Eltérítették az EgyptAir légitársaság Alexandriából Kairóba közlekedő belföldi járatát kedden reggel. A gép a ciprusi Lárnaka repülőterén szállt le – közölte az MTI a ciprusi állami tévéadóra hivatkozva.
Micsoda háromszög! Kristen Stewart barátnője is randizgatott exével, Robert Pattinsonnal. Egy zenei portálban adott interjújában Stéphanie Sokolinski, művésznevén Soko bevallotta, hogy bizony nemcsak Kristennel randizgatott, hanem a Twilight másik sztárjával is. Pár hónapja jelentették be a filmből ismert Bellával, hogy együtt vannak, és azóta külön sem lehet látni őket. – Épp Los Angeles-ben…
Egy 25 éves modellel próbál meg vígasztalódni Madonna. Madonna az utóbbi időben nagyon maga alatt volt, még koncertjeit is leakarták mondani attól félve, hogy az énekesnő egész eddigi felépített imidzsét romba dönti, hiszen nem popdívához méltón hisztizik hónapok óta. A Mirror információi szerint most egy elefántcsontparti modell fiúval vígasztalódik, mégpedig Aboubakar Soumahoroval. Az…
Nem volt komolyabb hatással a tavalyi botrány a dízelautók hazai keresletére, ugyanakkor az eladási mutatók pár éve tartó csökkenő tendenciája tovább folytatódik – közölte a Használtautó.hu.
Az Amerika-szakértő szerint az Obama-adminisztráció nem képes megoldani a szíriai válságot, ezért törekszik arra, hogy szövetséget kössön Oroszországgal abban a reményben, hogy az majd "átterjed" az ukrajnai konfliktusra is.
Bár az ember azt hinné, hogy elsősorban műszaki cikkeket, telefonokat vagy ékszereket lopnak előszeretettel a boltokból, akad egy olyan terület is, ahol igencsak meglepő, hogy bűncselekményre vetemedik valaki. Ez pedig nem más, mint a könyvesbolt.
Állítólag maga Kris Jenner vitte el lánya, Kim Kardashian szexvideóját egy pornócégnek. APage Six írja, hogy hamarosan megjelenik egy könyv a Kardashian-dinasztiáról, Ian Halperin jóvoltából. Ebben az is szerepel, hogy KimKardashian házi szexvideóját a sajátédesanyja vitte el a Vivid Entertainment nevű pornócégnek. Ha igaz, a2003-ban készült felvételről szóló adásvételi szerződést 2007-ben…
Elton John állítólag bántalmazta volt testőrét. Jeffrey Wenninger azt állítja, hogy a világsztár közelében csak saját testét kellett féltenie és védenie, írja a TMZ. Wenningernem csak úgy a levegőbe ontja panaszait, hanem pert is indított, amely szerintaz énekes 2014-ben több alkalommal is zaklatta őt szexuálisan, és emiatt mégabban az évben fel is mondott. Akereset szerint egy alkalommal,…
Adele éppen, hogy visszatért, de Hellot int mindenkinek! Éppen csak most tért vissza az énekesnő, mégis sokkolja rajongóit a visszavonulással. Az aranytorkú énekesnő nem szeretne kimaradni gyermeke életéből vagy kimaradni a fontos percekből, ezért inkább a családra koncentrál. A27 éves énekesnő öt évig biztosan nem ad ki albumot. Állítólag év végéig még várhatóak új slágerek,amelyeket a rajongók…
Nem volt magyar utas a Ciprusra eltérített egyiptomi repülőgépen – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kedd délelőtt az M1-en.
Viharos gyorsasággal vált népszerűvé a fogyasztók és vállalkozások közötti, online vásárlással kapcsolatos viták rendezésére hivatott új internetes panaszkezelő honlap.
Valaki rengeteg pénzt költött New Yorkban egy anti-Trump akció kedvéért: egy ismeretlen sírkövet állított a republikánus elnökjelölt-aspiránsnak a Central Park gyepén.
Roy Strykerhez futottak be azoknak az amerikai sztárfotósoknak a negatívjai, akik a kormány megbízásából a nagy világválság hatását dokumentálták. Ő pedig gondosan kilyukasztotta a neki nem tetsző képek negatívjait.
A Zaventem nemzetközi reptér a múlt keddi robbantások óta zárva volt. A szerdai újranyitás után legfeljebb a teljes kapacitás húsz százalékával üzemelhet, így napi 800-1000 utast fogadhat csak. (MTI)
Állítólag mindenki fejvesztve menekül a TV2 Tények szerkesztőségéből, amióta megkezdte regnálását Kökény-Szalai Vivien hírigazgató. A riportereket leköpik az utcán, aki teheti felmond, vagy új munka után néz.
A konzervatív német lap szerint az elhunyt politikus "a diktatúrától a demokráciába vezető fordulat úttörője volt, mert megkérdőjelezte a kommunisták egyeduralmi igényét.
A cégek akkor is ki vannak téve a DDoS támadások veszélyének, ha nem rendelkeznek semmilyen külső felülettel, weboldallal, vásárlói portállal vagy tranzakciós rendszerrel.