Két repülőtéri szakszervezet szerint a Budapest Airport menedzsmentje megsérti a szakszervezet és a munkavállalók jogait, mivel a munkaügyi közvetítő bevonását a bértárgyalásba ahhoz köti, hogy az elj...
Negyvennyolc pontban foglalta össze a kormány jövő évi feladatait egyórás napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az őszi ülésszak első napján az Országgyűlésben. A Fidesz frakcióvezetője a magyar gazdaság gyenge teljesítményéről, az MSZP-é pedig a reformok új szakaszáról beszélt válaszában.
Az Erste Bank svájci frank alapú, 0 százalékos kezelési költségű piaci kamatozású lakáshiteleinek felvételéhez szeptember elejétől október végéig jelentős kedvezményeket biztosít (x)
Igen feszített marad az olajpiac - jelentette ki hétfőn Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energiaügynökség vezérigazgatója, aki szerint az év vége felé növekszik majd a kereslet, és ez marad...
Az APEH legutóbb az ónodi vásáron ellenőrizte az árusokat és pozitívan tapasztalta, hogy próbavásárlásai során "mindössze" kétszer nem kapott számlát. Az áruk eredetével viszont még mindig gond van, hiszen egyik árus sem tudta papírokkal igazolni azt.
Drágának bizonyult az egyik részvénykereskedéssel foglalkozó cég OTP-papírokra adott megbízása. A piacon rövid idő alatt 200 ezer darab OTP-részvény cserélt gazdát, emiatt 10 perc szünetet tartottak a kereskedésben. Hamar kiderült, hogy hibás volt a megbízás, a kár a portfolio.hu elemzője szerint akár 150 millió forint is lehet.
Továbbra is 8 százalék fölé várják londoni elemzők a 12 havi augusztusi magyarországi inflációt, de van olyan várakozás is, hogy a múlt hónapban még gyorsult is a drágulási ütem.
Egy nyaraló biztosítása akár két-háromszorosa is lehet az ugyanolyan adottságokkal rendelkező lakáséhoz képest - áll a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. elemzésében.
A budapesti bankközi piacon hétfő délután 256,30/40 forint volt az euró árfolyama, míg pénteken délután 255,50 forint. A nap során az árfolyam hullámzó volt, jellemző trend nem alakul...
A kínai járműipar az év első felében 4 és fél millió gépkocsit gyártott, a tavalyi termelést 22 százalékkal múlva felül, és ennek alapján 9 millió darabos idei termelést jósolnak, de...
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete szerint szeptember 14-ig, péntekig kérhetik az érintett gazdák a belterületi fagykár-enyhítési támogatást - közölte a tava...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,66 pontos csökkenéssel, 26.351,06 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,91 százalékos gyeng...
Hétfői londoni elemzések szerint látótávolságba került a 4,75 százalékos, sőt, akár a 4,50 százalékos - vagyis a jelenleginél fél-háromnegyed százalékponttal alacsonyabb - ame...
Az amerikaiak többsége nem tart attól, hogy a jelzálogpiaci válság miatt esetleg pénzügyi nehézségei támadnának, de az aggodalmak a jövedelmek szerint megoszlanak.
Az európai uniós energiapolitikában a túlzott orosz befolyás kockázataira hívta fel a figyelmet Keith Smith, a washingtoni központú CSIS intézet vezető kutatója egy szakmai konferenci...
A negyedik negyedévben rekordárat számíthat fel az orosz Gazprom az európai ügyfeleinek szállított földgázért – derül ki a Troika elemző ház összegzéséből. A szakértők ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a földgáz árának alakulásában meghatározó üzemanyagárak jelentős mértékben drágultak az elmúlt hónapokban. A GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője ugyanakkor úgy véli, hogy a földgáz ára nem…
Japánban minden várakozást alulmúlt a gazdasági növekedés üteme a második negyedévben. A GDP a kormány által előzetesen közölt 0,5 százalékos bővülés helyett 1,2 százalékkal csökkent. A Solar Capital tőzsdeügynökség vezérigazgatója szerint a lassulásban a beruházási aktivitás és a lakossági fogyasztás visszaesése játszott szerepet. Az elemzők ezért arra számítanak, hogy a japán jegybank a…
A parlament jövő héten megkezdi a vitát a magyar vállalatok felvásárlásával összefüggő szabályozás megváltoztatásáról. Az úgynevezett „lex Mol” törvényjavaslat alapján a kiszemelt cégeknek lehetőségük lenne arra, hogy az eddiginél erőteljesebben védekezzenek más társaságok nyilvános vételi ajánlataival szemben. Az igazságügyi tárca osztályvezetője szerint a módosítás az energetikai cégek és a…
Jelentős növekedési potenciált jelenthet a magyar mezőgazdaság számára az új típusú energianövények termesztése – mondta el az agrártárca államtitkára egy szakmai konferencián. Gőgös Zoltán szerint jelenleg a magyar termőföldek 10-15 százaléka alkalmatlan gabona termesztésére, így ezekre a helyekre lehetne telepíteni az energia előállítására alkalmas növényeket. Az államtitkár úgy véli, hogy ennek…
A cseh kormány azt tervezi, hogy bevezeti a zöldkártya-rendszert a nem uniós állampolgárok csehországi munkavállalásának szabályozására, illetve a munkaerőhiány orvoslására. Az első zöld kártyák kiadá...
A mezőgazdaság számára 2013-ig rendelkezésére álló 1300 milliárd forintos fejlesztési keretből 8 milliárd forint jut az energianövények telepítésére - mondta Gőgö...
A világ egyik legrangosabb információtechnológiai kiállításán magyar cégek is jelen vannak. A rendezvény a hálózat és biztonságra, az IT megoldásokra valamint az irodai automatizálás témakörére fókuszál.
Elektronikusan is bejegyeztethető egy új cég, de csak bizonyos feltételek megléte esetén. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Vállalkozók Országos Egyesületének elnöke azt mondta: ezzel az eljárással idén két nap alatt, jövőre pedig már egy óra alatt bejegyzik az új vállalkozást.
Újabb lépéseket tesz a gazdasági tárca az egyablakos támogatásközvetítési rendszer létrehozásáért. Az ITDH kezeli az egyedi kormánydöntés alapján nyújtott támogatásokat.