Kinyújtott hüvelykujjú kézzel, vagyis többek között a Facebook közösségi portálról ismert, a tetszést kifejező "lájk" jellel kampányolnak mostantól a szocialisták. Szanyi Tibor kampányfőnök tegnap azt mondta, szeretnék, ha különösen a fiatalok között egyértelművé válna, hogy az MSZP szerethető párt.
Nem halasztják el, januártól a kormány tervei szerint valóban nyugdíjba mehetnek a nők 40 év szolgálati viszony után - tájékoztatta lapunkat a Fidesz szakpolitikusa. Iván László szerint évente átlagosan hatezer nőt érinthet az intézkedés, és már kiszámolták az ezzel járó költséget is, de egyelőre nem árulják el. Információink szerint azonban a Nyugdíjbiztosítási Alapnak a kabinet terve több…
Függőben van a Klubrádió által tavasszal elnyert frekvencia ügye Szalai Annamária szerint. Az új médiahatóság kinevezett elnöke azt nyilatkozta, összeférhetetlenségi okokból nem jött még létre a szerződéskötés. A megállapodás ugyanakkor már megköttetett: Arató András rádiótulajdonos szerint a szerződésük érvényes, és a hatályos törvények szerint nem is vitatható.
Magyarországon több százezerre, egyes szakértők félmillióra becsülik azon nők számát, akik jogilag láthatatlanok. Valamely fogyatékossággal élnek, hallásukban, látásukban, mozgásukban vagy értelmükben akadályozottak. Ha egy többszörösen hátrányosan megkülönböztetett társadalmi csoport nincs nevesítve, akkor helyzetük javítására programok sem születnek, és a társadalom beletörődik abba, hogy a…
Az új alkotmányról szóló "népszavazás már megtörtént, amikor kétharmados felhatalmazást adtak a választók a győztes pártszövetségnek" - ezekkel a szavakkal utasította el egy interjúban annak lehetőségét Schmitt Pál, hogy referendumon erősítsék meg az új alaptörvényt. Az államfő ezzel gyakorlatilag Orbán Viktor korábbi szavait ismételte meg, a kormányfő ugyanis ma már csak kivételes esetekben…
Az elmúlt napokban tomboló, tornádószerű viharok tetemes összegű anyagi károkat okoztak hazánk nagy részén. A szélsőséges időjárás következményeként az országban több száz háztartás maradt áram nélkül néhány napig. Ezt elkerülendő, a viharok okozta rendkívüli események miatt a Magyar Energia Hivatallal közösen tartandó egyeztetést hívott össze erre a hétre Bakondi György, az Országos…
A 2011-es őszi népszámlálás után pontosabb képet kapunk Magyarország csökkenő népességéről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Spéder Zsolt. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója szerint az adatgyűjtés után 4-5 hónapon belül már lesznek előzetes eredmények.
Az ország több területén nagy károkat okozó hétvégi heves viharok után hétfő délután újabb zivatarvonal érte el először a dunántúli megyéket, majd kelet felé haladva átvonulva az országon heves zivatarokat, felhőszakadásokat, jégesőt, kisebb tornádókat is okozott.
Egy autóbusz és egy fogvatartottat szállító rendőrautó ütközött össze hétfőn késő este Szegeden; a balesetben ketten sérültek meg könnyebben - közölte kedd reggel a rendőrség az MTI-vel.
Összesen 830 esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak a hétfői vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel.
Szerdától öt napra közszemlére kell tenni az októberi önkormányzati választásra készített névjegyzéket a voksolásra jogosultakról; a települési jegyzőnél lehet a névjegyzékből kihagyás, vagy éppen az abba való felvétel miatt kifogást benyújtani.
A jogszabály szerint a névjegyzékeket augusztus 18-a és 22-e között az önkormányzati hivatalokban kell kifüggeszteni. Ebbe az időszakba beleesik ugyan az augusztus 20-ai ünnepi hétvége is, ezért a hivatalok - általában hétköznapi munkaidőben - ekkor is biztosítják a betekintés lehetőségét.
Törvénysértések, politikai ráhatások, szakmai előkészítetlenség, szervezetlenség - egyebek között ezek a tények derülnek ki a Magyar Nemzet szerint a fővárosi önkormányzat nagyberuházásairól abból a jelentésből, amelyet szerdán tárgyal a Fővárosi Közgyűlés egy évvel ezelőtt létrehozott vizsgálóbizottsága.
Vasárnap Révkomáromba utazik Sólyom László volt köztársasági elnök, hogy részt vegyen a tavaly augusztusban felavatott Szent István szobor megkoszorúzásán.
Elutasította a rendőrség Hulé Éva feljelentését, így nem rendelnek el nyomozást a 2001-ben fegyverbalesetben elhunyt Zámbó Imre - vagy ahogy mindenki ismerte, Zámbó Jimmy - halála ügyében - olvasható a keddi Népszabadságban.
Két településen mintegy négyszáz fogyasztónál nincs áram a hétfő esti vihar miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs munkatársa kedden az MTI-vel.
Lados ügyvédje a Független Hírügynökségnek azt mondta, védence azért döntött így, mert már szeretné maga mögött tudni ügyet és nem látja reálisnak, hogy a másodfokon eljáró bíróság tovább enyhítené a rá kiszabott büntetést.
Eddig ismeretlen okokból az amerikai színész, Mel Gibson Kaliforniában Maseratijával egy sziklafalnak ment. Fogalma sincs, hogy hogyan került sor a balesetre, de örülhet, mert ő nem sérült meg.
Egyre nagyobb összegeket fizetnek ki a csehek az orvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban, a legutóbbi felmérés szerint azonban az emberek több mint fele nem lát semmi kivetnivalót a betegellátási költségek önrészesedésének növelésében, s természetesnek tartja azt.
Gazdasági válság idején sokan vélhetik úgy, hogy nincs olyan tevékenység, amibe érdemes lenne belevágni. A helyzet azonban egyáltalán nem ilyen borús: összeállításunkban újabb lehetőségeket mutatunk be a tanácstalan vállalkozóknak. Ahogy korábban, úgy most is a Vállalkozók Szövetsége bocsátotta rendelkezésünkre az ötleteket.
A torlódások elkerülése érdekében a Budapest és Miskolc között járó InterCity vonatok Füzesabony és Miskolc között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, ugyanakkor a Füzesabony és Miskolc között járó személyvonatok nem közlekednek - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.
Valós veszélyt jelenthetnek-e az illegális bevándorlók gyerekei Amerikában? - erre a kérdésre keresi a választ a a bevándorlási törvényről szóló kongresszusi viták. Egyes vélemények szerint az állampolgárságot kapott csecsemőkből otthon Amerika-ellenes terroristákat képeznek, akik sikeresebben hajthatnak végre támadást befogadó országuk ellen.
Lezajlottak az újraindított vasúti mellékvonalak nyári menetrendi egyeztetései a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére: a megbeszéléseken résztvevő 30 önkormányzat módosítási javaslatainak elfogadásáról hamarosan döntés születik.
A helyszínen meghalt egy személygépkocsit vezető tompai nő, utasa pedig könnyebben megsérült, amikor az autójukhoz egy szemből érkező traktorról leszakadt talajlazító tárcsa csapódott kedden Kiskunhalas és Tompa között az 52-es úton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Nyolc, nagy értékű autót rongáltak meg egy verekedés során hétfőn késő este Soroksáron - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség honlapján.
Minden településen van már áramszolgáltatás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, miután a szakemberek Ibrány és Tiszatelek elektromos hálózatában is kijavították a hétfői vihar okozta hibákat - közölte az E.ON kommunikációs munkatársa kedden az MTI-vel.
Gyenge földrengések voltak Baranyában és Borsodban kedd reggel, károkról egyelőre nem érkezett jelentés - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
Kisodródott egy Budapest felé haladó gépkocsi kedden az 1-es főút 25-ös kilométerének közelében, Bicske és Herceghalom között; a balesetnek egy sérültje van, az érintett útszakaszon a műszaki mentés miatt teljes az útzár - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az LMP ősszel törvénymódosító javaslatot nyújt be a parlamentnek, kezdeményezve: vegyék ki az önkormányzati törvényből azt a részt, amely megengedi, hogy az önkormányzatok üzleti érdekre való hivatkozással zárt ülést rendelhessenek el - mondta a párt kampányfőnöke kedden Budapesten.
Sólyom László nemrég leköszönt magyar köztársasági elnök vasárnap Révkomáromban részt vesz a tavaly augusztusban felavatott Szent István szobor megkoszorúzásán - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.