Az elmúlt 24 órában hat ukrán katona elesett és 18 megsebesült oroszbarát szakadárok támadásaiban az ország keleti részén zajló harcok övezetében - közölte Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet (ATO) tájékoztató és elemző központjának szóvivője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján.
Rosszul időzített lépés volt a svájci jegybank részéről a frank euróval szembeni árfolyamküszöbének eltörlése – erről Madár István közgazdász beszélt az ATV Start pénteki adásában.
Egy órán keresztül állt a vonatforgalom a Budapest-Miskolc vasútvonalon, mert bontás közben pénteken berogyott a régi közúti felüljáró Hatvanban. Kora délutánig félórás késésekkel kell számolni - tájékoztatta a Mávinform pénteken az MTI-t.
Február 20-ig tartó összművészeti programsorozattal ünnepli a Pesti Vigadó átadásának 150 éves évfordulóját a Magyar Művészeti Akadémia - mondta az InfoRádióban a Pesti Vigadó kommunikációs vezetője. Lesti Árpád elmondta: Kemény Henrik-kiállítás mellett Liszt-hangversenyek és Lázár Kati Jászai Mari-estje is színesíti az eseménysorozatot.
A PM-et a párt egyik informátora arról tájékoztatta, hogy 2013 májusában egy üzemzavar nyomán körülbelül hatvanezer liter bóros víz folyt el a paksi erőműben - közölte az MTI-vel Jávor Benedek pénteken, hozzátéve: hivatalos érdeklődésére az illetékesek lényegében megerősítették az információt, de tájékoztatásuk szerint nem jutott ki sugárszennyezett anyag a területről. Az EP-képviselő szerint az…
Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen – jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken a szervezet elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Kijevi jelentések szerint hat katona esett el egy nap alatt Kelet-Ukrajnában, előző nap a donyecki nemzetközi repülőtéren két ukrán katona halt meg, miután szakadárok orosz katonai segítséggel heves tüzérségi támadást és rohamot indítottak a légi kikötő elfoglalásáért.
Az állami támogatás mellett civil összefogást sürget Áder János köztársasági elnök a tavaly decemberi ónos eső és az azt követő jegesedés okozta erdőkárok enyhítésére. Az államfő azt kérte a közmédiától, fordítson kiemelt figyelmet e civil összefogásra.
Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen - jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken a szervezet elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Az M35-ös autópálya a 4-es főút csomópontjától az ondódi lehajtóig húzódó, 2,5 kilométeres szakaszának díjmentessé tételét kezdeményezi a kormánynál Debrecen polgármestere.
Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisét mutat be Árpád-házi Szent Margit emléknapjához kapcsolódóan vasárnap a margitszigeti domonkos kolostor romjainál - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) szerint ésszerű lenne, ha a középiskolásoknak és a középfokú oktatásban részt vevő diákoknak könyvesboltokban kellene átvenniük a tankönyveket.
A Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft.-t is átveszi a lengyelországi Praktiker áruházlánc után a svájci székhelyű stratégiai befektető, a Papag AG - tájékoztatta az MTI-t a BM Praktiker International GmbH csődgondnoka pénteken.
Jelentősen átalakul a villamosok közlekedése a Széll Kálmán tér felújítása miatt jövő hétfőtől - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Raif Badavira az iszlám megsértéséért novemberben tíz év börtönt és ezer korbácsütést szabtak ki, amit 20 héten keresztül terveztek végrehajtani ötvenesével. Az első 50-et már megkapta január elején, a börtönorvos azonban úgy találta, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a most pénteki megkorbácsolását.
Jelentősen átalakul a villamosok közlekedése a Széll Kálmán tér felújítása miatt jövő hétfőtől - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Németországban a lakosság többsége szerint a muzulmán vallás nem fenyegeti a demokratikus berendezkedést, a félelem az iszlamista terrortól viszont erősödött a párizsi vérengzés óta - mutatta ki a ZDF országos közszolgálati televízió pénteken ismertetett felmérése.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állította pénteken, hogy Kijev katonai készülődése aláássa a kelet-ukrajnai tűzszünetről kötött minszki megállapodás szellemiségét és a benne foglaltakat.
A német és a magyar álláspont betűre megegyezik az Oroszország elleni szankciók ügyében, de Budapest határozottabban tudja képviselni a szankciókkal szemben kritikus álláspontot, mint Berlin. Ezt Szájer József fideszes EP-képviselő mondta az ATV Szabad szemmel című műsorának felvételén pénteken. A műsort vasárnap 19.15-kor láthatják az ATV-n.
Sikeresnek és fontosnak értékelte a most véget ért hittani bizottsági elnöki találkozót Erdő Péter. A bíboros az InfoRádiónak nyilatkozva a párizsi vérengzés kapcsán azt is hangsúlyozta: az iszlám esetében sem vallási, hanem társadalmi a konfliktus.
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze előzetes vizsgálatot kezdett pénteken a palesztin területeken elkövetett, feltételezhetően háborús bűncselekmények ügyében.
Az ügyészségi indítvány ellenére nem került előzetes letartóztatásba, hanem lakhelyelhagyási tilalommal sújtotta a bíróság pénteken azt a férfit, aki csütörtökön Zalaegerszegen autójával menekülni próbált a rendőrök elől, de a kocsira leadott hat lövés sem állította meg.
A Fidesz-frakció szerint a gazdasági, "megélhetési" bevándorlás mindenképpen negatív, nem támogatandó jelenség - közölte a kormánypárti képviselőcsoport szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.