Kétszobás gazdasági épület a család otthona; a villanyt és a gázt is lekapcsolták; reklámújságban nyomul a jobboldali propaganda; 72 órára elzárják, aki fát gyűjt; legfeljebb káposztás-paszulyra telik - csöppet sem rózsás a jövő Szabolcsban.
A Fideszben biztosak abban, hogy a Hoffmann Rózsát a felsőoktatás irányításában váltó Klinghammer István csak jobb lehet, mint elődje. Az pár nap alatt kiderült, hogy megnyerőbb kommunikátor, az pedig pályafutásából látható, hogy az egyetemi szférához eleve jobban érthet, mint Hoffmann Rózsa, hiszen nemcsak egy nagy egyetem rektora volt, hanem egy időben vezette a rektori konferenciát. A Hetek…
A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozataira emlékeztek mintegy háromszázan szombat este Budapesten; a rendezvényen felszólalók hatékony állami fellépést szorgalmaztak a szélsőjobboldali csoportok ellen.
Magyarország jobban teljesít, mint korábban, és eredményesebb a válság kezelésében, mint a legtöbb európai ország - legalábbis Orbán Viktor szerint, aki tegnap tartotta meg tizenötödik évértékelő beszédét. A miniszterelnök, aki halk zongorakíséret mellett lépett a Millenáris Teátrumba, dicsérte a magyarokat, akik 2010-ben rájuk szavaztak, az ellenzéknek pedig azt üzente: "egy erős ország nem…
Az elmúlt hónapokban többször is sokkolták a világ közvéleményét az indiai nők ellen elkövetett tömeges nemi erőszakokról szóló beszámolók. Decemberben az egyik áldozat halálhíre tömegeket vitt az utcára, ám a tendencia nem állt meg. A legutóbbi, nagy nyilvánosságot kapott erőszakos cselekményben az áldozat egy 6 éves kislány, akit súlyos sérülésekkel péntek óta ápolnak egy újdelhi kórházban. Női…
A Budapesti Közlekedési Központ szerint idő előtti az ATV Híradó kérdése arról, hogy elvonnak-e további 7 milliárdot a BKV-tól a jövő évi üzleti tervben. Ez azt jelentené, hogy még a felajánlott 3 százalékos -a szakszervezetek szerint elfogadhatatlan mértékű - béremelésre sem lenne fedezet. Emiatt tegnap az érintettek sztrájkbizottságot alakítottak. A vezetők szerint az elégedetlenség és az…
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe enyhén növekedett a héten az előző heti csökkenés után, miközben a forgalom több mint 30 százalékkal esett.
Vasárnap az ország nagy részén alapvetően borongós, csapadékos idő várható: sok felé számíthatunk esőre, záporokra. A Duna széles sávjában és délkeleten élénk, olykor erős lesz a szél. Tovább enyhül az idő: keleten, délkeleten 10-15°C is lehet, míg nyugaton ennél jóval hűvösebb idő lesz.
Elpocsékolta a tehetségét, állítja a Heteknek adott interjújában Havas Henrik. Az ismert műsorvezető és író a közelmúltban túlélt súlyos betegség hatására sem zökkent ki „megfigyelői státuszából”, ami a kívülállónak sokszor közönyösségnek, cinizmusnak tűnik. Havas figyel a pápák üzeneteire, az örökkévalóság viszont nem nagyon hozza lázba, az „úgynevezett megtérések” pedig irritálják.
Megkezdődött Olaszországban a parlamenti választás vasárnap. A szavazók a második világháború utáni 17. parlament összetételéről határozhatnak, és 184 párt közül választhatnak. Olaszországban a hagyományosan magas részvétel további növelése érdekében 2006 óta két napig tart a szavazás.
Válaszolt Zsiga Marcell a Mentelmi Bizottság elnökének megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy a 40 millióért vásárolt házát miből vette és miért mulasztotta el ezt bevallani. A Blikk által indított vagyonnyilatkozati eljárás zárt tárgyalására hétfőre összehívta a mentelmi bizottság ülését Rubovszky György. A testület KDNP-s elnöke erről az ATV Tabu pénteki felvételén beszélt.
Nem lehet Magyarország energiafüggőségét teljesen megszüntetni – állítja az ATV Híradója által megkérdezett szakértő, aki azt is mondja, hogy az energiapiac nem az önállóság, hanem az együttműködés és a globalizáció felé tart. Orbán Viktor pénteki beszédében az ország energiafüggőségének megszüntetését, a magyar gazdaság fellendülését ígérte a következő húsz évre.
Az izraeli börtönök mintegy háromezer palesztin rabja kezdett éhségsztrájkba vasárnap, tiltakozásul az előző nap meghalt társuk miatt - közölte az izraeli közszolgálati rádió.
Nyolcvan kőkorallt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren egy román állampolgár csomagjában. Mivel az utas nem rendelkezett engedéllyel, a korallokat lefoglalták, és természetkárosítás miatt feljelentést tettek - közölte a hatóság vasárnap az MTI-vel.
Több száz ellenzéki tüntetett szombaton Caracasban hiteles tájékoztatást követelve Hugo Chávez államfő egészségi állapotáról. Az ellenzéki vezetők bírálták a kormányt a Chávez betegségét és gyógykezelését övező titoktartást miatt, mondván, a venezuelaiak azt akarják, hogy a kabinet nyíltabban kezelje az ügyet. "Azért jöttünk ide, hogy elmondjuk: a nép igazságot követel" - hangoztatta az…
A Dunaferr dolgozói maguk döntöttek arról, hogy nem tartanak hétfőn demonstrációt, a rendőrség semmilyen engedélyt nem vont vissza - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata vasárnap.
Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szerint Orbán Viktor kormányfő súlyosan félrevezeti az országot, amikor jó teljesítményekről, növekvő gazdaságról beszél, miközben a kabinet felélte az ország tartalékait és recesszió van.
Magyarország jobban teljesít, mint korábban, és eredményesebb a válság kezelésében, mint a legtöbb európai ország - legalábbis Orbán Viktor szerint, aki pénteken tartotta meg tizenötödik évértékelő beszédét. Most is elsősorban saját táborát igyekezett megszólítani, a több sebből is vérző szónoklattal. Heti elemzés.
Afganisztán keleti részén vasárnap három öngyilkos merényletben meghalt öt ember, többen megsebesültek, míg a fővárosban, Kabulban a biztonságiaknak sikerült ártalmatlanná tenniük egy terrortámadásra készülő férfit.
Orbán Viktor évértékelő beszédében már megint arcul csapta Magyarországot. Arcul csapta a munkanélkülieket, az utolsó tartalékaikat felélő, napról napra élő családokat, a túlélésért küzdő vállalkozókat, a kivéreztetett oktatás- és egészségügy kárvallottjait, a kilátástalanság elől külföldre menekülőket, és mindazokat, akik hittek benne.
A legutóbbi észak-koreai atomrobbantás miatt az Egyesült Államok új típusú radarberendezést akar szállítani Japánnak - jelentették vasárnap japán hírforrások.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon programja Európa legmagasabb személyijövedelemadó-kulcsát vezetné be Magyarországon, a 2009-es adórendszer visszaállításával pedig kétmillióan járnának rosszul.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon programja Európa legmagasabb személyijövedelemadó-kulcsát vezetné be Magyarországon, a 2009-es adórendszer visszaállításával pedig kétmillióan járnának rosszul.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény miatt az ombudsman. Az alapvető jogok biztosa szerint a jogszabály konkrét határidő helyett csak a tömegközlekedés akadálymentesítésének fokozatos megvalósítását írja elő.
Az MSZP szerint Orbán Viktor kormányfő súlyosan félrevezeti az országot, amikor jó teljesítményekről, növekvő gazdaságról beszél, miközben a kabinet felélte az ország tartalékait és recesszió van.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke elfogadhatatlannak nevezte vasárnapi közleményében, hogy a Közgép a becsült árnál csaknem 50 százalékkal drágább ajánlattal nyert el egy munkát az állami tulajdonú MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től.
Bajorország felsőoktatási intézményeiben a 2013. őszi szemesztertől kezdve megszűnik a tandíj - ilyen értelmű megállapodás született a tartományi kormányt adó pártok (CSU és FDP) hétvégi egyeztetésén.
Hétfő estig a Kárpát-medence időjárását az említett ciklon alakítja, marad a többnyire enyhe, borongós, csapadékos idő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Lőrincz Tamás, a 66 kg-os kategória londoni olimpiai ezüstérmese aranyérmet, a 96 kilósok között szereplő Kiss Balázs ezüstöt szerzett a kötöttfogású birkózók szombathelyi Golden Grand Prix-viadalának, a Magyar Nagydíjnak a zárónapján, vasárnap.
Japán tizenhat működőképes atomerőművének egyike sem felel meg a szigetország atomenergetikai hatósága által hozott biztonsági előírásoknak, ezért közeljövőbeli újraindításuk egyre valószínűtlenebb - írta az Aszahi Simbun japán napilap vasárnap.
Az Együtt 2014 gazdaságpolitikájában egyetlen szóval sem szerepel 48 százalékos szja-kulcs, és ilyen ki sem számolható belőle - hangsúlyozza a választói mozgalom vasárnapi közleményében.
A vágólovak exportjával foglalkozó magyar állatkereskedők egyelőre nem érezték meg az európai lóhúsbotrányt, egy uniós rendelet hazai alkalmazásának hiánya miatt azonban piacot vesztettek Olaszországban - mondta az InfoRádiónak egy zalaegerszegi vágóló-kereskedő. Németh Szilárd biztos abban, hogy magyar lóhús nem került nyugat-európai marhahús-készítményekbe.
A mordvinföldi főváros, Szaranszk lakosaként jegyezték be szombaton az orosz állampolgárságot január elején megszerző Gérard Depardieu-t, aki ebből az alkalomból ismét dicsérte az oroszországi demokráciát, önmagát pedig egy parasztvezérhez hasonlította.
A Klubrádió megmaradásáért tartott szimpátiatüntetést vasárnap délután Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél a Hadd Szóljon! Egyesület. A szervezők a többi közt tartós frekvenciajogosultságot követeltek a mintegy két éve ideiglenes engedélyekkel működő budapesti regionális rádiónak, emellett sürgették az elvesztett vidéki hálózat újjáépítését, valamint közösségi, vagyis ingyenes sugárzási…