2012. május 4. péntek

máj. 4
12:26
Tihany főterét Mádl Ferencről nevezik el (ATV)
Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről nevezik el Tihany megszépülő főterét - közölte a település önkormányzata az MTI-vel pénteken.
máj. 4
12:28
"Öngyilkos merényleteket tervezett" Bin Laden nehezen bírt embereivel (ATV)
Oszama bin Laden likvidálása előtt azon dolgozott, hogy újabb fokozatra kapcsoljon az al-Kaida terrorháborújában az Egyesült Államok területén. A terrorvezér fel szerette volna pörgetni a Nyugat elleni dzsihádot egy, a 2001. szeptember 11-i véres támadáshoz hasonló merénylettel, valamint Barack Obama amerikai elnök meggyilkolásával – derült ki a tömeggyilkos házában talált és most nyilvánosságra…
máj. 4
12:42
Botrány Belgiumban: „a zsidók szálljanak ki Buchenwaldban” (ATV)
Valósággal sokkolta egy ismeretlen férfi egy belgiumi vonat utasait, amikor hangosító berendezésen át ezt közölte velük: "Üdvözöljük önöket az Auschwitzba induló szerelvényen".
máj. 4
12:44
Megkapják elmaradt bérüket a Tesco pénztárosai (ATV)
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) által a TESCO-Global Áruházak Zrt. –vel lefolytatott több hónapos szakszervezeti konzultáció eredményesen lezárult – áll a KDFSZ közleményében.
máj. 4
12:48
Így gurult át Budapesten a Boeing (Metropol)
Kiképzési célokra használja a Terrorelhárítási Központ (TEK) azt a Boeing 737-300-as típusú, leselejtezett repülőgépet, amelyet csütörtök éjjel szállítottak át közúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a szervezet Zách utcai központjába.
máj. 4
13:00
9 év után jelentkezett egy tanú a Takács-maffia elleni perben (ATV)
A rendőrség megnyitotta Jozef Surovčík egykori szlovákiai maffiavezér meggyilkolásának ügyét, kilenc évvel a kivégzése után ugyanis jelentkezett egy tanú.
máj. 4
13:18
Zsolt: Gyurcsány ügyében kevésbé pártatlan a sajtó, mint Schmittnél (ATV)
A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint több pártatlanságra és objektivitásra lenne szükség.
máj. 4
13:20
Izrael meghiúsított két terrortámadást Szamariában (ATV)
Csütörtök éjjel Szamariában az izraeli hadsereg (IDF) letartóztatott két robbanóanyagot szállító, késekkel felszerelt palesztin terroristát. Egy harmadikat pedig akkor fogtak el, miközben megkísérelt bejutni Elon Móré településre.
máj. 4
13:24
Helyben vedd meg! piknik hétvégén a XI. kerületben (Metropol)
Helyben vedd meg! piknik címmel szervez kampánynépszerűsítő eseményt szombaton a XI. kerületben a Magyar Kerékpárosklub, a program céljai között a környezetvédelem, a helyi kereskedelem fellendítése, valamint az egészséges életmód népszerűsítése szerepel.
máj. 4
13:45
Gyurcsány szakdolgozata- félelem és ködösítés (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szakdolgozata még nincs meg, az ügy résztvevői félnek vagy falaznak az fn24 hírportál szerint. A weboldal riportere Pécsen eredt az elveszett dolgozat nyomába.
máj. 4
13:54
Állambiztonsági múlt: „20 év szégyene, hogy nem állhat fel a bizottság” (ATV)
Az LMP szerint az elmúlt húsz év politikai erőinek a közös szégyene, hogy nem állhat fel a pártállam működése során keletkezett állambiztonsági akták sorsát vizsgáló parlamenti bizottság – mondta Schiffer András.
máj. 4
14:12
Miniszteri biztos fogja irányítani a Wekerle terv végrehajtását (Infostart)
Hamarosan miniszteri biztos fogja irányítani a kis- és középvállalkozások fejlesztését támogató magyarországi Wekerle terv és a hozzá kapcsolódó erdélyi Mikó Imre terv megvalósítását - jelentette be Kolozsváron Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
máj. 4
14:18
Mádl Ferenc tér Tihanyban (Metropol)
Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről nevezik el Tihany megszépülő főterét - közölte a település önkormányzata.
máj. 4
14:20
Hatalmas aszfaltrajz Budapesten (Metropol)
A Bátor Tábor Alapítvány immáron 11 éve segíti a daganatos és krónikus beteg gyermekek gyógyítását egyedülálló élményterápiás módszerekkel.
máj. 4
14:48
Fiatalok a korrupcióról: nem éri meg becsületesnek lenni (ATV)
A fiatalok 80%-a szerint ma nem éri meg tisztességesnek lenni Magyarországon, mert azok az emberek, akik készek korrupt eszközökhöz folyamodni, akár jóval sikeresebbek is lehetnek az életben – többek közt ez is kiderül a Transparency International legújabb kutatásából, amely a fiatalok a korrupcióról alkotott véleményét hivatott felmérni.
máj. 4
14:50
Indiai diákokat látna szívesen a magyar felsőoktatásban a kormány (ATV)
Magyarország kormánya elkötelezett az indiai befektetések ösztönzése és a gazdasági kapcsolat-fejlesztés iránt - ezt hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indiai tárgyalásain, amelyekről a miniszterelnök sajtóstábja tájékoztatta pénteken az MTI-t.
máj. 4
14:52
Kulcsi mészárlás: vizsgálják a családirtó elmeállapotát (ATV)
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetben vizsgálják H. Csanád Jutas elmeállapotát - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kulcsi férfi április elején négy családtagját megölte, három embert pedig megsebesített.
máj. 4
14:54
Vizsgálják a kulcsi gyilkos elmeállapotát (Metropol)
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetben vizsgálják H. Csanád Jutas elmeállapotát - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
máj. 4
14:57
Hiába panaszkodnak a betegek és a betegszállítók (Alternatív Energia)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága szerint a kezdeti nehézségek ellenére biztonságosan zajlik a betegszállítás irányítása az Országos Mentőszolgálatnál.
máj. 4
15:06
"Megsemmisíteni" Kemény parancs érkezett Moszkvából (ATV)
Rasid Nurgalijev orosz belügyminiszter utasítást adott a mahacskalai merénylet mögött állók megsemmisítésére - jelentette pénteken az Ötös csatorna nevű orosz televízió.
máj. 4
15:08
"Orbán hibát követett el?" Élő adásban figyelmeztetett a politikus (ATV)
A volt köztársasági elnök esetében egy bizonyított kérdésről volt szó, Gyurcsány Ferencnél pedig egy vádat fogalmaztak meg.
máj. 4
15:10
"Három társával" Prostituáltat erőszakolt meg a politikus? (ATV)
A francia hatóságok új vizsgálatot indítottak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi elnöke, Dominique Strauss-Kahn ellen. A Lille-i ügyészi hivatal korábban már vizsgálódott az egykori politikus egy prostitúciós hálózatban betöltött szerepe miatt.
máj. 4
15:24
Rendőrségi ügy lett a jobbikos akcióból (ATV)
A rendőrség hivatalból eljárást indított azzal kapcsolatban, hogy jobbikos politikusok levették az európai uniós zászlót az Országgyűlés irodaházáról - erősítette meg az Országgyűlés Sajtószolgálata az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Magyar Nemzet információit.
máj. 4
15:30
Hangok másképp – zenék, hangok, zörejek gyerekeknek (Metropol)
Néhány ízelítő a kísérletek közül: éneklőcső, nitro mennydörgés, szívószál-duda, élőkeményítő.
máj. 4
15:32
Rendőrségi eljárás indult az uniós zászló levétele miatt (Metropol)
A rendőrség hivatalból eljárást indított azzal kapcsolatban, hogy jobbikos politikusok levették az európai uniós zászlót az Országgyűlés irodaházáról.
máj. 4
15:33
Közzétették a méhrajbefogó szakemberek listáját (Alternatív Energia)
Közveszélyt is okozhat a méhek május elején kezdődött rajzása egy-egy család elszabadulása esetén, ezért több megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján közzétette a méhrajok befogásával foglalkozó szakemberek listáját - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
máj. 4
15:35
Egy kisebb vidéki ház árába kerülne egy hallgató? (Alternatív Energia)
Álságosnak és pazarlónak tartja a volt oktatási miniszteri biztos a roma szakkollégiumok mostani támogatását - írja a Szeged24.Daróczi Gábor többek közt azt kifogásolja, hogy szerinte ebben a pályázatban döntően az egyházakat támogatnák és a közpénzek elköltésének gyakorlata egyáltalán nem lesz hatékony.
máj. 4
16:00
Vezérkari főnök: Kelet-Európában sújthatnak le az oroszok (ATV)
Oroszország megelőző csapást mérhet a kelet-európai rakétavédelmi létesítményekre, amennyiben Washington továbbépíti a rakétapajzsot.
máj. 4
16:09
Nyilvánosságra hozza az adóhátralékosok listáját Kaposvár (Alternatív Energia)
Magánszemélyek esetén a százezer forintos hátralékkal rendelkező adósok nevét, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok esetén pedig az egymillió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők nevét teszik közzé.
máj. 4
16:18
Rasszizmus vagy gazdasági érdek? Meghallgatták a magyar konzult (ATV)
A magyarországi romák tömeges érkezése is közrejátszhat abban, hogy Kanada egy új menekültjogi törvényt igyekszik kidolgozni. A C-31-es nevet viselő jogszabályt a kanadai parlament Bevándorlási Bizottsága tárgyalta a héten, melyre behívták az ottawai konzuli hivatal vezetőjét, Helyes Imre vezető konzult. A magyar diplomatát a többi között a magyarországi romák helyzetéről faggatták. Helyes szerint…
máj. 4
16:36
Lázár: Izrael Magyarország gazdasági és politikai szövetségese (ATV)
A Fidesz vezette kormány mindent megtett 2010 után annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő közösség, így a zsidó közösség számára is garantálja a biztonságot és a védelmet - jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban.
máj. 4
16:45
MSZP: a kormány hozza nyilvánosságra a Kínával kötött szerződéseket! (Alternatív Energia)
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hozza nyilvánosságra a Kínával kötött kétoldalú szerződéseket és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) eddig folytatott megbeszélések részleteit.
máj. 4
16:54
Balázs: Nem volt könnyű a magyar diplomáciának az elmúlt két évben (Infostart)
Sepregető munka volt a diplomácia az elmúlt két évben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter; aki szerint lényegesen kevesebb magas szintű látogatás volt Magyarországon a kormányváltás óta.
máj. 4
17:00
Kizárták a pártból a Jobbik két tagját (Metropol)
A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte Staudt Gábor az ellenzéki párt testületének elnöke.
máj. 4
17:03
Lázár: a kormány mindent megtett a zsidó közösség biztonságáért (Alternatív Energia)
A Fidesz vezette kormány mindent megtett 2010 után annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő közösség, így a zsidó közösség számára is garantálja a biztonságot és a védelmet - jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban.
máj. 4
17:12
DK: folytatódik a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az1980-ban írt szakdolgozata.
máj. 4
17:18
Vadai Ágnes a pécsi egyetem rektorát kérdezi (Metropol)
A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az1980-ban írt szakdolgozata.
máj. 4
17:30
Átnevezik az erőforrás-minisztériumot (Infostart)
Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból, a kormány pénteken nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítást a parlamentnek.
máj. 4
17:30
Selmeczi szerint drága kísérlet volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer (ATV)
Rendkívül drága és felesleges kísérlet volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetése, a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki - mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott és Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöke egybehangzóan pénteken sajtótájékoztatón a Parlamentben, ahol a…
máj. 4
17:32
Áder nem utazik Jaltára (Infostart)
Nem vesz részt Áder János megválasztott magyar köztársasági elnök a közép-európai államfők május 11-én kezdődő jaltai találkozóján és a korábbi közlések szerint a visegrádi négyek hétvégi, szlovákiai államfői rendezvényére sem utazik el.
máj. 4
17:32
"Lövöldöző képviselő" Kizártak két jobbikost (ATV)
A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt testületének elnöke pénteken az MTI-vel.
máj. 4
17:39
Kizárások a Jobbikból (Alternatív Energia)
A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt testületének elnöke.
máj. 4
18:06
Orbánt lenyűgözte Kazahsztán fővárosa (ATV)
Nurszultan Nazarbajev kazah államfő pénteken Asztanában fogadta a hivatalos látogatáson Kazahsztánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnököt - jelentette a Kazakhstan Today internetes hírportál.
máj. 4
18:08
Londoni elemzők: 15 milliárd eurós IMF-csomag valószínű (ATV)
Egyöntetűen 15 milliárd eurós IMF/EU-finanszírozási csomag jóváhagyását jósolták Magyarország számára pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik egyetértettek abban is, hogy a megállapodás még mindig elérhető a harmadik negyedévben.
máj. 4
18:15
Selmeczi: rendkívül drága kísérlet volt a magánnyugdíjpénztár (Alternatív Energia)
Rendkívül drága és felesleges kísérlet volt a magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése, a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki - mondta Selmeczi Gabriella és Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke egybehangzóan pénteken sajtótájékoztatón a Parlamentben, ahol a magán-nyugdíjpénztárak működésének átfogó…
máj. 4
18:24
Áder sem lesz ott a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján (ATV)
Áder János szerdán megválasztott köztársasági elnök halaszthatatlan új hivatali kötelezettségei miatt nem tud részt venni a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján - közölte a Külügyminisztérium sajtó főosztálya az MTI megkeresésére pénteken. Áder János május 10-én lép hivatalba.
máj. 4
18:33
Timosenko-ügy - Áder János nem vesz részt a jaltai csúcstalálkozón (Alternatív Energia)
Áder János szerdán megválasztott köztársasági elnök halaszthatatlan új hivatali kötelezettségei miatt nem tud részt venni a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján - közölte a Külügyminisztérium sajtó főosztálya.
máj. 4
18:42
Terrorizmus miatt kapott négy évet egy francia atomfizikus (ATV)
Terrorista akciók kitervelése és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyával való együttműködés vádjával négy év letöltendő és egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénteken a párizsi bíróság egy francia atomfizikust.
máj. 4
18:48
Selmeczi szerint felesleges volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer (Metropol)
A volt nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azt mondta, hogy a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki. A pénztárak vezetői, hivatalos értesítés hiányában, nem kívántak reagálni a vádakra.
máj. 4
19:09
DK: folytatódik a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az 1980-ban írt szakdolgozata.

Keresés