2010. március 26. péntek

márc. 26
13:32
Orbán: Martonyi János irányítaná a külpolitikát (ATV)
Martonyi János irányítja majd a magyar külpolitikát, beleértve az európai uniós elnökséggel járó feladatokat is, ha a Fidesz kormányra kerül – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádiónak adott telefonos interjúban.
márc. 26
13:48
Azonnal váltsák le Dobos Menyhértet! (Alternatív Energia)
Az MSZP azt követeli, hogy azonnal váltsák le posztjáról Dobos Menyhértet, a Magyar Televízió választási műsoraiért felelős vezetőjét, mert személye miatt nem látják biztosítottnak, hogy a köztelevízió pártatlanul, a verseny tisztaságát szem előtt tartva szerkeszti majd a választási műsorokat.
márc. 26
13:48
Sztrájkolnak az autópályások Spanyolországban (ATV)
Megszakadt tárgyalásuk munkaadóikkal, ezért előreláthatólag napi három órás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a Katalónia tengerparti vidékén levő autópályadíj-köteles útszakaszok szakszervezetei.
márc. 26
13:50
Orbán kérjen bocsánatot a zeneiskolások szüleitől! (Alternatív Energia)
Az MSZP elvárja Orbán Viktortól, hogy személyesen, a média nyilvánosságán keresztül kérjen bocsánatot "a pártpolitikai kampányba kevert gyermekek" szüleitől keddi, egy zuglói zeneiskolában tett látogatása kapcsán.
márc. 26
13:57
Hétvégén vége a nyárias tavasznak (Infostart)
Pénteken még enyhe tavaszi idő várható, hétvégén viszont változékonyabb, hűvösebb időjárásra lehet számítani - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
márc. 26
14:06
MSZP: elfogult a köztévé választási műsora (Metropol)
A szocialisták azt követelik, hogy azonnal váltsák le posztjáról Dobos Menyhértet, a Magyar Televízió választási műsoraiért felelős vezetőjét, mert személye miatt nem látják biztosítottnak, hogy a köztelevízió pártatlanul, a verseny tisztaságát szem előtt tartva szerkeszti majd a választási műsorokat.
márc. 26
14:15
Orbán Viktor: öt ügy lesz a Fidesz kormányprogramjának középpontjában (Infostart)
Az egészségügy megmentését nevezte az egyik legsürgetőbb kormányzati feladatnak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken, miután látogatást tett egy rendelőintézetben. Orbán Viktor kifejtette: ha kormányra kerülnek, a politika megreformálásának keretében a Fidesz egy olyan kormányprogramot szeretne meghirdetni, amely öt nemzeti ügyet állít középpontba.
márc. 26
14:24
Elfogták a rendőri vezetőket hívogató férfit (Metropol)
Elfogta a rendőrség Tapolcán azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint közéleti szereplőként bemutatkozva rendőri vezetőket hívogatott telefonon, hogy saját lopási ügyében elkerülje a büntetést.
márc. 26
14:24
Terhes! Kiderült, gyermeket vár a híres énekesnő (ATV)
A terhessége alatt is dolgozni fog.
márc. 26
14:26
Orbán és a zeneiskola: bocsánatkérést követelnek (ATV)
A szocialista párt szóvivője szerint iskolában nincs helye a kampánynak.
márc. 26
14:33
Elkészült az autópálya Szekszárd és Pécs között (Infostart)
Elkészült az M6/M60-as autópálya Szekszárd és Pécs között. A 80 kilométeres szakaszt a március 31-re tervezett ünnepélyes átadást követően helyezik forgalomba.
márc. 26
14:42
4000 méteres magasságból ugrott a Texasban meghalt magyar (ATV)
Meghalt ejtőernyőzés közben egy 35 éves magyar férfi az amerikai Texas szövetségi államban csütörtökön - közölte a helyi sajtó. A férfi a leszálláshoz készült, amikor egy széllökéstől összecsuklott az ernyője, és fejjel egy kis házra zuhant.
márc. 26
14:51
Bajnai: magyar szempontból a foglalkoztatási EU-célkitűzés a legfontosabb (Infostart)
Magyar szempontból a foglalkoztatási ráta növelésének terve a legfontosabb azon célkitűzések közül, amelyeket megfogalmaztak az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek pénteken befejeződött brüsszeli tanácskozásán - mondta újságíróknak Bajnai Gordon miniszterelnök Brüsszelben.
márc. 26
14:53
Nyilvántartásba vette a LMP országos listáját az Országos Választási Bizottság (Infostart)
Nyilvántartásba vette a Lehet Más a Politika országos listáját csütörtökön az Országos Választási Bizottság. A listát Schiffer András ügyvéd vezeti, őt követi Jávor Benedek biológus, egyetemi oktató, és az ugyancsak biológus Szabó Rebeka.
márc. 26
15:00
Érettségi csúcs - 140 ezren maturálnak (Alternatív Energia)
Nőtt az érettségizők és a felvételizők száma Magyarországon, az idén a tavalyihoz képest körülbelül kétezerrel többen szeretnének érettségizni, a felsőoktatásba pedig 13 ezerrel többen jelentkeztek, mint egy évvel korábban - közölte Hiller István oktatási miniszter pénteken Budapesten. Az írásbeli érettségik május 3-án kezdődnek.
márc. 26
15:02
Kitiltották Szekeres Imrét a politológus hallgatók konferenciájáról? (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a szervezők kitiltották Szekeres Imrét, a párt elnökhelyettesét a politológus hallgatók budapesti konferenciájáról; a miniszter Kovács László volt uniós biztos helyett vett volna részt a rendezvényen.
márc. 26
15:04
Gallup: az MSZP és a Jobbik fej-fej mellett küzdhet a második helyért (Alternatív Energia)
A Gallup közvélemény-kutató intézet márciusi felmérése szerint a Lehet Más a Politika (LMP) bejuthat a parlamentbe, míg az MSZP és a Jobbik fej-fej mellett küzdhet a második helyért a Fidesz "példátlan arányú győzelme" mellett.
márc. 26
15:18
A Gallup 60 százalékot ad a Fidesznek (Metropol)
A március 18. és 22. között készített, ezer ember kérdőíves megkérdezésén alapuló felmérés szerint a kampányfinis előtt a Fidesz a listás szavazatok 60 százalékát szerezheti meg, az MSZP 17 százalékot, a Jobbik pedig 16 százalékot kaphat április 11-én.
márc. 26
15:36
Beült az OVB-be a Fidesz-KDNP pártdelegáltja (Alternatív Energia)
Héttagúra bővült az Országos Választási Bizottság (OVB), miután az országos lista állítása jogán a Fidesz-KDNP delegáltja, Sasvári Róbert ügyvéd is beült a testületbe. A pártdelegálttal kibővült bizottság péntek délután megkezdte ülését, és várhatóan dönt az MDF országos listájának nyilvántartása vétele tárgyában is.
márc. 26
15:36
Héttagúra bővült az OVB (Metropol)
Héttagúra bővült az Országos Választási Bizottság (OVB), miután az országos lista állítása jogán a Fidesz-KDNP delegáltja, Sasvári Róbert ügyvéd is beült a testületbe.
márc. 26
15:36
Nem jöttek a felek: negyed óra alatt lezavarták a kerekasztal-beszélgetést (ATV)
A szervezők meg sem lepődtek az eseten.
márc. 26
15:38
Nem viselhet egyenruhát többé a "pisilős" rendőr dandártábornok (Alternatív Energia)
Az országos rendőrfőkapitány javaslatára eltiltotta az egyenruha viselésétől és rendfokozata használatától Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot a rendészeti miniszter - olvasható a rendőrség honlapján.
márc. 26
15:38
USA: fenyegetéseket kapnak az egészségügyi reformot támogató politikusok (ATV)
A Barack Obama egészségügyi reformjára szavazó demokrata párti vezetők telefonos fenyegetéseket kaptak. Egyiküket gyermekei meggyilkolásával fenyegettek meg.
márc. 26
15:54
Molnár Oszkár rasszista? - megkezdődött a per (Alternatív Energia)
A keresetlevél ismertetésével pénteken megkezdődött a Molnár Oszkár edelényi polgármester ellen indított polgári peres eljárás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon - tájékoztatta a bíróság szóvivője, Szabó József az MTI-t.
márc. 26
15:54
Elmenekült otthonról a lánya! Élete legnagyobb fájdalmát élte át a magyar színésznő! (ATV)
Az énekesnő úgy érzi, mindent megtett a gyermekéért, de bűntudat gyötri.
márc. 26
16:03
A rendőrség éjjel is működő traffipaxokkal pásztáz az autópályán (Infostart)
Huszonöt gyorshajtó akadt fenn a rendőrök éjszakai razziáján, az M30-as autópálya felsőzsolcai lehajtójánál - tájékoztatta a csütörtökről péntekre virradóra tartott akció eredményéről Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
márc. 26
16:12
Enyhébb büntetést kér a volt gárdista, aki kivégezte barátnőjét + videó (ATV)
Tizenöt évet kapott a neonáci gyilkos.
márc. 26
16:21
ORFK: Kiss Ernő rombolja a rendőrség megbecsülését és tekintélyét (Infostart)
Eltiltotta az egyenruha viselésétől és rendfokozata használatától Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot a rendészeti miniszter. Forgács Imre Bencze József országos főkapitány javaslatára hozta meg döntését.
márc. 26
16:23
Jogerős az MDF-es Slosár Gábor nyilvántartásba vétele (Infostart)
A Fővárosi Bíróság helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottságnak azt a határozatát, amelyben nyilvántartásba vették az MDF jelöltjeként Slosár Gábort.
márc. 26
16:30
Dobos Menyhért marad az MTV választási irodájának vezetője (Alternatív Energia)
Változatlanul bízik a Választási Iroda vezetőjében Medveczky Balázs, az MTV alelnöke, ezért továbbra is Dobos Menyhért felügyeli a Magyar Televízió választási műsorait - közölte a közszolgálati médium az MTI-vel, arra reagálva, hogy az MSZP Dobos Menyhért leváltását követelte pénteken.
márc. 26
16:30
Robbanószerkezetet vitt el két fiatal a Bakonyban (Metropol)
Egy körbekerített területen lévő, megjelölt második világháborús tüzérségi lövedék gyújtószerkezetét vitte el két 19 éves fiatal a Bakonyban lévő Porva község határából. A tűzszerészek megsemmisítették a bombát.
márc. 26
16:39
Elmaradt a pártvezetők választási vitája (Infostart)
Elmaradt a pártvezetők délutánra meghirdetett vitája az ELTE jogi karán. A konferenciát szervező Politológus Hallgatók Országos Egyesülete eredetileg Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, Kovács László volt szocialista pártelnököt, Szegedi Csanádot, a Jobbik alelnökét, Dávid Ibolyát az MDF, illetve Retkes Attilát, az SZDSZ elnökét várta a rendezvényre.
márc. 26
16:41
Nem köt szerződést a kínai nyertessel a Volánbusz Zrt. (Infostart)
Nem köti meg a szerződést a buszszállításra kiírt pályázat kínai nyertesével a Volánbusz Zrt.
márc. 26
16:48
Izraeli repülők - módosították a szabályozást (Alternatív Energia)
A kormány április 1-jei hatállyal módosította a magyar légtér igénybevételéről szóló rendeletet - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel pénteken.
márc. 26
16:48
Eltiltották Kiss Ernőt az egyenruhától és rendfokozata használatától (ATV)
Az elmúlt években tanúsított viselkedése vezetett a döntéshez.
márc. 26
16:50
Pintér eladta biztonsági cégét - készül a miniszterségre (Alternatív Energia)
Eladta biztonsági cégét, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t (CBSZ) Pintér Sándor, volt és reménybeli fideszes belügyminiszter - tudta meg lapunk.
márc. 26
16:50
Bemutatták a magyar sztárszínész utódját! Végleges a döntés (ATV)
Nem vett részt a gyűlésen az elbocsátott társulati tag.
márc. 26
16:57
MDF képviselőjelöltek: Pusztai Erzsébet nyilvántartásba vétele is jogerős (Infostart)
A Fővárosi Bíróság pénteken helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, amelyben nyilvántartásba vette az MDF jelöltjeként Pusztai Erzsébetet.
márc. 26
16:59
Vaskos tartozásokat hagynak örökül a minisztériumok (Infostart)
Minden minisztérium közzétette honlapján a vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a következő időszakot terhelő pénzügyi kötelezettségekről szóló jelentést. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a 13 minisztérium közül több tárcánál is milliárdos lejárt tartozást halmoztak fel a felügyeletük alá tartozó intézmények, három helyen pedig kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást.
márc. 26
17:06
Ég a nádas a Kis-Balatonnál (Metropol)
Mintegy 30-40 hektáros területen ég a nádas a Kis-Balatonnál - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
márc. 26
17:06
Vesztegetés a fideszes okmányirodánál? (Alternatív Energia)
Korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel a fideszes vezetésű Veszprémben. A megyei rendőrség tegnap két, a helyi okmányiroda-botrányban érintett gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte.
márc. 26
17:06
Kétharmad nélkül zsarolható lesz a Fidesz + videó (ATV)
Ha a Fidesznek nem lesz meg a kétharmada, a Jobbik kerül talán a legkedvezőbb pozícióba, ugyanis ezesetben egyes ügyekben nőhet a zsarolási potenciálja - mondta Juhász Attila, a Political Capital elemzője az ATV Jam című műsorában.
márc. 26
17:33
OVB: MSZP jogsértés 16 ügyben (Infostart)
Újabb határozatban, összesen 16 ügyben mondta ki az MSZP jogsértését az Országos Választási Bizottság, mert a Narancsvidék című kiadványán a párt nem tüntetett fel impresszumot.
márc. 26
17:42
Nincs bérmegállapodás a BKV-nál (Metropol)
Bár több hónapja zajlanak bértárgyalások, még mindig nem sikerült a BKV menedzsmentjének megállapodnia a 2010-es bérfejlesztésről, mert a reprezentatív szakszervezeteknek nincs közös álláspontja.
márc. 26
17:42
A segélyek feltételhez kötése nem radikalizmus + videó (ATV)
Visszaadná a munka becsületét.
márc. 26
17:51
Az IMF kockázatokat lát a 2010-es magyar hiánycél teljesítésével kapcsolatban (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint Magyarország pénzügyi helyzete ugyan javult, kockázatokat lát a 2010-es hiánycél teljesítését illetően - derült ki a washingtoni székhelyű pénzintézet pénteken közzétett jelentéséből.
márc. 26
17:53
Az egyszeri berepülési engedélyhez titkosszolgálati hozzájárulás is kell (Infostart)
Módosul április 1-től a magyar légtér igénybevételéről szóló rendelet - közölte a kormányszóvivő Szollár Domokos a kabinet döntését ismertetve elmondta: a változással egyértelműbbé válnak a felelősségi körök, és pontosabb határidőket szabnak meg a légtérhasználati engedélykérelmekre.
márc. 26
18:00
Gyurcsány: a magyar baloldal tele van erővel és tisztességes politikusokkal (Alternatív Energia)
Akik azt akarják, hogy Magyarország erősebb legyen, azoknak nem elég a markukat tartaniuk, tenniük is kell ezért - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, az MSZP Társulás a szociáldemokrata értékekért platformjának jászberényi tanácskozásán pénteken. A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy szolidaritást érez az MDF tagjaival.
márc. 26
18:09
Az OVB-nek nincs hatásköre elsőfokú döntést hozni a területi bizottság helyett (Infostart)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén úgy döntött, nincs hatásköre elsőfokú döntést hozni a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) helyett.
márc. 26
18:11
PM jelentés az államháztartás pénzügyi és vagyoni helyzetéről (Infostart)
Az idei év első két hónapja után az államháztartás hiánya pénzforgalmi szemléletben - helyi önkormányzatok nélkül - 350,6 milliárd forintot volt, ami összhangban van a prognózisban rögzített 39,9 százalékos mértékkel - áll a Pénzügyminisztérium jelentésében.

Keresés