Az amerikai várakozásokkal ellentétben Szaddám Huszein iraki diktatúrájának bukása nem indított el semmiféle demokratizálódási hullámot a Közel-Keleten.
Az egyelőre ismeretlen terroristák hamar bedobták a mélyvízbe Gordon Brown kormányfőt és a brit történelem első női belügyminiszterét. Jacqui Smith mindössze fél nappal az új kabinet hivatalba lépése után hajnali 2 órakor ébresztette fel a rendőrség, hogy közölje vele: a belvárosban, a Piccadilly Circusből nyíló Haymarketen egy pokolgépet tartalmazó autót fedeztek fel.
Súlyos merényleteket hiúsított meg az angol rendőrség pénteken London központjában - köszönhetően a szerencsének. Az első hivatalos rendőrségi sajtóértekezleten a Scotland Yard főparancsnok-helyettese megerősítette, hogy az egység gépkocsiba rejtett, nagy erejű pokolgépet hatástalanított.
A közvélemény most főleg belső ügyekre figyel régiónkban, a globalizálódó világ problémái kevésbé kötik le a figyelmet. Ezt a jelenséget a lapunknak adott interjújában Göncz Kinga külügyminiszter sajnálatosnak mondta.
Halálos kimenetelű balesetet szenvedett két munkás pénteken a spanyol fővárosban a Rolling Stones előző napi koncertje után a színpad bontása közben. Két másik munkás megsérült.
Vád alá helyezték pénteken az Egyesült Államokban azt a négy muzulmán férfit, akik nagyszabású merényletet terveztek a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér ellen. A négy terheltet - egy guyanai származású amerikai, két guyanai és egy trinidadi állampolgárt - a hónap elején tartóztatták le, egyet közülük New Yorkban, a másik hármat Trinidad és Tobago karib-tengeri szigetországban. Az…
Angela Merkel, a hétvégén végződő hathónapos német EU-elnökség méltán ünnepelt politikusa globális játékosként nemcsak az uniós alkotmányt állította pályára, hanem Németországot is újra a világ döntéshozatalának középpontjába helyezte. Jóllehet a sajátos munkastílussal rendelkező német kancellár tevékenysége egyesekben megütközést keltett, Merkelnek köszönhetően már nem először menekültek meg…
Már vannak kínai dalok a tévében, óvatosabbak az újságírók, de az emberek nem fogják be a szájukat - tíz évvel ezelőtt adta át Károly brit herceg Hongkongot a kínai kommunistáknak. Bár az apokaliptikus víziók nem váltak valóra, és a szocializmuson edződött magyarok is feleslegesen ijesztgették a hongkongiakat, a felszín alatt azért elindultak a változások.
Két évvel az eddigi legvéresebb londoni merényletsorozat, és egy nappal az új brit kormányfő munkába állása után két súlyos, robbantásos merényletkísérletet hiúsított meg a rendőrség - valószínűleg a puszta szerencse segítségével - pénteken Londonban.
Pokolgépet találtak a második gyanús londoni gépkocsiban is - jelentette a BBC péntek este, közelebbről meg nem nevezett, magas beosztású forrásra hivatkozva.
Az amerikai rakétavédelem európai kiterjesztéséről tárgyal George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét végén az Egyesült Államokban - számolt be a Voice of America rádió pénteken.
Az amerikai és iraki katonák szombat hajnalban az iraki főváros egyik síiták lakta negyedében megöltek 26 terroristát, továbbá őrizetbe vettek 17, a síita terrorista hálózatokkal közvetlen kapcsolatban álló személyt. Az amerikai hadsereg állítása szerint a Szádrváros negyedben megölt emberek terroristák voltak, akik könnyű fegyverekkel, rakétavetőkkel és pokolgépekkel támadtak az amerikai…
Kábítószercsempészesre használt alagutat fedeztek fel az amerikai-mexikói határon a két ország hatóságai közös akciójuk során. Az amerikai igazságügyi szervek pénteki tájékoztatása szerint az alagútba az Arizona állambeli Nogales település egyik épületének pincéjében volt a bejárat, míg a kijárat már a mexikói oldalon, egy ház földszintjén lévő lakásban.
Szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az egyesült államokbeli Kennebunkportban, a Bush család székhelyén, ahol július 1-2-án találkozik Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök. A szárazföldi, vízi és légi közlekedést korlátozó intézkedéseket rögtön azt követően rendelték, hogy a Bush család Maine állambeli székhelyére csütörtökön este megérkezett az amerikai elnök.
A klímaváltozás elérte az indiai Kasmír államban található amarnati barlangot is, amely a hinduk egyik legszentebb helye. Ebben a himalájai üregben áll ugyanis Siva, az életet elpusztító és megújító főisten falloszát szimbolizáló jégtömb, amely idén riasztó gyorsasággal kezdett olvadni.
Felfedte önmagát a nyilvánosság előtt egy volt orosz titkosszolgálati ügynök, aki azt állítja, hogy több évvel ezelőtt beszervezte őt a brit MI6 brit hírszerző szolgálat.
Pokolgépet találtak a második gyanús londoni gépkocsiban is - jelentette a BBC péntek este, közelebbről meg nem nevezett, magas beosztású forrásra hivatkozva.
Illegális fakitermelőkre csapott le a brazil rendőrség, akik a gyanú szerint - hamis engedélyek birtokában - félmillió fát vágtak ki az amazonasi esőredőben.
Újabb tanácskozást kezdett szombat délelőtt a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó csoportja, a COBRA azután, hogy pokolgépet találtak egy második gyanús gépkocsiban is előző este Londonban.
Halálos kimenetelű balesetet szenvedett két munkás pénteken a spanyol fővárosban a Rolling Stones előző napi koncertje után a színpad bontása közben. Két másik munkás megsérült.
Az amerikai és iraki katonák szombat hajnalban az iraki főváros egyik síiták lakta negyedében megöltek 26 terroristát, továbbá őrizetbe vettek 17, a síita terrorista hálózatokkal közvetlen kapcsolatban álló személyt.
Ismét földrengés rázta meg szombat hajnalban Görögország nyugati részét, pánikot okozva a lakosság körében. Számos embert álmából ébresztettek fel a földmozgások, sokan az utcákra menekülve töltötték az éjszakát. A rendőrség közlése szerint senki nem sérült meg.
Vád alá helyezték pénteken az Egyesült Államokban azt a négy muzulmán férfit, akik nagyszabású merényletet terveztek a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér ellen.
Újabb tanácskozást kezdett szombat délelőtt a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó csoportja, a COBRA, azután, hogy pokolgépet találtak egy második gyanús gépkocsiban is előző este Londonban.
Újabb tanácskozást kezdett szombat délelőtt a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó csoportja, a COBRA azután, hogy pokolgépet találtak egy második gyanús gépkocsiban is előző este Londonban.
Vád alá helyezték pénteken az Egyesült Államokban azt a négy muzulmán férfit, akik nagyszabású merényletet terveztek a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér ellen.
Svájcban kétszer olyan gyorsan emelkedik az átlaghőmérséklet, mint az északi féltekén. Ezt az elmúlt száz esztendő mérési adatai alapján jelentették be a kutatók.
Újabb tanácskozást kezdett szombat délelőtt a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó csoportja, a COBRA azután, hogy pokolgépet találtak egy második gyanús gépkocsiban is előző este Londonban.
Újabb tanácskozást kezdett szombat délelőtt a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó csoportja, a COBRA azután, hogy pokolgépet találtak egy második gyanús gépkocsiban is előző este Londonban.
Az amerikai és iraki katonák szombat hajnalban az iraki főváros egyik síiták lakta negyedében megöltek 26 terroristát, továbbá őrizetbe vettek 17, a síita terrorista hálózatokkal közvetlen kapcsolatban álló személyt.
Elkerülhetetlen volt, hogy az Egyesült Államok a második világháború végén ledobja az atombombát Hirosimára és Nagaszakira, mivel az volt a célja, hogy megakadályozza a Szovjetunió lerohanja Japánt - vélekedett a japán védelmi miniszter.
Elkerülhetetlen volt az hogy, az Egyesült Államok a második világháború végén ledobta az atombombát Hirosimára és Nagaszakira, mivel az volt a célja, hogy megakadályozza a Szovjetunió hadba lépését Japán ellen - vélekedett a japán védelmi miniszter szombaton.
A magyar nép szabadságszerető nép, a szabadságharcosok népe, elég 1956-ra gondolni - hangsúlyozta Orbán Viktor Lipcsében a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén.