Melyik a nehezebb: használt autót vásárolni, vagy eladni? Ha az üzletág szereplőinek növekvő számát nézzük, az utóbbi biztosan könnyű lehet, annyi autókereskedés övezi a városi bevezető utakat. Sokan egy kiló kenyeret sem mernének neppertől venni, nemhogy autót - számukra a garanciát is kínáló nagyobb cégek jelenthetnek megoldást.
A 2008-as szezonkezdésig bemutatjuk a Forma-1-es istállók csapatfőnökeit, akikről bár tudjuk, hogy az egyik legfontosabb feladatot látják el, arról már kevesebb ismeretünk van, hogyan is lettek egy-egy gárda vezetői.
A Suzuki felrúgta a konzervatív cruiser építés szabályait és olyan műszaki tartalommal töltötte meg az M1800R-t, ami eddig a sport vagy túramotorok privilégiuma volt.
Tél van, itt a hó, érdemes átvenni, mivel jár a téli közlekedés. Tanulságos, hogy az elengedett kormánnyal, becsukott szemmel sikítás a legritkább esetben segít rajtunk. Ne elégedjünk meg azzal, hogy fenn a téli gumi, saját képességeinket és ismereteinket is frissítsük fel.
Vonattal jelenleg nem igen lehet közlekedni Magyarországon, hiszen újra sztrájk miatt áll a vasút. Busszal és autóval útnak indulhatunk, de a csúszós utak mellett útlezárásokra is számítani kell.
Nem sokáig maradt csapat nélkül Heikki Kovalainen: a finn pilótával a Renault nem hosszabbított szerződést, kapott viszont ajánlatot a Fernando Alonso távozása miatt emberhiányba került McLarentől. Kovalainen nem is habozott sokat, aláírta az elétolt papírokat, így a szponzorakarat ellenére ő került ki győztesen a Pedro de la Rosával folytatott versenyfutásból. "Több lehetőség is állt előttünk, a…
Megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett általános vasutassztrájk hétfőn 6 órakor, a szakszervezet elnökének közlése szerint 3 ezer 500 dolgozó nem vette fel a munkát, a MÁV úgy tájékoztatott, hogy a vonatok 40-45 százaléka közlekedik.
Nemrégiben újra felbukkant egy dCi felirattal ellátott Nissan Note a szerkesztőségi parkolóban, amely alapos fejvakarásra késztetett minket, hiszen egy pontosan ilyen autó már járt nálunk. Szerzőnk így az érdektelenség elkerülése végett most egy potenciális vásárló bőrébe bújva, szappanoperás elemekkel tarkítva boncolgatja a praktikus kis Nissant. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva…
Michael Schumacher Sebastian Vettellel ugyan megnyerte a nemzetek küzdelmét a tegnapi Bajnokok Versenyén, de egyéniben a döntőben alulmaradt a DTM-es Mattias Ekströmmel szemben, aki így 2006 után idén is megszerezte a bajnokok bajnoka címet.
Michael Schumacher Sebastian Vettellel ugyan megnyerte a nemzetek küzdelmét a tegnapi Bajnokok Versenyén, de egyéniben a döntőben alulmaradt a DTM-es Mattias Ekströmmel szemben, aki így 2006 után idén is megszerezte a bajnokok bajnoka címet.
Az autópályák, főutak már szárazak, de sokfelé találkozhatunk még csúszós havas útszakaszokkal. Továbbra is téli időjárásra kell számítani, havazhat is még.
A BMW új keverékautóját, a crossover-kupé-szabadidőautó-akármi X6-ot tanulmányként a Frankfurti Autószalonon láthattuk először, volt is nagy tolongás a monstrum körül. A bajor gyár a Detroiti Autószalonon akarta lerántani leplet az autó szériaváltozatáról, hétvégén azonban felkerült a promó videó a YouTube-ra, erre reagálva pedig a BMW gyorsan szétküldte az X6 sajtóanyagát. Folytatás, galéria és…
A korábbi Forma-1-es pilóta, Tiago Monteiro a 2007-es ígéretes debütáló évét követően, máris a bajnoki trófeáért harcolna a Túraautó Világbajnokság következő szezonjában. A portugál versenyző az idei szezon második versenyén csatlakozott a WTCC mezőnyéhez a SEAT pilótájaként.
A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa egy olasz lapnak elárulta, hogy a csapat 2008-as versenygépe annak ellenére teljesen más lesz, mint amivel 2007-ben világbajnoki címet nyertek, hogy nem terveznek radikális lépéseket elvégezni az új autón.
A "látni és látszani" a biztonságos közlekedés egyik alapelve lenne. A feltételes mód azért indokolt, mert télvíz idején a szokásosnál is több autós vét ellene.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A januári Detroiti Autószalonon mutatkozik be a BMW X6, amely formabontó kialakításával sokak véleményét megosztja. Az új modellben mutatkozik be a két turbóval lélegeztetett 400 lóerős V8-as is.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Vasárnap rendezték a Race of Champions elnevezésű nagyszabású autós gálát, melynek legnagyobb érdeklődéssel várt száma az egyéni verseny volt, melyben végül a címvédő Mattias Ekström bizonyult a legjobbnak.
Címvédéssel zárult a Wembleyben rendezett idei Race of Champions, azaz Bajnokok Tornája. A tavalyi győztes DTM-király, Mattias Ekström idén is magabiztosan jutott el a fináléig, ahol a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher volt az ellenfele. A két győzelemig tartó párharc első csatáját Ekström nyerte Solution F Touring Cup-féle, átalakított Opel Astra OPC-vel, papírforma-eredményt…
Januárban leplezi le új autóját a Ferrari, mely az istálló reményei szerint már az első futamtól kezdve versenyképes lesz. A versenygépet Michael Schumacher hathatós segítségével fejlesztették ki az olaszok, teljes forradalomra nem lehet számítani, de a 2008-as autó így is majdnem minden pontján megújul az idei esztendőhöz képest. "Teljesen új autó lesz, még ha radikális lépéseket a szabályok…
A Red Bull Racing versenyzője, David Coulthard ugyan egyelőre még nem tervezi, hogy befejezi pályafutását a Forma-1-ben, hiszen a 2008-as idényben is rajthoz áll, azt azonban elismerte, nem tartja kizártnak, hogy egy szép napon a NASCAR szériában versenyezzen.
A Suzuki indiai gyárában készült kémfotón láthatjuk a hírek szerint hamarosan megjelenő Swift szedánt. A csomagtartó új, de a többi részlet változatlan marad.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber szerint a kétszeres világelső Fernando Alonso sokkal boldogabb lesz a Renault-nál a következő idényben, ám fel kell készülnie, hogy kevesebb sikerrel jár majd, mint az idei évben a McLarennel.
A Mercedes a 2002-ben bemutatott felsőközép-kategóriás szedánjának leváltását jövő év szeptemberében tervezi. Az új E-osztály jóval sportosabb kialakítást kap, így már a fiatalabb korosztály körében is közkedvelt lehet. A hibrid verzió sem várat majd sokat magára.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható