2013. december 7. szombat

dec. 7
9:48
Kövér: a következő parlamentben kevesebb lesz a szócséplés (Infostart)
Kövér László szerint az új házszabály elfogadása után, a választást követően felálló új, kisebb létszámú parlament munkája ésszerűbbé, kiszámíthatóbbá válik, kevesebb lesz a szócséplés, az üresjárat, a felesleges vita. Az Országgyűlés elnöke, ha rajta múlna, a következő ciklusban háromhetes ülésezési rendet javasolna.
dec. 7
9:48
Csempészcigaretta-raktárra bukkantak Beregsurányban (Alternatív Energia)
Az ügyben az ismeretlen megbízók felkutatása még tart.
dec. 7
9:48
Lezárták az M1-et a csúszós út miatt (ATV)
Az M1-es autópálya tatai lehajtójánál a személyautókat az 1-es útra terelik, a még pályán lévő teherautókat pedig biztonságos parkolóba kísérik, hogy a közútkezelő megkezdhesse a pálya jégmentesítését - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
dec. 7
9:50
Ezt árverezi el Dustin Hoffman (ATV)
Megszorulhatott anyagilag, vagy pusztán csak helyhiánnyal küszködik Dustin Hoffman, az Oscar-díjas színész ugyanis vagy kétszáz értéktárgyát, személyes emlékét bocsátja árverésre New York-i lakásából.
dec. 7
9:52
Csempészcigaretta-raktárra bukkantak Beregsurányban (ATV)
Negyvenmillió forint értékű adózatlan cigarettára bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Beregsurányban - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
dec. 7
10:06
Mintegy száz esethez riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt (Alternatív Energia)
A legtöbb esetük az északnyugati megyékben, valamint a fővárosban és az agglomerációban volt.
dec. 7
10:06
Baleset miatt teljes útzár van a 82-es főúton Zircnél (ATV)
Baleset miatt teljes útzár van a 82-es főúton Zircnél, kerülni sem lehet - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
dec. 7
10:08
Délre állhat helyre a közlekedés az M1-en (Alternatív Energia)
Fejér, illetve Komárom-Esztergom megyében akadt meg a forgalom a kamionok miatt.
dec. 7
10:08
Vettel megkapta a vb-trófeát (ATV)
Negyven nappal a világbajnoki cím elhódítása után Sebastian Vettel megkapta a Forma-1-es vb-trófeát.
dec. 7
10:10
Ágh Attila: a Fidesz egy ellenséggyártó hatalom (ATV)
A politológus szerint jó jel, hogy a magyar bírói testületből többen megszólaltak az ügyben.
dec. 7
10:24
Személyvonat gyűrte maga alá az autót - egy halott , két sérült (Alternatív Energia)
Egy személyautó hajtott a sínekre, feltehetően a tilos jelzés ellenére.
dec. 7
10:24
Termálvíz égetett meg egy hatéves kisfiút (ATV)
A rendőrség is nyomoz annak a hatéves gyereknek az ügyében, aki forró termálvízbe zuhant. Egyelőre nem tudják, ki a felelős a balesetért.
dec. 7
10:26
Halálos vasúti baleset Polgárdinál (ATV)
Halálos vasúti baleset történt Polgárdinál, ahol személyautó gyorsvonattal ütközött. A gépkocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrségi honlapon.
dec. 7
10:42
Halálra késelte kisfiát egy füzesabonyi férfi (ATV)
A férfi a nyílt utcán először a fiát, majd saját magát is többször megszúrta. A hatéves gyerek a kórházban vesztette életét.
dec. 7
11:00
Roham indult az ingyenes készpénzfelvételért (Alternatív Energia)
Az ügyfelek azonban nem tudják, mi a teendő, ha egy számlához többen is hozzáférnek.
dec. 7
11:00
Több megyében és a fővárosban másodfokú riasztást adtak ki (ATV)
Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye teljes területére, Fejér és Pest megye több járására valamint Budapestre másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a várható viharos erősségű szél miatt. A következő órákban a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.
dec. 7
11:02
A Xavér erősebb, mint a Hamburgban háromszáz ember halálát okozó vihar (ATV)
Heten haltak meg az elmúlt évek legerősebb viharában. Xavér eddig négy országban gyilkolt. A pusztító szél átlagosan százhúsz-száznegyven kilométer per órás sebességgel dühöng, Skóciában azonban mértek kétszázharminc kilométer per órához közeli értéket is. Az ítéletidő komoly gazdasági károkat is okozott, a közlekedés több helyen leállt. Európa északi részén gondot okoz a havazás is.
dec. 7
11:18
Újabb kézcsókkal sült fel Orbán (Alternatív Energia)
Böjte Csaba édesanyja időben elhúzta a kezét a csók elől.
dec. 7
11:19
Putyin és Janukovics végül nem jutott dűlőre (ATV)
Moszkva és Kijev nem tudott megállapodásra jutni az orosz gáz árának csökkentéséről - közölte szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
dec. 7
11:21
Vasárnaptól újból lehet jegyeket venni a foci VB-re (ATV)
Vasárnap indul a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokságra szóló jegyek árusításának második szakasza.
dec. 7
11:36
Havazás - Az M1-es autópályán csaknem hétkilométeres volt a torlódás (Alternatív Energia)
Ismét lehet közlekedni a sztrádán.
dec. 7
11:36
Ismét járható az M1-es autópálya (ATV)
Ismét mindkét irányában akadálytanul lehet közlekedni az M1-es autópályán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton délelőtt Facebook-oldalán.
dec. 7
11:38
Román külügyminiszter: Románia nem fog térden állva koldulni, hogy felvegyék a schengeni övezetbe (Alternatív Energia)
Egyes tagországok ellenkezése miatt nem került napirendre Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának kérdése.
dec. 7
11:38
A műtőben vérzett el egy férfi (ATV)
Egy rutinoperációra feküdt be a borsodi kórházba egy férfi, ahol a műtét után elvérzett az intenzív osztályon.
dec. 7
11:54
Fidesz: vizsgálja ki bizottság a lehallgatásokat (Infostart)
A parlament elé terjesztette az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését a Fidesz, csatolva a szükséges számú aláírást.
dec. 7
11:54
Ungváryt bepereli az alkotmánybíró (ATV)
Kiss László alkotmánybíró büntető- és polgári pert is indít Ungváry Krisztiánnal szemben, mert szerinte a történész a sajtónak eljuttatott közleményében gyakorlatilag azt állította, hogy a strasbourgi bíróság keddi ítéletével megerősítette volna az "ügynöki" múltját - írja a hvg.hu.
dec. 7
12:12
Feloldották az útzárat a 82-es úton (ATV)
Feloldották a baleset miatt elrendelt teljes útzárat a 82-es úton Zircnél - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
dec. 7
12:14
Józsa István: Fidesz-közeli cég jelenhetett meg a Welt 2000-et einstandolni (ATV)
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint egy jogállamban nem lehet kapcsolat egy NAV-ellenőrzés és egy állami vásárlási szándék között.
dec. 7
12:30
Lezsák Sándor vejének cége 122 millióért forgathatott (Alternatív Energia)
A 26 perces rövidfilmeken sikertörténetnek állítják be a 2,7 milliárd forintért felhúzott, 80 házból álló Ócsa melletti telepet.
dec. 7
12:32
Mind a 106 választókerületben állítanak jelöltet a szociáldemokraták (Alternatív Energia)
A párt januárban kongresszuson dönt majd a választási programról és a miniszterelnök-jelölt személyéről.
dec. 7
12:34
Májba fúródott a csontrögzítő kapocs - bíróság elé állhat az orvos (Alternatív Energia)
A kapcsot újabb műtéttel eltávolították a májából, azonban az asszony néhány hétre rá meghalt.
dec. 7
12:36
"Intenzív osztályon" a János kórház - Aláírásokat gyűjt az MSZP és az Együtt-PM (Alternatív Energia)
A kormányváltás után önálló szakrendelője lesz a XII. kerületnek és átszervezik a János kórházat.
dec. 7
12:48
Rákosival példálózik az MSZP (Metropol)
Az MSZP szerint a kormányváltás utáni jövedelemátcsoportosításra a Rákosi-kor óta nem volt példa.
dec. 7
12:48
MSZP: A Rákosi-kor óta nem volt ilyen mértékű jövedelemátcsoportosítás (Alternatív Energia)
Korózs Lajos az évszázad gazemberségének nevezte, amit „Orbán Viktor csinált az elmúlt három és fél évben”.
dec. 7
12:48
Schmuckéknak még nincs miniszterelnök-jelöltje (ATV)
Mind a 106 választókerületben állít jelöltet a Szocdemek - Magyar Szociáldemokraták Pártja - jelentette be a párt elnöke szombaton Szekszárdon, a Tolna megyei képviselőjelölteket bemutató sajtótájékoztatón.
dec. 7
12:50
Ingyen mozijegy Zuglóban a 18 éveseknek (ATV)
A zuglói önkormányzat két mozijegyet ajándékoz minden kerületi fiatalnak, aki 2013-ban töltötte be 18. életévét.
dec. 7
13:06
Soltész: több gyemeket fogadtak örökbe (Infostart)
Az örökbefogadások száma 2010 óta tizenöt százalékkal nőtt, remélhetőleg ez a szám tovább növekszik, és minél több gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
dec. 7
13:24
Közműmunkálat okozott dugót a belvárosban (Alternatív Energia)
Dugó alakult ki a Kossuth Lajos utcában.
dec. 7
13:25
Foci-VB: kiborultak az angolok (ATV)
"D for death", vagyis a halálcsoport - egyöntetűen ezzel az angol szójátékkal minősíti a szombati brit sajtó a D csoportot, amelybe Anglia a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztásának sorsolásán került, Olaszországgal, Uruguayjal és Costa Ricával együtt.
dec. 7
13:27
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy csecsemő a nagykovácsi balesetben (ATV)
Egy hat hónapos csecsemőt életveszélyes állapotban vittek kórházba a Pest megyei Nagykovácsiban szombat délelőtt történt baleset helyszínéről - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
dec. 7
13:42
UPC: nincs országos központi probléma (Infostart)
Nincs országos központi probléma a UPC-nél; pénteken este egy rövidebb időszakban gond volt a DNS-szerverekkel, de azóta nincs központi hiba - mondta Szűcs László, a UPC kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-nek.
dec. 7
13:42
Így akarja kifehéríteni a magyar gazdaságot a pártelnök (ATV)
A szociális után most egy újabb kártyát vezetne be Monok volt polgármestere, az Összefogás Párt elnöke. Szepessy Zsolt szerint, ha az emberek egy kártyán gyűjtenék vásárlásaik után az ÁFA összegét, akkor azzal fehéredne a gazdaság.
dec. 7
13:44
Ipsos: Budapesten veszítene a Fidesz (ATV)
Szeptemberben a fővárosban a Fideszre a választók 26 százaléka szavazott volna, a demokratikus ellenzékre pedig 31 százalék, októberben a kormánypárt erősödött Budapesten, novemberben viszont a Fideszre 25, míg az MSZP-re, az Együtt–PM szövetségre, illetve a Demokratikus Koalícióra összesen 29 százalék szavazott volna az Ipsos felmérései szerint.
dec. 7
14:00
Egy csecsemő életveszélyes sérüléseket szenvedett a nagykovácsi balesetben (Alternatív Energia)
A baleset legsúlyosabb sérültjét, egy hat hónapos kislányt már a helyszínen mesterségesen kellett lélegeztetni.
dec. 7
14:00
Snowden szívesen válaszol az európai képviselők kérdéseire (ATV)
Rendelkezésére áll az Európai Parlament (EP) polgári jogi bizottságának Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa, aki videofelvételen válaszol majd a EP-képviselők előre összeállított kérdéseire - közölte az EUObserver hírportál.
dec. 7
14:02
LMP: a kormány „fű alatt” akarja bővíteni a Paksi Atomerőművet (Alternatív Energia)
Szél Bernadett nemcsak a vizsgálatok elvégzését hiányolta, hanem azt is kifogásolta, hogy bár törvény írja elő, a kormány nem reagált az ombudsmani állásfoglalásra.
dec. 7
14:02
NAV: egy hétvége alatt kiderítették, igazat mond-e Horváth (ATV)
A volt NAV-os dolgozó vádjai után egy hétvége alatt lefolytatták a belső vizsgálatot, és semmi szabálytalanságot nem találtak.
dec. 7
14:04
Arató György: szabálytalan a Vizoviczki-ügy anyagainak kiszivárogtatása (ATV)
Kalmár Tamás ügyvédje szerint a felvétel alkalmas a tanúk befolyásolására, ezért panaszt is emel az ügyészség ellen.
dec. 7
14:18
Mindenütt állítanak jelöltet a szociáldemokraták (Infostart)
Mind a 106 választókerületben állít jelöltet a Szocdemek - Magyar Szociáldemokraták Pártja - jelentette be a párt elnöke szombaton Szekszárdon, a Tolna megyei képviselőjelölteket bemutató sajtótájékoztatón.
dec. 7
14:18
Leszakadt az 1-es villamos felsővezetéke (Alternatív Energia)

Keresés