kelt el a Rothschild-tojás (hvg.hu)
Egy orosz magánmúzeum vásárolta meg az úgynevezett Rothschild Fabergé tojást mesés 9 millió fontért (mintegy 3,2 milliárd forintért) a Christie's aukciós ház árverésén Londonban.
nov. 29
9:55
Sikeres Közel-Kelet Konferencia (orientpress)
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma állást foglalt az annapolisi Közel-Kelet Konferencia eredményeit illetően: hét év óta ez volt az első olyan átütő kezdeményezés, amely egy asztalhoz ültette az izraeli és a palesztin vezetőket, valamint a régió országainak külügyminisztereit annak érdekében, hogy az izraeli-palesztin konfliktust tárgyalások útján lezárják, és ezzel megvessék a térségben az…
nov. 29
10:02
Zapatero pozitívan értékeli a reformszerződést (EUvonal)
José Luis Rodríguez Zapatero az Európai Parlamentben tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy az EU új szerződése a fejlődés és a jólét irányába mozdíthatja el Európát.
nov. 29
10:06
Indiai törzsek: kitéve az utcai erőszaknak (Kitekintő)
Indiában megtámadtak a nyílt utcán egy nőt, csak azért, mert törzsi származású. A történtek után összecsaptak a törzstagok a helyi lakosokkal. Mikor lesz béke?
nov. 29
10:27
Zavargások veszélyére figyelmeztetett a német belügyminiszter (Népszabadság)
A franciaországihoz hasonló zavargások veszélyére figyelmeztetett csütörtökön a német belügyminiszter. A Hannoverben megjelenő Neue Presse című lapnak adott nyilatkozatában Wolfgang Schäuble hangsúlyozta: a hatóságoknak ügyelniük kell arra, hogy ilyen jellegű zavargásokra Németországban ne kerülhessen sor.
nov. 29
10:32
Élő adásban hatoltak be a kommandósok a szállodába - képek (inforadio.hu)
A Fülöp-szigeteken a különleges erők behatoltak abba a hotelbe, amelyet az elnök ellen lázadó katonatisztek foglaltak el. A BBC felvételei szerint a kommandósok könnygázt vetettek be. A katonatisztek megadták magukat.
nov. 29
10:33
Nem tudott megállapodni a két Korea a közös halászati övezetről (Metro)
Nem sikerült megállapodni közös halászati övezet létrehozásáról a két Korea védelmi minisztereinek csütörtökön befejeződött, háromnapos phenjani tárgyalásán - jelentette a dél-koreai média.
nov. 29
10:47
Belső viszály az RMDSZ-ben (DunaTV)
Felelősségre vonták Toró T.Tibor képviselőt a Tőkés László kampányában való részvétel miatt.
nov. 29
10:48
Zöldebb lett az USA, de nincs minek örülni (Napi Online)
nov. 29
10:52
"El kell kerülni a szociális feszültségeket" (Népszava)
A franciaországihoz hasonló zavargások veszélyére figyelmeztetett csütörtökön a német belügyminiszter. A Hannoverben megjelenő Neue Presse című lapnak adott nyilatkozatában Wolfgang Scha:uble hangsúlyozta: a hatóságoknak ügyelniük kell arra, hogy ilyen jellegű zavargásokra Németországban ne kerülhessen sor. A miniszter mindenekelőtt arra utalt, hogy lehetőség szerint el kell kerülni a szociális…
nov. 29
10:58
1992 óta a legkevesebb munkanélküli (Népszava)
Tizenöt éve nem volt ilyen alacsony a hivatalosan regisztrált munkanélküliek száma Németországban, mint az idén novemberben: Olaf Scholz munkaügyi miniszter adatai szerint most 3,38 millióan vannak munka nélkül Németországban, számuk az egy évvel ezelőttihez képest 600 ezerrel csökkent.
nov. 29
11:00
Putyin pártja támogatására szólította fel az oroszokat (Népszava)
Vlagyimir Putyin orosz elnök a vasárnapi parlamenti választásokon való részvételre és pártja támogatására szólította fel az oroszokat egy országos televízióban csütörtökön felvételről sugárzott beszédében. "Kérem önöket, hogy vegyenek részt a december 2-i szavazáson, és voksoljanak az Egységes Oroszország pártra" - mondta az államfő, akit azzal vádolnak, hogy kampánycélokra használja fel…
nov. 29
11:02
Kevin Rudd kiválasztotta minisztereit (Népszava)
Megnevezte minisztereit a múlt szombati ausztrál parlamenti választáson győztes munkáspárti vezető, Kevin Rudd. Mint mondta, programjában különösen fontos szerep hárul az oktatásügyre, a gazdasági minisztériumra és a környezetvédelemre.

Keresés