Háromszázmilliós áfacsalással gyanúsítanak egy balatonboglári vállalkozót; a férfi Kínából szerzett be lámpákat, az árut azonban papíron Szlovákiában vámolták el, így itthon nem kellett utána áfát fizetniük.
A görög szocialista pártvezérnek, Evangelosz Venizelosznak sem sikerült kormányt alakítania - jelentette a Reuters. Evangelosz Venizelosznak, a görögországi válságkezelés nagyját magára vállaló szocialista ... ...
Fellegi Tamás, lemondott tárca nélküli miniszteri posztjáról, helyette a jövőben az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, Varga Mihály tárgyal majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Elemzők szerint most hangsúlyos politikus került a posztra, az ellenzék viszont úgy véli, hogy addig nem lesz érdemi változás, amíg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a helyén marad.
A volt maléves dolgozók a mai napig nem kapták meg a felmondási időre járó bérüket, illetve a végkielégítést. A szakszervezetek tüntetni készülnek, ha továbbra is csak hitegetik őket - írja pénteki számában a Népszava.
A volt Malévos dolgozók a mai napig nem kapták meg a felmondási időre járó bérüket, illetve a végkielégítést. A másfélezer elbocsátott dolgozó töredéke tudott eddig elhelyezkedni. A szakszervezetek készek tüntetni is, ha továbbra is csak hitegetik őket.
Összefoglaljuk a 2012-től bevezetett katasztrófavédelmi hozzájárulással és a meghatározott összetételű és menynyiségű,veszélyes anyaggal foglalkozó üzemekre vonatkozó üzemazonosítási kötelezettséggel kapcsolatos legfontosabb rendelkezéseket.
Villámgyors levélváltásra került sor május 10-11-én Orbán Viktor miniszterelnök és a hozzá közel álló közel álló Professzorok Batthyány Köre között. A jobb oldali értékrendet valló tudósok kifogásaikat közleményben fogalmazták meg az állami földek bérleti pályázatával kapcsolatban.
Magyarországnak még épp sikerülhet jövőre átcsusszannia a deficitküszöb alatt, az Európai Bizottság friss előrejelzése szerint ugyanis 2013-ban a költségvetés GDP-arányos hiánya 2,9 százalék lehet - több, mint a kormány 2,2 százalékos várakozása, de kevesebb, mint az EU-s büntetési határ. A központi hiány idén a GDP 2,5 százaléka lehet Brüsszel szerint, ez megegyezik a kormány saját becslésével -…
Megdöbbentette a pénzügyi szektor szereplőit, hogy a kormány ismét a Magyar Bankszövetség megkérdezése nélkül döntött ezen a héten, ezúttal a tranzakciós illeték tervezett bevezetése kapcsán. Patai Mihály, a szervezet elnöke úgy fogalmazott a köztévé Az Este című műsorában, hogy "nyílt hülyeségek vannak az elképzelésben". Hozzáfűzte: az illeték, ha változtatás nélkül vezetik be, a tönk szélére…
Tavaly 73 ezer esetben engedte meg az adóhatóság, hogy a polgárok, vállalkozások részletekben vagy a határidő után fizessék meg adójukat, sokakon azonban ez sem segít, az érintettek 40-50 százaléka a kedvezményes feltételek mellett sem tudja leróni a közterheket - írta a Magyar Nemzet.
Európa jövőjével kapcsolatban többféle álláspont látott napvilágot neves közgazdászok részéről az elmúlt hónapokban. Úgy tűnik tehát, hogy a közgazdász szakmán belül sincs egyetértés a válság...
Alacsony forgalom, érdektelenség jellemezte a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacát a múlt héten, az árfolyamok tovább csökkentek, a BUX 2,92 százalékkal került alacsonyabbra az előző heti 2,16 százalékos gyengülés után.
Az ajkai Validus Trans Kft. közel húsz százalékkal növelte árbevételét tavaly; a nemzetközi szállítmányozással és fuvarozással foglalkozó cég 2011-ben 678 millió forint nettó árbevétel mellett csaknem 91 millió forintos adózás előtti eredményt ért el - közölte a vállalat ügyvezetője az MTI-vel.
A pálinka az első helyet szerezheti meg a hungarikumok között, hiszen olyan érték, amely méltán képviseli Magyarországot a világban - fogalmazott Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a jubileumi, 10. Országos Pálinka Fórumon a tárca közleménye szerint.
A kormány pénteken késő délután benyújtotta a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. A parlament honlapján olvasható dokumentumban az áll: a 2012 július 1-jétől hatályos törvény szerint az indított hívások havonta 10 perc adómentességet élveznek.
A héten tovább csökkent az üzemanyagok dollárban mért jegyzésára, azonban ezt a kedvező hatást a forint árfolyamának gyengülése csaknem egészében erodálta. A benzin esetében emiatt várhatóan szinten...
Teljesen kiszámíthatatlanná vált a görögországi helyzet, jelentős az esélye az újabb parlamenti választások kiírásának, és ha ezután olyan kormány alakul, amely elveti a külső segélyprogram feltételeit, az Görögország euróövezeti tagságának megszűnéséhez vezethet - vélekedtek pénteken londoni pénzügyi elemzők.
Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint teljesen kiszámíthatatlanná vált a görögországi helyzet, jelentős az esélye az újabb parlamenti választások kiírásának, és ha ezután olyan kormány alakul, amely elveti a külső segélyprogram feltételeit, az Görögország euróövezeti tagságának megszűnéséhez vezethet.
A kormány pénteken késő délután nyújtotta be az Országgyűlésnek az új adótörvényeket: a tranzakciós illetékről, a távközlési adóról és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslatot, valamint az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
Jó esély mutatkozik arra, hogy az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek már az ECOFIN (az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsa) ez év június 22-i ülésén visszavonják a Magyarországot a Kohéziós Alapból megillető kötelezettségvállalások részleges felfüggesztésére vonatkozó korábbi döntésüket, annak 2013. január 1-jei feltételes hatályba lépését jóval megelőzően - közölte a…
A héten tovább csökkent az üzemanyagok dollárban mért jegyzésára, azonban ezt a kedvező hatást a forint árfolyamának gyengülése csaknem egészében erodálta. A benzin esetében emiatt várhatóan szinten marad majd az ár a hazai kutakon, a gázolaj ára azonban pár forinttal lejjebb kerülhet szerdától. Az utóbbi hetek várakozásoknál gyengébb makroadatai az olaj keresleti kilátásainak gyengüléséhez…
Sok jó ember kis helyen is elfér - tartja a mondás, ugyanakkor a legtöbben csak a kényszer hatására jönnek rá, mennyire igaz is ez az állítás. A legtöbb háztartás ugyanis havonta szembesül azzal, mekkora terhet is jelentenek a lakásfenntartási kiadások, s egyre többen gondolkodnak el azon, nem ártana kisebb lakásba költözni. A Pénzcentrum.hu ezúttal a "válságlakások" háza tájára kalauzolja el…
A kormány pénteken késő délután nyújtotta be az Országgyűlésnek a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslatot; az illeték mértéke 0,1 százalék lesz, többek között az átutalásokra, beszedésre, készpénz be-, és kifizetésekre fog vonatkozni. Felső összeghatár nem szerepel a javaslatban, a korábbi adóból pedig illeték lett.
A kormány pénteken késő délután nyújtotta be az Országgyűlésnek a biztosítási adóról szóló törvényjavaslatot. A legjelentősebb plusz terhet az autósokra hárítja az új adónem.
Ismét Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. 2002-2008 közötti vezérigazgatója lehet a hamarosan a főváros kizárólagos tulajdonába visszakerülő közműcég első embere.
Az Agrármarketing Centrum (AMC) támogatásával összesen 31 cég képviseli hazánkat a 79. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron május 12-18. között. Hét magyar vállalat először...
A törvényjavaslat rögzíti, hogy az adó mértéke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás nyújtásánál a biztosítási díj 30 százaléka, cascónál 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosítási szolgáltatás nyújtásánál 10 százaléka. A javaslat szerint három adónemet vezetnek ki, melyek helyébe lép a biztosítási adó.
Németországban az adóbevétel a szakértői becslésekkel feltérképezhető jövőben minden évben rekordot dönt, és már 2013-ban meghaladja a 600 milliárd eurós határt - jósolja csütörtökön bemutatott jelentésében az úgynevezett adóbecslési munkacsoport.
A kormány pénteken késő délután benyújtotta a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. A javaslat értelmében az indított hívások havi 10 perc adómentességet élveznek, 10 perc után a megkezdett hívásokért 2 forintot, SMS/MMS után is 2 forintot kell fizetni.
"A héten Cséfalvay Zoltán államtitkár azt nyilatkozta, hogy nem lesz államcsőd. Ez az egyetlen jó hír, ami a kormány elmúlt két évi gazdaságpolitikájáról elmondható" – jelentette ki Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa pénteki győri sajtótájékoztatóján.
Az első millió dollár forrását ne firtassák, a többiről örömmel számot adok − Rockefellernek vagy talán Henry Fordnak tulajdonítják ezt az azóta is sokat idézett mondatot. A világ gazdagjainak ... ...
További terjeszkedésre készül Európában a katari állami vagyonalap: az Öböl menti ország nemrégiben részesedést vett a Royal Dutch Shell kőolajipari óriásvállalatban, és be akarja vásárolni magát az olasz ENI cégbe is.
Évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást harsogta gazdasági miniszterünk pénteken az újabb adóemelések előtt. Miközben ugyanazon a napon két másik – feltételezhetően gazdaságilag analfabéta - országban teljesen más lépésekről döntöttek.
Horvátország építőipara a 2008-as magas szintről hatalmasat zuhant egészen mostanáig; gyakorlatilag minden alágazat csúcsteljesítményének felére csökkent. Tavaly a teljes építőipari termelés több mint 6 százalékkal csökkent, és a teljes építési beruházás is követte ezt a tendenciát. Most azonban úgy tűnik, hogy az építőipar 2011-ben elérte mélypontját és 2012-ben lassú növekedési pályára állhat.
Teljesen kiszámíthatatlanná vált a görögországi helyzet, jelentős az esélye az újabb parlamenti választások kiírásának, és ha ezután olyan kormány alakul, amely elveti a külső segélyprogram feltételeit, az Görögország euróövezeti tagságának megszűnéséhez vezethet - vélekedtek a Fitch elemzői.
Orbán Viktor szerint a kormány határozottan meg kívánja akadályozni, hogy az állami földek bérlését kizárólag a földalapú támogatások megszerzése motiválja. A miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének ... ...
Eredménytelenül értek véget Görögországban a kormánykoalíció megteremtésére irányuló tárgyalások. A Radikális Baloldal, Sziriza nem hajlandó részt venni a konzervatívak, szocialisták és a Demokratikus Baloldal koalíciójában. A két párt levelet írt Angela Merkel német kancellárnak és Christine Lagarde-nek Valutaalap vezetőjének, amelyben elfogadják a takarékossági programot.Ezzel a koalíciós…