Az olasz rendőrség megtalálta a maffia tízparancsolatát, mely a tagok számára előírt viselkedési szabályokat írja le. A tagoknak nem ajánlatos sörözőbe és egyéb szórakozóhelyekre járniuk és tartózkodniuk kell a rendőrök társaságától is.
Megjósolhatatlan a dániai parlamenti választások végeredménye a legutolsó közvélemény-kutatások alapján: a kormányzó és az ellenzéki pártok fej-fej mellett haladnak a keddi voksolás előtt néhány nappal is.
Kettétört vasárnap reggel egy viharba került orosz olajszállító hajó a Fekete-tengeren - közölte az orosz média a közlekedési minisztérium illetékeseire hivatkozva.
Szerzs Szargszján miniszterelnököt indítja az államfőválasztáson Örményország Köztársasági Pártja (NHK) - közölte Eduard Sarmanazov, a párt szóvivője szombaton.
Az előzetes vizsgálatok szerint emberi mulasztás idézte elő azt a hajóbalesetet, amely az utóbbi csaknem húsz év legsúlyosabb olajszennyezéséhez vezetett a San Francisco-öbölben.
Számos hajó járt szerencsétlenül a viharos időjárásban a Fekete-tengeren. Egy orosz olajszállító tanker kettétört, több teherhajó zátonyra futott, sodródik, elsüllyedt, vagy partra dobták a hullámok. A tankerből 1000 tonnánál több pakura folyt a tengerbe, de a szerencsétlenül járt hajók között olyan is van, amelyik ként szállított.
Szlovéniában vasárnap reggel megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyben a konzervatív néppárti Lojze Peterle és a szociáldemokrata Danilo Turk méri össze erejét.
Szorosabbá vált a verseny Hillary Clinton és Barack Obama között az elnökjelöltségért folyó küzdelemben New Hampshire államban, de a volt first lady előnye még mindig 11 százalékpont.
Szlovéniában vasárnap reggel megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyben a konzervatív néppárti Lojze Peterle és a szociáldemokrata Danilo Turk méri össze erejét.
Kettétört vasárnap hajnalban egy viharba került orosz olajszállító hajó a Fekete-tengeren, a fedélzetén lévő pakura jelentős része a Kercsi-szoros vizébe ömlött.
Az orosz diplomácia még ebben a hónapban washingtoni utazást készít elő a tervezett rakétapajzs ügyében, jelentette be az orosz Külügyminisztérium csütörtökön.
Az előzetes vizsgálatok szerint emberi mulasztás idézte elő azt a hajóbalesetet, amely az utóbbi csaknem húsz év legsúlyosabb olajszennyezéséhez vezetett a San Francisco-öbölben.
Európában 89 évvel ezelőtt ért véget az első világháború. Az angolszász országokban ebből az alkalomból tartják meg minden évben az emlékezés napját november 11-én.
A közrendre veszélyt jelentő bevándorlók gyorsított eljárásban történő kiutasítása nem a román állampolgárok ellen irányult, Olaszországban pedig nincs idegengyűlölet - mondta Romano Prodi olasz kormányfő a román közszolgálati televíziónak adott, szombat este sugárzott interjúban.
Napjainkban a sivatagok adják Kína összes szárazföldi területének mintegy 27,5 százalékát, ez az arányszám 1994-ben még csak 17,6 százalékos volt - állapították meg szakértők.
Az előzetes vizsgálatok szerint emberi mulasztás idézte elő azt a hajóbalesetet, amely az utóbbi csaknem húsz év legsúlyosabb olajszennyezéséhez vezetett a San Francisco-öbölben.
Donald Tusk megbízott lengyel miniszterelnök a hét végén közölte, hogy a pénzügyminiszteri posztra Jacek Rostowskit, a Nagy-Britanniában született és a London School of Economicson végzett és nem mellékesen a budapesti Central European University közgazdász professzorát jelöli. Rostowski az euró mihamarabbi bevezetésének híve, az euróövezet kelet-európai kiterjesztése kérdéseinek szakértője.
Kettétört vasárnap reggel egy viharba került orosz olajszállító hajó a Fekete-tengeren - közölte az orosz média a közlekedési minisztérium illetékeseire hivatkozva. A fedélzetén lévő pakura jelentős része a Kercsi-szoros vizébe ömlött. A térségben tomboló vihar miatt több hajó elsodródott, partra vetődött vagy elsüllyedt.
Több mint 100 izraeli rendőr tartott razziát vasárnap reggel kormányhivatalokban és tisztviselők magánirodáiban Ehud Olmert kormányfő elleni nyomozások keretében.
A befektető alapelveit szem előtt tartva is szert tehet profitra. Sőt sok etikus befektetés akár sokkal jobb megtérülésű is lehet, mint a hagyományos befektetések.
Egy királytól szokatlan szavakra ragadtadta el magát János Károly spanyol király az ibéro-amerikai csúcstalálkozón Chilében. János Károly megelégelte, hogy a venezuelai elnök lefasisztázza a korábbi spanyol miniszterelnököt, majd félbeszakítja a jelenlegit, és rászólt, hogy fogja be.
Több mint 100 izraeli rendőr tartott razziát vasárnap reggel kormányhivatalokban és tisztviselők magánirodáiban Ehud Olmert kormányfő elleni nyomozások keretében.
Kína a hét végén felfüggesztette a mérgező anyagot, nevezetesen egy veszélyes drogot tartalmazó játékainak kivitelét az amerikai és ausztrál panaszok hatására. Ezek szerint összesen már vagy tucatnyi gyereket kellett súlyos panaszokkal kórházba vinni, mert a kínaiak gyártotta játékgyöngyöcskéket lenyelték és ezek gyógyszerekhez használt anyagot tartalmaztak.
Súlyos közlekedési gondokat okozott a havazás Ausztriában a hét végén. Vasárnapig az ország nyugati és középső vidékein, Vorarlbergtől Alsó-Ausztriáig, az Alpok vonulatai mentén csaknem egy méternyi hó hullott a hegyekben.
Minisztériumokban, a postai hatóságoknál, és a jeruzsálemi városházán is tartott házkutatást az izraeli rendőrség. A razzia annak a nyomozásnak a része, amit a kormányfő ellen folytatnak. Ehud Olmertet korrupciós ügyekkel gyanúsítják.
Súlyos közlekedési gondokat okozott a havazás Ausztriában a hét végén. Vasárnapig az ország nyugati és középső vidékein, Vorarlbergtől Alsó-Ausztriáig, az Alpok vonulatai mentén csaknem egy méternyi hó hullott a hegyekben.
Durva hangnemben szólt rá János Károly spanyol király a venezuelai elnökre, Hugo Chávezre az iberoamerikai országok csúcstalálkozóján szombaton Chilében. János Károly azt követően ragadtatta magát a diplomáciában meglehetősen szokatlan fordulatra, hogy Chavez fasisztának nevezte Jose Maria Aznar korábbi konzervatív spanyol miniszterelnököt.
Akár már január elején választásokat tarthatnak Pakisztánban. Ezt vasárnap jelentette be Pervez Musarraf elnök, aki alig több mint egy hete vezetett be rendkívüli állapotot az országban.
Egy méteres hó hullott vasárnapra Ausztria több tartományában. Hágók váltak járhatatlanná, és halálos áldozatokat is követelő balesetek történtek az utakon. A friss hónak egyelőre a sízők sem örülhetnek, mert a négyes fokozatú lavinaveszély miatt a síparadicsomok megközelíthetetlenek.
Feloszlatják a pakisztáni parlamentet és még 2008. január 9. előtt megtartják a pakisztáni parlamenti választásokat - jelentette be vasárnap iszlámábádi sajtókonferenciáján Pervez Musarraf pakisztáni elnök.
Mintegy 90 személyt tartóztattak le szombaton Prágában, ahol a rendőrségnek a késő esti órákig sikerült megakadályoznia, hogy a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete megtartsa a hatóságok által nem engedélyezett felvonulását a régi zsidó negyedben.
Vasárnap délelőtt óta Magyarország nyugati területein, dél óta Budapesten is esik a hó. Ebből a felhővonulatból Ausztria nyugati és középső vidékein vasárnapig már egy méternyi hó hullott a hegyekben.
Oroszországnak kémkedő egykori brit katonatisztet vett őrizetbe a Scotland Yard. A The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi konzervatív brit lap beszámolója szerint Peter Hill, a hadsereg tartalékos állományú páncélos szakaszvezetője titkos katonai dokumentumokat próbált eladni az oroszoknak. A brit elhárítás azonban már figyelte, és a felkínált iratokért a Scotland Yard magát orosz ügynöknek…
Több mint 250 előállítás és hét sérült a prágai neonáci tüntetés mérlege - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Ladislav Bernásek a prágai rendőr-főkapitányság szóvivője. A hét sérült közül hat neonáci, egy pedig rendőr.
Súlyos közlekedési gondokat okozott a havazás Ausztriában a hét végén. Vasárnapig az ország nyugati és középső vidékein, Vorarlbergtől Alsó-Ausztriáig, az Alpok vonulatai mentén csaknem egy méternyi hó hullott a hegyekben.