Tegnap Gordon Brown kormányfő átfogó beszédet tartott a westminsteri parlamentben nemzetbiztonsági kérdésekről. A helyzetelemzés a szakállamtitkár, Lord West által készített jelentésen alapul: bárhol és bármikor bekövetkezhet áldozatok sokaságát követelő al-Kaida- terrortámadás. Központi épületek, stadionok, kulturális intézmények és bevásárlóközpontok forognak veszélyben.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerdán este cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a török hadsereg támadást indított volna a kurd lázadók észak-iraki állásai ellen.
Román katonazenekar soha nem adta elő olyan szépen a Himnuszt, mint tegnap Nagyszeben főterén, amikor Calin Popescu Tariceanu és kabinettársai a Gyurcsány Ferenc vezette magyar kormányküldöttséget katonai tiszteletadással fogadták. Mintha ez a részlet is azt hangsúlyozta volna, hogy a régi burg, az erdélyi szászok egykori büszke központja az idén Európa kulturális fővárosa lett.
Oroszország befejezte a Grúziában állomásozó csapatainak kivonását - jelentette be Alekszej Maszlov hadseregtábornok, az orosz hadsereg szárazföldi erejének főparancsnoka.
Ha igaz, Orbán Viktor helyi idő szerint ma délután találkozik Washingtonban Tom Lantossal, a képviselőház külügyi bizottságának nagy befolyású elnökével. A Fidesz vezetője, aki elsősorban amerikai kapcsolatait újjáépíteni utazott múlt hét végén az Egyesült Államokba, információnk szerint kissé elégedetlenül tér majd haza, hiszen a tengeren túl most sem fogadják a számára megfelelő szintű emberek.
A gazdasági fellendülés ellenére Németország - a lakosság vásárlóereje szempontjából - az európai lista sereghajtói között foglal helyet. Az élen már jó ideje Svájc áll.
Újabb kontinentális rendőrséget hozott létre húsz amerikai ország. Az Ameripol leginkább a kábítószerkereskedelem ellen akar küzdeni. Az Egyesült Államok és Kanada nem írta alá az alapszabályt, egyelőre logisztikai támogatást nyújtanak.
Az orosz külügyminiszter a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd meghatározatlan idejű folytatását szorgalmazta annak érdekében, hogy megtalálják a megoldást a koszovói státuskérdésre.
Feloszlatják a pakisztáni parlamentet helyi idő szerint csütörtök éjfélkor, amint lejár a mandátuma. A választásokat a pakisztáni elnök, Pervez Musarraf január legelejére ígéri, miközben az országban bevezetett, a szélsőségesek fenygetésével indokolt rendkívüli állapot várhatóan továbbra is fennmarad. Szerdán két pakisztáni ellenzéki párt összefogásról állapodott meg. Pakisztánban csütörtöktül…
Tizenegy év és három hónap szabadságvesztésre, valamint 4,2 millió dolláros kártérítés megfizetésére ítélte a bíróság szerdán a legnagyobb kolumbiai szélsőjobboldali félkatonai erő legidősebb parancsnokát.
Hat hónapi börtönre és 200 ostorcsapásra súlyosbították szerdán egy szaúd-arábiai nő büntetését, aki nemi erőszak áldozata lett. A fellebbezés hatására az elkövetők és az áldozat büntetését is súlyosbították, az emberi jogi harcos ügyvéd működési engedélyét pedig visszavonták.
Oroszország befejezte a Grúziában állomásozó csapatainak kivonását - jelentette be Alekszej Maszlov hadseregtábornok, az orosz hadsereg szárazföldi erejének főparancsnoka.
Oroszország befejezte a Grúziában állomásozó csapatainak kivonását - jelentette be Alekszej Maszlov hadseregtábornok, az orosz hadsereg szárazföldi erejének főparancsnoka.
Bosznia és Hercegovinában ma annyira válságos a helyzet, hogy szereplői nemhogy a gyógymódban, hanem magának a helyzetnek a minősítésében sem tudnak megegyezni.
A párizsi rendőrség gyilkosság vádjával őrizetbe vette a multimilliomos brit munkáspárti képviselő, Quentin Davies unokahúgát. A nőt azzal gyanúsítják, hogy egy erőszakos szexuális játék közben elvágta szeretője torkát.
A darfúri lázadók és a szudáni kormány között október 27-én megkezdett béketárgyalások már félbe is szakadtak, igaz, a tervek szerint 1 hónap múlva folytatódnak.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerdán este cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a török hadsereg támadást indított volna a kurd lázadók észak-iraki állásai ellen.
Magyarország január elsejétől megnyitja munkaerőpiacát a szakképzett munkaerő előtt - hangzott el szerdán Nagyszebenben, a román-magyar közös kormányülésen.
Barry Farber, az egyik legismertebb amerikai rádiós személyiség, valamint a magyar származású Thomas Peterffy üzletember kapta az Amerikai Magyar Alapítvány idei George Washington-díját, amelyet szerda este adtak át New Yorkban. A hagyományok szerint az elegáns Waldorf-Astoria szállodában rendezett díszvacsorán vendégként részt vett az amerikai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor Fidesz-…
Nicolas Sarkozy hosszan elemezte a tagállamok, így Franciaország és Brüsszel viszonyát, és ami még fontosabb, mindezt elhelyezte a világszínpadon is. Mit akar Sarko?
Hat év kellett a román parlament alsóházának, hogy rájöjjön, az elektronikus voksolási rendszert a legjelentősebb titkosszolgálatnak, a SRI-nek egyik hivatalos vállalkozása, a Rasirom szerelte fel és felügyeli a mai napig.
Az áruszállítás után immár a személyszállításra is kiterjedően folytatódott csütörtökön a német vasút (DB) történetének legnagyobb sztrájkja. A mozdonyvezetők legtekintélyesebb szakszervezete, a GDL szerda déltől szombat hajnalai 2 óráig hirdetett sztrájkot, több mint 30 százalékos béremelést, illetve önálló bérmegállapodást követelve. A DB vezetősége - akárcsak korábban - elutasította a különösen…
Még az év vége előtt megszülethet a termékelhelyezésről szóló új EU szabályozás, miután az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága a héten elfogadta az erről szóló javaslatot.
Újságírók demonstrációját oszlatta fel csütörtökön a nepáli rendőrség, és őrizetbe vett 25 tüntetőt, aki az utcákra vonulva követelte a kormánytól, hogy fogja el és büntesse meg azt a három volt lázadót, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy tudósítót.
Harmadik alkalommal tartott együttes ülést Magyarország és Románia kormánya, ezúttal nem valamelyik fővárosban, hanem a mindkét fél számára jelképes helyszínen, az erdélyi Nagyszebenben. Döntés született, egyebek mellett a magyar munkaerőpiac teljes megnyitásáról a szakképesítéssel rendelkező román munkavállalók előtt, valamint a Párizs-Budapest vasútvonal román tengerpartig történő…
Az elővárosi közlekedés bajnoka, Joe Biden Delaware állam valaha volt leghosszabb ideig szolgáló szövetségi szenátora, egyben a regnáló Kongresszus hatodik legrégibb szenátora.
Egyre több 12-16 év közötti román fiú árulja magát férfiaknak a római utcákon. Az Arcigay nevű olasz melegszervezet adatai szerint az elmúlt három hónap során ezer tizenéves fiúprostituált dolgozott az örök város parkjaiban, utcáin és terein. A kiskorúak aránya 15 százalék, nagyon sokan közülük román nemzetiségűek.
Részlegesen megsemmisítette az Európai Unió elsőfokú bírósága Luxembourgban csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Bizottságnak a kukoricaintervenciós kritériumok szigorítására irányuló rendeletét.
Mivel a Koszovóról folyó nemzetközi viták egyelőre zsákutcába jutottak, az EU azt javasolta, hogy a tartomány kapjon semleges státuszt, ám az ötletet mind Belgrád, mint Pristina azonnal visszautasította.
Nagyobb közönséget érhetnek el azok, akik internetes naplót írnak, mivel a Google új fordító szolgáltatásával immár a nyelvi különbségek sem jelentenek leküzdhetetlen akadályt.
Barry Farber, az egyik legismertebb amerikai rádiós személyiség, valamint a magyar származású Thomas Peterffy üzletember kapta az Amerikai Magyar Alapítvány idei George Washington-díját, amelyet szerda este adtak át New Yorkban.
Folytatódik a szerdán kezdődött vasutassztrájk Németországban. Az áruszállítás után már a személyszállító vonatok vezetői is sztrájkba léptek csütörtök hajnalban, sztinte teljesen megbénítva ezzel a vasúti közlekedést.
Részlegesen megsemmisítette az Európai Unió elsőfokú bírósága Luxemburgban csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Bizottságnak a kukorica-intervenciós kritériumok szigorítására irányuló rendeletét.
Külföldre helyezik a finn betegeket, mert az egészségügyben tömeges munkabeszüntetések várhatóak. Erja Halmesmaeki, a toeoleoei kórház munkatársa Helsinkiben közölte, hogy két várandós asszonyt a svédországi, uppsalai kórházba szállítottak át, mert szülésük komplikációkkal járhat. De további áthelyezésekre kerülhet sor. Mindez attól függ, hogy a Tehy nevű szakszervezetnek sikerül-e megállapodnia a…
A jelek szerint feladta a reményt a Koszovó ügyében közvetítő nemzetközi trojka, hogy a szerbek és az albánok valaha is megállapodásra jutnak egymással a dél-szerbiai tartomány jogállásáról.
Aggódik a német rendőrszakszervezet a schengeni határok december 21-én esedékes kibővítése miatt. Mindezt néhány órával azelőtt jelentették be, hogy az Európai Parlament is szavaz arról az indítványról, amely a magyarok számára is szabadabb mozgást biztosít az EU-n belül.