A Honda Racing vezetése megerősítette, még karácsony előtt dönteni szeretne jövő évi tesztpilótájáról, hogy az újévben már csakis a 2008-as szezonra koncentrálhasson.
Mi az: tervezésekor japán fejlesztőmérnökök időt nem sajnálva szorgoskodnak körülötte, hogy még egypár tizedet le lehessen csípni az idejéből? Turbó, összkerékhajtás, versenysportos jellemzők, tíz generáció? Segítek: klubjuk is van.
Hó fogságába rekedt járművek állnak a 84-es úton a Connecticut állambeli East Hartfordban, ahol az idei télen először havazatt. A helyenként 20 centiméteres hó jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben.
Szikrázóan fehér, nyitott Mercedes-Benz G-osztály szállítja ezentúl XVI. Benedek pápát szerdánként esedékes nyilvános audienciájára a Szent Péter téren összesereglő hívőkhöz.
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba annak a Fiatnak a vezetőjét, melynek eleje az utastérbe gyűrődött, mikor karambolozott egy másik autóval Bicske közelében - értesült a HavariaPress.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken a havazás beálltával haladéktalanul megkezdte Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalain a hóeltakarítást, az utakon, a hidakon és felüljárókon a síkosságmentesítést, így hajnalban valamennyi buszjárat fennakadás nélkül elindult - közölte a társaság helyettes szóvivője a távirati irodával szombat hajnalban.
A Red Bull Racing vezetése eddigi legsikeresebb szezonjára készül a Forma-1-ben, és vadonatúj, RB4-es kódszámot viselő modelljével a konstruktőri negyedik helyet célozza meg a 2008-as idényben.
Négyen sérültek meg abban a Suzukiban, mely a felfagyott úton megcsúszva, egy terepjáró elé fordult, s azzal összeütközött a 62-es úton - tudta meg a HavariaPress.
Egy dél-angliai város hivatalos szervei úgy döntöttek, hogy próbaidőre megengedik a motorosoknak a buszsávok használatát. A lépéstől a balesetek számának csökkenését várják.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug örömmel vette tudomásul Heikki Kovalainen McLarenhez való szerződését. A német főnök elmondta, minden tekintetben bízik a finn pilótában, és úgy véli, a wokingi csapat nagyon jól járt a 26 éves sofőrrel.
A Honda abban bízik, hogy még karácsony előtt el tudja dönteni, hogy kit is igazoljon le a következő szezonra tesztpilótának. A jelentkezők között vannak fiatalabb és tapasztaltabb versenyzők is.
Csaknem hetven félpályás útlezárást jelentettek eddig be a rendőrségen a szombattól hétfő estig tartó időszakra, az ország szinte valamennyi megyéjéből - értesült a HavariaPress.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher a múlt héten felcsapott taxisofőrnek. A hétszeres világbajnok ugyanis maga vette át a volánt a taxistól, hogy családjával időben a reptérre érjen.
Több tucat autó csúszott árokba országszerte a havas, esetenként felfagyott utakon szombaton. A katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy 25 balesethez kérték a tűzoltók segítségét, ám súlyos sérülés eddig szerencsére sehol nem történt.
Egy akácfát és két közlekedési táblát is ködöntött december 13-án éjjel egy Ford Escort Bátaszéken. A baleset egy Flórián-szobor előtt történt - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2007. december 15. Valentino Rossi a mugello-i futamon használt speciális lakkozású sisakja a napokban kereken 13.500 Euróért (kb. 3.415.370 forint) kelt el az eBay internetes aukciós ház közreműködésével. Az Olasz Nagydíj-győztes ereklyére összesen több mint 100 ajánlatot tettek az érdeklődők. Az aukció során befolyt teljes bevételt jótékony célra használják majd fel a szervezők. Egy olaszországi…
Webber szerint Alonso biztos, hogy jobban érzi majd magát a Renault-nál 2008-ban, mint a McLarennél, ám úgy vélte, a spanyol azt már kevésbé fogja élvezni, hogy nem él majd át annyi sikert, mint a brit gárdával 2007-ben.
2007. december 15. A Belson Derbi versenyistálló két fiatal spanyol versenyzővel Pol Espargaro-val és Joan Olive-val vág majd neki a 2008-as esztendei Gyorsasági Motoros Világbajnokság 125ccm-es kategóriájának. Mindezen hírt Dani Amatriain versenyalakulata pontosan két héttel karácsony előtt hozta nyilvánosságra. A Derbi nem titkolt célja a 2008-as esztendőre vonatkozóan, hogy megnyerje a…
Hetek óta tartó találgatásoknak lett vége azzal, hogy a pénteki napon a McLaren-Mercedes hivatalosan is megerősítette, Heikki Kovalainen lesz Lewis Hamilton csapattársa 2008-ban.
Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek, amikor a síkossá vált 7-es számú főúton Alsótekeresnél egy személygépkocsi és egy kisbusz ütközött össze frontálisan szombat délután - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) elnöke átadta az új gyemekmentő-orvosautót az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának azon az eseményen, amelyen bejelentették, hogy öt támogató felajánlásából 20 millió forint értékben vásárolt járművet a Magyar Gyermekmentő Alapítvány.
Két személyautó ég a fővárosban a X. kerületben egy négyszintes épület pincegarázsában - közölte a tűzoltóság az MTI-vel szombaton késő este. A távirati iroda munkatársa a helyszínről azt jelentette, egy polgárőr, aki a helyszínt biztosította, füstmérgezést szenvedett.