2017. december 8. péntek

dec. 8
0:03
A Jobbik elkezdett adományt gyűjteni (444.hu)
Magyarország második legnagyobb pártja ide jutott.
dec. 8
3:39
Őrület: templom falára festették fel a magyar polgármestert? – fotó (Blikk)
Örök időkig fennmarad az utókor számára Farkas Egon, a Nógrád megyei település független polgármesterének arcképe, legalábbis addig, amíg le nem kopik a falu templomában lévő freskó, amelynek egyik szereplőjében a település vezetőjét vélték a helyiek­ felfedezni.
dec. 8
4:48
Brüsszel sorozatlövést eresztett Magyarországra (GazdaságPortál)
A Fidesz szerint a Soros György befolyása alatt lévő Brüsszel sorozatlövést eresztett Magyarországra, a jogi eljárásokat már nyíltan a politikai zsarolás és nyomásgyakorlás eszközeként használják. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az Európai Bírósághoz fordult az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakas
dec. 8
5:15
Marian Cozma családja sem kapta még meg a kártérítést (ATV)
Jogilag nincs minden rendben itthon a kártérítési igények érvényesítése körül. Így fogalmazott Magyar György annak kapcsán, hogy kiderült: máig nem kapta meg az olaszliszkai lincselésben megölt tanár családja a nekik megítélt 46 millió forintot. Az ügyvéd szerint az államnak, vagy valamilyen alapítványnak kellene megelőlegeznie a jogerősen megítélt
dec. 8
5:21
Erőt adtak a bántalmazott nőknek (Alternatív Energia)
"Még sosem voltunk a gyerekekkel ilyen hosszú családi programon."
dec. 8
5:23
Olaszliszka - Reménytelen kártérítés (Alternatív Energia)
Szögi Lajos árvái és özvegye nem láttak semmit a 46 milliós kártérítésből.
dec. 8
5:25
Kámforrá vált „művész” - Keresik az ismert garázdát (Alternatív Energia)
Nevetséges ügyben tehetetlenkedik egy éve a budaörsi rendőrkapitányság.
dec. 8
6:00
Különleges, világrekorder szobor kerül a Corvin Sétányra (Infostart)
A világ legnagyobb és első kültéri Gömböc-formájú szobrát állítják fel december közepén a Corvin Sétányon, ahol a 4,5 méter magas, több mint négy tonnás, rozsdamentes acélból készült Corvin Gömböc a magyar leleményességnek állít emléket.
dec. 8
6:03
Két forinttal csökkent a gázolaj literenkénti ára, a benziné nem változott. (hirado.hu)
A csökkentéssel a gázolaj átlagára 367 forintra mérséklődött. A benzin ára legutóbb november 24-én változott, akkor 2 forinttal, 356 forintra csökkent, a gázolajé november 22-én 4 forinttal mérséklődött, 369 forintra.
dec. 8
6:05
Az utolsó élő elődöntőhöz érkezett a Fölszállott a páva (hirado.hu)
Az utolsó élő elődöntőhöz érkezett a Fölszállott a páva 5. évada: a Duna televízióban ma este 20 óra 15 perckor kezdődő műsorban kiderül, hogy melyik produkciók kerülhetnek még be a középdöntőbe.
dec. 8
6:12
Sötét családi titok miatt gyilkolhatta meg nejét a budakalászi férfi (Ripost)
A 60 éves férfiról 18 év elteltével derült ki, hogy megölte a feleségét. Feltehetően egy régi tragédiát nem tudott feldolgozni.
dec. 8
6:21
Tovább egyeztetnek a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új intézkedéscsomagról (hirado.hu)
Még az idén napirendre kerül a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán (vkf) a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő ellátásról szóló tervezet - tudta meg a Magyar Idők.
dec. 8
6:24
Heisler: Nőhet a terrorveszély, ha a trumpi útra lép a kormány (HírTV)
A Mazsihisz-elnök szerint azonban nincs félnivalónk.
dec. 8
6:30
Már nem kézbesít levélküldeményeket a posta (Infostart)
Rengeteg Erzsébet-utalványt és más küldeményt kell kézbesíteni, és nem győzik a postások, mert kevesen vannak - értesült az RTL Klub híradója.
dec. 8
6:33
Veresegyházi gyárban is leépít a General Electric (ATV)
A General Electric (GE) a veresegyházi gyárában foglalkoztatott munkavállalóinak majdnem 8 százalékát, közel 140 dolgozót érintő leépítést tervez - írta a Világgazdaság a pénteki lapszámában. Az amerikai cég előző nap bejelentett karcsúsítása világszerte 12 ezer dolgozót érint a vállalat energiatermelési üzletágában.
dec. 8
6:39
Jó hír az autósoknak: csökkent a gázolaj ára (Blikk)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
dec. 8
6:45
Feladta a Posta a küzdelmet a beérkező levelekkel (444.hu)
A túlterheltség miatt a küldemények helyett a postások csak értesítőket kézbesítenek a küldeményekről. Ne tőlem kérdezzék, hogy ebben mi a logika.
dec. 8
6:57
Ködre és esőre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (hirado.hu)
Az ország nagy részén kezdetben sok napsütésre számíthatunk, azonban a déli órákban északnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég.
dec. 8
7:00
Drasztikus leépítés jön (Infostart)
Az erőműviberendezés-gyártás világszerte rossz formában van, és Magyarországot is érinti a GE Poweren keresztül. A cég vezetősége tegnap a gyárban bejelentette: körülbelül 140 alkalmazottat érinthet a tervezett létszámcsökkentés - írja a Magyar Idők.
dec. 8
7:15
Konferencia a „kétféle” Soros Györgyről – VIDEÓ (hirado.hu)
A milliárdos 90-es évekbeli tevékenységét méltatták a Republikon Intézet Soros és Magyarország című konferenciáján.
dec. 8
7:15
Bojkottálja a Ripostot a leleplezett áruházlánc (Ripost)
Pánik tört ki a Pennynél a Ripost miatt! - adtuk hírül csütörtökön, és körbejártunk, vajon még mindig tiltólistán van-e az újságunk a Penny Marketnél. Azt láttuk, hogy már nem merték eldugni az újságot, de a megszokottól eltérően tették ki.
dec. 8
7:18
A kormány karácsonyi ajándékára várnak az egészségügyi dolgozók (Infostart)
A jövő heti kormányülésen születhet döntés az egészségügyben dolgozók karácsony előtti egyszeri bérjuttatásáról. A szakdolgozók fizetése pedig jó eséllyel már januártól emelkedhet jövő november helyett – tudta meg a Magyar Idők.
dec. 8
7:27
Tovább harcolnak egymással a vasutas szakszervezetek (ATV)
Korábban a VDSzSz Szolidaritás tett feljelentést a VDSzSz ellen. Szerintük a Gaskó István vezette szakszervezet nem tudott elszámolni nekik. Gaskó szerint a rendőrség már lezárta az ügyet, így kiderült, hogy ő nem követett el semmit. Ugyanakkor erről még hivatalos végzést nem kapott.
dec. 8
7:30
Dönthet a kormány a korkedvezményes nyugdíj újbóli bevezetéséről (Infostart)
Még az idén napirendre kerül a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő ellátásról szóló tervezet - tudta meg a Magyar Idők.
dec. 8
7:48
Orbán Viktor bevitte az Echo TV-be a Soros-tervet (Infostart)
Az Európai Parlament megtámadta Magyarországot -- mondta Orbán Viktor az Echo Tévében a brüsszeli törvényhozás LIBE-bizottságában rendezett meghallgatás után. A miniszterelnök szerint a Soros-terv létezik: magával is vitte a stúdióba.
dec. 8
7:51
Adományokat kér a Jobbik a túléléséhez (Blikk)
– Drámai felhívást tett közzé a Jobbik, miután az Állami Számvevőszék 663 millió forintos büntetést szabott ki a pártra, mert az év eleji plakátkampányában jóval listaár alatt szerződött egy Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó plakátcéggel. Szerintük ezzel ellehetetlenülhet a párt indulása a tavaszi választásokon.
dec. 8
7:51
Szigorítás várható a pedofília szankcionálásával kapcsolatban (hirado.hu)
A gyermekek védelme egyenlő a társadalom védelmével – szögezte le a Magyar Hírlapnak Selmeczi Gabriella a btk. pedofil bűncselekményekre vonatkozó szigorítása kapcsán. A Fidesz országgyűlési képviselője jelezte, a jövőben további szigorítások várhatók, és már vizsgálják, Nyugat-Európában hogyan tartják nyilván az elkövetőket.
dec. 8
7:51
Megtalálták VV Fanni titkos noteszát (ATV)
A gyanúsított férfi nem tagad, de nem árulja el, hol van a holttest. Most a lány naplóját találhatták meg a nyomozók.
dec. 8
7:54
18 év után derült ki, hogy megölte a feleségét (HírTV)
A házuk udvarán álló kútba lökte feleségét, majd rázárta a kútfedelet.
dec. 8
8:06
Amerika hadüzenete Ausztria-Magyarországnak (Alternatív Energia)
A külügyi bizottság határozata a hadüzenetről
dec. 8
8:09
Válságstábot hívott össze a Jobbik (hirado.hu)
Az Állami Számvevőszék összesen 660 millió forintra büntette a Jobbikot, emiatt rendkívüli elnökségi ülést tartott a párt. Volner János frakcióvezető közölte: nem tudják kifizetni az összeget.
dec. 8
8:09
Élő adásban rúgta ki Szigetvári Karácsony Gergelyt (ATV)
Az Együtt szerint csütörtökön lezárult egy történet, nem lesz a párt listáján Karácsony Gergely. Az Együtt hamarosan új miniszterelnök-jelöltet nevez meg Karácsony helyett.
dec. 8
8:27
Soros: a magyar kormány propagandakampánya kudarcot vallott (ATV)
Soros György a saját honlapján pontról megjelent írása és a videóüzenetei után újra kifejtette véleményét a magyarországi helyzetről.
dec. 8
8:39
Szakított Karácsony Gergellyel az Együtt (Alternatív Energia)
Karácsony cáfolta, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje lenne.
dec. 8
8:39
Soros: Én menekült voltam (444.hu)
Újra megszólalt a milliárdos, publicisztikában magyarázza, mit jelent szerinte a nyílt társadalom, és miért fontos számára a migráció.
dec. 8
8:42
Soros György ismét beleállt a kampányba (Infostart)
A magyar származású amerikai üzletember ezúttal a Népszavában és a hvg.hu oldalán közölt egy véleménycikket. "A gyűlöletkeltés kudarca" című írásban figyelemelterelő, gyűlöletkeltő propagandakampánynak minősíti a nemzeti konzultációt és cáfolja, hogy bevándorlókkal akarja elárasztani Európát.
dec. 8
8:45
Rendkívüli testületi ülést tartanak Havas Henrik miatt Kisorosziban (hirado.hu)
„Havas úrnak minél előbb tisztáznia kéne magát, hogy ne vessen rossz fényt a településre” – közölte kisoroszi alpolgármestere a Borsnak.
dec. 8
8:47
Czibere: mérséklődött a szegénység, felére csökkent a munkanélküliség (hirado.hu)
Mérséklődött a szegénység, és mintegy tíz százalékról ötre csökkent a munkanélküliség 2012 óta - mondta az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
dec. 8
9:00
A Jobbik állítja, nem tud indulni a választáson, ha fizetnie kell (Infostart)
Gyűjtést indított a Jobbik, hogy fedezni tudja a kampányköltségeit. A párt azért szorul erre, mert az Állami Számvevőszék megbírságolta tiltott támogatás miatt. Több baloldali párt és politikus kiállt a Jobbik mellett.
dec. 8
9:03
5 milliárdot adnak Orbánék a váci sportcsarnokra (Menedzsment Fórum)
Vác sem maradhat ki a jóból, jár neki egy multifunkcionális sportcsarnok.
dec. 8
9:18
Megint drágult a Budai Vigadó felújítása (HírTV)
Immár a 10 milliárd forintot közelíti a számla.
dec. 8
9:21
„A langyosokat kiköpi a Jóisten” – Élő adásban rúgta ki Szigetvári Karácsony Gergelyt (Blikk)
Nem lesz az Együtt listáján Karácsony Gergely, hamarosan új miniszterelnök-jelöltet nevez meg a párt.
dec. 8
9:21
Tuzson: Az ország védelmét nem lehet feladni (hirado.hu)
Bármekkora is a nyomásgyakorlás, a határkerítés állni fog, mert fontos az, hogy Magyarország meg tudja védeni magát - mondta az M1 reggeli műsorában a a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár
dec. 8
9:21
Orbán Viktor: A nagy többség a mi álláspontunkat fogja követni (Ripost)
A szabadság kérdését érinti az Európai Unióban jelenleg folyó vita, amely arról szól, hogy mindenkinek kötelezően bevándorlóországgá kell-e alakulnia, vagy van szuverenitásuk a tagállamoknak, hogy nemet mondjanak erre a jövőre - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Echo Tv csütörtök esti műsorában sugárzott interjúban.
dec. 8
9:33
Az újpesti MSZP hat tagja a DK-ba igazol (ATV)
Az atv.hu értesülése szerint a szocialisták újpesti szervezetének hat tagja a Demokratikus Koalícióban folytatja.
dec. 8
9:39
A gyermekeivel áll színpadra Berecz András (Blikk)
Végéhez ér a Fölszállott a páva elődöntő szakasza. Berecz András Kossuth-díjas mesemondónk két fiával, Istvánnal és Mártonnal áll színpadra. A népszerű népzenei és néptáncos tehetségkutató sztárprodukciójában az erdélyi Küküllő-mente varázslatos vidékének zenéjét és táncát idézik meg.
dec. 8
9:41
Atom- vagy megújuló energia? Legyen mindkettő! (Blikk)
Előfordulhat, hogy Szenteste egyszer csak mindenhol elhalványul a karácsonyi díszkivilágítás, megáll gyermekünk ajándékba kapott játékmozdonya, és félig nyers marad a bejgli a sütőben? Talán soha, ugyanis az ország energiaellátása több lábon áll: támaszkodik a Paksi Atomerőműben termelt áramra, a szén és gáz alapú, valamint a megújuló energiatermel
dec. 8
9:45
Brexit - Megállapodtak a legfőbb kérdésekben (Alternatív Energia)
Juncker: a letelepedett európai állampolgárok jogai változatlanok maradnak a kilépés után is.
dec. 8
9:48
Százmilliókból támogatja a kormány a kolozsvári plébánia felújítását (HírTV)
A pénzt a Bethlen Gábor Alapból biztosítják.
dec. 8
9:54
Arcok 1956-ból - Katona Sándor (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Katona Sándort mutatjuk be.

Keresés