2011. március 30. szerda

márc. 30
17:57
Két törvényt is módosítani kell ahhoz, hogy KDNP bezárathassa vasárnapra a boltokat (Infostart)
Már januártól hatályos lehet az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó jogszabály. Két törvényt is módosítani kell ahhoz, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt bezárathassa vasárnapra a boltokat.
márc. 30
18:18
Holnap eldől a magyar színész sorsa (ATV)
Csütörtökön várhatóan ítéletet hirdet a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolt Stohl András ügyében a Buda Környéki Bíróság.
márc. 30
18:33
Molnár Béla: Politikai akarat esetén meg lehet oldani a magyar kötöttpályás járműgyártást (Infostart)
Megfelelő politikai akarat esetén meg lehet oldani a kötöttpályás járművek gyártását Magyarországon - mondta Molnár Béla, a KDNP közlekedési szakosztályának vezetője a Magyar pályára magyar járműveket! című konferencián
márc. 30
18:36
Változik a MÁV-menetrend (ATV)
Több vonalon sűrítik a járatokat és kerékpárszállító kocsikkal is bővítik a szerelvényeket.
márc. 30
18:51
Navracsics: nem az alkotmányban lenne a helye a bírák nyugdíjkorhatárának (Infostart)
Nem az alkotmányban, hanem a sarkalatos, kétharmados törvényekben kellene meghatározni a bírák nyugdíjba vonulási korhatárát - mondta újságírói kérdésre a közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Tatabányán.
márc. 30
18:54
George Clooney-t is beidézték a Berlusconi elleni per miatt (ATV)
Bírósági tárgyalás keretein belül próbálják eldönteni a kérdést, hogy volt-e viszonya Silvio Berlusconinak a kiskorú Rubyval? Az olasz miniszterelnök ügyvédei tanúként szólítottak néhány igen illusztris személyt is.
márc. 30
19:09
Bírói ítélet kifogásolja az Emfesz tulajdonváltását (Infostart)
A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma szerdán hozott első fokú bírósági ítélete szerint nem volt megfelelő Góczi Istvánnak, az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi Kft. ügyvezetőjének az a meghatalmazása, amelynek birtokában 2009 tavaszán eladta az akkor a ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings tulajdonában lévő Emfeszt a svájci bejegyzésű RosGas AG-nak.
márc. 30
19:27
Az új egyházi törvényről tárgyaltak (Metropol)
Először tárgyalt a most készülő új egyházi törvényről Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára a négy történelmi egyház vezetőjével szerdán Budapesten. Az MTI információi szerint a tárgyalást a felek előremutatónak értékelték, az egyházak támogatóan fogadták az új egyházi törvény koncepcióját.
márc. 30
19:45
Történelmi egyházak vezetőive tárgyalt az új egyházi törvényről Szászfalvi László (Infostart)
Először tárgyalt a most készülő új egyházi törvényről Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára a négy történelmi egyház vezetőjével szerdán Budapesten.
márc. 30
19:45
Felmentették az "országos fővajdát" (Alternatív Energia)
Bizonyítottság hiányában első fokon felmentette szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság Kállai Csabát, a Vajdák a Romákért Alapítvány kuratóriumi elnökét. A magát országos fővajdának tartó férfit azzal vádolták, hogy állami és uniós támogatások ígéretével rávett embereket, hogy vajdák legyenek.
márc. 30
19:48
„Régi fényében fog ragyogni a Fradi” + videó (ATV)
A Ferencváros egykori kiválóságai optimisták a tulajdonosváltás kapcsán.
márc. 30
20:03
Bánáti: Nem visszatartó a tényleges életfogytiglani büntetés (Infostart)
A tulajdon védelméhez való jog az alkotmányban nem hoz újat, ez már szerepel a büntető törvénykönyvben - mondta a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Bánáti János a tényleges életfogytiglan bevezetésével nem ért egyet.
márc. 30
20:03
Budafokon is kimutattak a levegőben jód-131-es izotópot (Alternatív Energia)
Budafokon jód-131-es izotóp volt a levegőben, de alig kimutatható mértékű, így az emberek egészségét egyáltalán nem veszélyeztette - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet főigazgatója.
márc. 30
20:21
Tragédia és tilitoli (Metropol)
Végre pecsét került a Nemzeti Kármentő Alap felosztási tervére. A kormány eddig ugyanis zárolta az összegyűjtött 1 milliárd 50 millió forintot.
márc. 30
20:39
Így ölhetik meg a turisták a hegyi gorillákat (Infostart)
A veszélyeztetett közép-afrikai hegyi gorillák is elkaphatnak egy potenciálisan halálos kimenetelű légúti megbetegedéshez vezető emberi vírust - mutatták ki kutatók.
márc. 30
20:41
Heteken belül dönthetnek az árvízi támogatások uniós kifizetéséről (Infostart)
Heteken belül megszülethet a végleges döntés arról, hogy az Európai Unió szolidaritási alapjából több tagállamnak támogatást fizetnek a tavalyi áradások okozta károk helyrehozására, Magyarország esetében 22 millió euróról van szó - mondta Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára
márc. 30
20:42
Líbia: visszaszorulnak a felkelők + videó (ATV)
Csökkent a nyugati támogatás.
márc. 30
20:57
Deutsch: Meg kell szüntetni az emberek kiszolgáltatottságát (Infostart)
A szabadság és a jólét csak akkor ér valamit, ha megszűnik az emberek kiszolgáltatottsága - mondta Deutsch Tamás a Fidesz megalapításának 23. évfordulóján szerdán a budapesti Bibó István Szakkollégiumban.
márc. 30
20:59
Pokorni Zoltán: Elfogytak a gyerekek (Infostart)
Átalakítja és megrostálja a magyar felsőoktatást az a fordulat, amely előtt áll - hangoztatta Pokorni Zoltán fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke a győri Széchenyi István Egyetem szerdai rendezvényén.
márc. 30
21:15
Megtalálták Fenyő János gyilkosát? (Alternatív Energia)
Elképzelhető, hogy megtalálták Fenyő János gyilkosát - adta hírül a szerda esti RTL Híradó. Az RTL Híradó információi szerint a gyilkosság közelében elhagyott sapkában talált hajszál DNS-e megegyezik Jozef Rohac DNS-ével. Rohac jelenleg Szlovákiában, egy nyitrai börtönben van, várhatóan napokon belül Magyarországra hozzák.
márc. 30
21:18
Lerobbannak a miniszteri autók + videó (ATV)
Volt, aki ezért nem ért oda egy rendezvényre.
márc. 30
21:33
Így kerülne az Olimpiai Charta alapelve az új alkotmányba - a nap hírei (Infostart)
Rögzítenék az Olimpiai Charta alapelvét is a készülő új alkotmányban, vagyis azt, hogy a sport alapvető emberi jog. Ezt azután jelentették be, hogy Schmitt Pál államfő Jacques Rogge-al, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével tárgyalt Lausanne-ban.
márc. 30
21:35
Mellár Tamás: Jó irány, hogy kordában próbálják tartani az államadósságot (Infostart)
Az adósságszinttől függetlenül vissza kellene adni az Alkotmánybíróság hatáskörét - mondta az InfoRádióban a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója. Mellár Tamás azzal viszont egyetért, hogy az alaptörvény tervezete szigorú szabályokat fogalmaz meg az adósság csökkentésére. Szerinte a határok kijelölése bizonyos szempontból fontos lehet, de inkább a konkrét helyzet alapján kellene…
márc. 30
21:36
Japán: menthetetlenek a sérült reaktorblokkok + videó (ATV)
„Időbe telik még, mire stabilizáljuk a reaktort.”
márc. 30
22:09
Nincs telitalálat a Skandináv lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 30-án megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták.
márc. 30
22:27
Ilyen mesés vagyont hagyott hátra Liz Taylor (Infostart)
Elizabeth Taylort évtizedeken át kísérte leghíresebb szerepe, Kleopátra egyiptomi királynőé, aki még azt is megengedhette magának, hogy szamártejben fürödjön: hírek szerint a közelmúltban elhunyt hollywoodi csillag sem szűkölködött, egymilliárd dolláros vagyont hagyott hátra.
márc. 30
22:45
Bírói ítélet kifogásolja az Emfesz tulajdonosváltását (Metropol)
A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma szerdán hozott első fokú ítélete szerint nem volt megfelelő Góczi Istvánnak, az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi Kft. ügyvezetőjének az a meghatalmazása, amelynek birtokában 2009 tavaszán eladta az akkor a ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings tulajdonában lévő Emfeszt a svájci bejegyzésű RosGas AG-nak.

Keresés