2013. december 13. péntek

dec. 13
10:30
Időközi választás lesz vasárnap Máriahalmon (Infostart)
Polgármestert és négyfős képviselő-testületet választanak vasárnap a Komárom-Esztergom megyei Máriahalom településen, mert a képviselő-testület október 10-én feloszlatta magát.
dec. 13
11:06
TASZ: azokat kellene megkeresni, akik az uszító cikkeket terjesztik (ATV)
Magyarországon lehet szélsőjobboldalinak lenni, csak bűncselekményt nem szabad elkövetni – ezt Dojcsák Dalma mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a kuruc.infóval kapcsolatban.
dec. 13
11:24
Emlékülés a 20 évvel ezelőtt meghalt Antall József tiszteletére (Metropol)
Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt Antall József öröksége ma is ható erő.
dec. 13
11:25
Közel 5 milliárdos adósságot vállal át az állam Székesfehérvártól (ATV)
Átvállalja a magyar állam Székesfehérvár még fennmaradt teljes adósságállományát - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.
dec. 13
11:42
Hoffmann Rózsa: Hibák mindig lesznek, ezeket orvosolni kell (Infostart)
A magyar iskolák nem képesek hatékonyan fellépni a gyermekek társadalmi helyzetéből fakadó különbségek ellen - Hoffmann Rózsa szerint ez a közelmúltban nyilvánosságra hozott PISA-jelentés egyik tanulsága. A köznevelési államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában azt ígérte: három év múlva talán csak kisebb mértékben, de hat év múlva már látványosabban javulni fognak a nemzetközi felmérés…
dec. 13
11:42
Vizsgálódnak: 100 milliárd forintnyi támogatás a tét (ATV)
Százmilliárd forintnyi támogatást fizethetnek vissza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) azok a vállalkozások, amelyek nem mentek át az ügynökség átláthatósági szűrőjén - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.
dec. 13
11:44
Díjat kapott a megújult atv.hu (ATV)
Harmadik helyezést ért el a megújult atv.hu a Kreatív Csoport Médiadizájn versenyén. A megmérettetés célja az volt, hogy megtalálja a legszebben tervezett és kivitelezett médiaterméket Magyarországon.
dec. 13
11:46
Műszeres leszállást gyakorolnak a kínai pilóták a rettenetes szmog miatt (ATV)
A szmogban való leszállás elsajátítására kényszerülnek azok a pilóták, akik Kína tíz legforgalmasabb repülőteréről a fővárosba érkeznek - írja a Global Times című napilap. A tanfolyammal a járatok pontosságát akarják növelni.
dec. 13
12:00
Időközi önkormányzati választást tartanak Ásotthalmon vasárnap (Metropol)
A közel négyezer lakosú községben két polgármesterjelölt és tizenhárom képviselőjelölt indul.
dec. 13
12:00
Földbunda: itt a bizonyíték a visszaélésre (Alternatív Energia)
Vádemelés készül a bükki földhaszonbérleti pályázatok miatt - a szereplőket "felfelé buktatták".
dec. 13
12:18
Orbán Viktor: Antall öröksége ma is ható erő (Infostart)
Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt, az országot "a Kádár-korszak kábulatából" felébresztő Antall József öröksége ma is ható erő.
dec. 13
12:18
Az ombudsman a társasházi törvény módosítását javasolja (Metropol)
Székely László vizsgálata megállapította, hogy a korábbi társasházi törvény a jelenleginél sokkal nagyobb védelmet biztosított a lakások tulajdonosainak
dec. 13
12:18
Újabb milliárdos büntetést kap a JP Morgan (Alternatív Energia)
A JPM tudott arról 2008-ban, hogy Bernard Madoff érintett lehet egy piramisjáték ügyben, de nem értesítették megfelelő módon a hatóságokat.
dec. 13
12:54
Rajzfilmet és mulatóst néz a magyar (Alternatív Energia)
A nem reprezentatív statisztikákból érdekes kép rajzolódik a magyarok tévénézési szokásairól is.
dec. 13
12:54
Az Együtt és a DK az MSZP szavazóiért harcol? (ATV)
Nehéz dolog az együttműködés az ellenzéki pártok között, ugyanakkor van egy reális elvárás a választók felől, hogy fogjanak össze, ne szórakozzanak már – ezt Horn Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 13
12:56
Megerőszakolta húgát a pornófüggő 12 éves fiú (Alternatív Energia)
Sokkoló adatok láttak napvilágot az egyre növekvő gyermekbűnözésről.
dec. 13
12:56
Horváth: Varga válasza bizonyítja, hogy a nagyokat nem ellenőrzi a NAV (ATV)
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa szerint a nemzetgazdasági miniszternek egy képviselői kérdésre adott válasza is azt bizonyítja, hogy a kiemelt nagyadózókat nem ellenőrzi az adóhatóság, így nagy értékű áfacsalási ügyek maradnak feltáratlanok.
dec. 13
12:58
Varga Mihály levele is bizonyítja a nagyadózók ellenőrizetlenségét (Alternatív Energia)
dec. 13
13:12
Határon túlra küld adományt a Mikulásgyár (Infostart)
Ötszáz doboznyi adományt indított a határon túlra pénteken a Mikulásgyár. Az erdélyi Gyergyószentmiklósra tartó teherautó mintegy két tonna tartós élelmiszert szállít a rászorulóknak - tudatták a szervezők.
dec. 13
13:12
Lezárult az egyik legátfogóbb, óvodákat támogató kampány (Alternatív Energia)
A program nagykövete Ördög Nóra, aki nemrégiben maga is anyuka lett és máris gondol Mici óvodai elhelyezésére.
dec. 13
13:14
Kövér: Antall József igazi államférfi volt (Infostart)
Az Országgyűlés elnöke szerint Antall József egykori miniszterelnök a 20. század végi Európa egyik igazi államférfija volt. Erről Kövér László az egykori kormányfő halálának 20. évfordulója alkalmából a Parlamentben rendezett pénteki emlékülésen beszélt.
dec. 13
13:14
Angolul kell tudni a segélyekhez (Alternatív Energia)
dec. 13
13:30
Tanárok tízezrei várnak a fizetésükre (Alternatív Energia)
Gyermekeink oktatói hitelezik az államnak a saját bérüket.
dec. 13
13:31
Zárójelben a szabadságharc? Százötvenmillió eurós hitel az EIB-től (ATV)
Az Európai Beruházási Bank az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások exportjának támogatására a magyar állam számára ötvenmillió, míg a Magyar Export-Import Bank Zrt. számára százmillió eurós hitelkeretet nyújt. Az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank…
dec. 13
13:32
Nincs mire költeni a 200 millió dolláros kölcsönt (Alternatív Energia)
dec. 13
13:48
A társasházi törvény módosítását javasolja az ombudsman (Infostart)
Az ombudsman felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a társasházi törvény belső összhangjának megteremtését annak érdekében, hogy a társasházi közösségek lakhatásának nyugalma biztosított legyen - közölte az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala.
dec. 13
13:48
Élelem vagy üzemanyag (Alternatív Energia)
Napjainkban szinte az összes bioüzemanyagot élelmiszernövényekből, mint például búza, szója, olajpálma, repce és kukorica állítják elő.
dec. 13
13:50
Mégsem lehet génmódosított krumplit forgalmazni az EU-ban (Infostart)
Megsemmisítette pénteki ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság az Európai Bizottság határozatait, amelyekkel Brüsszel engedélyezte az EU-ban az Amflora nevű génmódosított burgonya forgalmazását ipari és termelési célokra, valamint jóváhagyta azt is, hogy a krumpliból takarmány készüljön.
dec. 13
13:50
Vasárnaptól már az Árpád hídig jár az 1-es villamos (Alternatív Energia)
Ezzel párhuzamosan az 1V és a 101V villamospótló járatok menetrendje is megváltozik.
dec. 13
14:06
Karácsonyi vásárlás: ügyeljünk a részletekre (Infostart)
A műszaki cikkek, tv-készülékek, tabletek, okostelefonok, laptopok, játékkonzolok népszerű karácsonyi ajándékok, ezért a vásárlás során legfontosabb szakmai és fogyasztóvédelmi szempontokra hívták fel a hatóságok a figyelmet.
dec. 13
14:06
Elhunyt az Antall-kormány oktatáspolitikusa (Metropol)
Dobos Krisztina december 12-én, életének 64. évében súlyos betegségben hunyt el.
dec. 13
14:08
Nem lesz fűtés hétfőn a III. kerület egyes részein (Metropol)
A Főtáv egyik távvezetékének meghibásodása miatt hétfő reggel 8 órától várhatóan este 8 óráig nem lesz sem meleg víz, sem fűtés az óbudai és a kaszásdűlői lakótelepen.
dec. 13
14:42
Január 9-ig lehet pótolni a keresztféléves jeletkezés hiányzó dokumentumait (Infostart)
Január 9-ig lehet pótolni a keresztféléves felsőoktatási eljárás hiányzó dokumentumait, illetve a jelentkezési sorrendet módosítani - hívta fel a figyelmet az Educatio kft. pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében. A ponthatárokat várhatóan január 23-án hirdetik ki.
dec. 13
14:42
Idős emberektől loptak Debrecenben (Metropol)
A két sajóbábonyi férfi 80-90 éves embereket csapott be és lopott meg Debrecenben.
dec. 13
14:42
Az olasz kormány eltörölte a pártok állami finanszírozását (Alternatív Energia)
A kormányülésen született döntésről a parlamentnek is szavaznia kell.
dec. 13
14:42
Magyarország az EU öt legszegényebb állama közt, de van lejjebb (ATV)
Magyarország mind a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP, mind pedig az egy főre eső tényleges fogyasztás tekintetében az Európai Unió öt legszegényebb országa közé tartozik – derül ki a legfrissebb uniós statisztikákból. A lakosság anyagi jóléte Görögországban zuhant a legdrámaibb mértékben 2010 és 2012 között.
dec. 13
14:44
Közel százezer aláírást gyűlt össze az egykulcsos adó ellen (Metropol)
Bajnai Gordon,az Együtt-PM vezetője szerint az egykulcsos adó nemcsak igazságtalan, hanem megbénította a gazdaságot és ötvenezer munkahely megszűnését okozta.
dec. 13
14:44
Új vasúti menetrend vasárnaptól (Alternatív Energia)
Öt év után újra InterCity-vonatok közlekednek vasárnaptól Zalaegerszeg és a főváros között, a menetidő ezzel három órára csökken.
dec. 13
14:44
Van itt lé: kilencmilliárdért csinosíttatik a Videoton stadionja (ATV)
Megkülönböztetett figyelmet kap a Sóstói Stadion: a Videoton futballcsapata által használt, önkormányzati tulajdonban lévő létesítményre 2015-ig kilencmilliárd forintot szán a kormány, számolt be róla a Blikk pénteki számára hivatkozva a Propeller.
dec. 13
15:00
Hatályba lép az új vasúti menetrend vasárnap (Infostart)
Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép hatályba az új vasúti menetrend december 15-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a MÁV-Start Zrt. az MTI-vel.
dec. 13
15:18
Tabajdi: a tervezett horvátországi alkotmányos referendum kisebbségi jogokat sért (Alternatív Energia)
Tabajdi szerint az alkotmányos referendum kezdeményezői a kétnyelvű feliratok elhelyezését akarják megakadályozni például Vukováron.
dec. 13
15:20
Így hallgat le a TEK – Navracsics még egy összesített számot sem hajlandó mondani (Alternatív Energia)
dec. 13
15:36
Az ország legnagyobb szuperszámítógép-központja épül Debrecenben (Infostart)
Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógép-központját hozzák létre 2014 végére a Debreceni Egyetemen (DE) - jelentette be a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke pénteken.
dec. 13
15:36
Emléktáblát avattak Rátonyi Róbert tiszteletére (Alternatív Energia)
Egykori otthona előtt avattak emléktáblát Rátonyi Róbertnek, a budapesti Operettszínház örökös tagjának.
dec. 13
15:37
„Mit mond a disznó? Röf-röf.” Zajlik a közmunkások továbbképzése (ATV)
„Mit mond a medve? Mit mond a malac?” – ezeket a kérdéseket tették fel a pedagógusok a putnoki közmunkások felzárkóztató továbbképzésén, számolt be az ATV Start című műsorában a Közmunkás Szakszervezet főtitkára. Kordás László elmondta, a közmunkás diákoktól a pedagógus elnézést kért, amiért ilyen kérdéseket kell nekik feltennie.
dec. 13
15:38
Emberek közé hajtott egy furgon a Lehel téren (Alternatív Energia)
Három ember sérült meg.
dec. 13
15:40
Portik-per - Levetítették Boros József videovallomását (Alternatív Energia)
Boros József szerint Kisbandi 1-1,2 milliárd forinttal "húzta le" az államháztartást.
dec. 13
15:54
Több mint egymilliárd forintot kapott a tapolcai kórház (Infostart)
Egymilliárd-kétszázmillió forintot kapott a tapolcai kórház az Új Széchenyi Terv keretében - tájékoztatta a Veszprém megyei város önkormányzata pénteken az MTI-t.
dec. 13
15:54
Ahová nézek szürkeség (Alternatív Energia)
A hidegpárna-jelenség nemcsak azért kellemetlen, mert hosszú ideig nélkülözni vagyunk kénytelenek a napsütést. Előfordulhat, hogy a hatóságok szomgriadót rendelnek el.
dec. 13
15:54
Nő szurkált halálra férfit Ráckevén (ATV)
Halálra szurkált egy férfit egy negyvenkét éves nő Ráckevén – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Keresés