2017. december 31. vasárnap

dec. 31
5:00
Riasztották a honvédség Gripen vadászgépeit egy utasszállító repülőgép miatt (GazdaságPortál)
Riasztották a honvédség Gripen vadászgépeit szombat délelőtt, miután egy Boeing 748 típusú utasszállító repülőgép Magyarország légteréhez közeledve nem létesített kapcsolatot időben a polgári légi irányítással. A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette: az Egyesült Államokból Bahreinbe tartó utasszállító 10 óra 29 pe
dec. 31
5:18
Nyugdíjemelés: mennyit fognak ebből érezni az érintettek? (ATV)
A választások tétje az is, hogy meg tudjuk-e védeni a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat – ezt Rétvári Bence mondta. A miniszterhelyettes kérdésünkre válaszolva egyértelművé tette, hogy nyugdíjplafon továbbra sem lesz és a nyugdíjszámítás módja sem változik. Az MSZP politikusa szerint viszont ez a nyugdíjrendszer igazságtalan, a jövedelmi különbségek a
dec. 31
6:24
Gyurcsány: mi a fenét kéne csinálnunk, hogy 2032-ben is legyen nyugdíj? (ATV)
Azt remélem, hogy 2018-ban egy kétszámjegyű párt lesz a DK, egy közepes párt. A megállapodás az MSZP-vel ad okot az optimizmusra, mert a 106 körzetben nem indítunk egymás ellen jelöltet, és elfogadták a partnereink, hogy több választót hoz, ha a sokszínű ellenzéki világ több pártjára lehet szavazni – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gyur
dec. 31
7:06
Jól gondolja meg, hogy most elutazik-e New Yorkba (ATV)
Regisztrációra kéri a New Yorkba utazókat a főkonzulátus. Az utóbbi időben ugyanis több terrorcselekmény is történt az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb városában .
dec. 31
7:06
Itt szilvesztereznek a leggazdagabb magyarok: mutatjuk az árakat, helyszíneket (Pénzcentrum)
Nem kell már kiruccanni külföldre, ha igazi luxusszilveszteren szeretnénk részt venni. Az ötcsillagos budapesti szállodák és a Michelin-csillagos éttermek jóvoltából itthon is akad bőségesen olyan helyszín, ahol közel egyhavi fizetést...
dec. 31
7:36
Így közlekedhetsz szilveszterkor, sok a változás (GazdaságPortál)
Változik a közösségi közlekedési rend az év utolsó napján: ma éjjel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sűríti az éjszakai járatokat, a MÁV pedig több kocsival indítja az InterCity vonatokat. A BKK közleménye szerint szilveszter éjszaka az előző évektől eltérően a 2-es, a 3-as és a 4-es metró utolsó szerelvénye éjjel 1 órakor indul a végállomások
dec. 31
8:06
Kifigyelte az időseket a csaló, 30 milliót lopott (ATV)
Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség arra a szlovák férfira, aki közel száz idős embert csapott be és rabolt ki több magyar megyében is. Különböző szolgáltatók munkatársának adta ki magát, így jutott be lakásokba, ahol elterelte a tulajdonos figyelmét, majd kifosztotta a gyanútlan időseket. Összesen 30 millió forintot zsákmányolt.
dec. 31
8:06
Kabinetiroda: a letelepedési kötvény befektetési ügy (HírTV)
Dömötör Csaba szerint az „elmúltnyolcév” miatt volt szükség a konstrukcióra.
dec. 31
8:27
Változik a tömegközlekedés szilveszterkor (hirado.hu)
A (BKK) sűríti az éjszakai járatokat, a MÁV pedig több kocsival indítja az InterCity vonatokat.
dec. 31
8:30
Válasz helyett csak kioktatást kapott Hadházy (HírTV)
Arról érdeklődött, mikor tekintheti meg a visszaküldött ívekről szóló postai nyilvántartásokat.
dec. 31
8:36
Jégkorong Erste Liga - Az Újpest nyert, a Ferencváros kikapott (Alternatív Energia)
Az FTC a kilencedik percben már 3-0-s hátrányban volt az előző két idényben döntős MAC otthonában.
dec. 31
8:38
Szilveszteri közlekedés - Merre, hogyan, mivel (Alternatív Energia)
A metró utolsó szerelvénye éjjel 1 órakor indul.
dec. 31
8:45
Így gyászol Tapolca a tragikus haláleset után (Infostart)
Tapolca gyászol: két szilveszteri esemény elmarad Szalay Gyöngyi szombati halála miatt.
dec. 31
8:45
Duplájára nő a pedofilok büntetése jövőre (hirado.hu)
A gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények büntetése 20 évre emelkedik.
dec. 31
8:46
Közölte a BKK: így változik meg ma a menetrend (Ripost)
Az év utolsó napján megváltozik a közlekedés rendje.
dec. 31
8:48
Idén is tart a kutyások és petárdások háborúja! (Ripost)
Petárdások és kutyások, kisgyerekesek és autótulajdonosok háborúja kezdődött el a két ünnep között.
dec. 31
8:48
Erre szüksége lesz: Így tud majd hazajutni az éjjel (ATV)
Változik a közlekedési rend az év utolsó napján: ma éjjel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sűríti az éjszakai járatokat, a MÁV pedig több kocsival indítja az InterCity vonatokat.
dec. 31
8:48
Motorsport aréna épülhet Nyíregyházán (HírTV)
Emellett 10 milliárdért futballstadion is épül a megyeszékhelyen.
dec. 31
9:06
Elképesztő, mennyit költenek szilveszteri virslire a magyarok (Pénzcentrum)
Tavaly decemberben rekordmennyiségű, közel négyezer tonna virsli fogyott a kiskereskedelemben, ami értékben 2 százalékos növekedés 2015 decemberéhez képest. Ezzel a virsli decemberi értékbeli eladása közelít a négy és félmilliárdhoz...
dec. 31
9:24
Rétvári állítja: nem közpénzből osztott krumplit (HírTV)
Azt azonban továbbra sem árulja el, honnan volt a szétosztott burgonya.
dec. 31
9:39
Végre: jó hírek az autósoknak (Infostart)
Autópályadíj-kedvezmény, utólagos matricavásárlási lehetőség, hosszabb türelmi idő - csak néhány a jövő évi változások közül.
dec. 31
9:39
Változik a tömegközlekedés: így tud hazajutni majd éjjel (Blikk)
Változik a közösségi közlekedési rend az év utolsó napján: ma éjjel a i Közlekedési Központ (BKK) sűríti az éjszakai járatokat, a MÁV pedig több kocsival indítja az InterCity vonatokat.
dec. 31
9:42
Eltűnt a kormány-konferencia programja, hm... (Alternatív Energia)
A meghívottak személye miatt a nemzetközi hírfolyamba is bekerülő konferenciát Schmidt Mária közalapítványa szervezi.
dec. 31
9:48
Mi lett vele? Kilenc éve keresi családja az eltűnt magyar fiút (Ripost)
Dávid családja nem adja fel a reményt, hogy egyszer előkerül, vagy legalább megtudják, mi történt azon a szeptemberi napon.
dec. 31
9:54
700 milliót ad a kormány, hogy ott legyünk a világkiállításon (HírTV)
És ez még csak a projekt előkészítése.
dec. 31
9:57
Jó hír a bulizóknak: senki sem fagy meg ma éjjel (hirado.hu)
A karácsony roppant enyhe volt, elvégre tél derekán ritkán mérhetőek 10 fok feletti maximum értékek – ahogyan a héten tapasztalható, mennydörgéssel és villámlásokkal járó zivatarok is rendhagyónak számítottak.
dec. 31
10:06
Gulyás Gergely: Nem valószínű a "csúcsjavítás" '18-ban (ATV)
Nem zárja ki Gulyás Gergely, hogy csak egy hét lesz a parlamenti ülés februárban, ha Áder János a legkorábbra, április 8-ra írná ki a választást. A Fidesz frakcióvezetője állítja: az ÁSZ-vizsgálat pénzbírságának időzítése a Fidesznek árt, a Jobbiknak használ. Nem zárkózna el egy "értelmes vitától" Vona Gáborral sem. Arról, hogy Fidesz-győzelem eset
dec. 31
10:12
Az év utolsó napjaiban is bejött egy-két közbeszerzés Mészároséknak (HírTV)
Jövőre is lesz munka bőven: milliárdos megbízásokat nyert a felcsúti polgármester érdekköre.
dec. 31
10:15
Felborult egy utasokkal teli busz az M5-ösön Lajosmizsénél (Blikk)
Árokba hajtott és felborult egy autóbusz ma reggel az M5-ös autópályán, a tűzoltók már a helyszínen vannak.
dec. 31
10:15
Rétvári: nem közpénzből osztottam krumplit! (Alternatív Energia)
Elhisszük. Csak az a bibi, hogy továbbra sem árulja el, hogy akkor miből.
dec. 31
10:17
Újpalotán fogták el a többszörösen körözött férfit (Alternatív Energia)
Rövid autós-üldözés után került kézre.
dec. 31
10:27
Legyen résen, változik a közlekedés szilveszter éjjel! (Menedzsment Fórum)
Változik a közösségi közlekedési rend az év utolsó napján: ma éjjel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sűríti az éjszakai járatokat, a MÁV pedig több kocsival indítja az InterCity vonatokat.
dec. 31
10:30
Szigorodik a gyermekzaklatásért kiszabható büntetés (ATV)
Január 1-jétől a 12 év alatti gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények büntetési tétele 10-ről 20 évre emelkedik.
dec. 31
10:36
Felvonót terveznek a Kékesre (HírTV)
Egyelőre nem tudni, hogy a kormány mennyi pénzt szán a beruházásra, és azt sem, hogy mikorra lesz kész.
dec. 31
10:51
Itt a friss előrejelzés: ilyen időre számíthatunk holnaptól (Blikk)
Nem kell féljenek azok, akik nem bírják jól a hideg időt, meglehetősen enyhén indul majd a 2018-as év.
dec. 31
10:51
Dömötör: Magyarország erősödve vághat neki az új évnek (hirado.hu)
Január 1-jén ezúttal is több változás is életbe lép, a kormány pedig az elmúlt évekhez hasonlóan most is jó hírekről tud beszámolni.
dec. 31
11:06
Így változik a tömegközlekedés az év utolsó napján (HírTV)
Sűrűbben közlekednek a buszok, valamint a 4-es és a 6-os villamos is.
dec. 31
11:09
Eddigi legaktívabb évét zárja a mentőszolgálat (hirado.hu)
Sok szempontból a legsikeresebb évének nevezte 2017-et az OMSZ történetében a mentőszolgálat főigazgatója.
dec. 31
11:11
Szén-monoxid-mérgezés miatt került kórházba egy tiszafüredi család (hirado.hu)
Az öttagú családot vasárnap szállították kórházba.
dec. 31
11:21
Régi idők szilveszterei - Fotógaléria (Alternatív Energia)
A múltidéző felvételek tanúsága szerint az óév-búcsúztatás legfontosabb funkciója az öröm, a jókedv. Alaposan fel is kell töltekezni, hogy legyen belőle tartalék a ridegebb napokra.
dec. 31
11:27
Kutyavilág jön az állatokra (hirado.hu)
Kis túlzással élve, a házi kedvenceknek minden évben egyszer eljön az apokalipszis, amit a kevésbé szerencsések nem is biztos, hogy túlélnek. Pontosan ezért az állatmentők minden évben felhívják a figyelmet a felelős állattartás szabályaira.
dec. 31
11:42
Motorsportaréna épülhet Nyíregyházán (HírTV)
Emellett tízmilliárdért futballstadion is épül a megyeszékhelyen.
dec. 31
11:45
Hasznos tanácsok a szilveszteri tűzijátékozáshoz (hirado.hu)
A Híradó.hu összegyűjtötte, hogyan tudjuk az év végét biztonságosan túlélni, akkor is, ha éppen tűzijátékozni támadna kedvünk.
dec. 31
11:47
Szakértő: Messze a megoldás a migráció ügyében (hirado.hu)
A 2015-16-ban hatalmas vitát kiváltó döntés-előkészítések után az idei év nyugodtabb légkört hozott.
dec. 31
11:51
Veszélyben a magyarok (Infostart)
Az eddigi legaktívabb és sok szempontból legsikeresebb évének nevezte 2017-et az Országos Mentőszolgálat 69 éves történetében Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója vasárnap Budapesten. A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet a szilveszterhez kötődő veszélyekre.
dec. 31
11:54
Autópályás díjfizetés - Változások januártól (Alternatív Energia)
dec. 31
11:54
Dömötör: Magyarország erősödve vághat neki az új évnek (ATV)
Magyarország erősödve vághat neki az új évnek - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 31
11:56
Eltűnt a kormánykonferencia programja, hm... (Alternatív Energia)
A meghívottak személye miatt a nemzetközi hírfolyamba is bekerülő konferenciát Schmidt Mária közalapítványa szervezi.
dec. 31
11:58
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy öttagú család (Alternatív Energia)
Édesapa, édesanya és három gyerek került kórházba.
dec. 31
12:00
Kabinos felvonó épülhet a Kékesre (Alternatív Energia)
Azt nem tudni, hogy mennyi pénzt szánnak rá, és hogy mikor lesz kész.

Keresés