2007. szeptember 26. szerda

szept. 26
0:04
Adódhatnak értelmezési problémák (Napi Online)
szept. 26
0:08
Az áfa metamorfózisa: nem vész el, csak átalakul (Napi Online)
szept. 26
0:12
Adónaptár a következő két hétre (Napi Online)
szept. 26
0:15
Laza hiánycsökkentés 2008-ban (Népszabadság)
Az egyszeri tételek kifutása miatt nagyobb kiadáscsökkentés nélkül teljesítheti a kormány a jövő évre megcélzott hiányt. A pénzügyi tárca még némi kommunikációs tartalékot is építhetett az új, a GDP 4,1 százalékát kitevő 2008-as deficit-előrejelzésbe. A gondok 2009-ben jöhetnek.
szept. 26
0:19
A hosszú alapozás után most kezd lábra kapni a Talentis program (Népszabadság)
A régió leendő Szilícium-völgyeként beharangozott Talentis program megvalósulásából egyelőre kevés látszik, de a térségfejlesztést irányító Talentis Zrt. elnök-vezérigazgatója, Takács Ernő szerint ez nem azt jelenti, hogy eddig nem történt semmi, hanem azt, hogy az alapos előkészítés után most vehetik kezdetüket a látványos lépések.
szept. 26
0:23
Cégé lehet-e a szövetkezeti föld? (Népszabadság)
A joggal való durva visszaélésnek és kétszínűnek tartja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége az ellenzéki képviselőknek azt a lépését, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága hétfői ülésén a kivonulásukkal megakadályozták a MOSZ által kezdeményezett törvénymódosításról való szavazást - mondta Filipsz László, a MOSZ titkárságvezetője.
szept. 26
0:27
Zsámbékon parkol le a DAF (Népszabadság)
A DAF logisztikai központot épít az M1-es mellett, és Zsámbékra egy autógyár is bejelentkezett.
szept. 26
0:31
Terítéken a turisztikai fejlesztések (Népszabadság)
A magyar turizmus évek óta valamilyen lázban ég: hol szállodaépítési, hol meg fürdőépítési láz tombol az országban. A tanulóidőszakon remélhetően már túljutott a turizmusfejlesztés: korábban nem egy olyan projektnek sikerült jelentős állami támogatást kapnia, amely gyorsan életképtelennek bizonyult. Nem nagyon éri meg például csak szabadtéri élményfürdőt építeni vagy egyáltalán fürdőt építeni…
szept. 26
0:35
Semmi sem drága a Mol megszerzéséért (Népszabadság)
A Mol kisrészvényeseinek szövetségét keresi az osztrák OMV, arra számítva, hogy a mintegy negyvenszázaléknyi szabad rendelkezésű részvény tulajdonosai kellő nyereség fejében jobb belátásra bírják a fúziónak ellenálló menedzsmentet. A bécsi központban tartott sajtóértekezleten közzétett szándéknyilatkozat szerint az OMV 32 ezer forintos vételáron készpénzért vagy részvénycserével kész…
szept. 26
0:39
A dm az első drogéria a gyógyszerpiacon (Népszabadság)
Újabb szereplővel bővült a vény nélkül kapható gyógyszereket (OTC) forgalmazók köre: a Drogerie Markt (dm) egyik fővárosi üzletében tegnap megkezdte az OTC-termékek árusítását. A társaság lépése nyomán az év végéig megkétszereződhet az OTC-elárusítóhelyek száma: a dm - a piaci szereplők óvatos, kísérleti lépéseivel szemben - az év végéig teljes hazai hálózatában, mind a 203 üzletében kiépítené a…
szept. 26
0:43
Nagyot mondott, keveset tett az OMV (Népszabadság)
Az OMV részvényenként akár 32 ezer forintot is kész fizetni a Molért - közölte az osztrák cég, amely azonban konkrét vételi ajánlatot nem tett az őt most is kikosarazó magyar olajtársaságra. Nem véletlenül, hisz továbbra sincs komoly esélye a hatalomátvételre. Vagyis a helyzetből a legtöbbet hozta ki, de ez még mindig nem túl sok.
szept. 26
4:41
Magyarország a második legnagyobb EU-haszonélvező (piacesprofit.hu)
Az Európai Unió közép-és kelet-európai új tagállamai közül Lengyelország után Magyarország volt a második legnagyobb haszonélvezője az EU-költségvetésnek 2004 és 2006 között: összesen 3,9 milliárd eurót kapott a közös büdzséből - derül ki abból az értékelésből, amelyet az Európai Bizottság hétfőn tett közzé Brüsszelben. Lengyelország 12,1, Csehország 3,2, Litvánia 2, Szlovákia 1,7 milliárd euró…
szept. 26
4:57
Változtatnának a költségtérítés szabályain, de azt még nem tudni, hogyan (Népszava)
Elvennék a képviselőktől a kivátságokat a parlamenti frakcók, vagyis változtatnának a költségtérítés szabályain, de, hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem lehet tudni. A Szili Katalin házelnöknél tartott ötpárti tárgyalás után kiderült, a megbeszélést három-négy hét múlva folytatják. A pártok megegyeztek viszont abban, hogy a jövő nemzedék országgyűlési biztosa mégsem foglalkozik majd a…
szept. 26
5:14
Újabb kéretlen felvásárlási ajánlatot kapott a magyar olajcég az OMV-től (Népszava)
Újabb kéretlen felvásárlási ajánlatot tett tegnap az oszták olajvállalat, az OMV a magyar Mol-ra. Az oszták cég részvényenként 32 ezer forintos vételárat kínált a magyar cég papírjaiért. A Mol vezetése viszont kijelentette, hogy továbbra sem kíván tárgyalni a két társaság fúziójáról, s az OMV tegnapi kezdeményezését az ellenséges akciók közé sorolja. Az OMV a magyar kormánynak is tett ajánlatot. A…
szept. 26
5:24
Balaton: sláger volt idén az üdülési csekk (piacesprofit.hu)
Bár elégedettek az idei szezonnal, a rájuk nehezedő adóterheket még mindig sokallják a balatoni szállodavezetők.
szept. 26
6:09
Lázadás az áruházláncok ellen (hvg.hu)
Egyes termékek minőségének drasztikus romlásához vezet, hogy áruházláncok a beszállítóik megsarcolásával próbálnak még több haszonhoz jutni – állítja egy nemrég, főleg károsult beszállítók által alapított egyesület. A visszaélésekről a versenyhivatal is tud, igaz, nem a szállítóktól: ők ugyanis inkább hallgatnak, nehogy a láncok bosszúból kilistázzák őket.
szept. 26
6:09
Lázadás az áruházláncok ellen (hvg.hu)
Egyes termékek minőségének drasztikus romlásához vezet, hogy áruházláncok a beszállítóik megsarcolásával próbálnak még több haszonhoz jutni – állítja egy nemrég, főleg károsult beszállítók által alapított egyesület. A visszaélésekről a versenyhivatal is tud, igaz, nem a szállítóktól: ők ugyanis inkább hallgatnak, nehogy a láncok bosszúból kilistázzák őket.
szept. 26
6:12
Havi nettó 1500 euró? A sógoroknál ez a mélypont (privatbankar)
Az átlagos havi 1516,96 eurós nettójövedelem egy százalékkal az 1991-92-es szint alatt volt tavaly Ausztriában - közölte a vezető osztrák gazdaságkutató intézet, a Wifo.
szept. 26
6:13
Nagy ugrás a középmezőnyben (Népszabadság)
A középmezőnyben maradt, de a 66.-ról a 45. helyre lépett előre a Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország. A ma megjelenő tanulmány üzenete egyértelmű: ahol nincs reform, ott lemaradás tapasztalható.
szept. 26
6:14
Húszpercenként belehal valaki a szívásba (privatbankar)
Húsz percenként következik be Magyarországon a dohányzás ártalmaival összefüggésbe hozható haláleset. A lakosság 65 százaléka passzív dohányos, a 13-16 éves korosztályból 71 százalék már kipróbálta a cigarettázást, a tüdőrák okozta halál tekintetében pedig továbbra is vezetjük a világranglistát
szept. 26
6:16
Hamarabb jöhet az euró - interjú Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel (Napi Online)
szept. 26
6:17
Kína-szindróma: újratöltve (inforadio.hu)
Egy texasi cég két új atomreaktor építésére kért engedélyt egy már működő atomerőművéhez. Az Egyesült Államokban közel harminc éve nem kértek engedélyt új reaktor építésére.
szept. 26
6:22
Milliárdos perek az állam ellen (új) (Napi Online)
szept. 26
6:23
Nem mond le a Mol megszerzéséről az OMV - NAPI-interjú az osztrák cég vezérével (Napi Online)
szept. 26
6:28
Keresni akar? Drágulás várható középmezőnyben (Napi Online)
szept. 26
6:37
Drága az olcsó energia (részletes) (Napi Online)
szept. 26
6:39
A GVH elnöke szerint, ami az egészségügyben zajlik, az nem verseny (inforadio.hu)
Az egészségügyben nem a versenyre kell helyezni a fő hangsúlyt, és amit az utóbbi években tett a kormány, az nem is a versenyt készítette elő - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
szept. 26
6:39
Merre megy a virtális valóság? (piacesprofit.hu)
Az információtechnológia, a kommunikáció uralja a világot. Ennek nagyon sok pozitív, de veszélyeket rejtő vonásával is találkozhatunk. Szekfű Balázs László, a Darwin's Marketing Evolution stratégiai igazgatója a Yale World Fellows programon egy évig tartózkodott az Amerikai Egyesült Államokban, amely élen jár az internet fejlődésében, elterjedésében. Tőle kérdeztük, melyek ma az internet fejlődési…
szept. 26
6:54
2012-re bezöldül a Philips (mfor.hu)
EcoVision programjának keretében 2012-ig 30 százalékra növelné úgynevezett "zöld", környezetbarát termékeiből származó bevételét a Royal Philips Electronics, szemben a 2006. évi 15 százalékkal.
szept. 26
7:08
Ezermilliárdok repkednek - de hol is? (hvg.hu)
Beindult a pályázati szezon, egyre több uniós forrás válik elérhetővé a hazai vállalkozások számára. De milyen úton és hova kerülnek végül a pénzek? Erről számolunk be a Pályázatblogon mostantól naponta, néhány bátor cég segítségével, akik vállalták, hogy élőben dokumentálják projektjük útját a megszületéstől a megvalósításig.
szept. 26
7:08
Ezermilliárdok repkednek - de hol is? (hvg.hu)
Beindult a pályázati szezon, egyre több uniós forrás válik elérhetővé a hazai vállalkozások számára. De milyen úton és hova kerülnek végül a pénzek? Erről számolunk be a Pályázatblogon mostantól naponta, néhány bátor cég segítségével, akik vállalták, hogy élőben dokumentálják projektjük útját a megszületéstől a megvalósításig.
szept. 26
7:11
Befektetés? Itt vannak az új szabályok (privatbankar)
A pénzügyminiszter benyújtotta a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvényjavaslatot. Változások, újdonságok, minimum induló tőkék - itt mindent megtalál
szept. 26
7:21
Külföldi kft-vel egyesülni: mi sem könnyebb (privatbankar)
Decembertől akár magyar kft. is egyesülhet bármelyik uniós tagországban bejegyzett hasonló céggel - a tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről készült új törvénytervezet szerint
szept. 26
7:27
Kész a lengyel költségvetés terve (Index)
A kormány döntése értelmében jövőre 28,6 milliárd zloty (7,5 milliárd euró) lesz a deficit.
szept. 26
7:29
Megfizethető luxushotellánc születik (Index)
Az amszterdami, 230 szobás szállodába október 31-étől lehet férőhelyet foglalni, legolcsóbb lakrésze 69 euró lesz éjszakánként.
szept. 26
7:31
Ezermilliárdok repkednek - de hol is? (Adózóna)
Itt az ősz, beindult a pályázati szezon, hiszen egyre több uniós forrás válik elérhetővé a hazai vállalkozások számára. De milyen küzdelmek árán, és hova kerülnek végül ezek a pénzek? Erről számol be a hvg.hu Pályázatblogja mostantól naponta, néhány bátor cég segítségével, akik vállalták, hogy élőben dokumentálják projektjük útját a megszületéstől a megvalósításig. Hogy miért kapcsolódik ez…
szept. 26
7:31
Úszó milliárdok Monacóban (Index)
A Monaco Yacht Show-n 95 luxusjachtot állítottak ki.
szept. 26
7:37
Használt autót a tőzsdéről! (Index)
Szerdán indul az AAA Auto Group részvényeinek kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén.
szept. 26
7:40
Milliárdos perek a magyar állam ellen (Index)
Tavaly 28 milliárdot bukott az állam, az idei ügyekben 11,2 milliárd a tét.
szept. 26
7:41
Indexen a jövő évi költségvetés (Index)
Kóka János pénztárcáját rendesen megcsapolják, a szocialisták erős emberei, Kiss Péter, Veres János és Szekeres Imre többet kapnak. Öntik a MÁV-ba a súlyos tízmilliárdokat. Pár ezer embert kirúgnak. Ismerkedjen az ország 2008-as büdzséjével, exkluzíve.
szept. 26
7:41
Újabb mobil víztisztítók a Fővárosi Vízműnél (mfor.hu)
Különböző katasztrófahelyzetekben, árvizeknél és járványos fertőzéseknél is jól hasznosíthatók azok a víztisztító berendezések, amelyeket kedden mutattak be a Fővárosi Vízművek Zrt. főtelepén.
szept. 26
7:42
OMV: Londonon keresztül a Mol-ért (piacesprofit.hu)
Az OMV osztrák kőolaj- és gázipari vállalat vezetése szerdán és csütörtökön Londonban találkozókat tart a magyar Mol részvényeseivel - közölte egy, az ügyet jól ismerő forrás.
szept. 26
7:42
Törpeautó a Toyotától (Index)
Három méter hosszú, 2+2 személyes autóval akar piacra lépni 2009-ben Japánban és Európában a Toyota.
szept. 26
7:43
A Világbank értékeli a reformokat (privatbankar)
A középmezőnyben maradt, de a 66.-ról a 45. helyre lépett előre a Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország. A szervezet a régió vezető reformországai közé sorolja Magyarországot
szept. 26
7:45
Komárom csincsilla-nagyhatalom lett (Index)
A gazdagok 2-10 millió forintot is kiadnak csincsillaprémból készült ruhára.
szept. 26
7:45
A komáromi csincsillából menő a bunda (origo.hu)
Az idén 80 ezer csincsilla prémjét dolgozza fel és értékesíti a komáromi Wanger Csincsillatenyésztési Rendszer Kft., amely a napokban Kanadába, Japánba és Hongkongba szállított az értékes szőrmékből. Legutóbb Jennifer Lopez is komáromi csincsillából készíttette a bundáját.
szept. 26
7:51
Szakmányban lopjuk meg a cégeinket (Index)
Viszünk mindent, ami mozdítható, gépeket, berendezéseket, bizalmas infókat. És korrumpálunk is, de nagyon.
szept. 26
7:52
A Világbanknál 21 helyet lépett előre Magyarország (ma.hu)
A középmezőnyben maradt, de a 66.-ról a 45. helyre lépett előre a Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország.
szept. 26
7:58
Mit nekik a zordon fogyasztói index (Napi Online)
szept. 26
7:58
Az uniós források felét sem hívta le Magyarország (inforadio.hu)
A 2004-2006 között rendelkezésre álló uniós forrásoknak csak kevesebb, mint a felét tudta lehívni Magyarország - derült ki az Európai Bizottság által készített tavalyi zárszámadásból. A BruxInfo elemzője az InfoRádióban elmondta: ha Magyarország nem gyorsítja fel a pénzfelhasználást, jelentős fejlesztési összegektől eshet el.

Keresés