A 108 éve működő ebtenyésztő egyesület (MEOE) megszüntetését, de legalábbis felfüggesztését kívánja elérni az ügyészség. Magyarországon egyesület alapítható minden olyan tevékenység céljából, amely összhangban áll az alkotmánnyal, és amelyet törvény nem tilt. Elsődlegesen gazdasági vállalkozást nem lehet létrehozni, mint ahogy fegyveres szervezetet sem. De: mi lehet a gond az ebtenyésztőkkel?
A Blikk horoszkópjának segítségével most a Mérleg, a Skorpió, a Nyilas, a Bak, a Vízöntő és a Halak csillagjegyű férfiak ismerhetik meg jobban magukat.
Az iskolai bántalmazás régóta felismert, komoly probléma. Vannak, akik fokozottabb veszélynek vannak kitéve. Kiből lesz áldozat? El lehet-e kerülni, megelőzhetőek-e a súlyos következmények? Mit tehet a szülő?
Hárommilliós kártérítést fizetett áldozatának egy balesetet okozó sofőr, és hasonló összeget tett le egy súlyos testi sértés elkövetője is. A bűncselekmények elkövetői és sértettjei január óta mediációs eljárás keretében kereshetik a jóvátétel lehetőségét.
A német társadalom balratolódásával szemben jól felismerhető polgári alternatívára van szükség. A CDU/CSU-nak vissza kell térnie a konzervatív gyökerekhez, a modern polgári gondolkodással és a hagyományos német értékek (a becsületesség, a hűség, a megbízhatóság és a szorgalom) hangsúlyozásával széles társadalmi rétegeket kell mozgósítani a 2009-es Bundestag-választásokon - olvasható abban az…
Szeptember közepéig meg kell tudni állapodni a koalíciós partnereknek az egészségbiztosítási rendszerről - mondta Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő. Az MSZP arra törekszik, hogy a...
Nem igaz, hogy a kormányfő és csapata rosszul kommunikál, ezért a lakosság nem érti a reformokat, s ez népszerűségvesztést okoz. A körülményekhez képest nagyon is jól kommunikálnak, mert számukra több eredményt hoz, ha nem a társadalom számára legfontosabb kérdések kerülnek a közbeszéd fókuszába.
A bosnyák válogatott pénteken 15:45-kor érkezik Budapestre a magyarok elleni, Székesfehérváron szombaton 16 órakor kezdődő labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre Szekeres Tamás, a magyar együttes technikai igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a vendégek Budapesten a Novotelben laknak majd és a tervek szerint pénteken 18:30-tól edzenek a székesfehérvári stadionban
Sanghajban tegnap aláírták a Magyarországon megvalósuló első kínai zöldmezős gyártóberuházásról szóló szerződést. Az Alsózsolcán mintegy ötmilliárd forintból felépülő üzem a magyar kukoricatermésre és egy kínai világszabadalomra alapozódik - jelentette be Passon Xu, a Livan Hungary vezérigazgatója.
Fél tucat szocialista képviselőt foszthatnak meg bizottsági tagságától, miután "nem kellő intenzitással" vettek részt az adott parlamenti testületek munkájában - értesült a Népszabadság. Lapunk információi szerint az MSZP frakcióelnöksége a ma kezdődő kétnapos frakcióülésen nyújtja be az ezzel kapcsolatos javaslatot.
Hogy jön egy családügyi miniszter ahhoz, hogy elváljon - különösen, ha a keresztény konzervatív értékeket képviselő párt a politikai hazája? De ha már nincs más kiút számára magánéleti válságából, akkor legalább szégyenkezzen, és semmi esetre se teregesse ki a szennyest a közvélemény előtt.
Lepd meg barátaidat egyszerűen elkészíthető, de különleges ételekkel! A finom falatok csillapíthatják egy kártyaparti izgalmait, de segítségével felidézhetitek a nyaralás emlékeit is.
"Azért kerek a fejünk, hogy a gondolatok megváltoztathassák benne az irányukat" - ezt az idézetet választotta mottójául a Schöner Denken (Szebben gondolkozni) című könyvecske négy szerzője. Olyan neves lapok munkatársai ők, mint a Spiegel és a Zeit. A fülszöveg szerint a könyv politikailag inkorrektek számára készült szókimondó, de szórakoztató útmutató, és ábécésorrendben tartalmazza az összes…
Amíg a kormány egyre-másra szorítja meg a nadrágszíjunkat, egyre többet kell fizetnünk gyakorlatilag mindenért, a minisztériumoknak az Isten pénze sem elég.
Egyértelműen a pénzügyi piacok augusztus elejétől tartó ideges hangulatával, ingadozásaival, a hitelügyletek akadozásával magyarázta tegnap Jean-Claude Trichet elnök az Európai Központi Bank (EKB) döntését, hogy négy százalékon hagyta az irányadó kamatot. Röviddel azután egyébként, hogy 42 milliárd eurót injekciózott a bankrendszerbe a likviditás bővítése érdekében. (Hasonló lépéseket tett az…
A pécsi közgyűlés tegnapi ülésén a Fidesz-KDNP-frakció a testület feloszlatását kezdeményezte. A polgári oldal szerint a közgyűlés antidemokratikusan működik, mivel a testületet irányító MSZP-frakció nem veszi figyelembe az ellenzék javaslatait, ezért a polgári oldal javasolta a közgyűlés feloszlatását.
Többek között ingyenes információs adatbázissal szeretné segíteni a hazai klasszikus zene és zenészek érvényesülését itthon és külföldön a musicians who.hu zenei portál, amely most a távol-keleti piacok felé próbál nyitni.
Testre szabott járműtenderekkel startolhat a MÁV új személyszállító cége. A MÁV Start Zrt. húsz elektromos és tíz dízelmotorvonat beszerzésére kaphat lehetőséget. A 25-27 milliárd forint összértékű pályázatokhoz az anyavállalat a feltételeket is lediktálta, ezek pedig a vasút két bevált szállítójának kedveznek. A tenderkiírások október végén jelenhetnek meg.
Mikola István (Fidesz) szerint úgy tűnik, az MSZP átvette az SZDSZ-től az egészségügy irányítását; erről a politikus csütörtökön beszélt Budapesten, sajtótájékoztatón. Indoklásként Mikola István...
A Fidesz hajdani gazdasági igazgatójához, Simicska Lajoshoz köthető, a Magyar Nemzet és a Hír Televízió egyik tulajdonosát is magába foglaló konzorcium nyerte el Óbuda reklámfelületeinek hasznosítási jogát tíz évre - gyakorlatilag versenytárs nélkül.
Nyáron túrázni, télen síelni jönnek a turisták az "ezer hegy vidékére". A sauerlandi Medebach-Oberschledornban nem keltett különösebb feltűnést az a három fiatal férfi, akik egy víkendházat béreltek ki.
Úgy szétszervezte magát a kormányzat, hogy attól kódul. Jól hagzottak a frázisok - takarékos állam, racionalizálás meg mifene -, s politikai hozama is megvolt a minisztériumi létszámok leépítésének, a költségvetések megkurtításának. Ezért legalább nem ugrott a kormánynak az ellenzék.
A reformokat folytatni kell az országban, ez nélkülözhetetlen Magyarország felzárkózásához - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-európai Egyetem vezérigazgatója a Figyelő gazdasági hetilap megalapításának 50. évfordulója alkalmából tartott konferencián. Bokros szerint az egészségügyi reformmal eljutottunk a fordulóponthoz: el kell indítani az egészségbiztosítási piac reformját.
139 másodperccel a fellövése után lezuhant tegnap hajnalban a Bajkonurból útnak indított orosz Proton-M típusú rakéta, fedélzetén egy japán műholddal. A 61 méter hosszú, hét méter átmérőjű szerkezet maradványai lakatlan területre estek Kazahsztánban, ám a rakétában maradt 219 tonna mérgező heptilt és amilt tartalmazó üzemanyag sorsa ismeretlen.
Határozottabb, karakteresebb és kezdeményezőbb lesz az MSZP választmánya, egyszersmind "nem csupán partnere, hanem megrendelője" kíván lenni a kormánynak. Simon Gábor választmányi elnök úgy látja: több van az MSZP-ben, mint amennyit most mutat magából.
Gustavo Villoldo kubai emigráns - aki negyven éve a CIA megbízásából irányítóként vett részt a bolíviai hadsereg mellett Ernesto Che Guevara elfogásában és kivégzésében - most árverésen szándékozik eladni az egykori latin-amerikai forradalmárral kapcsolatos gyűjteményét. Az árverést Dallasban október 23-25. között ejtik meg.
Budapest - Róth Antal (47) szövetségi kapitány és az U21-es labdarúgó-válogatott a felnőttekhez hasonlóan két Európa-bajnoki selejtezőre készül. A mieink ma a csoport utolsó helyén álló San Marino ellen játszanak idegenben, jövő szerdán pedig a Szusza Ferenc stadionban fogadják Szerbiát.
A Teenage Bad Girl persze nem is francia lenne, ha zenéjükhöz nem társulna nagy finesszel kitalált imidzs: esetükben a 20. század fordulójának bordélyházi feslettsége és a klasszikus rokkenroll dekandencia nagy adag öniróniával keveredik.