Fernando Torres megszerezte első angliai mesterhármasát, hazai pályán kikapott a Bundesligában eddig remekül szereplő, a forduló előtt a második helyen álló Hertha, Spanyolországban az Espanyol Sevillában is nyerni tudott a nyilvánvalóan válságban lévő kétszeres UEFA-kupa-győztes ellen. A kedd futballeredményei külföldről.
Debrecen - Fejsérülésekkel szállították kórházba annak az autónak a vezetőjét, amely egy villanyoszlopnak ütközött kedden éjszaka Debrecenben, a Mester utca és a Böszörményi út kereszteződésében.
Visszavonult az edzői pályától Mario Zagallo, a brazilok legendás labdarúgója A 76 éves szakember a tavalyi németországi vb-n még másodedzője volt hazája válogatottjának, ám az azóta eltelt időben nem vállalt munkát
Talán nem is gondolta volna, hogy életét mennyire befolyásolja a Hold! Nemcsak előre viheti, hanem gátolhatja is tevékenységeiben. Ismerje meg a Hold fázisainak hatását! A Blikk holdhoroszkópja segít a tervezésben és a fontos döntések meghozatalában egyaránt
Bokor Attila 56 csepp vér című filmje nyitja meg a 7. alkalommal megrendezendő Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált, az alkotásokat a Beverly Hills-i Laemmle,s Music Hall Theaterben október 11. és 18. között vetítik - közölte Vajda Katalin, a Magyar Filmunió munkatársa az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A címvédő Csehország válogatottja könnyedén, 86-62-re legyőzte Törökország együttesét az olaszországi 31. női kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, így Lettországgal együtt százszázalékos teljesítményt tud felmutatni.
Különös hírrel szolgált hétfőn a norvég Dagbladet című lap: állítása szerint Magyarországra akarták csábítani Benny Lennartssont, a norvég első osztályú IK Start svéd edzőjét.
Iránban a hét végén megtartott katonai parádéval kezdetét vette a "szent védelmi hét", amelynek keretében a teheráni vezetés az iraki-iráni háború kirobbanásának 27. évfordulójára emlékezik. Arra a háborúra, amely egyfelől megtizedelte és romba döntötte az országot, másfelől pedig szükségessé tette az önerőre támaszkodást és megindította a védelmi fegyverkezést.
A Nyíregyházi Városi Bíróságon gyorsított eljárásban hoztak ítéletet azokkal a személyekkel szemben, akiket a múlt hét szombati nyíregyházi labdarúgó-mérkőzés során történt rendzavarás miatt vettek őrizetbe. Az öt férfi közül a debreceni, büntetett előéletű G. Andrást 60 nap elzárásra, az ugyancsak debreceni M. Jánost pedig 40 nap elzárásra ítélték. Mindkettejüket két évre kitiltották a…
Párkányi Évi (26) sokkal okosabb, mint azt sokan gondolják! A Big Brother-ház egykori lakója ugyanis rájöhetett, hogy megússza a börtönt. Nem kell mást tennie, egyszerűen csak nem jár az elmeorvoshoz.
Az egyszeri tételek kifutása miatt nagyobb kiadáscsökkentés nélkül teljesítheti a kormány a jövő évre megcélzott hiányt. A pénzügyi tárca még némi kommunikációs tartalékot is építhetett az új, a GDP 4,1 százalékát kitevő 2008-as deficit-előrejelzésbe. A gondok 2009-ben jöhetnek.
Mint ahogyan közismert volt, a Budapest Honvéd FC engedélyt kapott arra, hogy a hosszú évek óta meglévő vaskerítését, - mely a közönséget a pályától elválasztja - elbonthassa és valamilyen alternatív módon helyettesítse azt.
Kincses Gyulát, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját jelöli az egészségügyi államtitkári posztra az SZDSZ - értesült a Népszabadság. A kisebbik koalíciós párt ügyvivői testülete csütörtökön dönt a lemondott Kovács Attila utódjáról.
George W. Bush amerikai elnök kedden az ENSZ-közgyűlés előtt beszélt. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára hivatkozva kifejtette: az ENSZ-nek "felszabadítási küldetése" van, beleértve a diktatúrák alóli felszabadítást, a betegségek, az analfabetizmus, a szegénység kiküszöbölését. Hangsúlyozta, hogy ez nem holmi Bush-doktrína, hanem az ENSZ alapcélja. A felszólalás főbb elemei:
A szőlő fogyókúrához és méregtelenítéshez egyaránt kiváló. Három hétre ajánlott tervezni: az elsőn megtisztul a vér, a másodikon távoznak a szervekben felgyűlt méreganyagok, a harmadik hétre pedig az egész test regenerálódik. A szőlőt bőröd táplálására is felhasználhatod.
Amikor még senki nem látta a végleges autót, és a tanulmánymodellt is sejtelmesen csak Concept A-nak hívták, már akkor is hatalmas reklámkampányt kapott: a Volkswagen marketingosztálya szavazást hirdetett meg Európa legnagyobb példányszámú autóslapjában. A díj egy autó volt. Az Auto Bild 350 ezer olvasójának többsége az öt rövid és frappáns név közül a Tiguanra voksolt, versenyben volt még a…
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a katonai ügyészség azt követően, hogy feljelentés érkezett a vádhatóságra a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka ellen - értesült a HavariaPress.
Budapest - Noha a koalíciós egyezség létrejött, a politikai vita korántsem zárult le az egészségbiztosítás átalakítási tervéről. Az MSZP szerint a nyertesek maguk a biztosítottak lesznek. Az SZDSZ reméli, hogy 2009 elejére már érzékelhetően jobb lesz a betegek ellátása. A Fidesz szerint viszont a koalíció által az emberek feje fölött kötött paktum szociális válságot idéz elő, ezért az ellenzéki…
A régió leendő Szilícium-völgyeként beharangozott Talentis program megvalósulásából egyelőre kevés látszik, de a térségfejlesztést irányító Talentis Zrt. elnök-vezérigazgatója, Takács Ernő szerint ez nem azt jelenti, hogy eddig nem történt semmi, hanem azt, hogy az alapos előkészítés után most vehetik kezdetüket a látványos lépések.
A parlamenti frakciók Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felvetései nyomán tegnap Szili Katalin házelnök kezdeményezésére egyeztettek a képviselők költségtérítéséről. Arra jutottak, hogy a honatyáknak ne legyenek kiváltságaik, ezért valamennyi frakció kész a változtatásra - nyilatkozta a házelnök.
Budapestet és a Duna-kanyart választotta legújabb modellje nemzetközi premierjének színhelyéül a Volkswagen-konszern, és az eseménynek volt más hazai vonatkozása is.
A 19. században a rák gyakorisága óriási mértékben növekedett. Számos bennünket sújtó, viszonylag modern keletű betegség terjedéséhez hasonlóan a rák rendkívüli növekedése is egybeesik a cukorfogyasztás robbanásszerű...
A joggal való durva visszaélésnek és kétszínűnek tartja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége az ellenzéki képviselőknek azt a lépését, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága hétfői ülésén a kivonulásukkal megakadályozták a MOSZ által kezdeményezett törvénymódosításról való szavazást - mondta Filipsz László, a MOSZ titkárságvezetője.
Mit jelent ma a reneszánsz? - ez a kulcskérdése a 2008-as reneszánsz évnek. A programsorozat ugyanis a visszatekintésen túl a múlt és a jelen párhuzamba állítását célozza meg. Hogy ennek hangot is adjon a szervező Reneszánsz Programiroda, a tegnapi sajtótájékoztatón együtt zenélt a tekerőlantos-furulyás Bourdon Trió DJ Mesterházyval.
A szlovák parlamenti képviselők bedőltek Ján Slotának, aki a múlttal hozakodik elő, mert sem neki, sem pedig a pártjának nincs olyan programja és témája, amely a mai gondokkal és tennivalókkal foglalkozna - nyilatkozta tegnap a pozsonyi Pravdának Katarína Zavacká neves történész.
Minek kitalálni azt, amit más már kitalált, és minek fejleszteni olyasmit, amit készen, olcsóbban meg lehet venni, például négykerék-meghajtású rendszert.
A hír: harmadszorra is alulmaradt a magyar pályázat az A csoportos jégkorong-világbajnokságért zajló versenyfutásban. A hazai szövetség a 2011-es és a 2012-es vb után a múlt hét végén, Vancouverban a 2013-as esemény házigazdai jogára is sikertelenül kandidált. Kovács Zoltán főtitkár amondó: "Még egy dobásunk van, aztán befejezzük a kísérletezést."
Belobbant egy gázvezeték javítás közben az észak-borsodi Kazincbarcikán tegnap délután. A település belvárosában, közvetlenül a görög katolikus templom mellett keletkezett a tűz, miután a Tigáz szakemberei karbantartási munkát végeztek a vezetéken és visszaengedték a gázt a rendszerbe. A gáz belobbanása után tizenöt-húsz méteres lángok csaptak fel a vezetékből, amit tűzoltók fékeztek meg. Egy…