Tárgyalásos, kompromisszumos megoldást kell elérnünk, mondotta Koszovóról lapunknak nyilatkozva Budapesten Vuk Jeremics szerb külügyminiszter. Emlékezetes, hogy bő egy hónap múlva, december 10-én lejár a tárgyalások határideje.
Tirana nagyra értékeli Magyarország támogatását Albánia euroatlanti csatlakozásában. Ez lehet az oka, hogy Göncz Kinga külügyminiszter személyében először hívtak meg külföldi vendéget az albán nagykövetek értekezletére. Tiranában emellett jól tudják, hogy a rigai csúcson elfogadott NATO-bővítés tervét Budapest támogatja.
A togliatti pokolgépes robbantás ügyében tegnap találtak egy gyanúsítottat: annyit tudnak róla, hogy a robbanás időpontjában az autóbuszon volt, és a lakásán végzett házkutatás során olyan fémeszközöket - szögeket, drótdarabokat - találtak, amilyeneket az áldozatok testéből szedtek ki - mondta el csütörtökön Togliattiban a nyomozóbizottság vezetője.
Október 5-i nagyváradi és múlt hét végi partiumi, szilágysági és máramarosi Tőkés László püspök melletti kampánybeszédeiben Orbán Viktor azt fejtegette, hogy az erdélyi magyarság megfelelő mozgósítása esetén mind Tőkés László független jelölt, mind pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti jelöltjei bejuthatnak az EP-be.
Cáfolta Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Törökország lezárta légterét az iraki Kurdisztánba irányuló polgári repülők előtt. Ali Babacan külügyminiszter pedig kijelentette: nem lesz török invázió Irak északi területei ellen.
Két év után távozik az amerikai külügyminisztérium országimázsért felelős államtitkára, Karen Hughes. A volt texasi újságíró és republikánus kampányszakértő George W. Bush bizalmasainak belső köréhez tartozik.
George Bush amerikai elnök szerint kormányának demokrata párti ellenzéke a terrorellenes küzdelem terén ugyanolyan felelőtlenül viselkedik, mint azok, akik a múlt század elején nem vettek tudomást Lenin és Hitler felemelkedéséről. "A világ súlyos árat fizetett" - mondta az elnök csütörtökön a washingtoni Heritage Alapítványnál, hangsúlyozva, hogy a tétlenség ma is hasonló kockázatokkal jár.
Nem mindig fakaszt mosoly Oroszországban, ha Vlagyimir Putyin elnökön viccelődnek. Erre utal a hír, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB vizsgálódik az orosz kommunisták választási anyagaiban megjelent, Putyinról szóló viccek miatt. A hatóság szerint ezzel ugyanis megsértik a választási törvényt. Oroszországban decemberben tartanak parlamenti választásokat, és az egyik párt listájának…
Rendeletet hozott az eddig gyengekezűséggel vádolt olasz kormány a társadalomra veszélyesnek ítélt uniós állampolgárok kitoloncolásának megkönnyítéséről, miután - jelentős részben romániai bevándorlóknak tulajdonított - erőszakos bűncselekmények sora okozott felháborodást a közelmúltban.
George Bush amerikai elnök szerint kormányának demokrata párti ellenzéke a terrorellenes küzdelem terén ugyanolyan felelőtlenül viselkedik, mint azok, akik a múlt század elején nem vettek tudomást Lenin és Hitler felemelkedéséről.
Az ellenzék nélküli caracasi törvényhozás úgy módosítaná az ország alkotmányát, hogy a rendőrség vádemelés nélkül bárkit őrizetbe vehessen, ha az államfő kihirdeti, hogy Venezuelában politikai válság van.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pénteki bejelentése szerint megpróbálja lebeszélni a török vezetést arról, hogy hadműveletet indítson Észak-Irakba kurd lázadók ellen.
George Bush amerikai elnök szerint kormányának demokrata párti ellenzéke a terrorellenes küzdelem terén ugyanolyan felelőtlenül viselkedik, mint azok, akik a múlt század elején nem vettek tudomást Lenin és Hitler felemelkedéséről.
Tbilisziben péntekre százezres tüntetést szervez az egyesült ellenzék, de már csütörtök este ezrek gyűltek össze a parlamentnél és csak hajnalban távoztak.
Az amerikai vezetésű koalíciós erők megölték az afganisztáni tálib lázadók egyik befolyásos vezetőjét tucatnyi emberével együtt, amikor a szomszédos Pakisztánból megpróbált átjutni Afganisztánba - közölte a nemzetközi koalíció péntekre virradóra.
Rekordmennyiségű, több mint 23 tonna kokaint foglaltak le a mexikói hatóságok a latin-amerikai ország csendes-óceáni partvidékén fekvő Manzanillo kikötőjében.
Csapást jelenthet az afganisztáni tálib fegyveresekre, hogy a koalíciós erők megölték az egyik legbefolyásosabb vezetőjüket. A férfi egy múlt heti rajtaütésben vesztette életét.
Ellenzéki tüntetők ezrei csaptak össze rohamrendőrökkel Venezuelában: a biztonsági erők könnygázt, vízágyút és gumilövedékeket is bevetettek a Hugo Chávez elnöknek kedvező alkotmányreform ellen tüntetők megfékezésére.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pénteki bejelentése szerint megpróbálja lebeszélni a török vezetést arról, hogy hadműveletet indítson Észak-Irakba kurd lázadók ellen, mert az szerinte tovább növelné a bizonytalanságot az arab országban, és mert a lázadók szervezete legalább annyira ellensége az Egyesült Államok és Iraknak is, mint Törökországnak.
Hat négyzetméterre összezsúfolva harmic indiai férfit találtak egy teherautóban a francia határellenőrzési pontnál, illegálisan akarták Belgiumba eljutni. Fejenként 10 ezer euróért fizettek azért, hogy átcsempésszék őket a határokon.
Harminc illegális indiai bevándorlóra bukkantak a francia hatóságok egy teherautó rakterében az Alpokban lévő Chamonix városa közelében, egy Mont Blanc-alagútnál lévő határellenőrzési pontnál - közölte pénteken a határőrség.
Szaúd-Arábia segíthetett volna az Egyesült Államoknak a szeptember 11-i terrortámadások elkerülésében, ha az amerikai diplomácia "komoly és hihető" tárgyalásokat folytatott volna a szaúdi kollégákkal. Ezt állítja Bandar herceg, aki 2005-ig, 22 évig volt a szaúdi királyság nagykövete Washingtonban. Bandar az al-Arabija tévének nyilatkozva elmondta, a szaúdi hírszerzés aktívan nyomon követte…
Célzott légicsapást hajtott végre a sri lankai légierő a Tamil Tigrisek vezetői ellen. A lázadó csoport honlapján megjelent bejelentés szerint a péntekre virradóra végrehajtott légitámadásban életét veszítette S.P. Tamilselvan, a Tamil Tigrisek politikai szárnyának vezetője.
Idősebb Bush elnök a FoxNews vasárnapi műsorának adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy bár néhány héttel ezelőtt még teljesen biztosra vette, hogy Hillary Clinton megkapja a demokrata elnökjelöltséget, ma már kételkedik ebben, látva a Demokrata Pártban mutatkozó kétségeket és belvitákat. "Késégtelen, hogy Hillary rendkívüli ellenfél, és eddig nagyon jó kampány vívott. De hogy én az ő párján…
A nukleáris fegyverek fokozott készültségben tartásának megszüntetéséről fogadott el határozatot az ENSZ Leszerelési Bizottsága pénteken, a nyugati atomhatalmak ellenszavazata mellett.
Több mint 300 ezren vízzel elárasztott otthonaikban várják, hogy a hadsereg helikopterekkel vagy mentőcsónakokkal a segítségükre siessen. Tabasco állam fővárosában fosztogatások kezdődtek.
Hurrikánná erősödött péntekre a Noel trópusi vihar, miután kijutott az Atlanti-óceánra. A Karib-tenger országaiban végzett pusztításainak, az áradásoknak, a földcsuszamlásoknak már 115 halálos áldozatuk van.
Talmácsi Gábor az első helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es géposztályának első szabadedzésén a szezonzáró Valenciai Grand Prix-n.
Tenger alatti földrengés rázta meg pénteken Nyugat-Görögország egyes részeit. Az első beszámolók szerint sem károkat, sem sérüléseket nem okozott a természeti jelenség.
Hurrikánná erősödött péntekre a Noel trópusi vihar, miután kijutott az Atlanti-óceánra. A Karib-tenger országaiban végzett pusztításának, az áradásoknak, földcsuszamlásoknak már 115 halálos áldozatuk van, ebből 73 a Dominikai Köztársaságban, 40 pedig Haitin.
Shenzen futurisztikus, abban az értelemben is, hogy itt már a környezettudatos várostervezés, a fenntartható fejlődést szem előtt tartó stratégiák uralkodnak. Beszámoló Kínából.
Hurrikánná erősödött péntekre a Noel trópusi vihar, miután kijutott az Atlanti-óceánra. A Karib-tenger országaiban végzett pusztításának, az áradásoknak, földcsuszamlásoknak már 115 halálos áldozatuk van, ebből 73 a Dominikai Köztársaságban, 40 pedig Haitin.
Tenger alatti földrengés rázta meg pénteken Nyugat-Görögország egyes részeit. Az első beszámolók szerint sem károkat, sem sérüléseket nem okozott a természeti jelenség.
Hurrikánná erősödött péntekre a Noel trópusi vihar, miután kijutott az Atlanti-óceánra. A Karib-tenger országaiban végzett pusztításának, az áradásoknak, földcsuszamlásoknak már 115 halálos áldozatuk van, ebből 73 a Dominikai Köztársaságban, 40 pedig Haitin.
A szlovák alkotmánybíróság zárt ülésén állásfoglalást fogadott el az adócsalás miatt korábban elítélt alkotmánybíró ügyével kapcsolatban. A Magyar Koalíció Pártja által javasolt bíró nem hajlandó távozni posztjáról.
Hurrikánná erősödött péntekre a Noel trópusi vihar, miután kijutott az Atlanti-óceánra. A Karib-tenger országaiban végzett pusztításának, az áradásoknak, földcsuszamlásoknak már 115 halálos áldozatuk van, ebből 73 a Dominikai Köztársaságban, 40 pedig Haitin.
Martina Hingis szervezetében kokaint találtak, a világelső teniszezőnő - bár ártatlannak vallja magát - befejezettnek tekinti pályafutását. A férfi teniszversenyek szervezője eközban a szerencsejáték-maffia fenyegetéséről beszélt.
Több mint egy napja jelentősen korlátozták a lakosság számára az internethez való hozzáférést Mianmarban - közölte pénteken az állami távközlési vállalat egyik tisztségviselője.