2013. november 15. péntek

nov. 15
4:58
Hódít az új őrültség: majomfutás (ATV)
Majmok módjára, négykézláb fut egy japán férfi, aki ennek a furcsa sportágnak az alapítója. Már versenyt is rendeztek, amelyen Ito Kenicsi saját világrekordját döntötte meg száz méteren.
nov. 15
5:15
Kilakoltatás helyett „belakoltatás” (Alternatív Energia)
Az új tulajdonosok a régiek kiszorításra törekszenek.
nov. 15
5:15
Kegyetlen gyilkosság Somogyban: az ágyban volt a holttest (ATV)
Egy 24 éves nő holttestére találtak rá Nagybajomban. A nő bűncselekmény áldozata lett - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.
nov. 15
5:17
Kálmán László: Mondhatnánk azt is, közműrohasztás (Alternatív Energia)
nov. 15
5:17
Nem jelentheti fel a NAV az "ezermilliárdos ellenőrt" rágalmazásért? (ATV)
A rágalmazás olyan bűncselekmény, ami az emberi méltóságot védi, állami szerveknek ilyenje nincsen – tette hozzá.
nov. 15
5:19
Leváltható a kormány (Alternatív Energia)
nov. 15
5:21
Majdnem üres a Bálna gyomra - nem tud úszni (Alternatív Energia)
Több mint három éves késéssel, szerény, de legalább háromnapos műsorral megnyílt a Bálnára átkeresztelt CET a pesti Duna parton a hétvégén.
nov. 15
5:23
Németh-Balog per: tipikus vagy sértő? (Alternatív Energia)
A bíró a következő tárgyalásra azt várja Balogéktól, hogy bizonyítékokkal támasszák alá a Németh Péterre vonatkozó kijelentéseiket.
nov. 15
5:25
Ki kell adni a trafikmutyi adatait (Alternatív Energia)
nov. 15
5:27
Kézben tartott szegénység (Alternatív Energia)
A salgótarjáni csoda nyomában - Állandó munkahely, leállított kilakoltatás, szüneteltetett végrehajtási eljárás.
nov. 15
5:29
Tiltott zóna lett fél Budapest (Alternatív Energia)
Élőlánccal és énekléssel blokkolták civilek a közgyűlést -rendőrök vitték ki őket.
nov. 15
5:31
Téma volt a zsinaton a Horthy-szoboravató (Alternatív Energia)
Várják a fegyelmi lezárását.
nov. 15
5:33
Geert Wilders a brit populistáknak udvarol (Alternatív Energia)
Az euroszkeptikus pártok riasztóan jól szerepelhetnek az EP-választáson.
nov. 15
5:33
Megsértődött a bíróság a híradásokon (Alternatív Energia)
"Minden megszólalás arra utalt, szakszerűtlen, politikailag determinált döntés született."
nov. 15
5:35
Nyugalomra intett a külügyi vezető (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok elveszítheti tárgyalópartnereit, ha gazdasági büntetőintézkedést foganatosít.
nov. 15
5:37
Szemetes gondok országszerte (Alternatív Energia)
Debrecenben úgy csökken a rezsi, hogy növekszik - különösen az időskorúaknak.
nov. 15
5:39
Kormánypropaganda jegybanki pénzből (Alternatív Energia)
"Kizárt, hogy az MNB-nek van olyan terméke, ami megérne egy ekkora kommunikációt."
nov. 15
5:41
Feljelentéskiegészítés a NAV-ügyben (Alternatív Energia)
"Rengeteg dokumentum van nálam." A kilencvenes években a Fideszben politizált, így vannak kapcsolatai politikusokhoz.
nov. 15
5:43
Ingyenhitel lakásra? (Alternatív Energia)
Az uniós pénzekkel kistafírozott állami infrastruktúrafejlesztés nagyot lökött a GDP-n.
nov. 15
5:45
Már csalással is gyanúsítják a volt fideszes képviselőt (Alternatív Energia)
A BNP pályázatát 2011. december 7-én hirdették meg.
nov. 15
5:47
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője (Alternatív Energia)
nov. 15
6:09
Száz százalék boldogság (Alternatív Energia)
Tizenkettedik bajnoki sikerét arathatja a Pick Szeged, amely a BL-bukás óta megállíthatatlan.
nov. 15
6:11
Tavasszal kezdődhet a Nemzeti Kézilabda Akadémia építése (Alternatív Energia)
A beruházás nettó 3,8 milliárd forintba kerül.
nov. 15
6:13
Egyikük nem utazhat Brazíliába (Alternatív Energia)
Ma kezdődnek a jövő évi labdarúgó-vb európai pótselejtezői – Cristiano Ronaldo Zlatan Ibrahimovic ellen a csúcsmeccsen.
nov. 15
6:15
Turáni átok (Alternatív Energia)
Mellbevágó vélemény az iszlám dicsőítése olyasvalakitől, akiről mindezidáig azt hittük, hogy pártja a keresztény radikalizmus talaján áll.
nov. 15
6:27
Horthy arca (Alternatív Energia)
Az egyházak fel tudnának mutatni olyan személyiségeket is, akik valóban tiszteletre méltóak.
nov. 15
6:27
Maffiabosszú? Figyelmeztetnek: veszélyben a pápa (ATV)
Ferenc pápa korrupcióellenes intézkedései veszélybe sodorhatják az egyházfőt, a maffia ugyanis pénzmosásra is felhasználta a Vatikánt; a katolikus vezető számolhat a szervezet bosszújával – figyelmeztetett Nicola Gratteri vezető ügyész azt követően, hogy a pápa éles szavakkal bírálta a maffiát és megtérésre szólította az alvilági vezetőket.
nov. 15
6:29
Betegszabadság (Alternatív Energia)
Betegek vagyunk, és csak újabb négy év Fidesz-kormányzás gyógyíthat meg minket.
nov. 15
6:31
Az elfogult tanú (Alternatív Energia)
Felmerül: aki élvonalbeli jogász volt eddig, hogyan, de főképpen, miért tagadja meg most mindazt, amit tett, vagy tenni elmulasztott?
nov. 15
6:45
Minden autót megfigyelnek Jászberénynél (ATV)
Amikor rendszer valamilyen rendellenességet tapasztal, jelzést ad a monitorokat figyelő rendőröknek.
nov. 15
6:47
Pap, edző, igazgató: lekapcsolták a pedofil hálózatot - 386 gyerek megmenekült (ATV)
Több mint 500 gyerekpornót tartalmazó filmet, és 280 ezer pedofil képet foglaltak le rendőrök világszerte, amikor felszámoltak egy pedofil hálózatot. Egy torontói férfitől online lehetett rendelni a filmeket, így viszont több száz vevőhöz is eljutottak a rendőrök.
nov. 15
6:49
5 forinttal drágább a benzin, 2-vel a gázolaj (ATV)
Drágultak az üzemanyagok péntektől: a Mol bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.
nov. 15
6:51
30 milliárdos veszteség a Molnál (ATV)
A Mol-csoport 30 milliárd forint nettó veszteséget szenvedett el 2013 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 67,6 milliárd forint nyereséggel - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 15
6:53
Tovább dagad a torontói polgármester botránya (ATV)
Tovább dagad a botrány a torontói polgármester körül: Rob Ford csütörtökön kamerák előtt egy trágár kifejezést használva tagadta, hogy orális szexre tett volna ajánlatot egyik volt kolléganőjének.
nov. 15
6:55
Vegye meg a KÖKI Terminált 30-35 milliárdért (ATV)
35 milliárd forintért vélhetően nem lesz vevője a KÖKI Terminálnak, hiszen a csődbe ment bevásárló központ felszámolója az árból csak minimálisan engedhet - írja a Napi Gazdaság.
nov. 15
7:03
Razzia indul ma estétől Pest megyében (ATV)
Az átfogó razziának nincs közvetlen oka, nem kötődik rendkívüli eseményhez sem.
nov. 15
7:05
Fülöp-szigetek: 4400 fölött a halálos áldozatok száma (ATV)
A Haiyan tájfunnak legalább 4460 halálos áldozata van a Fülöp-szigeteken - közölte pénteken az ENSZ, a manilai kormány szerint azonban a szám túlzó.
nov. 15
7:21
A Négy Tigris piac utolsó napjai (Metropol)
Csaknem húsz évig működött itt a piac, ahol könnyedén lehetett bizonyítványt, csempészcigarettát is vásárolni. Megvannak a tervek az átalakításra.
nov. 15
7:21
U21: Albánia is megverte a magyarokat (ATV)
A magyar U21-es válogatott kétgólos vereséget szenvedett csütörtökön a csoportban sereghajtó Albániától labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Bozsik Stadionban.
nov. 15
7:39
Rendszámfelismerő kamerák Jászberényben (Metropol)
Jó minőségű, a bíróság által bizonyítékként felhasználható képeket készítenek minden autóról.
nov. 15
7:51
Ma lejár a keresztféléves jelentkezések határideje (Infostart)
Ma lehet utoljára jelentkezni a felsőoktatási intézmények keresztféléves eljárásaira.
nov. 15
7:57
Fokozott rendőri ellenőrzés lesz Pest megyében (Metropol)
Az átfogó razziának nincs közvetlen oka, nem kötődik rendkívüli eseményhez sem.
nov. 15
7:57
Lejár a keresztféléves jelentkezések határideje (Alternatív Energia)
A ponthatárokat előreláthatólag 2014. január 23-án hirdetik ki.
nov. 15
7:57
„Kócosfogú rémség”: hallgat az MSZP és Kéri László is (ATV)
Kócosfogú rémségnek nevezte Selmeczi Gabriellát Kéri László. A politológus egy szocialista fórumon vett részt Jászapátiban, ahol nem csak a Fideszes szóvivőt gúnyolta ki, hanem Mesterházy Attilára és Bajnai Gordonra is megjegyzéseket tett. Kéri László nem akart nyilatkozni, de úgy érzi: lejárató kampány indult ellene. Közben a Fidesz bocsánatkérést vár Szekeres Imrétől.
nov. 15
7:59
Évente egymillióan kapnak ingyenes oltást (Metropol)
Bár az influenzaszezon várhatóan idén is február-március környékén tetőz majd, most érdemes beoltatnunk magunkat.
nov. 15
7:59
Nem végeztek a munkával - jelentős késések a székesfehérvári vonalon (Alternatív Energia)
A székesfehérvári vonalon a reggeli órákra 30-40 perces késések alakultak ki.
nov. 15
8:01
Obama: nem akarjuk, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen (Alternatív Energia)
"Tegyük próbára, hogy mennyire hajlandóak ezt az ügyet valóban diplomáciai úton és békésen rendezni".
nov. 15
8:15
Tehetség és szorgalom is szükséges (Metropol)
Csütörtökön indult el száz gyerek Zánkára, akik az Erzsébet-program résztvevőiként táboroznak. Nagy Annát, a program szóvivőjét kérdeztük.
nov. 15
8:15
Kertész Ákost befogadta Kanada (Alternatív Energia)
nov. 15
8:17
Vitorlásfesztivál a Millenárison (Metropol)
A hazai cégek bemutatása mellett a sportág népszerűsítése a cél a Millenárison.

Keresés