2007. november 5. hétfő

nov. 5
0:08
Dacol az ellenzéki tüntetőkkel a grúz elnök (origo.hu)
Az orosz vezetést sejti a lemondását követelő tüntetések mögött Mihail Szaakasvili grúz elnök. Az ellenzéki pártok napok óta tüntetnek a fővárosban,és azt ígérik, hogy hamarosan az egész országban tiltakozó akciók kezdődnek majd.
nov. 5
0:19
"Orbán Viktor rossz tanácsot fogadott meg" (Népszabadság)
Frunda György és Sógor Csaba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) negyvenöt fős listájának első két jelöltje az Európai Parlamentbe (EP). Mindkettő szenátor, mindketten az RMDSZ színeiben jutottak be többször a román törvényhozásba - de miközben Frunda eddig a Markó-vonalhoz állt közelebb, Sógor beismerten a szövetség egyik belső kritikusa volt, és a Tőkés-irányzat embere. Jelenleg együtt…
nov. 5
0:23
Musarraf semmit sem bíz a véletlenre (Népszabadság)
Bár meglepetést nem okozott, széles körű csalódottságot annál inkább: Pervez Musarraf pakisztáni elnök szombaton kihirdette a rendkívüli állapotot. Indokolásként a szélsőségesek által keltett, megnövekedett veszélyt jelölte meg Pervez Musarraf, aki egyben a hadsereg főparancsnoka is.
nov. 5
0:24
Kilenc halottat találtak egy orosz erdőben (origo.hu)
nov. 5
0:27
A Blackwater nemcsak lő, kémkedik is (Népszabadság)
Mi lesz a pakisztáni politikai fejlemények piaci hatása? Emlegetik-e cégét a dzsihadista honlapokon? Ehhez hasonló kérdésekre ad választ megbízóinak a Total Intelligence Solutions (Teljes körű Hírszerzési Megoldások) nevű amerikai cég.
nov. 5
0:31
Szabadon engedték a török katonákat (Népszabadság)
Hazatért az a nyolc török katona, akiket két hete rabolt el a PKK (a törökországi kurdok függetlenségért harcoló szervezet), egy török területen zajló fegyveres rajtaütés után. Az észak-iraki PKK-táborokból hazatérő török katonák vasárnapi szabadulása mögött egy iraki nemzetközi szervezet, a Tolerancy International áll, amely Ankara egyre erősödő katonai fenyegetésének hatására próbált közvetíteni…
nov. 5
0:35
Idegengyűlölet fenyegeti Itáliát (Népszabadság)
Egyedül a keddi brutális rablótámadás áldozatának, Giovanna Reggianinak a szombati temetése szakította meg néhány órára az Olaszországban elszabadult románellenességet, amely egyre inkább romagyűlöletbe csap át - feszültséget teremtve Róma és Bukarest között is.
nov. 5
0:39
Megfogyatkoztak a grúziai tiltakozók (Népszabadság)
Lendületét vesztette a grúz elnök elleni tiltakozási hullám. A pénteki félszázezer ember után vasárnap már kevesebb mint tízezren gyűltek össze Tbiliszi főterén, Mihail Szaakasvili távozását követelve.
nov. 5
1:23
Kurdok és törökök estek egymásnak Bécsben (origo.hu)
Öten megsebesültek, amikor vasárnap késő este tömegverekedés tört ki törökök és kurdok között Bécsben. Az incidensnek köze lehetett az iraki határvonalon zajló villongásokhoz.
nov. 5
1:55
Átszállíthatják az USA-ba a guantanamói rabokat (origo.hu)
Tovább fogyatkozott a guantanamói amerikai bázison terrorgyanú miatt fogva tartottak száma. Amerikai sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a foglyokat átszállítanák az USA-ba és a jelenleginél jóval komolyabb jogokat biztsítanának számukra.
nov. 5
3:01
Mészárlás Oroszországban? (Népszava)
Kilenc lelőtt holttestre bukkantak az Oroszországhoz tartozó Kabárd- és Balkárföldi Köztársaság egyik erdejében - jelentett a moszkvai Interfax hírügynökség. A helyi rendőrség illetékesei elmondták: a tetemek két elhagyott gépkocsi közelében hevertek. A eddigi nyomozás adatai szerint az áldozatok közeli településekről való vadászok lehettek. A Kaukázus északi lejtőjén fekvő Kabárd- és Balkárföld…
nov. 5
5:43
Bajban van a showman, elmaradhat az adás (inforadio.hu)
A késő esti beszélgetős műsorok lehetnek az első "áldozatai" a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkjának. Őket ugyanis szinte azonnal bajba sodorja, ha az íróik munkabeszüntetésbe kezdenek.
nov. 5
6:25
Közszemlére tették Tutanhamon múmiáját (inforadio.hu)
Első ízben látható a nagyközönség számára az egyik legismertebb egyiptomi fáraó, Tutanhamon arca, 85 évvel azután, hogy rábukkantak a gyermekfáraó épen maradt sírjára.
nov. 5
6:36
Legkevesebb huszonkilencen haltak meg egy börtönlázadásban (Népszava)
Legkevesebb huszonkilencen haltak meg egy argentínai börtönlázadásban - közölte egy helyi televíziós állomás. Sok sebesültet kórházba szállítottak. Az első jelentések szerint az ország közepén lévő Santiago del Estero tartomány egyik fegyintézetének a rabjai megpróbáltak megszökni, de a börtönőrök megakadályozták őket ebben, és ezt követően tűz keletkezett az épületben.
nov. 5
6:47
Szociáldemokrata győzelem az elnökválasztáson (Népszava)
A szociáldemokrata Alvaro Colom biztosan nyerte meg a vasárnap Guatemalában megrendezett elnökválasztás második fordulóját.
nov. 5
6:57
Szociáldemokrata győzelem a guatemalai elnökválasztáson (Index)
Alvaro Colom balközép politikus a szavazatok közel 53 százalékát szerezte meg.
nov. 5
7:08
Félelem egy újabb puccs miatt? (Népszava)
Tizenhat személyt tartóztattak le a Fidzsi-szigeteken azzal a gyanúval, hogy Frank Bainimarama kormányfő meggyilkolására szerveztek összeesküvést - közölték hétfőn a csendes-óceáni szigetország tömegtájékoztatási eszközei.
nov. 5
7:14
Egy évig tart majd a tömegpusztító fegyver leszerelése (Népszava)
Hétfőn megkezdődik Észak-Korea nukleáris létesítményeinek leszerelése a vonatkozó hatoldalú megállapodás alapján. Christopher Hill amerikai főtárgyaló előzetes közlése szerint a már Észak-Koreába tartózkodó amerikai szakértők a hétvégén a jongbjoni atomlétesítményekre érkeznek, amelyek leszerelését hétfőn kezdik meg. Hill szerint a folyamat legalább egy évet vesz majd igénybe.
nov. 5
7:19
A mexikói elnök a világ segítségét kérte az országát ért természeti katasztrófa után (Népszava)
Felipe Calderón mexikói elnök a világ segítségét kérte annak a hatalmas esőzésnek és áradásnak következtében keletkezett károk felszámolására, amely az ország déli Tabasco szövetségi államában pusztított.
nov. 5
7:23
Sötétben tapogatóznak az amerikai elnökjelöltek - FN-interjú (FigyelőNet)
Várhatóan jópár jelölt megfutamodik majd az amerikai elnökválasztási folyamat kezdetét jelentő januári előválasztások előtt, és a jelenleg éllovasnak tartott Clinton és Guiliani sem biztos, hogy megtartja vezető pozícióját - nyilatkozta lapunknak J. Joseph Grandmaison, az amerikai Export- Import Bank igazgatótanácsának tagja, Clinton volt kommunikációs tanácsadója. A szakértő szerint az aktív…
nov. 5
7:24
A kormány nem enged a tüntetők zsarolásának (Népszava)
A grúz kormány nem enged az ellenzéki tüntetők zsarolásának, és nem teljesíti azt a kérésüket, hogy a Kaukázuson túli országban előrehozott választásokat írjanak ki - szögezte le Mihail Szaakasvili elnök vasárnap késő este a tbiliszi televíziónak adott nyilatkozatában
nov. 5
7:25
Bunyó Bécsben: súlyos állapotban két megkéselt áldozat (Hírszerző)
Kurdok és törökök verekedtek össze tegnap Bécsben.
nov. 5
7:28
29 halott egy argentin börtönlázadásban (origo.hu)
nov. 5
7:29
70-80 ember ember esett egymásnak Bécsben (Népszava)
Öt személy sebesült meg vasárnap késő este Bécs egyik déli kerületében annak következtében, hogy az osztrák fővárosban élő törökök és kurdok között verekedés tört ki - jelezte a helyi rendőrség.
nov. 5
7:30
Magyar lányok brit szexrabszolgaságban (origo.hu)
Három magyar nő is szexrabszolgák kezei közé került az észak-angliai Boltonban - írja a Népszabadság. A helyi rendőrség eddig nyolc embert vett őrizetbe. Az emberkereskedelemmel gyanúsított személyek között magyar is van.
nov. 5
7:31
Tizenegy rabot szállítottak el Guantánamoról (Népszava)
Tizenegy rabot szállítottak el a Kuba területébe ékelődött guantánamói amerikai haditengerészet támaszponton létesített fogolytáborból - közölte vasárnap a washingtoni védelmi minisztérium.
nov. 5
7:35
Módosított vizsga amerikai állampolgárságért (Népszava)
Az Egyesült Államokban 40 év után módosították azt a tesztet, amelynek kérdéseire az amerikai állampolgárságot kérőknek kell válaszolniuk.
nov. 5
7:39
Törökök és kurdok verekedtek Bécsben (Index)
Vasárnap este 70-80 ember csapott össze, ketten súlyosan megsérültek.
nov. 5
7:44
Kilenc holttestet találtak egy dél-oroszországi erdőben (Index)
Az áldozatok vadászok lehettek, akiket vallási vagy etnikai okból gyilkolhattak meg.
nov. 5
7:47
Vérengzés egy argentín börtönben: 29-en haltak meg (Hírszerző)
Legkevesebb huszonkilencen haltak meg egy argentínai börtönlázadásban - közölte egy helyi televíziós állomás. Sok sebesültet kórházba szállítottak.
nov. 5
7:54
Tizenegy rabot szállítottak el Guantánamoról (Index)
Ezzel 320-ra apadt a Guantánamón őrzött terroristagyanús fogva tartottak száma.
nov. 5
8:05
Kormány nélkül is van élet - már öt hónapja (inforadio.hu)
Lassan öt hónapja nincs kormánya Belgiumnak, és egyelőre semmi sem utal arra, hogy megoldódna a június 10-i választások óta tartó politikai válság.
nov. 5
8:07
Tűzvész egy argentin börtönben: 29 halott (inforadio.hu)
Legkevesebb huszonkilencen meghaltak egy argentínai börtönben kitört tűzvészben - közölték a helyi hatóságok hétfőn.
nov. 5
8:08
Tűzvész, lázadás: 29-en haltak meg egy argentín börtönben (Hírszerző)
Legkevesebb huszonkilencen haltak meg egy argentínai börtönlázadásban - közölte egy helyi televíziós állomás. Sok sebesültet kórházba szállítottak.
nov. 5
8:10
Tűz egy orosz nyugdíjasotthonban (FigyelőNet)
Tizennyolcra emelkedett a közép-oroszországi Tula körzetében egy nyugdíjasotthonban kitört tűz halálos áldozatainak a száma - közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma.
nov. 5
8:10
Szökést leplező tűzvész egy argentínai börtönben (Index)
Megszökni senki nem tudott, a tűzben viszont 29-en meghaltak.
nov. 5
8:15
Kurdok és törökök verekedtek össze Bécsben (FigyelőNet)
Öt személy sebesült meg vasárnap késő este Bécs egyik déli kerületében annak következtében, hogy az osztrák fővárosban élő törökök és kurdok között verekedés tört ki - jelezte a helyi rendőrség.
nov. 5
8:26
Kurdok és törökök verekedtek össze Bécsben (Népszabadság)
Öt személy sebesült meg vasárnap késő este Bécs egyik déli kerületében annak következtében, hogy az osztrák fővárosban élő törökök és kurdok között verekedés tört ki.
nov. 5
8:28
Tizenegy elítéltet vittek el Guantánamóról (Népszabadság)
Tizenegy rabot szállítottak el a Kuba területébe ékelődött guantánamói amerikai haditengerészet támaszponton létesített fogolytáborból - közölte vasárnap a washingtoni védelmi minisztérium.
nov. 5
8:31
A rendőrök gumibottal vertek ügyvédeket (Index)
A leváltott pakisztáni legfelsőbb bíró szerint törvénytelen a szükségállapot bevezetése.
nov. 5
8:36
Összeverekedtek a kurdok és a törökök Bécsben (hvg.hu)
Öt személy sebesült meg vasárnap késő este Bécs egyik déli kerületében annak következtében, hogy az osztrák fővárosban élő törökök és kurdok között verekedés tört ki - jelezte a helyi rendőrség.
nov. 5
8:42
Gumibottal verték a tüntetőket Pakisztánban (inforadio.hu)
Pakisztánban gumibottal verték meg a rendőrök több tüntetés résztvevőit; mintegy 100 ellenzéki jogászt őrizetbe vettek. A hatalom bírálói a rendkívüli állapot szombat esti bevezetése óta először tartottak demonstrációkat.
nov. 5
8:45
Gumibottal ütlegeltek - nem javul a pakisztáni helyzet (Hírszerző)
Pakisztáni rendőrök gumibottal ütlegelték a hétfői újabb tüntetések résztvevőit, ellenzéki jogászokat, és közülük mintegy százat őrizetbe vettek - mondták el szemtanúk.
nov. 5
8:47
Pakisztánban gumibottal verik a tüntetőket - újabb száz jogászt vettek őrizetbe (ma.hu)
Újabb tüntetéseket rendeztek ellenzéki jogászok hétfőn Pakisztán több városában, és összetűzésbe keveredtek rendőrökkel, akik többüknek sérülést okoztak gumibottal, könnygázzal - mondták el szemtanúk.
nov. 5
8:48
Újabb száz jogászt tartóztattak le Pakisztánban (Népszabadság)
A pakisztáni rendőrség könnygázzal és gumibottal támadt hétfőn a szükségállapot bevezetése ellen tiltakozó jogászokra, Washington pedig elhalasztotta a védelmi együttműködési tárgyalásokat a dél-ázsiai országgal.
nov. 5
8:48
Kínai lehet a világ legértékesebb vállalata (Kitekintő)
A kínai tőzsdén a mai napon vezetik be a PetroChina részvényeit: a nap végére a világ legértékesebb vállalata válhat a társaságból, az Exxon Mobilt megelőzve.
nov. 5
8:50
Gates több átláthatóságot kér Kínától (Népszava)
Robert Gates amerikai védelmi miniszter katonai téren "több átláthatóságot" kért Kínától hétfőn. Kínai vendéglátójával, Cao Kang-csuannal (Cao Gangchuan) folytatott megbeszélése után Gates újságírók előtt említést tett a "kínai katonai korszerűsítés körüli bizonytalanságokról és arról, hogy nagyobb átláthatóságra van szükség a nemzetközi aggodalmak eloszlatásához".
nov. 5
9:09
Napi dinnye: sokszor vezetnek ittasan az ír papok (FigyelőNet)
Az írországi közlekedési szabályok szigorítása, a vezetés közben engedélyezett alkoholszint tervezett csökkentése komoly dilemmát támaszt az ír katolikus papok számára: ha több misét tartanak egyetlen vasárnapon, a szertartások során elfogyasztott misebor következtében vérük alkoholszintje meghaladhatja az engedélyezett határt.
nov. 5
9:19
Jó üzlet az olcsó repjegy (Napi Online)
nov. 5
9:20
Guatemalában a szociáldemokraták győztek (Népszabadság)
A szociáldemokrata Alvaro Colom biztosan nyerte meg vasárnap a guatemalai elnökválasztás második fordulóját.

Keresés