2012. május 8. kedd

máj. 8
0:15
USA - 10 éve nem látott mértékben bővült a fogyasztói hitelállomány (ProfitLine)
Több mint egy évtizede nem látott mértékben emelkedett márciusban a fogyasztói hitelállomány a gépjármű- és diákhitelek felfutásának köszönhetően.
máj. 8
3:21
Sokkoló voksok: a görögök menthetetlenek? Mit vár az EU Hollande-tól? (stop.hu)
Kisebb sokkot okozott a piacokon a francia elnökválasztás és a görög parlamenti választások eredménye, s miközben egyelőre nagy a bizonytalanság például az unió jövőjét illetően, az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélik, a görögök már menthetetlenek, a franciák pedig megpróbálják majd lazítani a fiskális szigort.
máj. 8
4:39
Fellélegezhetnek az óvodák - 5 milliárd forint óvodafejlesztésre (ProfitLine)
Ötmilliárd forint keretösszeggel jelent meg két pályázati felhívás az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztésre. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kiírásai által lehetőség nyílik többek között képzések, tréningek szervezésére, óvodaudvar fejlesztésére, tornaszoba kialakítására, és különböző eszközök beszerzésére is - közölte az NFÜ az MTI-vel hétfőn.
máj. 8
4:57
Patthelyzet Görögországban – nyárig tartanak ki a hitelek (mfor.hu)
Hétfőn az esti órákba nyúló megbeszéléseken nem sikerült a választásokon győztes jobbközép pártnak kormánykoalíciót alakítania. A rossz hír ellenére egyelőre nincs pánik, egy görög kormányzati illetékes szerint három hónapra elegendő pénze van az országnak.
máj. 8
5:09
Veszélyesnek tartják egy nemzetgazdasági húzóágazat többszörös adóztatását (stop.hu)
A percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös álláspontja szerint jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.
máj. 8
5:09
Olyan kicsi a gabona, hogy a nyúl nem tud elbújni benne (vg.hu)
máj. 8
5:11
Matolcsy kapja az exportügyeket (vg.hu)
A nemzetgadasági miniszter közvetlen irányítása alá kerülhet az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. A két intézetről szóló törvény napokon belül hatályba léphet, tárgyalásukat tegnap este kezdték meg a parlamentben.
máj. 8
5:13
Közös nyilatkozat a percalapú adó ellen (vg.hu)
máj. 8
5:15
Munkaerő-kölcsönzők: 50 ezren veszélyben (vg.hu)
máj. 8
5:17
Megint jelentős benzinárcsökkenés jön (vg.hu)
máj. 8
5:19
Élelmiszercégeket mentene az állam (vg.hu)
máj. 8
5:21
Százmillió de minimis támogatásra (vg.hu)
máj. 8
5:23
Felszámolói igen az elektronikus árverésre (vg.hu)
máj. 8
5:25
Jelentős többlet az áprilisi egyenlegben (vg.hu)
Április végén az államháztartás központi alrendszerének hiánya 228,2 milliárd forint volt, az éves deficitcél kevesebb mint 40 százaléka; március végén ez a mutató még 90 százalék volt.
máj. 8
5:27
Bíróság kontra NAV: régi adó jár vissza a cégeknek? (vg.hu)
máj. 8
5:29
Földcsuszamlás az EU-ban (vg.hu)
Felpuhulhat a fiskális paktum és borulhat a túlzott megszorítások politikája – ez lehet a hétvégi francia és görög választások legfőbb hozadéka. Görögországban patthelyzet látszik kialakulni, mert a hitelcsomag melletti pártok egyedül nem lesznek képesek kormányt alakítani.
máj. 8
5:31
Új időszámítás az eurózónában (vg.hu)
máj. 8
5:33
Matolcsy György felügyelhet is (vg.hu)
máj. 8
5:35
Rég nem látott áprilisi áht-adat (vg.hu)
máj. 8
5:36
Hol bankol a kormány? (Népszava)
Két nap alatt egy bankot és egy biztosítót "vesz" Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki a brüsszeli figyelmeztetések ellenére az uniós szabályokat sértő jegybanktörvény-módosítást tett le a képviselők asztalára. Bár az Európai Bizottság szemet hunyt a "csíntevés" felett, jó esély van rá, hogy a Nemzetközi Valutaalap belekössön.
máj. 8
5:42
Már a piacokban sem bízhatunk? Az őstermelők ősi trükkjei (Pénzcentrum)
Egy friss felmérés szerint megduplázódott a piacok árbevétele az elmúlt évtizedben Magyarországon: az elmúlt tíz évben a piaci vásárlás értéke duplájára nőtt, a háztartások több mint kétharmada költi pénzét a kofáknál. A fogyasztóvédők azonban óvatosságra intik azokat, akik sokszor vásárolnak piacokon, és tudatosan keresik a magyar őstermelőktől származó tojást, zöldséget vagy gyümölcsöt....
máj. 8
5:45
Az öt legkockázatosabb magánnyugdíjpénztárat vizsgálták (stop.hu)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén.
máj. 8
5:54
Csökken a benzin ára (Népszava)
Tíz forinttal csökkenti holnaptól a benzin, és hat forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi listaárát a Mol Nyrt. - tudta meg lapunk.
máj. 8
5:56
Elhunyt Bartha Ferenc (Népszava)
A TriGranit Holding Bartha Ferencet saját halottjának tekinti, a temetésről a családdal közösen később intézkednek.
máj. 8
5:57
1,25 milliárd büntetés a GVH-tól: kartellezhettek a vasúti társaságok (hvg.hu)
A Magyar Nemzet értesülése szerint milliárdos bírságot szabott ki a napokban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a MÁV-ra, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasútra (GYSEV) és a MÁV Cargo - jelenleg osztrák állami kézben lévő - utódcégére.
máj. 8
5:58
Vészhelyzetbe jutott az ország (Népszava)
"Kilenc éve azt mondtam, hogy vészhelyzetben van a magyar gazdaság, és lassan mi leszünk a régió legszegényebb országa. Mára igazam lett, most már igazán vészhelyzet van. Vészhelyzetben pedig meg kell találni a kilábalási stratégiát" - jelentette ki Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn, amikor bemutatta legújabb kezdeményezését, a kis-és…
máj. 8
6:00
Orosz rulettet játszik az országgal a Fidesz (Népszava)
Orbán stratégiája két év után megbukott, a konvergencia-program "felér egy beismerő vallomással" - hangoztatta a parlamentben tegnap napirend előtt Szekeres Imre. Az MSZP-s politikus szerint a csőd bizonyítéka a telefonadó és a csekkadó.
máj. 8
6:15
Vannak, akik megfizettetik ügyfeleikkel az sms-adót (hvg.hu)
A telefonadóval jelentősen megemelkedhet a távfelügyeleti rendszerek havi bérleti díja; a vagyonvédelmi szolgáltatók jelenleg az új tarifájukon dolgoznak, a szolgáltatás akár ezresekkel is többe kerülhet a jelenleginél - írja keddi számában a Népszava.
máj. 8
6:18
Folytatódik a vény-mizéria - törvénysértő volt az OEP tendere (Napi Online)
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint szabálytalan volt az OEP 216 millió vény előállítására kiírt tendere, jogsértően érvénytelenítették az Állami Nyomda ajánlatát. Az egyedüli érvényes ajánlatot benyújtó ... ...
máj. 8
6:18
Biztosítási adó - ez így nem lesz jó! (ProfitLine)
Csak a befolyt díjra lenne érdemes kivetni a Széll Kálmán terv 2.0-ban szereplő új biztosítási adókat a biztosítók szerint, mivel a vagyonbiztosításoknál az ügyfél bármikor elállhat a biztosítási szerződéstől, például a díjfizetés elmaradásával - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
máj. 8
6:24
Kutyák taszították le a trónról a Csillag születiket (mfor.hu)
Az RTL Klub számára ismét inkább hátrányt jelentett a hosszú hétvége, a 18. hét elején tartott két szabadnap miatt tovább csökkent az előnye a TV2-vel szemben. Érdekesség, hogy a hét legnézettebb műsora a széria történetében először nem a Csillag születik, hanem az RTL Klubon adott vasárnapi kalandfilm volt.
máj. 8
6:24
Innovációs járulék: mi változott 2012-ben? (Adózóna)
Idén két fontos kérdésben szigorodott az innovációs járulékkal kapcsolatos szabályozás. Összefoglaltuk a tudnivalókat.
máj. 8
6:30
Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok (origo.hu)
Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői mészkőbányákkal rendelkező társaság az ország szinte minden fontosabb állami beruházásánál kulcsszerepet játszik.
máj. 8
6:39
Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló? (privatbankar)
Bár a magyarországi földbefektetések valóban biztos hozammal kecsegtetnek, a területek fenntartásának költségei és a bürokrácia mértéke sokakat elijeszt. A termőföldek besorolási rendszere 160 éves, elavult, és sokszor okoz gondot a rengeteg közös tulajdonos is. Egyben mindenki egyetért: a hazai földek értékesek és ez valószínűleg így is marad. Kérdés, hogy nyitva maradnak-e az uniós csapok és…
máj. 8
7:09
Az Auchan után az OBI is építkezne Győrben (hvg.hu)
Az Auchan mellett az OBI is új áruház építésébe kezdene Győrben, a 8 ezer négyzetméteres áruház 2013 tavaszára készülne el, és mintegy 80 dolgozónak adna munkát - számol be róla a Napi Gazdaság.
máj. 8
7:12
Az államfő átvette az atombőröndöt (168 óra)
Harmadszor foglalta el az Oroszországi Föderáció államfői posztját Vlagyimir Putyin, aki hétfőn a moszkvai Kremlben letette a hivatali esküt.
máj. 8
7:15
BUX: betöltve minden rés (mfor.hu)
Hétfőn a nyitást követően a BUX is komoly eséssel indított, ám ennek nagy részét sikerült a nap végére ledolgozni. Sok a bizonytalanság, de van némi remény a további emelkedésre.
máj. 8
7:21
Közvetlen állami tulajdonba kerülhet az Eximbank, vita kezdődik a jegybanktörvény módosításáról (Elemzésközpont)
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közvetlen állami tulajdon alá helyezéséről, majd vitát kezdhet egyebek mellett az év elején hatályba lépett új alaptörvény első módosításáról, illetve a jegybanktörvény ahhoz kapcsolódó változtatásáról. Utóbbi előterjesztések az Európai Unió kifogásai alapján törölné az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi…
máj. 8
7:23
Görögországi választások - Londoni elemzők: "lehetetlen" a kormányalakítás, új választások jönnek (Elemzésközpont)
Londoni stratégiai elemzők szerint "teljesen lehetetlen" a görögországi kormányalakítás a hétvégi parlamenti választások után kialakult helyzetben, és a jövő hónapban minden bizonnyal újabb választásokat kell tartani, amelyek azonban akár a mostaninál is rosszabb helyzetet eredményezhetnek a görög pénzügyi segélyprogram szempontjából.
máj. 8
7:24
Pénz járhat vissza több cégnek is (Metropol.hu)
Az adószakma és a vállalkozások egyelőre alig figyeltek fel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság tavaly több ítéletében leszögezte: az adóhatóság téves jogértelmezési gyakorlatot követett akkor, amikor a helyi iparűzési adó elszámolhatósága kapcsán szankciókat rótt ki vállalkozásokra társasági adónemben.
máj. 8
7:24
USA - Csak a Dow indexnek nem sikerült pluszban zárnia (ProfitLine)
Többségében csekély emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezetői mutatói hétfőn: a zárásra elmúlt a befektetőknek az előző napi görög parlamenti és a francia elnökválasztás eredményével kapcsolatos kedvetlensége, s az S&P 500-as mutató visszanyerte napközben elszenvedett veszteségét.
máj. 8
7:25
Az uniós fiskális paktum mellett állt ki az EIB egyik alelnöke (Elemzésközpont)
Az uniós fiskális paktum jelenlegi formája mellett foglalt állást Wilhelm Molterer, az Európai Befektetési Bank (EIB) egyik alelnöke hétfőn egy bécsi előadásában. "A fiskális paktum, ahogy elfogadták, nem lehet újabb tárgyalások tárgya, mert a tagállamok államadósságának leépítésével szemben nincs más választási lehetőség" - fogalmazott a volt osztrák pénzügyminiszter az Osztrák Európa-…
máj. 8
7:27
Itt az új fenyegetés: ismét pellengérre állíthatják Magyarországot (Napi Online)
A hulladékkezelés államosítása miatt külföldi érdekeltségű vállalkozók a versenyjogi biztoshoz fordulhatnak. Így ezen jogszabály miatt egy újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen. ... ...
máj. 8
7:27
IMF-vezér: nem kell minden áron betartani a költségvetési hiánycélt (hvg.hu)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra ösztönzi az eladósodott államokat, hogy csak fokozatosan csökkentsék költségvetési hiányukat elkerülve ezáltal, hogy további sérüléseket okozzanak a gazdaságuknak.
máj. 8
7:27
BÉT - Megvették az "esést" a befektetők (Elemzésközpont)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,94 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 17.769,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,37 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére - a meghatározó európai börzék például 2,5…
máj. 8
7:29
Beérkeztek a termékdíjból az első milliárdok (hvg.hu)
Mintegy 17 milliárd forint bevétel jutott a termékdíjakból az államkasszába az első negyedévben. Az állami tulajdonú hulladékgazdálkodási ügynökség három év múlva minden településen biztosítani akarja a lakossági szelektív gyűjtést - írja keddi számában a Világgazdaság.
máj. 8
7:29
Budapest Airport: megújult a reptéri rent-a-car (Elemzésközpont)
Májustól valamennyi nagy nemzetközi autókölcsönző szolgáltató partner jelen van a budapesti repülőtér 2-es Terminál új csarnoka, a SkyCourt érkezési szintjén - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel hétfőn. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság közleménye szerint jelenleg már az összes, a reptérrel szerződött rent-a-car partner beköltözött a SkyCourt 2B…
máj. 8
7:31
Kehi: három magánnyugdíjpénztár esetében 9 feljelentés (Elemzésközpont)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén.
máj. 8
7:33
Lagarde: nem kell minden áron betartani a hiánycélt (privatbankar)
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra ösztönzi az eladósodott államokat, hogy csak fokozatosan csökkentsék költségvetési hiányukat elkerülve ezáltal, hogy további sérüléseket okozzanak a gazdaságuknak.
máj. 8
7:33
Komolyabb változások várhatók 2013 őszétől az új NAT alapján (HRportal)
Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) nem sokban hasonlít az eredetileg tervezettre - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára május 4-én Székesfehérváron. Hoffmann Rózsa a szakmai fórumon megerősítette, hogy a tervezet napokon belül a kormány elé kerül - adta hírül az MTI.

Keresés