Áprilisban 9,5 százalékkal több, 1 millió 890 ezer utas fordult meg a bécsi repülőtéren, elsősorban a keleti irányú utasforgalom nőtt - közölte csütörtökön a repülőteret üzemeltető társaság.
Az elmaradott térségekbe, hétköznapi tárgyak létrehozásával szeretné elvinni a formakultúrát egy design műhely. A "Hello Wood" nevű akcióval nem csak a szegényebb települések számára kínálnak esztétikus tárgyi kultúrát: a művészeti egyetemek diákjai vezető szakemberektől tanulhatnak, és bekerülhetnek egy olyan szakmai körforgásba, amely mellett könnyebb a diploma után munkát találni.
Katona Zsoltot, az ING Bank ügyvezető igazgatóját nevezte ki a BÉT új vezérigazgatójának a Budapesti Értéktőzsde igazgatósága május 15-i hatállyal - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
291. § (1) A munkáltató és az üzemi tanács vagy a szakszervezet a közöttük felmerült viták feloldására egyeztető bizottságot (a továbbiakban: bizottság) alakíthat. Az üzemi megállapodás vagy a kollektív szerződés állandó bizottság megalakításáról is rendelkezhet.
A kormány által tegnap eldöntött új adók "ugyanúgy vállalatokat terhelnek", mint az eddigi válságadók, mivel az adó alanyai az érintett cégek - hangsúlyozta az ATV tegnap esti műsorában Rogán Antal....
Reméljük, sikerül önöket meggyőznünk, és már idén a névérték fölé emelkedhet a Rába részvények árfolyama, hangzott el a Rába ma megtartott sajtótájékoztatóján. A vállalat vezetésének véleménye...
Az európai piacon az elmúlt napokban az aggodalmak felerősödtek, a miniválság következményei nehezen láthatók, viszont a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a tavaly őszi eseményekhez...
Kovács Pál államtitkár a felmerült összeférhetetlenségi aggályok miatt a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségben (MSZKSZ) betöltött igazgatósági tanácsi elnöksége jogszerűségének ismételt...
A költségvetési konszolidáció mellett olyan intézkedésekre van szükség, amelyek célja a növekedés-élénkítés - mondta Ewald Nowotny, osztrák jegybankelnök. Ewald Nowotny beszédével vette kezdetét...
A reggeli emelkedés után mínuszba fordult a vezető európai tőzsdemutatók többsége a kereskedés első órájának elteltével csütörtökön, elsősorban a görögországi belpolitikai bizonytalanság, a spanyol bankrendszert övező aggodalmak erősödése, valamint a csalódást keltő kínai külkereskedelmi adatok miatt.
Már nemcsak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is, igaz, csak a teljes árúakét - mondta Zaránd György, a MÁV-START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
45%-os közvetett állami tulajdonba és állami ellenőrzés alá került a negyedik legnagyobb spanyol bank, a Bankia - számolt be a Reuters. Egyfajta bankmentésre már felkészült a piac, a társaság...
A végső fogyasztók felé mozduló adóteher, valamint az ágazati különadók egy részének továbbélése a társasági adózás rendszerében – röviden így összegezhetők a kormány által tegnap elfogadott, az adórendszert érintő módosítások.
A keddi 3 hónapos után a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy (D130417) aukción is 5 milliárddal a 45 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiség felett adott el papírokat az Államadósság Kezelő Központ...
Tízmilliárdokkal kellene megnövelni a gyermekvállaláshoz kapcsolódó pénzbeli támogatásokat a Népesedési Kerekasztal szerint. Az előterjesztésben egy szó nem esik arról, hogy olyan gazdasági környezetet kellene teremteni, amelyben biztos megélhetésre számíthatnak a leendő szülők....
Már csak napok kérdése és megindul a kereskedés a tőzsdén a Facebook részvényeivel, ha minden a tervek szerint halad. A Facebook tőzsdére lépése lesz az év részvénykibocsátása, a papírokat hatalmas...
Görögországban egy hónap múlva nagy valószínűséggel újabb választásokat fognak tartani, mely után erős, Európa-barát kormány alakulhat meg - véli Charalambos Tsardanidis, athéni politikai-gazdasági agytröszt. Véleménye szerint a Nyugat nem engedheti el a görögök kezét, hiszen az nem csak Görögországban, de más országokban is káoszhoz vezetne. A radikális baloldal hívei egyébként Oroszország…
Az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel - tartalmazza a kormány honlapján megjelent rendelettervezet.
A kormánynak gyakorlatilag három hete van arra, hogy pontos jogszabályi formába öntse a telefonadóval kapcsolatos javaslatát, beterjessze a Parlament elé és a képviselők megszavazzák. Persze csak ha...
Az online jegyvásárlást biztosító e-Ticket rendszer fejlesztésének köszönhetően már nem csak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem mobiltelefon egyenleg terhére is vásárolhatóak vasúti jegyek, igaz csak belföldi teljes árú jegyek esetében.
Csődvédelmet kért a Vicis Pharma Kft., a bíróság a felek kérelmére 150 napra hosszabbította a fizetési haladékot. A gyógyszer-nagykereskedő cég 2010-ben 1,6 milliárd forint árbevételt ért el, nyereségesen működött. Jelenleg két közjegyzői végrehajtás van folyamatban ellene.
Több mint egy éve nem volt olyan olcsó a Magyar Telekom részvénye, mint délelőtt. A papírok egy hete osztalékszelvény nélkül forognak, de ez nem indokolja a lejtmenetet, ahogy a mai gyorsjelentés sem. A tegnap bejelentett különadó hírét viszont rosszul fogadták a befektetők, akik egyre bizonytalanabbak a folytatást illetően. Közben erősödik a magyar tőzsde.
Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy az európai adósságválság legújabb hulláma nem 300 forinthoz közeli eurónál, hanem az Orbán-Barroso találkozó utáni pozitív itthoni légkörben ért bennünket – mondja a Pioneer vezető elemzője. Kamatcsökkentés az EU/IMF megállapodás után képzelhető el, akkor viszont egyszerre egy egész sorozat. A spanyoloknak mentőcsomag kellhet.
A jövő héten sor kerülhet az év részvénykibocsátására, a tervek szerint napokon belül véghezviheti elsődleges részvénykibocsátását a Facebook. A céget hatalmas érdeklődés övezi, évek óta várnak a...
Május 8-án kerekasztal-beszélgetés helyszíne volt az egyik budapesti belvárosi szálloda, ahol a Toyota Motor Europe (TME) elnök-vezérigazgatója, Didier Leroy, valamint a magyar kormány képviselői és...
A belga KBC bank- és biztosítócsoport - a magyar K&H Bank tulajdonosa - csütörtökön 380 millió eurós adózott eredményt jelentett kisebbségi részesedések nélkül az első negyedévről. Ez kevesebb mint a fele az egy évvel korábbi 821 milliónak, és elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 437 milliótól is.
Több mint kétszeres túljegyzésre a meghirdetettnél magasabb összegben értékesített hozamemelkedéssel 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a csütörtöki aukcióján.
Már nem csak a devizahitellel rendelkező közalkalmazottak vehetik igénybe az árfolyamgátas megoldást, ennek ellenére még nem indult el a sorban állás a bankok előtt.
Itt az ideje, hogy végérvényesen belássuk, a magyar ingatlanpiacnak jelenleg nem az évekkel ezelőtt nagy vetélytársként emlegetett Lengyelországgal vagy Csehországgal kell felvennie a versenyt, hanem...
A telefonadó bevezetésével kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság, sok a nyitott kérdés, mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök vezérigazgatója a ma közzétett gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón. A telefonadónak nyilvánvalóan lesznek negatív hatásai, amelyeket nehéz megbecsülni, az azonban már most látszik, hogy amennyiben a fogyasztók viselik az adóterhet, az…
Három héten belül, május 29-ről 30-ra virradó éjszaka valamennyi légitársaság működését átköltözteti az 1. Terminálról a 2. Terminálra a Budapest Airport. 2012. május 30-tól az easyJet, a Germanwings...
A piaci várakozásokkal összhangban változatlanul 0,5%-os szinten hagyta az irányadó rátát a Bank of England és az eddigi 325 milliárd fonton hagyta az eszközvásárlási programjának keretösszegét. A...
Bár a délelőtt folyamán az európai indexek többsége még a pozitív tartományban mozgott, mostanra a hangulat ismét romlani kezdett, a DAX már stagnálást mutat. Ebben a környezetben a magyar piac...
Ötmilliárddal több egy éves kincstárjegyet és 2,5 milliárd forinttal több változó kamatozású államkötvényt adtak el a csütörtöki aukciókon. A kincstárjegyek hozama alig változott, a kötvényekért pedig 0,3 százalékkal többet fizettek, mint az előző aukción.
Változatlan szinten, a több mint három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Megkezdődtek az előkészületek a Rába Járműipari Holding Nyrt. rendkívüli közgyűlésének összehívására, noha az ezt kezdeményező hivatalos levelet még nem kapta meg az igazgatóság - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön Pintér István elnök-vezérigazgató.
Ez év január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka már nem állapítható meg. Helyettük bevezették a megváltozott munkaképességű személyek ellátását, amely lehet rehabilitációs ellátás vagy rokkantsági ellátás. A címben foglaltak milyen személyi kört…
Az elmúlt napok sorozatos hanyatlása után ma mérsékelten pozitív a fejlett részvénypiaci hangulat, ami segítette, hogy délelõtt folyamatosan a 290-es szintnél erõsebb legyen a forint az...
2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is. A szolgáltatás mindhárom mobilhálózatból elérhető, így az előzetes várakozások alapján, 2012-ben több tízezren választják majd ezt a vásárlási lehetőséget....
Emelkedett a madridi tőzsdeindex és enyhén csökkentek a spanyol állampapír hozamok, miután a spanyol kormány megerősítette, hogy gyakorlatilag államosította a Bankia SA-t, az ország negyedik legnagyobb pénzintézetét.
A május, június időszaka minden évben az érettségi, felvételi, államvizsga lázas heteinek számít – az érintett diákoknak és családjaiknak mindenképp. Éppen ezért a Workania internetes állásportál kutatói legutóbb azt vizsgálták, milyen jövedelemre számíthatnak a különböző szakterületeken elhelyezkedő pályakezdők.
Május végétől valamennyi Budapestről üzemelő légitársaság a reptér 2-es termináljáról közlekedik. A Budapest Airport a MÁV-val és a BKK-val is tárgyal a két terminál közötti tömegközlekedés biztosításáról; az első két hétben a Főtaxi és a Minibusz közlekedtet majd terminálok közötti járatokat - derül ki a Budapest Airport csütörtöki közleményéből.
Megszavazta az Európai Parlament azt a rendeletet, amelynek alapján július 1-jétől tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja.
Nagy esély van arra, hogy dobogóra álljon Londonban a magyar női vízilabda-válogatott. Az utóbbi időben szárnyra kapott a csapat, ami annak is köszönhető, hogy tavaly november óta Sárvári György coacholja a lányokat. A szakembert és a válogatott másodedzőjét arról kérdeztük, miként segítheti ez a csapatsportot. (A témában május 16-án konferenciát is tartanak a Larus Rendezvényközpontban)
Megszavazta az Európai Parlament azt a rendeletet, amelynek alapján július 1-jétől tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja.
Múlt héten 367 ezren kértek első alkalommal munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban, ami minimális csökkenést jelent a korábbi heti adathoz képest. A friss adat enyhén jobb lett a piaci...
A várt 50 milliárd dollárnál kissé nagyobb, 51,8 milliárd dollár volt márciusban az Egyesült Államokban a külkereskedelmi mérleg hiánya amellett is, hogy minden idők legmagasabb export értéke alakult...