Elmarad a Kézbesítők Szakszervezete által szervezett sztrájk a Magyar Postánál, mivel sikerült megállapodni a jövő évi, sávonkénti béremelés mértékéről.
Elutasította Sólyom László köztársasági elnök ombudsmanjelöltjeit a parlament. Az államfő Nagy Boldizsárt a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának, Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztosnak jelölte.
Amennyiben MÁV a sztrájk ideje alatt a nem sztrájkoló munkavállalóknál a helyettesítéshez szükséges rendkívüli munkavégzést, azaz túlórát rendelt el, ezt minden esetben a Munka Törvénykönyvében szabályozott munkaidő keretek között tette - közölte a társaság közleményben. Az MTI azért kérte a társaság véleményét, mert a sztrájkot szervező VDSZSZ szerint jogilag kifogásolható módszereket alkalmaz a…
Az Országgűlés elfogadta a jövő évi költségvetést. A Magyar Köztársaság 2008. évi büdzséjéről szóló törvényt 206 igen, 167 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a parlament.
Az MSZP-frakció februárra új javaslatot készít a képviselők javadalmazásáról, és erről ötpárti tárgyalásokat kezdeményez - jelentette be Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn. Hozzátette: remélik, hogy az öt frakció meg tud ebben a kérdésben egyezni, mert a társadalom is ezt várja tőlük.
Nem választotta meg az ombudsmanjelölteket hétfőn az Országgyűlés: sem Nagy Boldizsár, sem Péterfalvi Attila nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást. A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Nagy Boldizsár megválasztását 98 igen, 245 nem szavazattal utasította el a Ház, Péterfalvi Attila eddigi adatvédelmi biztost 207 igen, 143 nem voks mellett nem választották újra.
Csalódást okozott, hogy a parlament nem választotta meg az ombudsmanjelölteket. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta hétfőn újságíróknak parlamenti dolgozószobája előtt, miután az Országgyűlés leszavazta a jelölteket.
A tanév második félévében sem változnak a diákhitel felvehető összegei - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója hétfőn. Az igazgató közleménye szerint továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forintos kölcsönösszeg közül választhatnak a felsőoktatásban tanulók, és csak a költségtérítéses képzésben hallgatók kérhetnek ennél többet, havi 40 ezer forintot.
A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy a szocialisták lekérték a hétfői napirendről a kormánytagok javadalmazásának és vagyonosodásának nyilvánosságáról szóló két javaslatot. Erről Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója nyilatkozott hétfőn. Nyakó István, az MSZP szóvivője erre úgy reagált: azért kérték a javaslatok napirendről való levételét, mert szeretnék egybedolgozni a kettőt. Az…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta a szakminiszter által felterjesztett jelölést, és Laborc Sándort december 17-ével kinevezte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatói posztjára - tudatta a kormányszóvivői iroda hétfőn. Laborc Sándor a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese, majd megbízott főigazgatója volt. Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli…
Felmentésért fellebbezett az adócsalásért és magánokirat-hamisításért elítélt Kisléta polgármestere hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettes-szóvivője. Pénzes Sándor és társa elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést a Nyíregyházi Városi Bíróság pénteki, elsőfokú ítélete ellen - mondta Nyakó Zsuzsanna.
Elhúzódó, időnként indulatos záróvitát folytatott az Országgyűlés hétfőn az egészségbiztosítási törvény zárószavazása előtt, a vita során az is előfordult, hogy Szili Katalin házelnök megvonta a szót a képviselőtől. Az ellenzéki képviselők azt kifogásolták, hogy az alkotmányügyi bizottság záróvitához készített, 134 pontból álló ajánlását nem kapták meg időben, így annak áttanulmányozására nem volt…
Az egészségpénztári törvény mai végszavazása előtt Gyurcsány Ferenc a blogjában afféle utolsó bíztatással fordult pártjához és a közönséghez. Alább ebből idézünk.
Országos sztrájk kezdődött az egészségbiztosítás rendszerének tervezett átalakítása miatt hétfőn. A munkabeszüntetésben a többi között vasutasok, orvosok és tanárok vettek részt, a gazdák pedig a főutak forgalmát lassították.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerülhetnek a kormányzati negyedet érintő szabályozási tervek és a 4-es metró építésével, pénzügyi helyzetével kapcsolatos tájékoztató is - nyilatkozta a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián elmondta: a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn úgy foglalt állást, hogy a kormányzati negyed kapcsán a héten még további egyeztetésekre van szükség a…
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt; az MTI összesítése szerint a szavazáskor 204-en voksoltak igennel, 168-an nemmel, Gyenesei István független képviselő pedig egyedüliként tartózkodott. A törvényjavaslatról a képviselők név szerint nyilvánítottak véleményt.
Nem folytatódik a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok által határozatlan időre meghirdetett sztrájk - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok népszavazást kezdeményeznek.
Magyarország nyerte a uniós országok ratifikációs versenyét, miután az országgyűlés - a tagországok döntéshozói közül elsőként - megerősítette a Lisszaboni Szerződést.
A szavazatok összeszámlálása után kiderült, hogy bőven megvolt az egészségbiztosítási pénztártörvény elfogadsához szükséges többség: 204 mellette, 168 ellene + 1 tartózkodás.
Az Országgyűlés elfogadta a Fidesz által kezdeményezett, a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot.
Az Országgyűlés elfogadta a Fidesz által kezdeményezett, a tandíjról, valamint vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot hétfőn.
A magyar parlament - az uniós tagállamok közül elsőként - hétfőn jóváhagyta a lisszaboni szerződést. Az Országgyűlés 325 igen és 5 nem szavazattal, 14 tartózkodással fogadta el a szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. A parlament nagy többséggel - 325 igennel, 6 nemmel - szintén elfogadta a megállapodáshoz kapcsolódó határozati javaslatot a kisebbségek jogainak védelméről.
Nem folytatódik a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok által határozatlan időre meghirdetett sztrájk - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke sajtótájékoztatón hétfőn este, Budapesten, amiután az Országgyűlés megszavazta az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslatot. Gaskó István elmondta: azért döntöttek így, mert az Országgyűlés hétfő esti igen döntése…
A nemzeti kockázatközösség megmaradásáról és a választás szabadságáról beszélt Kóka János, az SZDSZ elnöke és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az egészségbiztosítási törvény zárószavazása után tartott közös hétfői, parlamenti sajtótájékoztatójukon. Kóka János azt hangsúlyozta, hogy a törvény elfogadásával megmarad a nemzeti kockázatközösség, de emellett az emberek megkapják a választás jogát…
A Fidesz szerint kettészakítja a társadalmat az egészségbiztosításról szóló törvény, amelyet a kormánypártok hétfőn "átnyomtak" az Országgyűlésen - erről Navracsics Tibor beszélt a fontosabb szavazások után újságíróknak.
A MÁV Zrt. megkapta az értesítést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetétől, hogy a sztrájkfelhívást hivatalosan visszavonták; kedden helyreáll a menetrend szerinti közlekedés - közölte Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke hétfőn este az MTI-vel. A vasúttársaság a kedd hajnali üzemkezdettől menetrend szerint közlekedteti a személyszállító vonatokat, kisebb késések még előfordulhatnak kedd…
Bár a parlament elfogadta az egészségbiztosítási törvényt, a Liga Szakszervezetek mégis beszüntették hétfő este a sztrájkot; a vonatok kedd hajnaltól menetrend szerint közlekednek. Gaskó István Liga-elnök közölte: az új helyzet új törvényes eszközök használatát teszi szükségessé, amellyel megakadályozhatják, hogy a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeit sértő jogszabályok hatályba lépjenek.…
Az Országgyűlés név szerinti szavazással elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. Az előterjesztésre 204-en voksoltak igennel, 168-an nemmel, a független Gyenesei István pedig tartózkodott.
Mintegy harmincfős csoport gyűlt össze a Parlamentnél az egészségbiztosítási törvény elfogadása elleni tiltakozásul - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói hétfőn, késő este.
Mintegy harmincfős csoport gyűlt össze a Parlamentnél az egészségbiztosítási törvény elfogadása elleni tiltakozásul - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói hétfőn késő este. A csoportot a rendőrség négyszer szólította fel a távozásra, erre szinte valamennyien elhagyták a Kossuth teret, legfeljebb tíz ember maradt a Vértanúk tere környékén. helyszínen mintegy ötven rendőr sorakozott fel. A…