2013. szeptember 5. csütörtök

szept. 5
4:54
„Idióta vagyok” Szokatlan ítélet a részeges rendőrfenyegetőnek (ATV)
Szokatlan ítélet született egy amerikai bíróságon. Egy férfinak egy hétig olyan táblával a nyakában kell állnia a rendőrség előtt, amin idiótának nevezi magát. A férfi azért kapta a büntetést, mert részegen megfenyegette a rendőröket.
szept. 5
5:12
Kik felelnek a közlekedési káoszért? (Alternatív Energia)
Mióta becsöngettek, szinte lehetetlen autóval közlekedni a fővárosban, de mintha természeti csapás volna, a felelősökről alig esik szó. Holott nyilvánvaló szakmai hibák és konkrét politikai szándék magyarázza a káoszt. Abszurd, hogy a Petőfi hídon és az Erzsébet híd pesti hídfőjénél egyszerre korlátozzák a forgalmat, amiként az is nyilvánvalóvá vált: a nagykörúti lámpákat sem állították be jól.
szept. 5
5:12
Adócsalót kerestek: fegyverraktárra lelt a NAV (ATV)
Felgöngyölítették Magyarország történetének egyik legnagyobb szabású bűncselekményét. Tízezer embert károsított meg és több milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, melynek tagjaira kedden csapott le az adóhivatal és a rendőrség. Az országos razziában 14 megyében, 320 helyszínen ütöttek rajta a tagokon.
szept. 5
5:14
Másodfokon folytatódik Hunvaldék pere (Alternatív Energia)
A Hunvald-per fő vádlottjai esetében az őket részben felmentő első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozta a bíróságnak az ügyészségi fellebbezés a ma, Szegeden kezdődő másodfokú eljárásban. A legtöbb vádpontban az ügyészség kudarcát hozó, 24 terheltet felvonultató perben több vádlott esetében súlyosabb büntetés kiszabását kéri a vádhatóság.
szept. 5
5:30
Milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet (Alternatív Energia)
Tízezer embert károsított meg és több milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség munkatársai. Az országos rajtaütésben 14 megyében, 320 helyszínen vettek részt nagyjából ezren.
szept. 5
5:32
A fűtött hűtő sokba kerül (Alternatív Energia)
Megeshet, hogy hűtőszekrényünk egyszerre hűt és fűt, ami elég sokba kerül. Ez akkor következhet be, ha a hűtő belső világítását kapcsolgató műanyag érintkezők kezdenek kopni, vagy valami kilazul és a belső lámpa állandóan világít. És még csak nem is tudunk róla, mert a csukott ajtó mögött történik.
szept. 5
5:34
Tüntetés: "lakhatást, ne zaklatást" (Alternatív Energia)
Tiltakozó akciót tartottak a Város Mindenkié csoport aktivistái tegnap a fedél nélküliek kriminalizálásában "úttörő" szerepet vállalt XVII. kerületi önkormányzat előtt.
szept. 5
5:36
A nő nem hatalomra vágyik (Alternatív Energia)
"Figyeljünk az érzéseinkre, figyeljünk önmagunkra!" - vezényli a tréner a légzőgyakorlatot. Az ingyenes, jobb agyféltekés rajztanfolyamot zömében cigány közmunkások részére szervezte a mátraverebélyi önkormányzat. A speciális önbizalom növelő tréning egyike az eretnek ötleteknek, melyeket a három éve megválasztott polgármester, Seres Mária hozott a nógrádi faluba.
szept. 5
5:38
Levetethető a náci jelkép (Alternatív Energia)
Eltávolíthatók a náci jelképek a Verőcén állomásozó hajójáról annak a hajósnak, aki lapunkak arra hivatkozott, hogy egyenesen Orbán Viktor tiszteletére rakta ki a német birodalmi zászlót, valamint az auschwitzi haláltábor bejáratára utaló "Arbeit macht frei!" feliratot.
szept. 5
5:40
Évekig nálunk marad a körözött ukrán? (Alternatív Energia)
Állítólag a Julija Timosenko volt miniszterelnök elleni újabb büntetőeljáráshoz akarják felhasználni Ukrajnában azt az ukrán politikust, volt képviselőt, Olekszandr Sepelevet, akit a közelmúltban Magyarországon fogtak el az Interpol segítségével.
szept. 5
6:06
Az idei nyár 1901 óta a tizedik legmelegebb (Infostart)
Az országos átlagban hozzávetőleg 1,5 Celsius-fokkal melegebb volt a megszokottnál, ezzel 1901 óta az idei a tizedik legmelegebb az idei nyár, amely kiemelkedően napfényes is volt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére.
szept. 5
6:42
"Sunyi technikával veszik ki az emberek zsebéből a pénzt" (ATV)
Több mint száz helyszínen szervez a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot a következő hetekben a Fidesz. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő szerint a fórumokra szóló meghívót az a 2 és fél millió ember kapja majd meg, akik az elmúlt időszakban aláírták a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtő ívet. Az akció tízmillió forintba kerül, a költség a Fidesz büdzséjét terheli. Az MSZP szerint a…
szept. 5
6:44
Amerikai tábornok: megnyerehető az afganisztáni háború (ATV)
A jelenlegi körülmények alkalmasak arra, hogy a kormányerők legyőzzék a tálibokat és megnyerjék a háborút Afganisztánban, még annak ellenére is, hogy a lázadók hetente 50-100 afgán katonával végeznek - közölte szerdán Mark Milley altábornagy, a második legmagasabb rangú, Afganisztánban szolgáló amerikai katonai vezető.
szept. 5
6:46
Ez volt a 10. legmelegebb nyár 1901 óta (ATV)
Az idei nyáron 32 hőségnap, és 68 igazi nyári nap volt - mindkét adat magasabb a megszokottnál. A korábbi évekhez képest a legszembetűnőbb különbség ugyanakkor a forró napok számában volt: az idén nyolc olyan nap volt, amikor a hőmérsékleti maximum elérte vagy meghaladta a 35 fokot, míg a harmincéves átlag mindössze egyetlen nap.
szept. 5
6:48
Eltűnt a pedofíliával vádolt pápai nuncius (ATV)
Visszahívták a Dominikai Köztársaság pápai nunciusát, miután felmerült ellene a pedofília vádja. Josef Wesolowski hollétéről azonban egyelőre semmit sem lehet tudni.
szept. 5
6:50
Törvényi tilalom alá esne a Tormay Cécile köz (ATV)
Tormay Cécile írónő antiszemitának és fasisztának vallotta magát, ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében - áll a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (MTA-BTK) állásfoglalásában, amelyet a Mandiner portál szerdán tett közzé.
szept. 5
7:00
Ezrek tüntettek Obama ellen Stockholmban (ATV)
Az amerikai hatóságok által folytatott titkos adatgyűjtés miatt tüntettek több ezren szerda este Stockholmban, Barack Obama amerikai elnök látogatása alkalmából.
szept. 5
7:02
Lövöldözés: erőszakkal leborotválták a halálra ítélt amerikai katona szakállát (ATV)
Erőszakkal leborotválták a Fort Hood-i lövöldözésért nemrégiben halálra ítélt katonai pszichiáter szakállát - közölte szerdai sajtójelentések szerint az amerikai hadsereg szóvivője.
szept. 5
7:04
VB-selejtező: pótselejtezőt érhet a románok elleni győzelem (ATV)
A románok elleni bukaresti győzelem valószínűleg pótselejtezőt ér, míg a vereség nagy eséllyel a világbajnokságtól való távolmaradást jelentené a magyar labdarúgó-válogatott számára.
szept. 5
7:18
Hunvald-ügy - Kezdődik a másodfokú tárgyalás (Infostart)
A Szegedi Ítélőtáblán ma kezdődik a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalása.
szept. 5
7:18
Tapasztalat nem számít, piacgazdaság kihúzva (ATV)
Átalakult, állami lett a tankönyvterjesztés. Szólnak az új rendszer mellett és ellen is érvek: korábbi terjesztő cégek bezárhatnak, más munkahelyek viszont megmaradhatnak, az iskoláknak nem kell pénzzel foglalkozniuk, de a tankönyvfelelősök alacsonyabb jövedelem-kiegészítéshez jutnak. Egy korábbi terjesztő szerint a pályázati rendszer több érdekességgel is szolgál: előfordult például, hogy a…
szept. 5
7:20
Szíria: a világ egyik legszínesebb, de legveszélyesebb országa (ATV)
Ősi értékeket őrző városok, termékeny földek, magas hegycsúcsok, világörökségi helyszínek. Az idilli színfalak mögött azonban politikai csatározások, konfliktusok és fenyegetettség érzése tölti be a mindennapokat Szíriában.
szept. 5
7:36
Ezermilliárd forintnyi adó után kutat a NAV (Metropol)
Sosem volt még ilyen magas a folyamatban levő végrehajtások száma.
szept. 5
7:36
Az idei nyár 1901 óta a tizedik legmelegebb (Alternatív Energia)
Az országos átlagban hozzávetőleg 1,5 Celsius-fokkal melegebb volt a megszokottnál, ezzel 1901 óta az idei a tizedik legmelegebb az idei nyár, amely kiemelkedően napfényes is volt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
szept. 5
7:36
Hunvald-ügy: új eljárást szeretne az ügyész (ATV)
Az ügyész a másodfokú eljárásban érintett 12 vádlott többsége esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta megalapozatlanság miatt a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán, amely csütörtök délelőtt kezdődött meg a Szegedi Ítélőtáblán.
szept. 5
7:38
Nagyon nagy erő az emberiesség (Metropol)
Lapunknak nyilatkozott Tadateru Konoé, a Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezetei Nemzetközi Szövetségének elnöke.
szept. 5
7:54
Vb-selejtezők - Olaszország és Németország a részvétel küszöbére érhet (Infostart)
A román-magyaron kívül további 25 mérkőzést rendeznek pénteken és szombaton a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatában.
szept. 5
7:54
Kerry: nem maradhatunk csendben a vegyi támadás után (ATV)
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága 10:7 arányban megszavazta a Szíria elleni katonai akciót. Arab országok fizetnék Asszad megdöntését is, de ez nem szerepel Amerika terveiben.
szept. 5
8:12
Kezdődik a G20: Obama és Putyin beszélni fog Szíriáról? (ATV)
A Szíria ellen tervezett katonai csapás és a feszültté vált orosz-amerikai viszony árnyékában kezdődik csütörtökön Szentpétervárott a G20-csoport állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója.
szept. 5
8:30
Szabó: "a fideszes maffiakormány megszállta a Pető Intézetet" (ATV)
A szívtelenség netovábbja, hogy stadionokra 10 milliárdok jutnak, a Pető Intézettel pedig nem foglalkozik a kormány – ezt Szabó Tímea mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 5
8:48
A mulasztók ügyeit októberben kaphatja meg az adóhivatal - lapszemle (Infostart)
A vállalkozói szféra számos szereplőjétől eddig nem érkezett meg az ötezer forintos hozzájárulás - írja a Magyar Nemzet.
szept. 5
8:48
A fő cél, hogy az üres kirakatok újra élettel teljenek meg (Metropol)
Nyolc kerületben indul el ősszel az a fővárosi mintaprojekt, amelynek az üres üzlethelyiségek, elhanyagolt kirakatok helyzetének rendezése a célja.
szept. 5
8:48
40 év után bocsánatot kértek a diktatúra áldozataitól (ATV)
Négy évtizeddel a hírhedt diktátor, Augusto Pinochet hatalomra jutása után a chilei bírók bocsánatot kértek a Pinochet-rezsim áldozataitól.
szept. 5
8:50
Rezsicsökkentés és menesztések a Fidesz-frakcióülésen (ATV)
A Fidesz-KDNP háromnapos évadnyitó frakcióülése szerda este kezdődött, csütörtök délután bejelentették, hogy kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt, a fűtési szezon kezdetével pedig 11,1 százalékkal csökken a rezsidíj.
szept. 5
9:24
Az utolsó hónap a Vidám Parkban (Metropol)
Szeptember 30-án végleg bezár a Városliget 175 éves nevezetessége.
szept. 5
9:26
Menesztett öt választókerületi elnököt a Fidesz (Metropol)
Kósa Lajos szerint a párt választókerületi elnöki posztjain nem lehet elfogadni a rossz teljesítményt.
szept. 5
9:42
Ismét támad a parlagfű (Infostart)
Az ország nagy részén emelkedett a parlagfű pollenkoncentrációja, továbbra is a Tiszántúlon a legrosszabb a helyzet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök reggel.
szept. 5
9:42
Tízmilliárdok repkedtek: őket igazolták le az elmúlt napokban (ATV)
Több nagy sztár is csapatot váltott az európai topligákban. Gareth Bale valószínűleg minden idők legdrágább igazolása lett, de nem csekély az az 50 millió euró sem, amit Mesut Özilért fizetett az Arsenal.
szept. 5
9:44
Századvég: tovább növelte előnyét a Fidesz (ATV)
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásának eredménye szerint a Fidesz–KDNP az elmúlt időszakban tovább tudta növelni előnyét az ellenzéki pártokkal szemben. A választási aktivitás a mérés szerint kissé emelkedett.
szept. 5
10:00
Aknagránátot találtak az egyetemen (Infostart)
Lezárták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) K épülete körüli udvart. Tóth István, az intézmény rendészeti vezetője azt közölte, hogy aknagránátot találtak - közölte a BME a Facebook-oldalán csütörtök délelőtt.
szept. 5
10:00
Aknagránátot találtak a műegyetemen (Metropol)
Lezárták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) K épülete körüli udvart. Tóth István, az intézmény rendészeti vezetője azt közölte, hogy aknagránátot találtak.
szept. 5
10:18
Századvég: tovább erősödtek a kormánypártok (Infostart)
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásának eredménye szerint a Fidesz-KDNP az elmúlt időszakban tovább tudta növelni előnyét az ellenzéki pártokkal szemben. A választási aktivitás a mérés szerint kissé emelkedett.
szept. 5
10:20
Lánczi: A tőkehiány élezi viszonyunkat az EU-val (Infostart)
A jelenlegi gazdasági helyzetben nem meglepő, ha az egyes tagországok, így Magyarország és az Európai Unió viszonya feszültté válik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke. Hozzátette: az lenne a csoda, ha nem éleződne ki a viszony az EU és Magyarország között.
szept. 5
10:36
MSZP: Hol a Dunaferrnek ígért ajánlat? (Alternatív Energia)
Varga Mihály azt ígérte: a kormány egy héten belül ajánlatot tesz a Dunaferr vezetésének a vasmű dolgozóinak megmentése érdekében. Ez volt három hete. Ajánlat, pláne megoldás azóta sincs, lett viszont Czomba Sándorból úgynevezett kapcsolattartó - olvasható az MSZP közleményében.
szept. 5
10:36
„Magyarország külföldön keres új szavazókat” (ATV)
A Magyarországról szóló cikkeket szemléztük röviden a világ főbb sajtóorgánumaiban.
szept. 5
10:38
Gyurcsány: minden lépésemet követték Felcsúton (ATV)
„Felcsútra látogattam tegnap. Egy kisfilmet készítünk, ehhez vettünk fel pár snittet”- közölte Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.
szept. 5
10:54
Hunvald-ügy - Az ügyész több elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte (Infostart)
Az ügyész a másodfokú eljárásban érintett 12 vádlott többsége esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta megalapozatlanság miatt a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán, amely csütörtök délelőtt kezdődött meg a Szegedi Ítélőtáblán.
szept. 5
10:54
Hunvald-ügy: felmentést javasolnak (Metropol)
A volt erzsébetvárosi polgármestert 2012. február 24-én első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
szept. 5
10:54
Negyedik napja tart a káosz az iskolákban (Alternatív Energia)
Szinte alig van olyan iskola, ahonnan ne érkezett volna hír problémákról az iskolakezdéssel kapcsolatban. Az állandó változások miatt van, ahol nincs még órarend, máshol az ingyenes tankönyvekre jogosult gyerekek maradtak tanszer nélkül. A XVI. kerületi Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola leváltott igazgatóját a bíróság jogerősen is visszahelyezte a posztjára, ám az állami…
szept. 5
10:54
Otthagyta az Asszad-rezsimet a volt védelmi miniszter (ATV)
Ali Habib tábornok, Szíria volt védelmi minisztere megszökött Damaszkuszból és jelenleg Törökországban tartózkodik – számolt be a Szíriai Nemzeti Tanács egyik tagja a Reuters hírügynökségnek szerdán. Ali Habib az elmúlt két évben lényegében házi őrizetben volt, mert ellenezte, hogy Basár el-Asszad erőszakot vetett be a tüntetések leverése érdekében.

Keresés