2008. március 15. szombat

márc. 15
0:25
Luxusautókat gyújtogattak (stop.hu)
Nagymihály (Michalovce). Két személyautót gyújtott fel ismeretlen tettes tegnap kora hajnalban a kelet-szlovákiai Nagymihály egyik parkolójában.
márc. 15
0:41
Fegyvercsempészeket tartóztattak le Litvániában (Index)
Fegyvercsempész bűnbandát fogtak el a litván hatóságok pénteken. A gyanú szerint a csoport pisztolyokat vitt Nagy-Britanniába.
márc. 15
1:08
Csúnyán meglopta az idős asszonyt (stop.hu)
Csalásért folyik vádemelési eljárás egy 42 éves losonci nő ellen, mert egy idős kassai hölgytől annak lakásában pénzt csalt ki, sőt, meg is lopta az illetőt.
márc. 15
3:02
Nem balkezes csak balszerencsés (stop.hu)
Ügyes csellel vett ki egy cég számlájáról 800 ezer koronát egy szélhámos a szlovákiai Turócszentmártonban még tavaly októberben, kilétére azonban csak most derített fényt a Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság.
márc. 15
3:05
Tiszta zizi! (JOY)
Szerintünk a görög Adóniszra hasonlít, barátnője, Karsai Zita olasz amorózót lát benne, ti pedig a sportolóként és modellként ismerhetitek.
márc. 15
4:07
Saját vizelet volt az itala a cellában felejtett nőnek (stop.hu)
Saját vizeletét kellett innia, mert négy napig egy cellába zárva felejtették - állítja egy amerikai nő, akit kalóz cd-k árusítása miatt tartóztattak le.
márc. 15
6:11
Pokrivtsák Móninak eltűnt a spanyoltanára (juj.hu)
Pokrivtsák Mónira relatíve sokat kellett várnunk a Frizbi felvételén, mert őrületes mennyiséget képes telefonálni lélegzetvétel és gombnyomás nélkül. Tényleg. Mi még soha senkit sem láttunk ilyen elszántan kommunikálni, egészen függőnek tűnt, mármint a telefonjától. De aztán végül bejutottunk az aurájába és akkor tudtunk egy rövidet beszélgetni vele arról, hogy mit csinál mostanában, hogy érzi…
márc. 15
6:18
Murphy: Sunyiban esett tőlem teherbe Mel B! (Habostorta)
Eddie Murphy bevallotta, mi az igazi oka annak, hogy nem látogatja Mel B-től született kislányát, Angelt
márc. 15
7:03
Régi új lakók az állatkertben (Bulváros)
Egy régi állatfaj talált haza a Veszprémi Állatkertbe. Ugyanis 7-8 éve kényszerűen meg kellett válniuk az indiai antilop csapattól, azonban most visszakerültek a Nyíregyházi Állatparkból.
márc. 15
7:04
Az énekes válogatós a nők terén (bulvarsport.hu)
A Cool Love kanapéján Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere beismerte: finnyásan válogat a nők között.
márc. 15
7:07
Pákó nem tudja, hány gyereke van! (Blikk.hu)
Pákó már nem emlékszik gyerekére!
márc. 15
7:09
Napi három doboz cigit szív a haldokló sztár (Blikk.hu)
Patrick Swayze a kemoterápia alatt sem tudott lemondani káros szenvedélyéről
márc. 15
7:15
Képek: Pincetűz a VII. kerületben (Lánglovagok)
A Wesselényi utcai épület több mint száz négyzetméter alapterületű pincéjében 4-5 négyzetméteres részében égtek a berendezési tárgyak.
márc. 15
7:18
Szado-mazora készülnek Beckhamék - Bizarr játékok: póráz és nyakörv a bevásárlólistán! (femina.hu)
Bevallásuk szerint sosem volt unalmas Beckhamék szexuális élete, de most úgy döntöttek, hogy még inkább feldobják azt: bevásárló körutat tettek a közelükben lévő szexshopba, ahol felfrissítették játékszereik tárházát.
márc. 15
7:20
A 6 legjobb hétvégi program - Ne ülj otthon! (femina.hu)
Mi vár rád a hétvégén? Reggelig tartó moziéjszaka, Lego minden mennyiségben, ráadásul még Van Gogh titkaira is fény derül. És ez még nem minden!
márc. 15
7:43
Boszorkányok és varázslók harcolnak egy mexikói faluért (Hírszerző)
Ez bizony nem a Harry Potter, egy mexikói településen valóban kuruzslók vetélkednek egymással, hogy ki legyen legfőbb vezetőjük.
márc. 15
7:44
Brutális gyilkosság az elmegyógyintézetben (stop.hu)
Gyilkosság történt a Blum Sámuel Elmegyógyintézetben Szlovákiában. Egy 20 éves páciens megfojtotta szintén 20 éves szobatársát.
márc. 15
8:03
Hivatalosan is tökhülye Steve-O (Bulváros)
A Jackassból ismert kaszkadőrt feljelentette a szomszédja, drogot találtak nála, majd zárt osztályra küldték...
márc. 15
8:34
Felgyújtotta magát a benzinkúton (stop.hu)
Meggyújtotta magát egy férfi tegnap hajnalban az egyik nyugat-szlovákiai város egyik benzinkútján, hogy ráijesszen az alkalmazottra.
márc. 15
8:36
Képek: Fának csapódott egy taxi a X. kerületben (Lánglovagok)
A Harmat utcában haladó Opel taxinak nem adta meg az elsőbbséget a Gitár utcából érkező Suzuki személygépkocsi és összeütköztek.
márc. 15
9:00
Derűs szombat (5perc.hu)
Délelőtt a délnyugati országrész fölül is eltűnik a felhőzete. Délután már szerte az országban derűs, szép, tavaszi idő lesz. A jellemző hőmérséklet: Kora
márc. 15
9:00
Dráma! Egy tragikus haláleset és egy meglepő zsarolási történet! (storyonline)
A héten is bőven találkozhattak tragikus történetekkel a StoryOnline olvasói. Fájó szívvel búcsúztunk Benkó Dixieland trombitásától, Zoltán Bélától. Azt is elárultuk, hogy Molnár Anikót mivel zsarolta a volt barátja és, hogy Dér Heni és Beszeda Gábor szerelme véget ért.
márc. 15
9:03
Sztárok, akik nem szeretik a melltartót (Bulváros)
Melltartó nélkül, szabadon - ez lehetne a jelmondata néhány hírességnek, akik szeretik, ha a kebleik nyilvános helyen is mindenki számára jól láthatóak és vígan ringhatnak. Megmutatjuk, kik ők.
márc. 15
9:06
Másfél év börtön az amerikai szextanárnőnek (Index)
Kirsten Ann Kinley egy 15 éves diákját rontotta meg.
márc. 15
9:14
Lefeküdt a diákjával - másfél év börtönt kapott az amerikai tanárnő (Hírszerző)
Másfél év börtönre ítéltek egy volt középiskolai tanárnőt az Egyesült Államokban, mert szexuális kapcsolata volt egy 15 éves fiúval 2002 és 2005 között.
márc. 15
9:17
Ilyen volt, ilyen lett - Natalie Portman - Képekben az átváltozás! (femina.hu)
Hollywood egyik leginteligensebb színésznője: az izraeli születésű szépség pszichológia szakon végzett, hat nyelven beszél, tanulmányai jelentek meg tudományos folyóiratokban. És nem mellékesen színészként is remek!
márc. 15
9:23
4 fincsi túrós süti - A nagyi receptjeiből (femina.hu)
Ha szereted az egyszerű és finom desszerteket, ne keresgélj tovább! Készíts el egyet ezek közül, és biztosan meg leszel elégedve az eredménnyel!
márc. 15
9:38
Profi alagút - így stílusos megszökni (stop.hu)
Kiváló minőségű alagutat építtetett két rab felesége négy bányásszal egy börtönhöz Chilében.
márc. 15
10:02
Majdnem szűz (Bulváros)
Az Apolló moziban a debreceni közönség is ízelítőt kaphat a 39. Filmszemle bemutatóiból. Elsőként Bacsó Péter: Majdnem szűz című alkotását tekinthetik meg.
márc. 15
10:08
A lányom leskelődik a meztelen apja után (velvet.hu)
Nem biztos, hogy mindenkinek belefér a világképébe egy naturista hétvége a szabadban teljes családi létszámmal, ettől függetlenül lehet, hogy az otthon biztonságában nem okoz problémát kivillantani a fenekünket, vagy a mellünket, hímtagunkat a gyerek előtt.
márc. 15
10:10
Bezár Hamburg legrégebbi bordélyháza (velvet.hu)
Bezár Hamburg vöröslámpás negyedének legrégebbi bordélyháza, mert nincs elég vendég.
márc. 15
10:16
Alvó férfit gázolt a vonat (Index)
Egy férfi holttestét találta meg egy hűtőházi munkás szombaton reggel Győrben a vasúti síneken.
márc. 15
10:21
Pénzbüntetés a méztolvaj medvének (ma.hu)
Medvét ítélt el egy bíróság Macedóniában mézlopásért. A mackó egy méhészt károsított meg rendszeresen.
márc. 15
10:23
Szavazás nulla szavazóval (ma.hu)
Senki sem ment el szavazni egy helyi népszavazásra Floridában, ami feltehetően negatív világcsúcs.
márc. 15
10:27
Hatalmas vihar csapott le Atlantára (Index)
Feltehetően tornádó pusztított a georgiai városban.
márc. 15
10:38
Szombati horoszkóp (origo.hu)
A Hold a Rák csillagjegyben halad. Érzelmes hangulatban leszünk, ezért szerelmi életünk kerülhet központi szerepbe.
márc. 15
10:38
Folyómérgezéssel fenyegetnek francia munkások (Index)
Egy bezárásra ítélt francia csavargyár munkásai fejenként 50 ezer eurós kártérítést követelnek.
márc. 15
10:43
Vesztegetni próbált az árokba borult furgonos (stop.hu)
Megpróbálta megvesztegetni a helyszínelő rendőröket egy furgonjával árokba borult, láthatóan ittas férfi pénteken éjjel, Zsadány határában.
márc. 15
11:03
Hálapénzgyűjtő és Josip Tot - Ezt tennék Önök a vizitdíj-automatákkal! (Hírszerző)
Kárba márpedig nem mehetnek. Megoldást kell találni, és mi keressük. Szerencsére az olvasóink segítenek. Ezt tennék Önök a referendum után feleslegessé vált vizitdíj-automatákkal.
márc. 15
11:05
Marion Cotillard: Hogyan került az Oscar a hűtőbe? (storyonline)
Mindannyian láttuk: a francia színésznő remegő kézzel vette át az Oscart. És mindannyian örültünk: végre egy friss, tehetséges és gyönyörű színésznő, akire érdemes figyelni, és akit lehet szeretni. Marion Cotillard Edith Piaf alakításáért először a francia Oscart, a Cezart kapta meg, majd jött a Golden Globe és végül az Oscar.
márc. 15
11:07
Továbbra is cigizik a rákos világsztár (bulvarsport.hu)
A közvéleményt jobban megviselte Patrick Swayze rákja, mint magát a színészt. A minap ugyanis cigivel a szájában hagyta el az egészségügyi központot, ahol a kemoterápiát kapja. Pedig a családja és a barátai is megkérték, hogy hagyja abba a dohányzást, mert az is hozzájárult a hasnyálmirigy daganatához. Sőt, az orvosok sem nézik jó szemmel a füstölgő sztárt, mivel ez a szokás jócskán visszaveti a…
márc. 15
11:15
Brad Pitt már hat hét után rühellte Anistont - A kezdetektől válságban volt első házassága (femina.hu)
Brad Pitt és Jennifer Aniston kapcsolata már a múlté, de házasságuk még mindig jó téma: most Omid Djalili humorista rántotta le a leplet a viharos nász titkairól.
márc. 15
11:20
Legyél gyönyörű kismama! - 5 tuti tipp, ha babát vársz (femina.hu)
Ha gyermeket vársz, megváltozik a tested. Sok kismama elkeseredik ilyenkor, pedig nem szabad, hiszen csöppnyi odafigyeléssel gyönyörű lehetsz!
márc. 15
11:24
Meglovasították a bankjegy-automatát (Hírszerző)
A kolumbiai Barranquilla városában egészen egyszerűen oldották meg egy pénzkiadó automata kifosztását a bűnözők, egy az egyben magukkal hurcolták az egész szerkezetet, 18 millió forintnyi pesóval a hasában.
márc. 15
11:31
Ez történt március 15-én (Habostorta)
Kitört a pesti forradalom, megjelent a chatroom, szabadalmaztatták a mozgólépcsőt, szavazati jogot kaptak a nők, ünnepel TT D'Arby...
márc. 15
11:37
Klórsavval fenyegetőznek a munkások (Index)
Megmérgezik a közeli folyót egy francia csavargyár munkásai, ha nem tárgyalnak velük.
márc. 15
12:02
Tíz éves lett Roy és Ádám (Bulváros)
A sikerzenekar idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ennek alkalmából óriási születésnapi nagykoncerttel ünnepelnek...
márc. 15
12:20
Elle kibékült Adams-szel (Habostorta)
Újra éledt a szerelem a "test" néven elhíresült szépség, Elle Macpherson és a "kanadai torok" Bryan Adams között
márc. 15
12:20
3 férfinevelő praktika - Egy férfi elmondja, hogyan csináld (femina.hu)
Sarkalatos pont, főleg együttélő pároknál, a szemétkérdés, vagy az, hogy a szennyes miért nem kerül soha a szennyestartóba. Megoldások, csak lányoknak!
márc. 15
12:25
Hatmilliós robothelikoptert fújt el a szél (Index)
Fémtolvajok prédája lehet az ország északi részén elveszett gép, amiről egy várromot fotóztak.

Keresés