2007. december 6. csütörtök

dec. 6
5:26
BKV-hálózati reform: csak elvekben (Alternatív Energia)
Egyelőre nem döntött a főváros illetékes bizottsága a BKV tervezett hálózati reformjáról, amely jelentős járatritkításokkal járhat. A testület várhatóan a jövő héten zöld utat ad a tervnek, de a társadalmi egyeztetést követően csak jövő év április-május táján léphet életbe az új menetrend. A BKV szerint biztosan kevesebb mint száz vonal szűnik meg, s csak olyanok, amelyekről konszenzus lesz a…
dec. 6
5:31
Kik sztrájkolnak és kik nem? (Alternatív Energia)
Üzenetet küldött az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének kongresszusa tegnap Gyurcsány Ferencnek. Ebben felidézi a miniszterelnök tavalyi, az új kormány megalakulása után tett ígéretét a társadalmi partnerségen alapuló kormányzásra, amely nem valósult meg. Ennek ellenére a tömörülés nem csatlakozik a Liga által meghirdetett újabb akcióhoz.
dec. 6
5:33
Dönthet a nép a Fidesz és a KDNP három kérdésében (Alternatív Energia)
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a parlamentnek még az idén el kell rendelnie a népszavazást a vizitdíj, a napidíj és a tandíj ügyében, bár a pontos menetrendről még a szakértők is vitáznak. Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnap mindenesetre döntött a hitelesítésről. Eközben a koalíciós pártok vezetői vizitdíj-megbeszélést tartottak a kormányfőnél; a fő kérdés, hogy a kormány előremenekül-e…
dec. 6
5:37
A pénztárak átvállalhatják a vizitdíjat (Alternatív Energia)
Lehetőségük lesz átvállalni a vizitdíjat, illetve a kórházi napidíjat a jövőre megalakuló egészségpénztáraknak - egyebek mellett erről állapodtak meg a kormánypártok vezetői a tegnapi egyeztetésen. A biztosítók a vizitdíj-fizetés alól azokat az ügyfeleiket mentesíthetik, akik rendszeresen részt vesznek az előírt szűrővizsgálatokon. A kórházi napidíj esetében nincs megszabva feltétel. A díjfizetés…
dec. 6
5:47
Nem kért hirdetések a Kuruc.infon - Szándékosan nem veszik le a bannert? (Alternatív Energia)
Cégek hozzájárulása nélkül közöl hirdetéseket a szélsőséges hangvételű Kuruc.info portál – tudta meg a hvg.hu.
dec. 6
6:55
Nyomoznak az MSZP-s tagtoborzás ügyében (Infostart)
Rendőrségi nyomozás folyik az MSZP XVI. kerületi szervezetét tavaly megrengető tömeges tagtoborzások ügyében; a feljelentés folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett többrendbeli csalásról, valamint közokirat-hamisítás alapos gyanújáról szól - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
dec. 6
7:38
Bencze: Kevesebb bűnözőt fogtak el az utcai megmozdulások miatt (Infostart)
Módosítani kell a gyülekezési törvényt, hogy a rendőrség kezelni tudja a spontán demonstrációkat, a nonstop utcai akciókat és az ellentüntetéseket - mondta az országos rendőrfőkapitány az InfoRádió Aréna című műsorában. Bencze József kiemelte: öt százalékkal estek vissza a bűnözési felderítési mutatók a tavaly őszi utcai megmozdulások miatt, míg a demonstrációk biztosítása 2-2,5 milliárd forintos…
dec. 6
8:06
Karácsonykor nem sztrájkol a Liga (Metropol)
Már az egészségügyi törvényről való végszavazás napján elkezdődhet a Liga Szakszervezetek által kezdeményezett sztrájk – nyilatkozta Gaskó István, a Liga elnöke a Népszabadság csütörtöki számában.
dec. 6
8:20
Ismét kigyulladt a tegnap lángoló fővárosi raktár - képgaléria (Infostart)
Újra lángra kapott csütörtök hajnalban Budapesten egy raktárépület, amely előző nap egyszer már kigyulladt - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
dec. 6
10:07
Mikola István az áldozatvállalásról (Alternatív Energia)
Az egészségügyi üzleti biztosításból való visszaút sok áldozattal jár majd, de ezt is vállalni kell, mert hosszú távon az üzleti biztosítási rendszer óriási károkat okoz - jelentette ki Mikola István, az Fidesz egészségügyi szakpolitikusa a Magyar Demokrata című lapnak adott interjújában.
dec. 6
10:11
Fodor Gábor "pártállami szokásokat" emleget a szerencsi erőmű kapcsán (Infostart)
A világörökségi törvény végrehajtó rendeleteinek megalkotását kéri az oktatási és kulturális minisztertől a környezetvédelmi tárca vezetője. Fodor Gábor az InfoRádiónak elmondta: a jelenlegi jogszabályok több kérdésre nem adnak választ, például arra sem, hogyan kell óvni a világörökségi területeket.
dec. 6
10:13
Villanyoszlopot döntött ki a karambolozó autó - képgaléria (Infostart)
Két személyautó ütközött össze csütörtök hajnalban a főváros XIII. kerületében.
dec. 6
10:23
Már minden magyarra jut egy mobil-előfizetés (Alternatív Energia)
Az idei év harmadik negyedévének végén a mobil-előfizetések száma csaknem 10,5 millió volt, a szélessávú internet-előfizetők száma 39 százalékkal nőtt, a vezeték nélküli szegmens részaránya pedig már átlépte a 22 százalékot, a vezetékes vonalak száma tovább esett.
dec. 6
11:04
Kedden szavaz a parlament a módosító indítványokról (Infostart)
Kedden szavaz a költségvetés tervezetéhez és az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról az Országgyűlés - közölte a házelnök.
dec. 6
11:09
Kivonultak az Egészségügyi Bizottság üléséről a Fidesz és a KDNP képviselői (Infostart)
Kivonultak az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának üléséről a Fidesz és a KNDP képviselői. Az ellenzéki politikusok azt sérelmezték, hogy nem volt idejük átnézni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.
dec. 6
11:23
Hitelüket vesztették a pártok - felmérés (Alternatív Energia)
A kormánypártok hitelvesztése drámaibb az ellenzékénél
dec. 6
11:25
KDNP: uniós jogi védelmet a hungarikumoknak (Alternatív Energia)
Minél több magyar termék élvezhessen jogi, előállításuk, értékesítésük pedig anyagi védelmet az Európai Unióban. Erről szól az az országgyűlési határozatijavaslat-tervezet, amelyet két kereszténydemokrata képviselő terjeszt a Ház elé, és amit Simicskó István ismertetett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta: a Medgyasszay Lászlóval közösen benyújtott javaslat célja az is,…
dec. 6
11:50
Ötpártin egyeztetne a kormány az új titokvédelmi törvényről (Alternatív Energia)
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormány az iratok titkosítási rendszerét teljesen átalakító új titokvédelmi törvényjavaslatról, amelyet szerdán tárgyalt meg a kormány - jelentette be a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
dec. 6
11:57
Demszky és a képviselők pénztárcájának titkai - lesse meg Ön is! (Infostart)
Havi bruttó 750 ezer forint - ennyit keres a fővárosban a legjobban fizetett politikus. A városatya ezzel megelőzi Demszky Gábor főpolgármestert is a fizetési listán. Az InfoRádió összeállította a legnagyobb fizetésű városatyák toplistáját.
dec. 6
12:02
A Combinókat is elborítják a reklámok (Infostart)
Hamarosan a Combinók oldalára is hirdetések kerülnek, a BKV egy év alatt mintegy százmillió forintos bevételre számít az új villamosokon elhelyezett reklámokból.
dec. 6
12:07
Egyeztetne a kormány a parlamenti pártokkal a titoktörvényről (Infostart)
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormány az iratok titkosítási rendszerét átalakító új titokvédelmi törvényjavaslatról.
dec. 6
12:28
Az SZDSZ igennel voksol a parlamentben a népszavazásra (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége azt szeretné, ha még idén decemberben, vagyis a parlament őszi ülésszakának végéig a Ház elé kerülnének a Fidesz és a KDNP népszavazási kérdései - hangzott el Horn Gábornak, a párt ügyvivőjének csütörtöki budapesti háttérbeszélgetésén. A liberális politikus azt mondta, az SZDSZ képviselőcsoportja a két ellenzéki frakcióval együtt igennel fog szavazni a népszavazási…
dec. 6
12:38
Orbán-Torgyán-szembesítés lehet Szabadi perében (Alternatív Energia)
Orbán Viktor és Torgyán József tanúkénti meghallgatását is kérte Szabadi Béla ügyvédje a másodfokú büntetőper első napján, csütörtökön; a Fővárosi Ítélőtábla várhatóan jövő héten dönt a bizonyítási indítványokról. Szabadi Bélát, aki az Orbán-kormány idején Torgyán József minisztersége alatt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára volt, tavaly ősszel…
dec. 6
12:39
Nem károsította a Tisza vizét az Ukrajnából érkezett hulladék (Infostart)
Nem romlott a vízminőség a Tiszán és a Bodrogon azután, hogy az ukrán Ung áradása miatt bemosódott hulladék eljutott a két folyóra.
dec. 6
12:41
Magyarország támogatja a szigorú klímavédelmi követelményeket (Infostart)
Magyarország - az Európai Unióval együtt - elkötelezett a lehető legszigorúbb globális klímavédelmi követelmények mellett - jelentette ki a környezetvédelmi és vízügyi miniszter egy budapesti konferencián.
dec. 6
12:44
MSZP: több mint 64 milliárd forint jut településfejlesztésre (Alternatív Energia)
Több mint 64 milliárd forintot tesznek ki a december 3-án megjelent városrehabilitációs pályázati programok megvalósítására fordítható összegek - mondta Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A programok három fejlesztési területre koncentrálnak: a funkcióbővítő, a szociális célú városrehabilitációra, illetve a kisléptékű…
dec. 6
12:59
Miniszteri elismerés az NBH megbízott főigazgatójának (Alternatív Energia)
Elismerését fejezte ki Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, Laborc Sándor dandártábornokhoz, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megbízott főigazgatójához írt levelében, a szolgálat azon tisztjeinek, akik először adtak jelzést a hazai és a külföldi bűnüldöző szerveknek az uráncsempészek várható felbukkanásáról - közölte a Nemzetbiztonsági Iroda illetékese…
dec. 6
13:00
Miért nem forgathattak Orbán Viktor perének tárgyalásán? (Infostart)
Az adatvédelmi biztos nem érti, miért nem engedélyezte a bíró kép- és hangfelvétel készítését szerdán az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és Orbán Viktor között zajló perben. A két fél hozzájárult a felvételek készítéséhez, a bíró pedig közszereplő.
dec. 6
13:32
A PDSZ közös sztrájkot javasol (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt ajánlja minden közoktatásban dolgozónak, hogy lehetőség szerint az adott intézményben működő szakszervezetekkel együttesen szervezzenek december 17-ére sztrájkot, s a helyi körülményektől függően határozzanak annak hosszúságáról - közölte Kerpen Gábor elnök csütörtökön.
dec. 6
13:48
A miniszter továbbra is kiáll Laborc Sándor kinevezése mellett (Alternatív Energia)
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter továbbra is kiáll amellett, hogy Laborc Sándor legyen a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetője; Szilvásy György erről egy kérdésre válaszolva beszélt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. Jelenleg is tart Laborc Sándor nemzetbiztonsági ellenőrzése, amelyet nem a polgári, hanem a katonai nemzetbiztonsági…
dec. 6
13:53
Legfeljebb kéthavi jutalom a szakállamtitkároknak (Alternatív Energia)
A kormány döntött arról, hogy a szakállamtitkárok az év végén legfeljebb két havi jutalmat kaphatnak - jelentette be Daróczi Dávid csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Daróczi Dávid emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábbi döntése alapján sem a miniszterek, sem az államtitkárok nem kapnak év végi jutalmat.
dec. 6
13:59
A Fidesz támogatná az új titokvédelmi törvényt (Alternatív Energia)
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormány az iratok titkosítási rendszerét teljesen átalakító új titokvédelmi törvényjavaslatról, amelyet szerdán tárgyalt meg a kormány - jelentette be Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz jelezte: valószínűleg támogatni fogja a törvényjavaslatot.
dec. 6
13:59
Az MTA is az egészségügyi biztosítási rendszer átalakítása ellen (Infostart)
Átgondolatlannak tartja az egészségügyi biztosítási rendszer tervezett átalakítását a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya.
dec. 6
14:14
Intőt adott Hillernek a Szentkorona Testület (Alternatív Energia)
A "miniszterelnök útján" ismételten felkérte Hiller István oktatási és kulturális minisztert a Szent Korona Testület, hogy tekintse át a koronára vonatkozó hatályos magyar joganyagot és tegyen javaslatot a jogszabályok módosítására. A Sólyom László köztársasági elnök vezette testület ezúttal segítséget is rendelt Hiller mellé, Takács Albert igazságügyminiszter személyében.
dec. 6
14:20
Jövőre indulhat a digitális műsorszórás (Infostart)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) várhatóan jövő év tavaszán kiírja a digitális földfelszíni televíziózás és rádiózás beindításához szükséges pályázatokat, így már jövőre megkezdődhet a szolgáltatás - közölte az NHH szóvivője.
dec. 6
14:30
A Fidesz büntetést adna, nem jutalmat (Alternatív Energia)
A kormány döntött arról, hogy a szakállamtitkárok az év végén legfeljebb kéthavi jutalmat kaphatnak - jelentette be Daróczi Dávid csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője erre reagálva azt közölte: nem jutalom, hanem büntetés jár egy erős országban a gazdasági növekedés leállításáért, a reálbérek és a nyugdíjak csökkentéséért, az egészségügy…
dec. 6
14:36
Fidesz: a kormány önhatalmúlag osztja el az uniós támogatásokat (Alternatív Energia)
Több mint 64 milliárd forintot tesznek ki a december 3-án megjelent városrehabilitációs pályázati programok megvalósítására fordítható összegek - mondta Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Varju László sajtótájékozatójára reagálva a Fidesz közölte: "a kormány önhatalmúlag, mindenféle szakmai és politikai kontroll nélkül szórja szét…
dec. 6
14:36
Lakos Imre "nem örül" a manipulatívnak tartott BKV-klipnek (Infostart)
A főváros szakbizottsága hamarosan újratárgyalja a BKV tervezett menetrendi módosításairól szóló paraméterkönyvet - mondta az InfoRádiónak Lakos Imre, a testület elnöke. A politikus szerint nem szerencsés, hogy a napokban olyan BKV-klip jelent meg az interneten, amelyet sokan manipulatívnak tartanak.
dec. 6
14:42
A miniszter, a pártállami szokások és a botrányos erőmű (Infostart)
Keményen fogalmazott csütörtökön a környezetvédelmi miniszter a Szerencsen épülő szalmatüzelésű erőmű ügyében. Fodor Gábor azt mondta: nem tartaná helyesnek, ha pártállami szokásokat idézően a politika a szakemberek feje fölött átnyúlva hozna döntést az ügyben.
dec. 6
15:03
A gazdák útlezárással demonstrálnak a reform ellen (Infostart)
Országos demonstrációt tart december 17-én a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége csatlakozva a Liga Szakszervezetek sztrájkfelhívásához.
dec. 6
15:30
MSZP: a pénz a beteget kövesse (Alternatív Energia)
A módosításokkal nem lesz olyan pontja az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatnak, ami elfogadhatatlan lenne az MSZP számára; az indítványokat az SZDSZ is támogatja. Ezt Kökény Mihály mondta újságíróknak csütörtökön, a parlament egészségügyi bizottságának ülése után. A testület szocialista elnöke hozzátette: a módosító javaslatok a jövő keddi parlamenti szavazás után beépülhetnek a…
dec. 6
15:45
Nem kapnak plusz juttatásokat a közszférában dolgozók (Alternatív Energia)
Bár a közszféra tavalyi bérmegállapodásnál arról is megegyeztek a felek, hogy plusz egy-két heti juttatásban részesülhetnek a közszféra munkavállalói, ha a gazdasági folyamatok a konvergenciaprogramnak megfelelően zajlanak, a kifizetésre nem kerül sor, mivel azóta új megállapodás született.
dec. 6
15:51
Virgácsot kapott Gyurcsány (Alternatív Energia)
A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete két miniszternek és a miniszterelnöknek is virgácsot adott csütörtökön - mondta Békési Béla, a szakmai szervezet elnöke. A virgácsokat ugyan csak az érintettek (a pénzügy-, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, illetve a miniszterelnök) képviselői vették át a taglétszámát tekintve negyedik ingatlanos szervezet…
dec. 6
15:52
Csontvázak a koalíció szekrényében (Infostart)
Megegyezett az egészségbiztosítási reform legfontosabb kérdéseiről az MSZP és az SZDSZ. Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő az InfoRádiónak adott interjúban a megállapodás szakmai részleteit ismertette. A Miniszterelnöki Hivatal koalíciós együttműködésért felelős államtitkára ugyanakkor úgy látja, hogy a vita már nem a két kormánypárt között, hanem az MSZP-n belül folyt.
dec. 6
16:06
Fidesz: a kormány intézkedései nehezítik a vidéken élők helyzetét (Alternatív Energia)
A Volán társaságok tervezett privatizációja további járatritkításhoz vezethet - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Domokos László, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke. A kormány azon intézkedési, amelyeket Kákosy Csaba megfogalmazott, tovább nehezítik a vidéken élők életét - reagált a gazdasági és közlekedési miniszter szavaira az ellenzéki politikus. A miniszter…
dec. 6
16:12
A Magosz útlezárásokkal demonstrál 17-én (Alternatív Energia)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) december 17-én az ország mind a 19 megyéjében félpályás útlezárásokat tart, támogatva a Liga Szakszervezetek és más társadalmi szervezetek tiltakozását az egészségügy tervezett privatizációja ellen - jelentette be Jakab István, a Magosz elnöke a szervezet elnökségi ülését követően. Azt még nem tudták megmondani, hogy hány helyszínen…
dec. 6
16:18
Valóban az ablakon mászott be a Mikulás - képek (Infostart)
Egy gyermekotthonba és két kórházba látogatott el a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Mikulása. A télapó százötven csomagot osztott szét a gyerekek között.
dec. 6
16:44
Gyorshír! December 21-én kibővítik a schengeni övezetet! (Alternatív Energia)
December 21-én kibővítik a schengeni övezetet, így megszűnik a határellenőrzés Magyarország szlovák, osztrák és szlovén határán - döntöttek csütörtökön Brüsszelben az EU bel- és igazságügyi miniszterei..
dec. 6
16:55
Az MSZP a népszavazás elrendelése mellett voksol (Alternatív Energia)
A szocialista pártnak mindegy, hogy mikor szavazhat a parlament a Fidesz és a KDNP népszavazási kérdéseiről. Miután jogerőssé válik az Országos Választási Bizottság (OVB) népszavazási kérdésekről szóló döntése és a javaslat a parlament elé kerül, akkor szavazni fognak róla, legyen ez az idén őszi vagy a jövő tavaszi ülésszakon - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője. A képviselő hozzátette, hogy…
dec. 6
17:00
Felfüggesztett börtönbüntetés a volt megyei közgyűlési alelnöknek (Alternatív Energia)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt Virág Lászlóra, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt alelnökére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság által első fokon kiszabott egy év hat hónap börtönbüntetést két évre felfüggesztve csütörtökön jóváhagyta a Debreceni Ítélőtábla.

Keresés