2013. december 14. szombat

dec. 14
11:42
Nézőpont: nincs kormányváltó hangulat (ATV)
A Nézőpont Intézet kutatása szerint nincs kormányváltó hangulat Magyarországon. Az intézetnek a Magyar Nemzet számára készített országos reprezentatív közvélemény-kutatását szombaton közölte a napilap.
dec. 14
11:44
MSZP: a kormány újabb csapást mér a nyelvoktatásra (Alternatív Energia)
"Az anyagi és adminisztrációs többletterheket a nyelvoktató cégek jó része nem tudja majd vállalni."
dec. 14
11:44
MSZP: a kormány húzása súlyos csapás a nyelvoktatásnak (ATV)
Az MSZP szerint a kormány újabb csapást mér a nyelvoktatásra.
dec. 14
12:00
„Semmilyen nyilas, fasiszta, kirekesztő alakkal nem közösködünk” (ATV)
A DK szóvivője szerint az ünnepek után január közepén fog magához térni az ország, onnantól számítva pedig csak két és fél hónapja van az ellenzéknek, hogy közös listát, közös jelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet állítson.
dec. 14
12:18
Navracsics Tibor: egy tér a közösség erejét is jelzi (Infostart)
Egy tér mindig közösséget feltételez, és egy tér létrehozása, megújítása mindig egy közösség erejét is jelzi - mondta Navracsics Tibor Balassagyarmaton a főtéravató ünnepségen szombaton.
dec. 14
12:18
Hajdu: „Szép feladat a spanyolokkal játszani” (Alternatív Energia)
"Meg kell ragadnunk a lehetőséget” – nyilatkozta Hajdu János
dec. 14
12:18
Fidesz: milliókat hozhat a konyhára a gyed extra (ATV)
Milliós többletjövedelemhez juthatnak a családok a januártól hatályba lépő gyed extra intézkedéseivel - mondta a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 14
12:20
Fidesz: milliós többletjövedelmet hozhat a gyed extra (Infostart)
Milliós többletjövedelemhez juthatnak a családok a januártól hatályba lépő gyed extra intézkedéseivel - mondta a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 14
12:36
Az Együtt-PM március végére halasztaná az online pénztárgépek bevezetését (Alternatív Energia)
Még november végén sem állt rendelkezésre alkalmas pénztárgép.
dec. 14
12:37
Az ENSZ főtitkár büntetné a vegyi fegyvert bevetőket (ATV)
Az ENSZ főtitkára szerint a nemzetközi közösségnek büntetőintézkedésekkel kell sújtania azokat, akik felelősek a vegyi fegyverek szíriai bevetéséért.
dec. 14
12:54
Orbán Viktor a KDNP-választmány ülésén (Infostart)
A Fidesz és a KDNP közös, eredményes munkáját méltatta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke szombaton a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén, ahol hitet tett a két párt szövetségének fenntartása mellett - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
dec. 14
12:54
Oroszország: „a nyugat elvesztette valóságérzetét” (ATV)
Szergej Lavrov szerint a Nyugat elvesztette realitásérzékét Ukrajna vonatkozásában. Az orosz külügyminiszter egy szombati tévéinterjúban úgy ítélte meg, hogy az ukrajnai tömegtüntetéseket valójában provokátorok mozgatják.
dec. 14
12:56
Orbán nagyon elégedett a KDNP-vel (ATV)
A Fidesz és a KDNP közös, eredményes munkáját méltatta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke szombaton a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén, ahol hitet tett a két párt szövetségének fenntartása mellett - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
dec. 14
13:12
Tűzifát adományozott a dorozsmai romáknak az egyházmegye (Alternatív Energia)
Mintegy 120 ember november közepén kért segítséget a püspökségtől.
dec. 14
13:12
Szabálysértésből bűncselekmény lett a falopás, de a helikopter nem tudott felszállni (ATV)
Rendőrök, polgárőrök és hivatásos vadászok közösen üldözték a gödöllői dombság erdeiben portyázó fatolvajokat. A razziát az eredeti tervek szerint helikopter is segítette volna, de a gép a köd miatt végül nem tudott felszállni.
dec. 14
13:14
Rövidpályás úszó Eb - Hosszú a legjobb, Cseh a negyedik idővel továbbjutó (Alternatív Energia)
dec. 14
13:14
Rövidpályás úszó Eb: Hosszú a legjobb, Cseh a negyedik idővel továbbjutó (ATV)
A 26 tagú magyar csapatból 18-an selejteztek, és hatan jutottak tovább a rövidpályás úszó Európa-bajnokság harmadik napján a dániai Herningben.
dec. 14
13:30
Meghalt az iskolai lövöldöző (Alternatív Energia)
Az iskolában találtak két Molotov-koktélt is, az egyik felrobbant.
dec. 14
13:30
Egy fiú, akit csak egy fal választott el Szálasitól és Péter Gábortól (ATV)
Márton János gyermekként költözött az Andrássy út 58-ba, és az azt követő tizenhat évben végignézte a nyilasok hatalomra jutásának előkészületeit, majd később a kommunisták politikai rendőrségének térfoglalását a lakótömbben, Budapest napjainkra talán legvéresebb múltú épületében. „A szó szoros értelmében rálátásom volt az ott zajló eseményekre” – meséli a már nyugdíjas éveit taposó…
dec. 14
13:49
Lékó ezüstérmes lett Pekingben (Alternatív Energia)
dec. 14
13:49
Befüvezve próbált feljelentést tenni, eljárás indult ellene (ATV)
Egy mosonmagyaróvári férfi azzal tért be a rendőrségre, hogy ellopták a biciklijét, de kiderült róla, hogy az egész mesét csak kitalálta. Annyira be volt tépve, hogy rögtön továbbirányították drogtesztre - írja az Origo.
dec. 14
13:51
Antall József Havasnak: maga az egyetlen, aki mert nemet mondani (ATV)
A néhai miniszterelnök halálának 20. évfordulója az ATV műsorában is szóba került.
dec. 14
14:06
Most a kismamákra szállt rá a Fidesz (Alternatív Energia)
A gyermeknevelés mellett dolgozniuk is kellene a nagyobb jövedelem eléréséhez.
dec. 14
14:06
Bérpótlék jár a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozóknak (ATV)
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Sopronban.
dec. 14
14:08
Bajnai Gordon nem fogja megszüntetni a családi adókedvezményt (ATV)
A volt miniszterelnök szerint Magyarország nagyobb válságban van, mint amikor ő átvette a kormányt Gyurcsány Ferenctől: tartósan zsugorodó pályán van, mert a gazdaságból ömlik ki a pénz, mennek el a tehetséges munkavállalók.
dec. 14
14:10
További tisztogatások várhatóak Észak-Koreában (ATV)
Nagy számban hazarendeli a Kínában dolgozó észak-koreai külkereskedelmi képviselőket és üzletkötőket a phenjani rezsim, összefüggésben második számú vezetőjének két nappal ezelőtti kivégzésével - közölték szombaton az ügyet ismerő források.
dec. 14
14:24
Cameronnak elege van a szegény bevándorlókból (Alternatív Energia)
"Addig nincs szabad mozgás", amíg az új tagállamok nem érik el az unió átlagos GDP-értékének bizonyos hányadát.
dec. 14
14:24
A brit kormányfő nem kér a szegény bevándorlókból (ATV)
A brit kormányfő szerint Nagy-Britanniának csak a hozzá hasonló gazdasági fejlettségű EU-társállamokból lenne szabad engedélyeznie a korlátozás nélküli bevándorlást.
dec. 14
14:42
Gránitba vésett szövetség (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP közös, eredményes munkáját méltatta Orbán Viktor a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén.
dec. 14
15:00
Gránitszilárdságú szövetség (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP közös, eredményes munkáját méltatta Orbán Viktor a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén.
dec. 14
15:00
Még egy iráni majom az űrben (ATV)
Irán közölte szombaton, hogy másodjára is sikerrel küldött fel a világűrbe egy majmot, és épségben vissza is hozta a Földre.
dec. 14
15:02
Kína elérte a Holdat (ATV)
A Jáde nyúl nevű kínai űrszonda a Holdon landolt. Ezzel nagy lépést tett az ázsiai űrkutatás.
dec. 14
15:18
Több ezren tüntetnek a kormány mellett Ukrajnában (ATV)
Ezrek mentek ki az ukrán kormány melletti tüntetésre Kijevben. Az ország keleti feléből is buszoztattak Janukovics szimpatizánsokat, akik ingyenes szállást is kapnak a fővárosban. Közben egyre több a rohamrendőr, a kormányellenes tüntetők pedig támadástól tartanak.
dec. 14
15:36
Elfogták az olimpikon anyjának feltételezett gyilkosát (ATV)
Elfogtak a rendőrök egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy XVII. kerületi otthonában meggyilkolt egy 74 éves nőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján.
dec. 14
15:38
Látogatási tilalom az egri kórházban (ATV)
Látogatási tilalmat rendelt el a hétvégére az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet a kardiológiai osztályra és a II-es belgyógyászati részlegre, miután néhány betegnél calicivírus-fertőzésre utaló jeleket észleltek - tájékoztatta a kórház az MTI-t.
dec. 14
15:40
Jeruzsálemben káoszt okozott a havazás (ATV)
Szombaton is még több mint 35 ezer izraeli háztartás volt áram nélkül az előző napok Jeruzsálem környéki havazása és a mélyebben fekvő területeket sújtó áradások miatt.
dec. 14
16:12
Látogatási tilalom az egri kórházban (Metropol)
Néhány betegnél calicivírus-fertőzésre utaló jeleket észleltek.
dec. 14
16:12
Megalakulhat Merkel harmadik kormánya (Alternatív Energia)
Nagy többséggel szavazta meg az SPD tagsága a koalíciós szerződést.
dec. 14
16:12
Elszámoltatás: négy emberre kenik az ukrán balhét (ATV)
Négy magas rangú tisztviselő ellen indított eljárást az ukrán főügyészség hatalommal való visszaélés gyanújával az egyetemisták kijevi tüntetésének november 30-ai brutális rendőri feloszlatása miatt.
dec. 14
16:14
Gőgös Zoltán: ez a legnagyobb üzlet (ATV)
A szocialista agrárpolitikus szerint ezeken a pályázatokon nem a helyi gazdálkodók nyernek, hanem strómanok.
dec. 14
16:30
A Fidesz támogatja a szociális dolgozók béremelését (Infostart)
A Fidesz képviselői minden támogatást megadnak a törvényhozásban a szociális dolgozók béremelésének végrehajtásához és az életpályamodell bevezetéséhez - közölte a Fidesz szóvivője szombaton
dec. 14
16:30
Kiraboltak egy lottózót Dunaújvárosban (Metropol)
A rabló taxival menekült el a helyszínről.
dec. 14
16:30
Megállapodtak: Merkel lehet a német kancellár (ATV)
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) tagsága elfogadta a konzervatívokkal kötendő koalícióról szóló szerződést, ezzel az utolsó akadálya is elhárult annak, hogy Angela Merkelt ismét kancellárrá válasszák.
dec. 14
16:32
Időjárás: szürke napok jöhetnek (ATV)
Borult, párás, helyenként tartósabban ködös idő várható vasárnap délutánig.
dec. 14
16:34
Negyedóra alatt elkapták a lottózót kifosztó férfit (ATV)
Kiraboltak egy lottózót szombaton Dunaújvárosban, a rendőrök 15 perc alatt elfogták a tettest - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
dec. 14
16:48
Kirabolt egy lottózót, nem jutott messzire (Alternatív Energia)
A rabló taxival menekült el a helyszínről.
dec. 14
16:49
Elkezdődött az ukrán Békemenet (ATV)
Megkezdődött Kijevben az ukrán kormánypárt által meghirdetett ellendemonstráció, amelyen szombat kora délutáni helyszíni becslések szerint már mintegy 30 ezren, a belügyminisztérium közlése szerint csaknem 60 ezren gyűltek össze.
dec. 14
17:06
A Fidesz és a KDNP szövetségét méltatta Orbán Viktor (Infostart)
A Fidesz és a KDNP közös, eredményes munkáját méltatta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke szombaton a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén, ahol hitet tett a két párt szövetségének fenntartása mellett - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
dec. 14
17:06
Megkezdődött a kormánypárti szimpátiatüntetés Kijevben (Alternatív Energia)
Az ellendemonstráció az Európai téren zajlik, közvetlenül a Majdan (Függetlenség tere) mellett.
dec. 14
17:06
Gyurta aranyérmes 1500 gyorson (ATV)
Gyurta Gergely aranyérmet nyert 1500 méter gyorson szombaton a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, saját maga első, a magyar úszósportnak pedig 41. Eb-elsőségét szerezve meg 25 méteres medencében.

Keresés