Többségében emelkedést mutatnak a mai kereskedésben az európai részvényindexek, a spanyol kötvényaukcióra nem mutatkozott érdemi piaci mozgás. A befektetők már a délutáni EKB döntésre figyelnek,...
Gerry Gray, a Tesco vezérigazgatója a Népszabadságnak adott interjúban elmondta, a Tesco és a kormány viszonyában akkor történt enyhülés, amikor világossá vált, hogy a vállalat milyen lehetőségeket kínál az itteni cégeknek. A krízisadók előtt átlagosan 1500 állást teremtettek egy évben, tavaly pedig alig ötszázat - mondta el Gerry Gray, hozzátéve, akkor a kormánynak valószínűleg nem volt más…
Három havi emelkedést követően áprilisban csökkentek a globális élelmiszerárak, és ez a tendencia a következő hónapokban is tartós lehet - áll az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének havi jelentésében. A globális áresés elsősorban a gabona- és a cukorárak csökkenésének köszönhető.
Május 2-án megdőlt a művészeti aukciók világrekordja: a csúcstartó már nem Picasso, hanem a norvég Edvard Munch, akinek emblematikus alkotása, a Sikoly 119,9 millió dollárért kelt el a Sotheby's new...
A bankbetétvédelmi alap pénzének a költségvetésbe való beolvasztását fontolgatja Robert Fico kabinetje - adta hírül a pozsonyi Pravda című napilap. A lap információi szerint a betétesek pénzéért a jövőben az állami költségvetés vállalna garanciát. 192 millió euró folyhat be a költségvetésbe - de mi lesz, ha beüt a krach?
Bányai Ervin vette át május 2-ától a Budapest Bank csoport informatikai szervezetének irányítását. A szakember feladata a pénzintézet növekedési terveihez dinamikus támogatást nyújtó IT stratégia megvalósítása, a napi működés megbízhatóságának növelése lesz.
A vártnál kisebb ütemben emelkedtek márciusban a termelői árak az euróövezetben, éves szinten 3,3 százalék, februárhoz képest pedig 0,5 százalék volt a növekedés üteme - közölte csütörtökön az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lefoglalta a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat, amelyeken a bankok közös adatbázisát, az úgynevezett BankAdat rendszert tárolják - írja a HVG.
Optimisták voltak a vásárlók a csütörtöki államkötvény-aukciókon, az eredetileg felkínált mennyiségnél 16 milliárddal többet sikerült értékesíteni, és a hozamok is csökentek kissé az előző naphoz képest. A hosszú kötvényeink hozamai valamivel évi nyolc százalék alatt stabilizálódni látszanak.
A bankbetétvédelmi alap pénzének a költségvetésbe való beolvasztását fontolgatja Robert Fico kabinetje - adta hírül a pozsonyi Pravda című napilap. A lap információi szerint a betétesek pénzéért a jövőben az állami költségvetés vállalna garanciát. 192 millió euró folyhat be a költségvetésbe - de mi lesz, ha beüt a krach?
Alapvetően kedvező a hangulat az európai börzéken, sok jó gyorsjelentés segíti felfele az indexeket. Ebből a magyar piac nem sokat tudott meríteni, a régióban lemaradók vagyunk, bár a mínusz csupán 0...
Értesítették a távközlési szolgáltatókat a legújabb telefonadó-elképzelésekről: az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétől akarják bevezetni - értesült az MTI. A kormány és a szolgáltatók képviselői között minderről pénteken lesz újabb egyeztetés....
Lapinformáció szerint a Gazdasági Versenyhivatal lefoglalta a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat, amelyeken a bankok közös adatbázisát, az úgynevezett BankAdat rendszert tárolják. A GVH a végtörlesztésre felvehető forinthitelek kamatának emelése ügyében vizsgálódik.
A bankbetét védelmi alap pénzének a költségvetésbe való beolvasztását fontolgatja Robert Fico kabinetje - adta hírül a pozsonyi Pravda független napilap csütörtökön. A lap információi szerint a betétesek pénzéért a jövőben az állami költségvetés vállalna garanciát.
Háromszoros kereslet mellett a meghirdetettnél több 3 és 10 éves államkötvényt, valamint kétszeres jegyzésre a tervezett mennyiségű 5 éves papírt értékesített csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a kéthetente rendezett kötvényaukción.
A bankbetét védelmi alap pénzének a költségvetésbe való beolvasztását fontolgatja Robert Fico kabinetje - adta hírül a pozsonyi Pravda független napilap csütörtökön. A lap információi szerint a...
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette...
A K&H Biztosító nyerte az "Év Fogyasztóbarát Biztosítója – 2011” szakmai díjat, elsősorban a "fogyasztóbarát szemléletnek a teljes intézményrendszert átható, minden részletre kiterjedő bemutatása" miatt. Az Allianz Hungária és a Generali-Providencia "Elismerésre Méltó Fogyasztóbarát Tevékenység" oklevélben részesültek.
Értesítették a távközlési szolgáltatókat a legújabb telefonadó-elképzelésekről: az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétől akarják bevezetni - értesült az MTI. A kormány és a...
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. Az új miniszter Ózdon született, lelkész, már az első Orbán-kormányban is a miniszterelnök főtanácsadója volt.
A német Lufthansa a következő években 3.500 alkalmazottját bocsátja el takarékossági programja részeként, hogy ismét nyereségessé tegye a légitársaságot. A létszámleépítés az adminisztratív személyzetet érinti.
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök.
Az olasz lakosság segítségét kérte a Monti-kormány a költségvetési megtakarításhoz. A kampány értelmében bárki online jelezheti az általa észrevett közigazgatási pazarlást, és javaslatot is tehet a kiadások csökkentésére. A kampány egy napja alatt többszáz tanácsot kapott az olasz kormány.
2012. május 3-án kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol szakértő vendégeink Gyurcsik Attila és Pálfi György beszélnek majd az OTP Bank fundamentumairól, a bankcsoport...
"Nem tudjuk felvenni költekezésben a versenyt" - jelentette ki egy mai sajtótájékoztatón Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője, aki elmondta, több százmillió forinttal volt szükséges csökkenteni a rendezvény költségvetését. Gerendai szerint ennek legfőképp gazdasági okai vannak, hiszen míg a nagy versenytársak fesztiválhelyszínein minden tizedik forint kerül az államhoz áfa formájában,…
Mától az OTP-nél is lehet jegyezni öt külföldi részvényt azok közül, amelyek november óta forognak a Budapesti Értéktőzsde által működtetett BÉTa piacon. Ezzel az OTP második szereplővé válik az úgynevezett árjegyzésben. A megnövekedett forgalomra hivatkoznak és alacsony költségeket ígérnek.
Mától az OTP-nél is lehet jegyezni öt külföldi részvényt azok közül, amelyek november óta forognak a Budapesti Értéktőzsde által működtetett BÉTa piacon. Ezzel az OTP második szereplővé válik az úgynevezett árjegyzésben. A megnövekedett forgalomra hivatkoznak és alacsony költségeket ígérnek.
Már több mint ötezren fordultak azokhoz a pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodákhoz, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hívott életre és civil szervezetek működtetnek tizenegy megyeszékhelyen - közölte Balogh László a PSZÁF alelnöke....
Továbbra is változatlan az alapkamat az eurozónában (1%). A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő elnöki sajtótájékoztatóra várnak, amely ezúttal Barcelonában lesz. A többség arra kíváncsi, hogy az...
Változatlanul, 1 százalékon hagyta az irányadó kamatot az Európai Központi Bank. A befektetők az elnök sajtótájékoztatójára várnak. Az euróövezeti jegybank ezúttal a spanyolországi Barcelonában ülésezett, így nagy valószínűséggel az államadósság-válság lesz a középpontban.
Közzétette második éves rangsorát a Bloomberg Markets magazin a világ "legerősebb" bankjairól. Az élen az egy évvel ezelőttihez hasonlóan egy szingapúri bank végzett, újdonság azonban, hogy négy...
Több mint 4 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a tavaly novemberben indult, a Budapesti Értéktőzsde által működtetett BÉTa piacon, amelyen külföldi részvényekkel lehet kereskedni.
Áprilisban a nemzetközi piacokhoz hasonlóan a BUX index is lefelé vette az irányt, a hazai részvénypiaci kilátásokat illetően azonban továbbra is optimisták a magyar alapkezelők, sőt, a derűlátás az...
Az EKB Kormányzótanácsa mai, barcelonai kihelyezett ülésén változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 1,00%-os kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 1,75%-os, illetve 0,25%-os szintjét.
Már régóta kacsingat a devizapiac és a benne rejlő kimeríthetetlen lehetőségek felé? Érdekli az FX piac, de bizonytalan milyen stratégiát érdemes követni a profit reményében? Itt a ragyogó alkalom,...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint továbbra is megfelel a menetrend a munkába járók és tanulók igényeinek a Bátaszék-Sárbogárd vasútvonalon, ahol április 15-től tíz járatot szüntetett meg a MÁV - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel, így reagálva Horváth István (Fidesz-KDNP) szekszárdi polgármester kifogásaira az új menetrenddel kapcsolatban.
A cseh központi bank, az EKB-hoz hasonlóan változatlanul, 0,75 százalékon hagyta irányadó kamatát. A diszkontráta - ugyancsak változatlanul - 0,25 százalékon, míg a Lombard-ráta 1,75 százalékon maradt. A bank 2010 május óta, vagyis két éve nem változtatott irányadó kamatán.
Ma délután tette közzé első negyedéves gyorsjelentését az amerikai autógyártó óriás, a General Motors, mely árbevétel és EPS szintjén is felülmúlta az elemzői várakozásokat. További pozitívum, hogy...
A délelőtti államkötvény aukciókon tapasztalt viszonylag intenzív vételi érdeklődés nyomán mindhárom sorozatból meghirdetett délutánra ún. nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ....
Az Egyesült Államokban, a munkáltatók által tervezett elbocsátások száma márciusról áprilisra 7,1 százalékkal 40.559 emelkedett - közölte a humánpolitikával foglalkozó Challenger Gray & Christmas.
Múlt héten 27 ezer fővel kevesebben, 365 ezren igényeltek első ízben munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban - derült ki a munkaügyi minisztérium jelentéséből. Az előzetes várakozások 378-381...
Jó hír, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány több olyan döntést hozott, amely kedvezően érinti az Erzsébet-programban résztvevő társadalmi csoportokat.
Benyújtotta lemondását Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kormányfőnek. Orbán Viktor miniszterelnök a szerdán benyújtott lemondást elfogadta - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.
Az osztrák Leier cégcsoport új betonelem üzemet létesített kétmilliárd forintos beruházással Győrött. A társaságnak ez lesz a kilencedik hazai üzeme, ahol a próbagyártás hamarosan elindul. A Leier korábbi nyolc üzeme közel 1000 főnek adott munkát, a beruházás 70 új munkahelyet teremt.
Pozitív irányú mozgások bontakoztak ma ki az amerikai részvénypiacokon, a határidős indexek közül a Dow 10, az S&P 1,1 a Nasdaq 3,25 pontos emelkedést mutat a nyitás előtt. A befektetők örülnek a...
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) meghosszabbította az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán támogatást nyert jelentkezők önrészének befizetési határidejét....
A következő két évben kétszázra emeli a jelenleg negyven-ötven főt foglalkoztató repülőgép-alkatrészgyárának dolgozói létszámát a német Diehl Aircabin Gmbh. Nyírbátorban - mondta Rainer von Borstel, a német anyavállalat, a Diehl Aerosystems konszern vezetője.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben 27.000 fővel 365.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 392.000 főről, elemzők 381.000 fővel számoltak.
Javult a kelet- és közép-európai térség együttes üzleti hangulatindexe az április végéig tartó negyedévben azokra a várakozásokra, hogy a térség gazdasága először nő 2011 januárja óta.