A Kecskeméti Törvényszék illetékes bírói tanácsának határozata szerint meg kell ismételni a szavazást a bajai 32-es számú szavazókörben. Az MSZP és az Együtt-PM szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy csalt Baján. A Fidesz úgy véli, hogy a párt az újabb választáson is győzni fog.
Ismét teljes a bizonytalanság Olaszországban, miután Silvio Berlusconi visszahívta pártja, a jobbközép Szabadság Népe minisztereit a kormányból, és ezzel kormányválságot idézett elő.
A mostani vasárnap volt az utolsó a Vidám Park 175 éves történetében, helyére a Fővárosi Állat- és Növénykert költözik. A tervek szerint a magyar népmeséket idéző mese- és szubtrópusi élményparkot építenek. A park bezárásáról tavaly novemberben döntött a Fővárosi Közgyűlés.
A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjának létrehozására tett javaslatot a parlamentnek vasárnap benyújtott törvényjavaslatában Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.
A Fidesz által felmondott "szolidaritási szerződés" újrakötését ígérte Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője vasárnap Budapesten, a Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes demonstrációján, ahol aktivisták lelepleztek, majd ledöntöttek egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló szobrot.
Az állami tulajdonú MVM-nek is nonprofit módon kell majd szolgáltatnia a lakosságnak - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter. Keddtől a forgalmazó által visszaigazolt megrendelésre is szükségük lesz a pénztárgép-cserére kötelezetteknek. Ausztriában egy magyar állampolgár meghalt egy közúti balesetben.